Környezetbarát benzinkút – elsőre furcsa megállapításnak tűnhet, ám ha arra gondolunk, hogy az épület saját maga állítja elő a működéséhez szükséges energiát - sőt még többletet is termel -, a kép máris árnyaltabbnak tűnik.
Az utóbbi két évben Európa számos országában épültek szén-dioxid semleges aktívházak. A koncepció tovább hódít: nemrég Oroszországban is felépült az első aktívház.
Decemberben adtak át egy modern ügyfélszolgálati irodaházat Mosonmagyaróváron, mely egyszerűen és költséghatékonyan épült és működik. Beruházó a Rekultív Kft. aki közszolgáltató tevékenységéből is adódóan olyan épületet szeretett volna, mely megújuló energiák felhasználásával a legtakarékosabban működik, de nem jelent jelentős többletberuházást. A tervezési feladatokat az SM Építész Kft. és a Fűtésenergia Kft. végezte.
Az épület kiváló példája az energiahatékonyságnak, a megújuló energiának, az esővízgyűjtésnek, a hulladékcsökkentésnek és a zöld tetőnek: mivel a szükséges vízmennyiséget összegyűjti, az energiát pedig megtermeli, a Pixel Building teljesen önfenntartó.
A válság miatt is egyre többen keresik meg egy Budakeszin álló ház tervezőit olyanok, akik élhető méretű házat akarnak, és olcsón szeretnék fenntartani. Szerintük terjed a gondolat, hogy egy lakóépület nemcsak a mérete, hanem a tudása miatt is lehet státusszimbólum. Mit tud egy minimalista független ház?
A mai terminológia szerinti passzívház történet valamikor a 1980-as évektől kezdődik. Ekkor ugyanis Skandináviában már az alacsony energiaigényű épületek erős térnyerése figyelhető meg. Helyi egyetemeken már komoly épületszerkezettani kutatásokat folytattak az ilyen épületek továbbfejlesztési irányait keresve.
Passzívházak gazdaságossága egy fontos és szinte minden energiahatékony épülettel foglalkozó fórum vissza-visszatérő témája. A kérdés úgy vetődik fel sokakban, hogy megéri-e passzívházat építeni?
Kanada Nagykövetsége adott otthont a Magyar Fejlesztési Intézet által bemutatott, kanadai fejlesztésű szolárfal rendszer szemináriumnak, melyen a Passzívház Magazin szerkesztősége is részt vett. A SolarWall és SolarDuct rendszer célja a légkezelőbe jutó levegő napenergiával történő előmelegítése. Így lényegesen csökkenthető a fűtésre felhasznált energia.
A BME Solar Decathlon csapatának - piaci szereplőkkel együttműködve - egy kizárólag napenergiát hasznosító, energiahatékony lakóépületet kell megterveznie és felépítenie. A csapat a közép-európai régióból elsőként nyerte el a lehetőséget, hogy részt vehessen a 2012 őszén Madridban rendezendő innovációs versenyen.
Szeptember 27. és október 11. között három helyszínen került megrendezésre az „Intelligens épülettől az aktívházig” című konferenciasorozat, melyen több mint háromszáz, főként építész-tervező szakember képviseltette magát.
A passzívházaknak sok előnye van, de a legfontosabb, hogy a nagyon alacsony fűtési energiafelhasználás kiváló komfortérzettel társul. Ennek azonban ára van: extra vastag hőszigetelés, háromrétegű ablakok, hővisszanyerős szellőztetés. Ez az ár nemcsak pénzben fejezhető ki, hanem az anyagok előállításához, szállításához és beépítéséhez szükséges energiában, a kibocsátott szén-dioxidban, kén-dioxidban és egyéb környezeti hatásokban is. Gyakran felmerül, vajon megéri ez?
A műszaki tanulmányokat folytató hallgatók működés közben, helyben ismerhetik meg a legkorszerűbb energetikai és épületgépészeti megoldásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mérnöki Karának új épületében, amelyet november 10-én adtak át.
Nemrég adták át a Model Home 2020 kísérleti program utolsó széndioxid-semleges épületét. A franciaországi aktívház, a Maison Air et Lumière fő ismertetőjegye, hogy moduláris építészeti koncepció alapján épült, amely a napenergia maximális felvételét teszi lehetővé.
2011. augusztusában költözött be az 5 fős család a német minősítéssel rendelkező passzívházba. Nagyon jól érzik magukat, kíváncsian várják a téli napokat is, hogy működik majd a passzívház. A tervezőt már a telekválasztásba is bevonta a család, hogy megvalósíthassák a minimális energiafogyasztású álomház tervüket.
2011. október 19-20-án harmadik alkalommal került megrendezésre a CEP Clean Energy & Passive House Expo nemzetközi kiállítás és konferencia az energiahatékony és intelligens épületekről a Material Event Centerben.
A jövő januártól megkötött lakásbérleti szerződések kötelező melléklete lesz az energetika tanúsítvány, amelynek átvételét a bérlőnek aláírásával kell igazolnia - egyebek mellett ezt is tartalmazza a lakásbérleti törvény tervezett módosítása, amely a kormány honlapján jelent meg.
A bécsi köztisztaságiak, az MA48 központi épületének homlokzatára csaknem háromezer folyóméternyi alumínium virágtartóba 16 ezer tő levendulát, díszfüvet, gyógynövényt és cserjét ültettek el, amelyek virágos rétté varázsolták a felújításra megérett, szürke épületet.
A magyarországi épületállomány – azaz a mintegy 4,5 millió lakóépület és a hozzávetőleg 50 ezer középület – valóban a teljes hazai energiafogyasztás 40%-ért felel. Az épületek 80%-a mindeközben még a jelenlegi energetikai szabványoknak sem felel meg.
Ma 4,27 millió lakás van az országban. A lakások 18,4%-a távfűtéssel ellátott. Összesen 726 ezer lakás épült iparosított technológiával: panel, alagútzsalus technológia, nagyblokkos építés stb. A (házgyári) panelből épült lakásállomány 508 ezres.
A 2011-es Környezettudatos Építési Világhetet szeptember 19. és 23. között rendezik meg több mint 26 ország részvételével a világ minden táján. Hazánkban a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) dolgozik a környezettudatos építészeti tervezés, kivitelezés és üzemeltetés megismertetésén és megvalósításán, tagjai révén létrehozva egy egyedülálló hazai zöld közösséget.
Devecserben épül Magyarország első autonóm szalmaháza, amely a vörösiszap-katasztrófában otthonát elvesztett négytagú családnak pénzforgalom nélkül, felajánlásokból valósul meg.
Épületek energiahatékony építése, felújítása, zéró energiafelhasználású és alacsony energiájú házak,
passzív házak, intelligens épületek, épületautomatizáció, smart metering, smart grid, energiaracionalizálás az épületekben, facility management, energiatanácsadás, finanszírozás,
támogatási rendszerek - ezekkel a témákkal és hívószavakkal szólítja meg a CEP 2011 a szakmai közönséget október 19. és 20. között a Material Event Centerben.
Befejeződött az energiatakarékossági korszerűsítés a Budapesti Corvinus Egyetemen, az épületenergetikai fejlesztések eredményeként évi 58 millió forinttal csökkenhetnek a működési költségek.
A ház építési költségének 25 százalékát állja építőanyag formájában az Energia Unió Zrt., amennyiben az építtető elnyeri a cég támogatását. A háznak a ProKoncept technológiával kell épülnie, amely során az egymásba pattintható grafitos polisztirol elemek közét betonnal öntik ki.
Budapesten másodszor, első vidéki helyszínként pedig Pécsett indítják el 2011. szeptemberében a németországi Passivhaus Institut által kidolgozott, magyar nyelvre adaptált Minősített Passzívház Tervező képzést. Az oktatás hazai bevezetése szakmai áttörésnek számít, hiszen nem létezett ilyen jellegű szakmai továbbképzés az országban. A résztvevők - szakvizsga útján - Minősített Passzívház Tervező címet szereznek.
Pontosan húsz évvel ezelőtt, a németországi Darmstadt városában épült meg a világ első passzívháza. Azóta Európában több ezer ilyen épület jött létre, ám Magyarországon még csak néhány.
A hagyományoknak megfelelően, idén tavasszal is sor került a legnagyobb nemzetközi passzívház rendezvényre. Május 27-28. között rendezték meg az a 15. Nemzetközi Passzívház Konferenciát, melynek idén Innsbruck adott otthont.
Budapesten egy átlagos lakás energiafogyasztása duplája egy hasonló bécsi lakásénak, a primerenergia 40%-át épületekben használjuk el. A WWF és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerekasztal-beszélgetést szervezett a hazai épületenergetikai felújítások akadályainak elhárítása érdekében.
2011 őszén, immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az energia hatékony építészet egyik legrangosabb hazai eseménye a CEP Clean Energy and Passive House Expo.
Általános szabályként elmondható, hogy a passzívház fűtési energiaigényének 1/3-át a nyílászárókon át érkező napenergia, 1/3-át a személyek és berendezések hőleadása, 1/3-át pedig valamilyen hagyományos hőtermelő fogja biztosítani.
Egy négyfős család részére épült a passzívház az energetikai számításba bevont, 160 m2-es területtel. Az építést mutatjuk be, néhány szerkezeti megoldást kiemelve.
Hol van már az az idő, amikor a fenntartható építészet egyet jelentett a házra biggyesztett szélkerekekkel, a ronda spalettákkal és az újrahasznosított, de gyorsan öregedő anyagokkal? A kétezres évekkel ez szerencsére végleg eltűnni látszik.
Építőipari Nívódíjjal jutalmazták a Telenor távközlési vállalat innováció és új munkafilozófia jegyében épült törökbálinti székházát, Magyarország egyik leginkább környezetbarát vállalati központját.
Országos összefogással és jótékonysági koncertbevételből készül Magyarország első, szociális intézménynek tervezett passzívháza, amelyet várhatóan 2012 decemberében adnak át.
A darmstadti Passivhaus Insitut az Európai Unió támogatásával egy tananyag-csomagot fejlesztett ki, mely tartalmazza a költséghatékony és kiváló minőségű passzívházak tervezéséhez és építéséhez szükséges információkat. A tananyag magyar nyelven már elérhető, és 2011. április 15-én indul az első 10 modulból álló tanfolyam.
2010-ben adták át Drezda Loschwitz nevű kertvárosában Szászország első új építésű, passzívház szabványnak megfelelő általános iskoláját, amelyben ősszel évfolyamonként két-két osztály kezdte meg a tanévet.
Elkészült az első magyarországi passzívsorház, amelynek üzemeltetési költsége lakásonként havonta 6-7 ezer forintnál nem több. A 120 négyzetméteres, energiatakarékos dunakeszi otthonok négyzetméterára - belső kialakítás nélkül - 380 ezer forintról indul.
Miközben a lakóépületek fogyasztják el Magyarországon a teljes energia egyharmadát, mégis lassan halad azok korszerűsítése, a tulajdonosok negyede szigetelte csak le lakását és cserélte ki ablakait, és mindössze 16 százalékuk újította fel a fűtést is.
Öt év múlva valószínűleg az osztrák, német tendenciák lesznek érezhetőek Magyarországon is, ami azt jelenti, hogy az új épületek mintegy 30 százaléka passzívházként épül. Az Európai Unióban 2020-tól minden házat kötelező ezzel a technológiával építeni a tagországokban.
Zalaegerszegen, Alsóerdő festői környezetében fél éven belül felépülhet az első energiatakarékos mintaház. Az épület energiafelhasználása minimális lesz, fűtését és hűtését földhő hasznosításával és napkollektorral oldják meg.
Akár kertes házban, akár tömblakásban, panelban, vagy műemlékvédelem alatt álló épületben élünk sokszor felmerül bennünk a kérdés: mit tehetnénk még, hogy életmódunk zöldebbé váljon? Tanácsok és tippek.
Érdekes, és a gondolkodásunkban beállt változást mutatja már az is, hogy egy ilyen kérdés – épület gazdaságossága – egyáltalán szóba kerül. Például lakóépületet a legritkább esetben vizsgáltunk megtérülési szempontból. Ki mondja meg, hogy egy pár m²-el nagyobb szoba, egy racionálisabb alaprajz, egy igényesebb, drágább burkolat vagy egy kilátás mikor térül meg?
Egy németországi passzívházban élő családtól kaptuk meg a feljegyzéseiket tapasztalataikról a ház működésével kapcsolatban. Két éve lakik a 3 tagú család a passzív családi házban. Magyarországi passzívház gépész tervező véleményét is megkérdeztük a passzívház lakók felvetett javaslatairól.
A talajhő hasznosításának nagy hagyományai vannak Magyarországon. Azonban ezek elsődlegesen ipari léptékű, mezőgazdasági példák/alkalmazások, mint például a fóliafűtések. Vajon milyen lehetőségeink vannak, ha csak saját házunk táján szeretnénk hasznosítani a talaj hőtartalmát?
A napokban került sor Nagykanizsán az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében támogatást nyert „Passzívház Szakmunkásképző Tanfolyam (PHCC)” elnevezésű projekt indító megbeszélésére.
Ha felújításról van szó, akkor ma már senki nem felejti el, hogy hőszigetelni is célszerű. De mégis mit érdemes szigetelnünk, melyik a legfontosabb szerkezet?
Az energetikai tanúsítvány a háztartási gépek címkéjéhez hasonló besorolás. Idén még csak az új házakhoz kötelező, jövőre már az eladásra kerülő használtakhoz is meg kell csináltatni. Csak újabb költség, vagy van értelme?
Passzív-, aktív-, ökoház és társaik. Energiafogyasztás és építészeti felfogás szerint rengeteg, viszonylag új fogalom létezik, segítünk köztük eligazodni. És hogy miért érdekes ez a címkézésen túl? Például azért, mert néhány év múlva csak ilyeneket építhetünk, sőt, a felújításoknak is a passzív színvonalat kell célozniuk.
A nap üzenete címmel rendeznek gyorsépítészeti bemutatót, megújuló energiákról szóló szakmai kiállítást és konferenciát a Budapesti Gazdasági Főiskola Salgótarjáni Intézetében november 15-én, az intézmény és a Nógrád Megyei TIT közös szervezésében.
Egy erdei fűrészmalom, egy intelligens napház és a pluszenergia-gyár bizonyoult a legjobbnak a bírák szerint abból a 32 hazai projektből, amely idén érkezett a Holcim Awards for Sustainable Construction építészeti világversenyre.
Elkezdődött Devecserben a falazása Magyarország első autonóm szalmaházának, amely a vörösiszap-katasztrófában otthonát elvesztő négytagú családnak pénzforgalom nélkül, felajánlásokból épül fel.
A modern épület szerkezete és nyílászárói annyira zártak (magas a légtömörsége), hogy a légcserét mesterségesen kell biztosítani: meg kell oldani az állandó szellőztetést. Az nyilvánvaló, hogy sokba kerül, ha a fűtött (nyáron a hűtött) levegőt a szabadba engedjük. Azt is fontos azonban tudni, hogy a hővisszanyerős szellőztetésnek számos pozitív élettani hatása is van, és a ház komfortját is növeli.
A kormány honlapján megjelent rendelettervezet szerint a belügyminiszter két lépcsőben, 2015 január 1-től, és 2019 január 1-től szigorítja az épületek energetikai jellemzőit.
Egy ilyen épület megépítése kb. 10%-kal több a hagyományos épületekénél, de ha leszámítjuk, hogy igen-igen olcsó lesz az üzemeltetése, akkor máshogy nézzük az árát is. Megvizsgáltuk a legolcsóbb fűtésformát, és utánajártunk, hogyan és mennyit spórolunk? Felkerestünk egy olyan embert is, aki passzívházban lakik, és szerinte megérte.
A Brüsszelben zajló Környezettudatos Építési Világhét eseménysorozatának célja, hogy összehozza Európa minden országából a Környezettudatos Építési Egyesületek képviselőit, a fenntartható építés főbb szereplőit, valamint az európai kormányhivatalnokokat, azzal a céllal, hogy megismertessék őket a Környezettudatos Építési Egyesületek Világtanácsa Európai Hálózatának munkájával.
A zöld építés létfontosságú a szén-dioxid kibocsátás csökkentésében és az erőforrás-hatékonyság növelésében. Európa épületeinek zöldebbé tétele háromszoros előnnyel jár, a Föld, annak lakói, és a gazdaság szempontjából egyaránt.
Az október 19-20-án megrendezésre kerülő CEP® Clean Energy & Passive House Expo keretében a szokásokhoz hűen magas rangú, és az Építész Kamara által már akkreditált szakmai konferenciák kerülnek megrendezésre, melyekre 2011. szeptember 30-ig kedvezményesen lehet regisztrálni. A Mérnöki Kamarai akkreditáció folyamatban van.
Zöld Otthon Együttműködés néven kötött megállapodást a Magyar Passzívház Szövetség (MAPASZ) és az Uniqa Biztosító, hogy minél több lakásra készüljön energetikai tanúsítvány.
Az ÉMI-TÜV SÜD Minőségügyi és Biztonságtechnikai Kft. szervezésében egy olyan hiánypótló szakmai konzultáción vehettek részt az érdeklődök, ahol a szakemberek az épületek energetikai hatékonyságának növelésével kapcsolatos jogszabályi háttérről, műszaki követelményekről és rendszerfolyamatokról tájékoztatták az érdeklődő ingatlantulajdonosokat és –üzemeltetőket illetve minőségügyi szakembereket.
Új rendházuk építésekor a régi zárda építőanyagát szinte teljesen újrahasznosították a wisconsini bencés apácák. Az új épület energiaszámlája harmada a korábbinak, köszönhetően a napkollektoroknak és a geotermikus klímaszabályozásnak. Szép időben az automata központ e-mailben figyelmezteti a nővéreket az ablaknyitásra.
A passzívházakban télen kellemes meleg van, bár alig kell fűteni, nyáron pedig hűvös, minden aktív hűtés nélkül – innen ered az elnevezés. A hűs nyári klímához azonban a lakóknak is aktívan hozzá kell járulniuk: megfelelő árnyékolással és szellőztetéssel, ami annyira egyszerű, hogy tudatos viselkedéssel könnyedén megvalósítható.
A napokban adták át az Egyesült Királyságbeli Rothwellben a CarbonLight Homes elnevezésű aktív-ikerházat. A csúcstechnológiával tervezett és kivitelezett épület az első olyan megvalósult projekt a szigetországban, mely megfelel a brit kormány zéró széndioxid-kibocsátás követelményeinek.
A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával otthonteremtő mintaprogram kezdődött Györkönyben. Az ezerlelkes Tolna megyei faluban helyi anyagokból, helyi erővel, olcsó, ökoszemléletű és energiatakarékos szalmabála házat építenek.
A Sharp Corporation befejezte kísérleti ökoháza építését az Oszaka városában található Green Front Sakai komplexumban, Japánban. Az épület 2011 júniusában kezdte meg működését, hogy megvalósulhasson a nagy cél: a zéró széndioxid-kibocsátású ház. A Sharp kettős célja az ÖkoHázzal egyrészt az áramfogyasztás minimalizálása, másrészt a kényelmesebb lakókörnyezethez való hozzájárulás volt.
2011. június 14-én rendezte a HVG kiadásában megjelenő Bautrend építőipari szaklap és a Passzívház Akadémia a Passzívház Szabadegyetemet az Óbudai Egyetemen. Az idén harmadik alkalommal megtartott rendezvényen a középületek felújítása volt a téma.
A Magyar Ingatlan Tanács felkérésére a CereDom Kft. bemutatta az ÖKO-talpacska névű, Harsánylejtőre készített szalmaházas támogatott pályamunkáját az európai ingatlanszakmának.
Új irodaházat épít a svéd Skanska Budapest XIII. kerületében, 32,5 millió eurós beruházással. Az épület tervei alapján elnyerte a LEED Platinium minősítést, ami azt jelenti, hogy a magyar előírásokhoz képest 30 százalékkal kevesebb energiát használ.
A HVG Kiadó Zrt. építőipari szaklapja, a Bautrend immár harmadik éve szervez képzéseket a korszerű épületenergetikáról. Az elmúlt két évben a lakóépületek, idén azonban a középületek kerülnek sorra, a téma aktualitása mellet azért, mert itt jóval több megtakarítás érhető el, és a magas energiafelvételt tekintetbe véve a beruházás sokkal hamarabb megtérülhet. A képzés időpontja: 2011. június 14.
Április 29-én és 30-án Budapesten a Magyar Építőművészek Szövetségének házában ismertető előadást tartanak a Magyarországon most induló Minősített Passzívház Tervező képzésről.
Eredményt hirdetett a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. az "Itt fogunk élni" címmel meghirdetett tervpályázaton, amelyre 73 pályamű érkezett, és feltétel volt, hogy csak környezettudatos épülettel lehet pályázni.
A minősített szalmatechnológiát alkalmazó, Öko-talpacska nevű pályamű a támogatott kategóriába került az "Itt fogunk lakni" építész pályázaton. A primerenergia-fogyasztás a mai lakcímke rendszerben nem is definiált A++ szint, messze alatta marad még a darmstandti passzívházakra megengedett 120 kWh/m²·év értéknek is.
Az államok egyik legjobb energetikai értékű épülete készült el New York államban, rekord teljesítményű légtömörség teszttel. Az építési költsége 2500- 3000 dollár között mozog négyzetméterenként.
A IV. ZERO CO2 Fenntartható Építészet szakmai konferenciát 2011. március 4-én a Tavaszi Építészeti Fesztivál programsorozat részeként rendezik meg Budapesten, az Építészek Házában.
Hogy mi is a passzívház? Milyen anyagokat használunk? Hogyan épül? Többek között erre ad választ a 2011. február 17-én, a Tetők-Falak-Homlokzatok+Energetika kiállítás keretében megrendezésre kerülő IV. Magyar Passzívház Konferencia.