Ahhoz, hogy a napenergia komoly szerepet játsszon, le kell győzni egy nagy akadályt: meg kell találni a módját a raktározásának, hogy akkor is használni lehessen, ha nem süt a nap.
A napenergia-hasznosító berendezések szerelésének, beüzemelésének, szervizelésének tantárggyá tételét szorgalmazza a kísérleti képzési programot két éve elindító Zéró Energiaház Klaszter.
A vásárhelyi Zombory Zsolt által sörösdobozokból épített, fűtésrásegítésre alkalmas napkollektor tavaly óta szolgál, s napsütésben 35-40 fokos levegőt juttat mintegy 30 négyzetméternyi területre.
Az Apple évek óta kénytelen hallgatni, amikor az a vád éri, hogy épp a mamutcég az egyik olyan technológiai óriás, amely a legkevésbé figyel a környezet védelmére. Tavaly a Greenpeace külön ki is emelte az Apple-t, mint negatív példát. Most azonban döntésre jutottak a vezetők és az észak-karolinai központjukat ezentúl napenergiával látják majd el.
Intenzív politikai csatározások övezik Amerikában a napenergia kérdését. Egy új kutatás eredményei segíthetnek, hogy a hangsúly a döntéshozók oldaláról a fogyasztói elvárásokra terelődjön.
Görögországban nagyszabású napenergia-hasznosítási programot tervez a kormány. A megújuló forrásból termelt energia lehet a súlyosan eladósodott ország új exportterméke.
Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma a hétvégén a korábban elindított gazdaságélénkítő program keretein belül 4,75 milliárd dolláros hitelgaranciát biztosított négy napenergia-projekt számára.
A napenergia hatékony felhasználása kulcsfontosságú a növekvő energiaszükséglettel és a fosszilis energiahordozók mennyiségének csökkenésével szembesülő emberiség számára. Az újabb tudományos eredmények adta lehetőségekről, valamint a kutatások irányairól tanácskoznak az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában a terület hazai és külföldi szaktekintélyei, illetve a téma iránt érdeklődő doktoranduszok és fiatal kutatók.
Az év elején életbe lépő új kötelező átvételi rendszerrel a jelenlegi, még alakulóban lévő terv szerint csak az 50 és 500 kilowatt közötti napelemes áramtermelést támogatnák értesüléseink szerint - míg korábban csak a felső határról volt szó.
Óriási naperőművet terveznek építeni az arizonai sivatagban. Az EnviroMission már a földvásárlásnál tart, illetve a talajspecifikus mérnöki munkákba is belekezdtek, hogy biztos alapra épüljön a világ első óriás-naperőműve.
Naperőműves áramtermelésre specializált leányvállalatot alapított az egyébként az ingatlanpiacon aktív, a tőzsde "B" kategóriájában jegyzett Appeninn Holding.
Többmilliárd eurós beruházásra készülnek Görögországban kínai napenergetikai vállalatok - jelentették be egy az athéni kereskedelmi tanácskozáson, amelyen mintegy 60 kínai kis- és középvállalat képviselője vett részt.
A napsütéses órák száma és a beépítettség alapján Magyarország egyik legtöbb hasznosítható alternatív energiával rendelkező városában négy jellegzetes tömbtípust definiáltak a szegedi egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Természettudományi Intézet Technika Tanszékén oktató és kutató mérnökök.
A ventillációt és a kürtőhatást kihasználó hűtési megoldás alkalmazható az építészetben is, csakúgy, mint a napsugárzással segített fázisátalakulás. Emellett aktív hűtési rendszerek is használhatók, melyek működtetésére ideális eszköz az épületbe integrált napelem.
Ragyogó napsütéses, tavaszi időben március 28-30-a között került megrendezésre a Német-Magyar Gazdasági Házban A napenergia hasznosítása – Innovatív technológiák Németországból elnevezésű konferencia.
Növekvő érdeklődés mutatkozik a napenergiát hasznosító kollektorok és napelemek iránt, az állami támogatásokra azonban nagy szükség lenne; a silány termékek és egynyári cégek pedig egyre nagyobb kockázatot jelentenek.
Az Európai Bizottság szerint az észak-afrikai változások nem fenyegetik a Desertec projektet, a térségben tervezett százmilliárd eurós nagyságrendű erőmű-építési programot.
Megvalósult és átadásra került a megújuló erőforrást hasznosító napkövető napelemes és napkollektoros rendszerből álló „Energiaudvar” A Római Katolikus Plébánián, Felsőzsolcán.
Az MIT és az Aacheni Egyetem kutatói egy olyan tervezettel álltak elő, amely mérsékelné a naptorony erőművek területi igényeit, és növelné a tükrök által összegyűjtött napfény mennyiségét.
Több mint kétszáz látogató, húsz szponzor és kiállító, érdekes és tartalmas szakmai előadások. Röviden így foglalható össze a II. Napenergia-hasznosítás az épületgépészetben konferencia és kiállítás, melyet a Magyar Épületgépészek Napenergia Szövetsége (MÉGNAP) és a Magyar Épületgépészek Szövetsége (MÉGSZ) szervezett.
Egy több éven át készült tudományos kutatás szerint belátható időn belül gazdaságosan lehet az űrbe telepített naperőművekkel elektromos áramot termelni és a földre sugározni.
Gemasolar névre keresztelték azt a Spanyolországban létrehozott, napenergiával működő erőművet, mely akár éjjel is képes az elektromos áram előállítására.
Szaúd-Arábia felfedezi a napenergiát - a sivatagi királyság milliárdokat fektet be megújuló erőforrásainak kiaknázására, sőt a jövőben nagy mennyiségben exportálna is elektromos áramot.
A Schneider Electric bejelentette, hogy 2011-ben is elkötelezetten támogatja az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma által szervezett Solar Decathlon versenyt, amely során egyetemi hallgatók terveznek, építenek és működtetnek napenergiával üzemelő lakóházakat.
A műanyag-palackokat a környezeti katasztrófa elrettentő példájaként, a műanyag-szatyrokkal együtt az esztelen konzumizmus szimbólumaként, illetve a szelektív hulladékgyűjtés egyik értelmeként szokták emlegetni. Néha azonban még hasznukat is lehet venni.
Megalakult a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség, a magyar napkollektor piac 12 jelentős kereskedőjének és kivitelezőjének közös akaratából, melyet jogerősen bejegyzett a Fővárosi Bíróság.
Több mint 50 szlovák, osztrák és magyar fiatal vett részt július 25-27. között az ausztriai Eferdingben megrendezett első nemzetközi Naptáborban, melynek keretei között elkészült egy napkollektoros rendszer, mely a későbbiekben a helyi sportközpont melegvíz-ellátásában nyújt segítséget.
A földterület megvásárlásával és a helyszíni előkészítő munkával elkezdődött a világ első naperőműtornyának építése Arizonában. Az új típusú naperőművel először Spanyolországban kísérleteztek a kilencvenes évek végén, de hiába voltak bíztatóak az eredmények, még senki nem vállalta be élesben a technológiát.
Lassan formálódik az Európai Unió történelmének egyik legnagyobb energetikai befektetése a Desertec, amely a Szaharába telepítendő naperőművekkel fedezné Európa energiaszükségletének 15 százalékát.
A magyar települések gondolkodtak, megújuló erőforrásokra váltottak - és nyertek! A közel 200 induló közül 23 város és falu nyerte el 2011-es a Napkorona, illetve Biomassza Bajnokságok díjait és különdíjait.
A Google amerikai internetes óriásvállalat 168 millió dollárt - 31 milliárd forintot - fektet be egy erőmű-beruházásba, amely a tervek szerint 140 ezer háztartás ellátásához elegendő energiát termel majd napenergiából.
Először készítettek olyan napcellát, amely egyesíti az áramot termelő napelem és a meleg vizet szolgáltató napkollektor előnyeit. A műanyagalapú berendezés 40 százalékkal is csökkentheti a lakóépületek fűtési költségeit, mert egyszerre hasznosítja az infravörös (azaz hő-) és a látható fény energiáját. Az egyelőre kísérleti szakaszban levő eszközből a megszokott tetőcserepekhez hasonló változatok is készíthetők. + A szerkesztő megjegyzése
Kétmilliárd forintos beruházással, kínai befektetéssel napelemeket és napkollektorokat gyártó üzem épül Berettyóújfaluban, ahol az ősztől háromszázan, 2013-tól pedig várhatóan ezren dolgoznak majd.