A hajók régen mind megújuló energiával működtek, de ma már sem evezőt, sem vitorlát nem használnak a tömeges utasszállításban. Mégis maradt lehetőség az emissziómentes hajózásra.
A Kodak a hónap közepén jelentett csődöt, ám ez nem jelenti azt, hogy az óriáscég feladta volna: a Kodak napenergia-iparban látja az újrakezdés lehetőségét, a már meglévő eszközökkel és eljárásokkal vékonyfilm napelemeket gyártana.
Befejeződött annak a 122,4 kilowattos napelemrendszernek a telepítése, mely a Deutsche Bank New York-i székházának fogja termelni az áramot a Wall Streeten.
Az újonnan üzembe helyezett napenergiás áramtermelő kapacitás terén Olaszország tavaly megelőzte Németországot. A két ország együttesen 60 százalékát adta tavaly a globális napenergiás áramtermelő kapacitásnövekedésnek.
Napelemekkel fednek be Londonban egy Viktória korabeli vasúti hidat. A Blackfriars így a világ egyik legnagyobb városi naperőművévé változik, ráadásul a vonatok zavartalanul közlekednek majd a tetőt borító 4400 napelem alatt.
A Munich Re új biztosítási termékkel jelent meg a piacon napelem rendszerek gyártói számára, amely kiegészítheti a gyártók által vállalt teljesítmény-garanciát.
A község önkormányzata a tízszázalékos önrész mellé 12,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a napelemes rendszerre, amely évente 11 MWh villamos energiát termel.
Bár az év elején elején gyenge volt a kezdés, az év második felében megindult keresletnek köszöntetően 2011-ben a világon 24-25 GW napelemet telepítettek a 2010. évi 20 GW után.
A kínai LDK Solar társaság felvásárolná német partnerét, a Sunways vállalatot. A befektetők abban reménykednek, hogy több hasonló tranzakció is történhet a meggyengült német napenergia szektorban.
A brit BP olajtársaság felhagy napenergetikai tevékenységével. A társaság több mint 40 évre visszatekintő üzletágát főként a piacon tapasztalt túlkínálat és az ázsiai gyártók előretörése miatt építi le.
Felavatták Róma Torpignattara kerületében az Örök Város első olyan játszóterét, amelyeknek a játszóeszközökre szerelt napelemeken keresztül szolgáltatják a megvilágításukhoz szükséges energiát.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) napelemek felszerelésére kiírt pályázatán új közbeszerzési eljárásra már nem lett volna lehetőség a megszabott időkeretben, ezért a második körben az egyetlen érvényes ajánlattevőt hirdették ki nyertesnek.
A világ két legnagyobb üvegházi kibocsájtója nemcsak az ENSZ klímakonferenciáján vív csatát egymással, hanem a megújuló energiaiparban is. Az amerikai kormány azzal vádolja Kínát, hogy dömpingáron terjeszti napelemeit az amerikai piacon és így tönkreteszi a helyi gyártókat.
Egymagában a tavaly Magyarországon megvalósult összes napelemes villamosenergia-termelő beruházás teljesítményének közel felére képes az önkormányzat által Újszilváson létesített rendszer.
Ismét csökkenti a napelemes beruházások szubvencióját Berlin, mivel a befektetők között - a magas támogatásnak köszönhetően - túlságosan népszerűvé váltak a napenergiára alapozó projektek.
'A villamos energiát nem lehet nagy mennyiségben tárolni' - nőtt fel ezen villamosmérnökök számos generációja. Ezt a klasszikus tanítást egyre többen próbálják cáfolni, és ennek napelemek szempontjából is van jelentősége.
Európai uniós támogatással, 330 millió forintos költséggel napelemparkot építenek Debrecen-Halápon - jelentette be Bodó Sándor, a hajdú-bihari önkormányzat elnöke október 12-én, az alapkő lerakásán, Debrecenben.
A negyedik eredménytelen vagyonértékesítési pályázat után gyakorlatilag biztossá vált, hogy nem indul újra a napelemgyártás a HelioGrid rétsági üzemében.
A németországi Senftenberg városa mellett található a világ egyik legnagyobb napelem parkja, amely egy bővítésnek köszönhetően 166 megawattos teljesítményével került be a legek közé.
Korszerű napelemek gyártását kezdte meg Székesfehérváron a Jüllich Glas Holding Zrt. solar üzeme; a 13 ezer négyzetméteres gyár 2,5 milliárd forintból valósult meg, amiből 1,2 milliárd forint a gépbeszerzés és az ingatlanfejlesztés, 800 millió forint pedig a kutatás-fejlesztés költsége volt.
FBI-ügynökök rohamozták meg tegnap az egyik amerikai napelemgyártó cég központját Kaliforniában. Az akcióra azt követően került sor, hogy a 2009-ben 527 millió dollárnyi kormányzati hitelgaranciához jutott Solyndra társaság múlt héten csődvédelmet kért.
A napelemes cégeket tömörítő MANAP Iparági Egyesület szerint merőben új alapokra
kellene helyezni a napelemes rendszerek terjedésének lakossági ösztönzését. Az EU-ban
általános betáplálási támogatás sokkal hatékonyabb lehetne, mint a jelenlegi csetlő-botló
lakossági pályázati rendszer.
A Ford szokatlan árukapcsolással dobja piacra a Focus elektromos változatát az USA-ban: az extralistán szerepel majd a lakóház napelemekkel való felszerelése.
Az országban is újszerű közlekedésbiztonsági eszközt, az útburkolatba épített, napelemes, LED-es prizmákat telepítettek egy forgalmas útszakaszra Szegeden.
A Nap erejét is igyekeznek a szolgálatukba állítani a bencés szerzetesek: majd 220 darab napelemmel szerelték fel a Pannonhalmi Apátság két épületét: a Viator éttermet és a biomassza fűtőművet. Ezáltal az apátság évente 3,2 millió forintot takarít meg.
Az Orient Solar magyar-kínai vegyesvállalat Berettyóújfaluban felépítendő napelem- és napkollektorgyártó üzemének egyedi kormánydöntéssel való támogatásáról kezdett tárgyalásokat a szaktárcáknál Galló Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója.
Szabad földterületeket kér a japán kormánytól az az üzletember, aki napelemrendszer felépítésével oldaná meg a márciusi földrengés és szökőár óta az országot sújtó villamosenergia-válságot.
Június 14-én reggel nem sokkal öt óra után szállt fel Brüsszelből és este 9 óra 15 perckor érkezett Párizsba egy svájci székhelyű fejlesztőcsapat Solar Impulse nevű napelemes repülőgépe.
A több mint 2 milliárd forint beruházással épült új gyáregység kétszintes üzemcsarnokában kizárólag exportra gyártanak napelemekhez készülő részegységeket, több száz új munkahelyet teremtve.
A győri Széchenyi István Egyetem csapata nyerte el a zsűri technikai megoldásokért odaítélt díját az alternatív meghajtású járművek számára a németországi Lausitzban rendezett európai Shell Eco-marathon Europe versenyen.
Villamos energia igénye 7 százalékát megújuló forrásból állítja majd elő a legzöldebb hazai egyetem. Míg a most telepítendő napelemek névleges teljesítménye több mint 0,6 MW, a teljes hazai napelemes kapacitás 2010-ben mindössze 0,8 MW volt.
Csaknem tizenhárom órás repülés után a svájci Payerne katonai repülőtérről Brüsszelbe érkezett a Solar Impulse nevű napelemes repülőgép, amellyel hamarosan már a Földet is körbe akarják repülni.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint Magyarországnak fel kell készülnie a villamos energiát termelő napelemek gyártására és telepítésére, mivel az évtized második felében jönnek a jelenleginél jóval nagyobb hatásfokú eszközök, és ezzel a megtérülés is jelentősen lerövidül.
Mind nálunk, mind a világban bővül az inverter kínálat, ami általában a nagyobb verseny miatt az árak csökkenésével is együtt szokott járni. És bár a hazai napelemes piac túl pici, hogy világpiaci árakra hasson, azonban több gyártó többféle típusa legalább változatosságot hozhat a hazai helyzetbe - mind technikai megoldásokban, mind árazásukban is.
Az NFM államtitkára is közbenjárt annak érdekében, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezze Újszilvás napelemes erőművének építési szerződését, ellenkező esetben többszáz millió forint uniós támogatástól esett volna el a település.
Nemrégiben kezdte meg működését egy ceglédi autókereskedés tetején az a 23 millió forintba került, és évi 22.500 kWh villamos energiát termelő kiserőmű, amelyet saját beruházásban a Phlegon Consult Kft. épített.
A Solar Energy Systems Kft. mintegy 1,2 milliárd forintból építi fel a komlói ipari parkban 1400 négyzetméteres, 16 megawatt kapacitású napelemgyártó üzemét.
A General Electric (GE) 600 millió dollárból hoz létre egy új gyáregységet, amelyben a társaság által fejlesztett vékony filmes napelemeket állítják majd elő.
A Sharp és a Shin-Kobe Electric Machinery vállalatok közösen állítanak össze 250 darab napelemes áramforrást, és a katasztrófa sújtotta területekre küldik azokat.
A fogyó olajkészletek ténye a világ legnagyobb olajexporőrének stratégiáját sem hagyta érintetlenül: a tikkasztó napsütés birodalmában nagyobb szerepet juttatnának a megújuló energiáknak, elsősorban a napenergiának. Az ország olajexportőrből a világ első számú napenergia-exportőrévé kíván válni.
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) újabb kölcsönt vett fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) 80 millió euró értékben, a már elkezdett naperőműves projektjei finanszírozására.
Nemrég néztük meg, hogy milyen volt 2010. a napelemes piacon és hogy mik az előrejelzések 2011-re. Látszott, hogy továbbra is Európában telepítik majd a legtöbb napelemet, de lassan Ázsia és Észak-Amerika is kezd felzárkózni.
Előzetes döntést hozott a kínai napelem-exportot vizsgáló amerikai bizottság. A bizottság megállapítása szerint valós alapjai lehetnek annak, hogy a kínai napelemgyártó társaságok tiltott állami támogatásban részesülnek, illetve termékeiket dömpingáron értékesítik az amerikai piacon.
A Zöldövezet c. rádióműsor riportja Újszilvásról, ahol négy focipályányi területen 68 db állványon napkövető napelemtáblák alkotják Magyarország legkorszerűbb naperőművét.
A Bosch vélekedése szerint amennyiben támogatást nyer a német gazdasági miniszter azon felvetése, hogy 1 GWp-os éves támogatási korlátot vezessenek be az új napelem-telepítések tekintetében, akkor a német napenergia-piac meghal.
Szarvason az önkormányzat megrendelésére, KEOP támogatással hat városi intézményen összesen 87,84 kW teljesítményű, hálózatra tápláló napelemes rendszert építettek ki 2011-ben.
Lumineszcens napfény koncentrátorokat az 1970-es években készítettek először. Működésük lényege, hogy a napfényt széles színtartományban elnyelik, majd egy szűkebb tartományban bocsátják ki.
2011-ben globális szinten a megújuló energetikai befektetések csaknem felét napelemes rendszerek telepítésére fordították, így az egy évvel korábbi 18,2 gigawattról 26,5-29,4 gigawattra bővült a napelemes beépített kapacitás.
Több iparágban, köztük a napelemek gyártásában is már jó ideje Kína tölti be a vezető szerepet. A GT Advanced Technologies vállalat újításai a kristályos szilícium előállításában megváltoztathatják a játék képét. Legalább is egy időre, amíg el nem készülnek az első másolatok.
A Notre Dame-i Egyetem kutatói olcsó napelemes festéket fejlesztettek ki, amely az elképzelések szerint egyszerűen a ház falára kenve alkalmazható lenne az épület energiaellátására.
Szegeden elkezdték lerakni a Semmelweis utca megújulásának részeként azokat a napelemes világító köveket, amelyek az egyetemi Tudássétányt fogják jelezni a városban.
Az Apple benyújtotta Cupertino városának döntéshozóihoz az új főhadiszállásának terveit. A Spaceship, illetve Mothership (űrhajó, illetve anyahajó) beceneveket kapott futurisztikus épület tervezési fázisa a végéhez közelít, a területet is kinézte a cég neki, ha a város megadja az építési engedélyeket, kezdődhet is a munka.
Az LMP a Szegedi Tudományegyetem napnapelemes rendszerére kiírt pályázat megsemmisítését kéri a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KDB), mivel az ellenzéki párt szerint a nyertes cég 'kormányzati befolyással és a KDB asszisztálásával' szerezte meg a beruházást - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.
Az idén 30-40%-kal csökkentek a napelemek árai (sajnos ez Magyarországon kevéssé látszik, "hála" a forint mélyrepülésének). A napelemek áresése azt is jelenti, hogy egyre közeleg a napelemes áramtermelés versenyképessége. De meddig csökkenhetnek még az árak?
Kisebb csapással is felér a magyar napelemes iparágnak a METÁR újabb elhalasztása a MANAP Iparági Egyesület szerint. Több milliárdnyi hazai befektetés, és több száz munkahely nem fog 2012-ben létrejönni a METÁR bevezetésének 2013. januárra történő elhalasztása miatt. Emellett a mostani szabályozási tervezet szinte a teljes önkormányzati, intézményi és KKV szektort is kizárja azzal, hogy csak nagyobb rendszereket támogat.
Ahogy egyre inkább tömegtermékké válnak, fokozatosan csökken a szolár-panelek és -cellák árszintje. De gyártóiknak nem feltétlenül jó, hogy szélesebb kör számára megengedhető termékké válnak.
Kereskedelmi háborúvá erősödhet a nyugati napenergia-ipari cégek szembenállása kínai versenytársaikkal. Az európai és amerikai ipar kemény dömpingellenes díjak kivetését követeli a távol-keleti termékekre; mindez a kínai cégek kiszorulását eredményezheti legnagyobb külföldi piacairól, de a megújuló energiaforrások felhasználásának terjedését is lassíthatja.
A GE napenergiával működő, elektromos jármű-töltőként is üzemelő fedett autóparkolót épített fel a Connecticut állambéli Plainville-ben, amely az elektromos járművek tömeges feltöltésére alkalmas.
Napelemtáblákkal fedik be Londonban a Temzén átívelő Blackfriars vasúti hidat, a világ egyik legnagyobb városi naperőművét létrehozva. Az 1886-ban épült híd felújítása jövő nyárig tart, és hétmillió fontba (2,4 milliárd forint) kerül. Összesen 4400 napelemtábla kerül a hidat borító tetőre, ami alatt a vonatok közlekednek majd.
Bocsánatot kért a környezetszennyezés miatt az a napelemeket gyártó nagyvállalat, amely ellen helyiek százai tüntettek napokig erőszaktól sem visszariadva Kelet-Kínában.
A vékonyrétegű gyártók klasszikus mantrája, hogy napelemeik jobban teljesítenek, több kWh áramot tudnak megtermelni, mint a kristályos modulok. A cikkből kiderül, hogy általánosságban nem, de bizonyos körülmények között igazuk van.
Korábban kitértünk már arra, hogy miért nem jó a beruházási támogatások rendszere, ezt megint alátámasztani látszik a 2011. augusztus 15-én megnyitott, majd augusztus 17-én este (előzetes bejelentés nélkül) lezárt ÚSZT-ZBR konstrukció esete.
A még nem kellően tájékozott érdeklődők gyakran csak magas hatásfokú napelemet lennének hajlandóak vásárolni. A forgalmazókkal történő beszélgetés során persze kiderül, hogy a kérdéskör ennél összetettebb, és egyáltalán nem biztos, hogy a legmagasabb hatásfokú napelem az ideális számukra.
Kaszaper élen jár a megújuló energiák hasznosításában. A fűtés- után az áramszámlát is szeretnék minimalizálni, napelemekkel termelnének áramot. Így spórolnának az intézményekben, és a helyi közvilágítást is így akarják megoldani.
Európai minőségben, ám kínai áron állít elő nagyrészt exportra szánt napelemeket az Agulhas-Solar Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. újonnan létesített összeszerelő üzeme Szolnokon - mondta a cég ügyvezető igazgatója az üzem pénteki átadásán.
Komoly túlkínálattal néz szembe a napenergia-piac az idei évben, aminek egyenes következménye, hogy mind a napelemek árai, mind az ebben az iparágban érdekelt vállalatok árfolyamai esésre vannak ítélve - véli a CNBC által megkérdezett Gordon Johnson, az Axiom Capital ügyvezetője.
A napenergia technológiában erősíti profilját a Bosch autóipari alkatrész beszállító konszern, és hat év alatt több mint duplájára növeli alkalmazottai számát ebben a tevékenységi körben.
Az amerikai TenKsolar vállalat napelemeit a számítástechnikából ismert RAID meghajtók példáján konstruálta, így akár 50%-kal több elektromos áramot tudnak termelni adott tetőfelületen.
A német SMA Solar Technology AG napenergia technológiai vállalat megvásárolta lengyel beszállító partnerét - közölte a frankfurti TecDax indexben jegyzett vállalat a tőzsde honlapján.
Június 10-én ért véget az Intersolar 2011, a világ legnagyobb napelemes kiállítása. Az első összefoglalók és a helyszínen látottak alapján sikeres és bizakodó volt az általános hangulat, az év eleji nem túl biztató hírek ellenére.
Plainville-ben (Connecticut, USA) másodikként mutatkozott be az az autótöltő állomás, amely a beálló elektromos autóknak nemcsak fedett parkolási, hanem töltési lehetőséget is biztosít.
A napelemek házakon történő alkalmazása már nem újkeletű dolog, nyugaton egész településeket látnak el a Nap energiáját hasznosító eszközökkel. A mérnökök azonban nem elégedtek meg azzal, hogy a napelemek csupán az épületeket szolgálják. A következő kérdés az volt, vajon hogyan tudják a Nap energiáját a közlekedésben is kamatoztatni?
Egy nagyon friss és a hazai napelemes piacot igen meghatározó hírkiegészítés: május közepe óta az osztrák Fronius invertereinek is elkészültek a hazai rendszerengedélyei a TÜV MEEI által.
Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében 36 pályázó kapott 3,75 milliárd forintot napelemes beruházásokra. Ennek köszönhetően 7 MWp névleges teljesítménnyel bővül, mintegy nyolcszorosára nő a jelenlegi 0,9 MWp hazai kapacitás.
Öt intézményében villamos energiát termelő napelemes rendszert alakított ki Martfű önkormányzata a fenntartási költségek és a környezet védelme érdekében; a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében támogatott beruházás 69 millió forintból valósult meg.
Első nemzetközi útját kezdte meg Brüsszel felé pénteken Bertrand Piccard svájci kalandkereső Solar Impulse napelemes repülője, amellyel hamarosan már a Földet akarják megkerülni.
Kétszázmillió dolláros befektetéssel két év alatt épülhet meg Európa legnagyobb, 100 megawatt teljesítményű naperőműve Törökországban. Szükség is van az energiatermelés bővítésére: a török gazdaság és népesség gyors ütemű növekedése következtében az ország energiaigénye évente 6-8 százalékkal emelkedik, ám a fogyasztás alig harmadát képesek hazai forrásból ellátni.
A megújuló energia használata egyre vonzóbb a lakosság számára, azonban az ehhez kapcsolódó beruházások költsége nehezen megfizethető. A fűtés mellett a legnagyobb kiadást otthonunk rezsijénél a villamos energia teszi ki, mely jelentősen csökkenthető háztartási méretű kiserőmű alkalmazásával.
Napelemek gyártását kezdi meg az év második felében a székesfehérvári Jüllich Glas Holding; az új üzletág létrehozását több mint egyéves kutató-fejlesztő munka előzte meg, megvalósításra pedig csaknem 3 milliárd forintot költött a vállalatcsoport.
Az 1 falu - 1 MW szlogen alatt futó projekt, a Bükk-Mak Leader Nonprofit Kft. által megálmodott vidékfejlesztési program első ütemében úgynevezett energiaudvarokat hoztak létre.
Ma már több száz gyártó több ezer napeleme kapható a piacon - s nem könnyű eligazodni közöttük. Időről időre különböző kiadványok és minőségbiztosításai intézmények korábban is készítettek összehasonlító teszteket modulokról. A német TÜV tanúsító intézet pedig eddig is vizsgálta, hogy a napelemek megfelelnek-e az európai minőségi, fizikai és villamossági szabványoknak.
A Ford Michigan összeszerelő üzemében munkába állt Michigan állam egyik legnagyobb napenergia-rendszerének első üteme, megújuló energiát szolgáltatva az üzemanyag-takarékos kisautók gyártásához. A rendszer megalkotása a Ford, a DTE Energy, az Xtreme Power, Wayne város és Michigan állam együttműködésének eredménye.
A biomassza felhasználásához képest Magyarországon alig hasznosítják a napenergiát, mégis mintegy háromszáz kis- és középvállalkozás próbál megélni a napelem-üzletből.
Jelenleg még nagyon kicsi a megújuló energiák aránya az áramtermelésben, nálunk mérhetetlenül kicsi, de még a piacvezető Németországban is a napelemek az összes áram 3%-át termelik meg. Ez nagyon kis arány, ami komolyan nem befolyásolhatja az áram árát, gondolhatnánk.
Az izraeli Solaris Synergy cég vízfelületen elhelyezendő napelemeket fejlesztett ki. Az újdonságot az Eilat-Eirot Megújuló Energia Konferencián tekinthette meg a nagyközönség, ahol egy működő minta berendezést csatlakoztattak az izraeli elektromos hálózathoz.
Egy friss felmérés szerint a napelem iránt érdeklődők pályázati támogatást várnak, a garancia
és várható élettartam a legfontosabb a napelem választásnál, környezet védelme és az ország
energiafüggősége kevésbé fontos a válaszadóknak - bár ez amúgy is adott napelemek esetén.