Lezárul a 2008. évi Nemzeti Energiatakarékossági Program Zöldtech *
2008.12.02
74 hozzászólás
Ez a cikk több mint 3 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Az érdeklődők december 5-én éjfélig adhatták postára pályázataikat a Nemzeti Energiatakarékossági Program (NEP) 2008. évi forrásaira, amelyekből eddig több mint 1,8 milliárd forintot nyertek el a pályázók.
H i r d e t é s
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) közlése szerint az idei lakossági Nemzeti Energiatakarékossági Program pályázataira 2008. április 14-e és november 24-e között összesen 7719 pályázat érkezett be az Energia Központ Kht-hoz.
A befogadott pályázatok száma 5263. A beérkezett, de még nem befogadott pályázatok egy részét még nem dolgozták fel, másik részüket elutasították. Utóbbiak aránya 20-21 százalék, amely 10 százalékpontos javulás a tavalyihoz képest - mondta el Lipcsik Melinda, az Energia Központ Kht. Hazai Pályázatok osztályának vezetője az MTI-nek. Az eddig pozitívan értékelt pályázatok alapján több mint 1 milliárd 827 millió 774 ezer forint támogatást ítéltek meg 4327 pályázónak - ismertette.
Az idén a NEP-pályázatok támogatására, az addig rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintos keretet a tárca augusztusban további 1 milliárd forinttal növelte meg. A NEP keretében a lakosság számára 2015-ig 15-20 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás, valamint akár 100 milliárd forint kedvezményes hitelkeret áll rendelkezésre, amelyből a tárca várakozásai szerint, mintegy 100 ezer lakásban csökkenthető az energiafogyasztás. (MTI)
1. Nyílászárók cseréjét illetve utólagos hőszigetelését támogató pályázat
A pályázat célja: Vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel járuljon hozzá
az 1994 előtt épült lakóingatlanok energiamegtakarítást eredményező nyílászáró csere/nyílászáró utólagos hőszigetelése beruházásokhoz.
Az elnyerhető támogatás mértéke: A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 20%-a, de lakásonként legfeljebb 352.000 Ft.
2. Fűtés és melegvízellátás korszerűsítését támogató pályázat
A pályázat célja: Vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel járuljon hozzá a lakóingatlanok energiamegtakarítást eredményező fűtés és/vagy használati melegvíz ellátás korszerűsítésre irányuló beruházásokhoz.
Az elnyerhető támogatás mértéke: A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 25%-a, de lakásonként legfeljebb 500.000 Ft.
A pályázat célja: Vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel járuljon hozzá
1994 előtt épült lakóingatlanok energiamegtakarítást eredményező utólagos hőszigetelése beruházásokhoz.
Az elnyerhető támogatás mértéke: A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 25%-a, de lakásonként legfeljebb 500.000 Ft.
4. Komplex energiatakarékossági beruházásokat támogató pályázat
A pályázat célja: Vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel járuljon hozzá
1994 előtt épült lakóingatlanok energiamegtakarítást eredményező beruházásaihoz.
Az elnyerhető támogatás mértéke: A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 30%-a, de lakásonként legfeljebb 1.200.000 Ft.
A pályázat célja: Vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel járuljon hozzá lakóingatlanok vonatkozásában a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházásokhoz, a megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia vagy villamosenergia-termelő kapacitások létesítéséhez vagy biomassza, geotermikus energia, szélenergia, napenergia (napkollektorok, napelemek), vízenergia valamint szerves hulladékok felhasználásának növeléséhez.
Az elnyerhető támogatás mértéke: A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 30%-a, de lakásonként legfeljebb 1.200.000 Ft.
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Névtelen olvasó
2012.01.05, 15:01
Komjáti Úr!
Milyen szándékkal frissítette fel e három éves, időszerűtlen témát, ha már nem aktuális az elnézést kérése??
Dr. Komjáti Péter
2012.01.04, 23:22
Nem sértődtem meg, csak azóta nem jártam erre. Bocsánat, hogy nem válaszoltam a hozzám intézett kérdésre. Most már úgy sem aktuális...
Margit
2009.03.27, 12:31
Szeretnénk a most vásárolt iker lakóházrészünkön (1/2)nyílászárókat cserélni,szigetelni a házat,mit kell tennünk,kaphatunk e plusz támogatást,pályázhatunk e,ha a lakástakarékot(állami támogatású) is szeretnénk felhasználni?
Válaszát előre is köszönöm.
Karko jozsefné
2009.03.22, 19:37
Gázkazánunk tönkre ment kaphatunk e fa vagy vegyes tüzelésü kazánra támogatást Köszönettel
Kérdés
2009.01.26, 21:00
Valóban nagyon jó az, ami megvalósíthatatlan?
nagy gyula
2009.01.26, 13:13
Hiába tartom nagyon jónak és ésszerűnek főleg a napelemeket, nincs módom megvalósítani, pedig nagyon jó lenne.
GézengúZM
2009.01.09, 21:00
"Lehet, hogy ezért is fogyott tegnap este kevesebb gáz, mint amire számítottak? -papa
Nem . Megmondták és megköszönték, hogy segítőkészöntudatosenergiatakarékos lakosság takarította meg, és rögtön el is adtuk az öntudatosenergiatakarékos részünket.
Ugyanis -18 -ban a lakosság megtakarított ??? egy puszta sóhajra 3 millió m3-t !
Ez beillik az "idilli" sorba.
Hírolvasó:
Aszongya a ministeriális IQ: nem igaz, hogy kevesebb gáz érkezett, csak csökkentették a nyomást !
Ajvé! megvan az idei fizikai Nobel-díjasunk !
hódvédő
2009.01.08, 23:09
Kedves papa88!
1.
Értem. Annyi, amennyi. Nem cikizés, de értem. Nincs rá adat. Ugye nem ez az első. Eset. Amikor jól esett, hogy megdolgoztunk pénzünkért. Evtársak! 5. 5éves tervet teljesítettük. Taps. Meg öntömjén. Hogy mik voltak a tervszámok? Ha csak a jó öreg tervhivatal! Nem. Tudja?
2.
Már el is felejtettem. Bennem megbízhatsz. Mi is volt a kérdés :-)?
Tréfát félretéve. Csinálunk sokan, sok sok hivatalban, meg szervnél minden féle nagy - nagy projekteket. És még le is kommunikáljuk, agitPRoposok, újabban PR-osok révén helyi - országos sajtóban. De az valóban akkora durranás? Mint ahogyan beállítjuk? Mi. És az agitPRoposok. Meg a PR-osok.
Rossz indulat nélkül, csak mivel voltam már ilyen ügyekben kiscserkész meg ugribugri samesz, tudjuk hogy mi volt? Aligha. Nem mértük. Tudjuk hogy mi lett? Aligha. Mert nem mérjük. Ha csak nem azt, hogy mennyi a liftben a hőmérséklet :-). Lépcsőház, lakás, pince, homlokzat, ... Na az nem érdekes. Hát én erről beszélek.
És hogy igazoltatnak-e? Ha rendérnek nincs más dolga? Igazoltasson. Én meg igazolom, vagy hamisolom magam :-).
Röviden. Úgy látom, közpénzek hasznosulhatnának jobban is.
papa88
2009.01.08, 21:54
T hódvédő!
1. A lakásokban mindig annyi a hőmérséklet, amennyi mellett a szolgáltató által elviselhető reklamáció érkezik. Konkrétan nem tudom, de a szolgáltató nem állította át a hőközponti szabályzókat.
2. Győr, de ez maradjon köztünk.
hódvédő
2009.01.08, 21:27
Kedves papa88!
Hiszem azt, hogy értem. Amit mondtál.
Két kérdés, de mielőtt válaszolnál, nem fikázok, tényleg érdekel.
1.
Aztat tudjuk-e, hogy a a lakásokban a nep előtt és a nep után mennyi volt a hőmérséklet?
2.
De tényleg, csak ha nem államtitok, melyik is volt eme nagyvárosunk?
papa88
2009.01.08, 21:13
T. hódvédő!
Ne kellett ahhoz FoxiMaxira járni, hogy megtudjuk, mi volt az a régi NEP. Középiskolában is tanították. Az új gazdasági mechanizmus 0.0-ás verziója.
Mindkettő a nevében szerepló új ellenére a régiből akart valamit visszahozni. Azt, hogy érdemes legyen többet dolgozni, igyekezni. Az egyenlő szegénység elvének feladását.
Ennek nyomait a mostani NEP-ben is felfedezhetjük, bár a neve tényleg béna, de legalább rövid.
Egyetlen pozitív példa az eredményességére:
Egyik nagyvárosunkban -4 oC alatt a távfűtéshez nem volt elég a lekötött gázmennyiség, olajjal is kellett tüzelni. Most -8 oC mellett is elég ugyanaz a mennyiségű gáz. Pedig a panelek zöme még szigeteletlen, és az ablakok cseréje sem teljes.
Lehet, hogy ezért is fogyott tegnap este kevesebb gáz, mint amire számítottak?
hódvédő
2009.01.08, 20:40
Ennek a NEP-nek, mint betűszónak, olyan dohos a szaga. Nem lehetett volna valami mást kitanálni?
Aki foximaxira járt átkosban, pontosan tudja mi a nep. Akarom mondani NEP. Én csak azért felejtettem el, mert nem jártam :-). FoxiMaxira.
Volt még a Goelró, meg az analfabétizmus elleni harc, és persze a kulákok és az összes osztályidegen átnevelése (megölése). Ja, és még volt a rúbel eltörlése is, de fél év után az eltörlést eltörölték :-). Jófajta rúbel, mint papírpénz visszatért cucialista hétköznapokba (csak jobb, mint a két balta = egy juh, a bukinak - pénzváltó banknak járó marzsról mán nem is beszélve).
Hogy a bánatban lehetett ilyen béna nevet találni (NEP)? Vagy pont az a cél, hogy idősebbeknek remegjen bokája? A félelemtől?
Na persze, mondhatjátok, nyájas zöld olvasók, én mostan politizálok. Pedig nem. Én csak a környezetünket szeretném védeni a szeméttől.
Marci
2009.01.08, 14:52
Már 15 éve, hogy kint vendégeskedtem Ausztriába ismerősöknél és ott láttam, hogy milyen sok házon van napkollektor. Szinte mindegyiken.A legtöbben maguk barkácsolták össze a szerkezeteket. Persze, hogy megéri.Akkor is, most is megéri! De ilyen nevetséges állami támogatással...Azon szoktam gondolkodni, hogy miért taníttatunk ki ennyi diplomás okos embert, ha sorozatosan agyatlan dolgokat találnak ki.Úgy látszik nem tudnak számolni...És közben hajtogatják, micsoda fantasztikus ötletük volt!
Kiváncsi vagyok mikor lesz újra forradalom szép hazánkban, mikor nyögi be az ország lakossága az unalmast.
Bálint
2008.10.27, 06:17
Ja és Stoki! Könyörgöm ne azért cseréltesd ki az ablakot vagy telepíts szélerőművet a kertbe, mert ezzel is le lehet húzni az "állambácsit", hanem azért,hogy kevesebb naftát fogyassz! Pénzt spórolsz és a levegőt se cseszed szét! És ha rajtad kivűl még 2millió háztartás erre rájön, az mennyi pénz és mennyi energia spórolás? Kérdésed volt h mit lehet ezen nyerni. Hát számold ki...
Bálint
2008.10.27, 06:06
Ilyen a magyar... ha van támogatás az a baj, ha nincs akkor meg az...
stoki
2008.10.21, 15:39
Én nem értem ezt az egész pályázati dolgot, 20 , 25 %-al támogathatja a különböző projekteket az állambácsi a "saját "adóban befizetett pénzünkből, és természetesen számlával kell igazolni a költségeket. Hogyan ösztönöz ez engem arra, hogy pályázzak..., vagy talán pont ez a cél? Vagy később majd csak el lehet mondani, hogy ennyi meg ennyi milliárd áll(t) rendelkezésre...
Az építési engedélyezési eljárási költségeket( tervezés, engedélyeztetés..) nem támogatja, akkor ugyan mondja már meg valaki, hogy mit lehet ezen nyerni????????????
Nata
2008.10.20, 15:06
Ki tudna nekem hatékonyan segítséget nyújtani a pályázat beadásával kapcsolatban? Hőszivattyúról lenne szó.
Ha tud segíteni, kérem írjon a natasa.gali@freemail.hu e-mail címre.
Köszönöm!
Pákó
2008.09.14, 19:47
Kedves Nőra
A legvadabb rajongók sem ajánlják a napaelemet vízmelegítésre, fűtésre. A Komjáti Péter által ajánlott napelem tábla is csak „utánjárásra” szerezhető be 45 ezer forintért. Tartok tőle, hogy mire beszerződik itt is előáll a 1000Ft/W beszerzési érték. A kedves erbe mint szakember biztos kisegít, ha tévednék, de 1 kW alatti vízmelegítőnek nincsen értelme, az 50 l-esek inkább 1,5 és a nagyobbak ennek megfelelő teljesítmény igényűek. Ez egy milla, és ekkor jön a meglepetés, a szállítás a szerelés, és a többletszerelvények. Had kérdezzem meg, mi az ami valakit ilyen gondolatokra visz?
erbe
2008.09.14, 18:06
Kedves Nőra!
Gyanítom, Komjáti Péter megsértődött, mert azóta nem olvastunk tőle.
Helyette ajánlanám az Index Napenergia fórumát: http://forum.index.hu/A...e?t=9055259&la=43283999
Forgalmazók itt is vannak a szélső reklámokon, de a fórumon is jelentkezik 1-1.
Nőra
2008.09.14, 17:54
Kedves Komjáti Péter!
Engem nagyon érdekelne az Ön által leírt Kaneka K60 napelemtábla. Ki forgalmazza, és hogy tudhatnék meg róla többet? Jelenleg áramot csak szélkerékkel lehet termelni, azok pedig úgy tűnik, kis teljesítményüek, illetve őrült drágák.
Nőra
2008.09.14, 17:46
Kedves Lángos! ha eddig nem válaszoltak neked, kérlek írd meg, milyen házban laksz (panel,hagyományos, stb),megpróbálok valamit segíteni
TiSzi
2008.09.09, 20:00
Tető korszerűsítésre igényelhető-e?
(Mert ez sehol nem derül ki konkrétan a pályázati leírásokban! Hisz valahol ez is csak energiatakarékosságot eredményez !?)
bellu
2008.09.09, 11:26
Nos, beadtuk az ablakcserére a pályázatunkat, bő három hónap mulva hiánypótlásra kaptunk felszólítást, hogy nem irtuk be pontosan az épület építési évét. Ez a ház a IX.ker. Üllői út egyik nagyon régi háza valamikor a századfordulón épült, valyon honnan kéne ezt az adatot beszereznem ? A másik pont ahol kérték a hiánypótlást, hogy szerintük nem egyezik meg (több !!) az ablak felület mint amit a pályázatban irtunk. Érdekes, két ablak (fürdőszoba és WC.) nem is mérettük fel, a többi felmérését pedig ezzel foglalkozó hivatalos szakemberek készítették, ugyanis ezt nem lehet házilagosan megcsinálni, de ki lehet jönni és meg lehet nézni ! Arról nem is beszélve, honnan veszik, hogy nem egyezik az eredeti ablakmérettel, ha azt hivatalból nem tudják mikor épült az épület ? Egyáltalán hol vannak az ablakméretek hivataloan nyilvántartva ha még sobha nem cserélték ebben a lakásban őket.
Az egész hiánypótlásra utasítás nevetséges, felháborító hogy erősebb szavakat ne használjak. De most már juszt sem adjuk fel !!!
erbe
2008.08.31, 10:45
Borrzasztó akkurátus szakszövegnek tűnik, csak ne keverné már az elején a vízmelegítést az áramtermeléssel.
Dr. Komjáti Péter
2008.08.31, 00:23
Az a nagy baj, hogy Magyarországon még újdonságnak számítanak a napelemes vízmelegítő készülékek, és ezekkel szinte ki is merül a hazai napelem-értékesítők kínálata és fantáziája is (ld. beépített reklám fentebb).
Holott tőlünk kicsit nyugatabbra, Németországban, de már Csehországban is szépen virágzik az elektromos energia termelésére szolgáló, sokkal egyszerűbb és praktikusabb napelemtáblák alkalmazása. Szigorúan nem reklámként, csak összehasonlításképpen: az általam legtöbbre tartott Kaneka K60 napelemtábla simán lead 50-60 W-ot, és egy kis utánajárással 45 ezer forintból beszerezhető. Mivel kis méretű, kb. 1m2 a bruttó felülete, bőven fér belőle egy háztetőn. Fontos tudni, hogy a (nyugaton) átlagos, Crystalline-Si PV rendszerű napelemtáblák meleg időben kevesebb áramot tudnak leadni, de masszívabbak és felület arányosan hatékonyabbak, míg ez az Amorphous-Si PV rendszerű típus jobban bírja a nagy meleget, és olcsóbb is, ellenben nagyobb helyet foglal, kicsit problémásabb a felszerelése.
Ezen felül, ha az állam komolyan venné, nem csak a lakosságot támogatná, hanem milliárdos nagyberuházásokat is, hogy a hazai áramtermelés lassan de biztosan kizöldüljön. A lakosságot meg egy kicsit életszerűbb és életszagúbb megvalósítással kellene...
Marcsi
2008.08.29, 16:52
Az ingatlanra bejegyzett jelzálogjog nem kizáró ok!!!!
Igénymentesség: azt jelenti, hogy senkinek nincs az ingatlanra vonatkozó, akár a jelenben, akár a jövőben esedékes olyan, az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett igénye, amely az ingatlan tulajdonosát vagy tulajdonjogának megszerzőjét az ingatlanhoz fűződő tulajdonosi és rendelkezési jogainak gyakorlásában bármilyen módon és mértékben akadályozná, korlátozná.
Igénynek minősül például, ha az ingatlan tulajdoni lapján az alábbi bejegyzések találhatóak:
• visszavásárlási jog;
• vételi jog;
• végrehajtási jog;
• a jogosulttal szemben megindított felszámolási eljárás, végelszámolás;
• bírósági vagy hatósági határozaton alapuló telekalakítási és építési tilalom elrendelésének ténye, valamint egyéb építésügyi korlátozás;
• kisajátítási és telekalakítási eljárás megindításának a ténye;
• árverés kitűzésének ténye;
• zárlat;
• tulajdonjog fenntartással történő eladás;
• az ingatlan-nyilvántartási eljárás felfüggesztésének ténye;
• jogerős hatósági vagy bírósági határozattal megállapított tartós környezetkárosodás ténye, mértéke és jellege.
Nem minősülnek igénynek az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett terhek, így például a jelzálogjog, az elidegenítési és terhelési tilalom, a szolgalmak és haszonélvezeti jog.
erczes.inci
2008.08.22, 11:03
Kérdésem: meddig lehet beadni a pályázatot?
Köszönöm:
Érczes
István
2008.08.21, 08:16
Szerintem a támogatás mértéke legalább 50%-os kéne hogy legyen. Ez egy olyan dolog, amelyet maximálisan támogatni kell! A jelenlegi összeg dupláját is rá lehetne fordítani
Chiovini György
2008.08.19, 20:25
Nem gonosztevő, aki takarékoskodik. Lehet, hogy ügyesebben is forgathatná a pénzét, de hülyeségekre is költhetné. A végén senki sem meri bevallani, hogy vett egy kompakt fénycsövet, inkább azzal dicsekszik, hogy mennyi sört tud meginni egy este.
Pákó
2008.08.19, 08:48
Ez nagyon jó ötlet, az aug 18-án megjelent hírhez leközölni a tárgyban leadott eddigi hozzászólásokat.
Sokkal többet kellene költeni takarékosságra! A legjobb lenne, ha minden pénzünket takarékosságra költenénk!
farkas jenő
2008.08.15, 22:54
hova tűnt el abeérkezett pályázatok elbirálása oldal
Hajni
2008.08.05, 19:52
Nem tudom kivenni, lehet önnálóan nyílászárók cseréjére támogatást kapni?
Chiovini György
2008.07.07, 21:35
Emlékszem, amikor nagy divat volt minőségirányítási rendszert kialakítani, és ezt támogatták, volt egy "trükk". Hivatalosan a támogatás x százalék volt. Annak érdekében, hogy szinte a teljes megvalósítási összeget megkaphassák, a tényleges érték kétszeresét szerepeltették a pályázatban.
CScsCScs
2008.07.01, 01:30
Nem hiszek a pályázatokban (másfajtával már próbálkoztunk - utólag egyértelművé vált, hogy esélytelenül). Egyébként, ha valamilyen szinten ki tudom izzadni az önrészt, akkor nincs is értelme + elég ügyes vagyok, belefér némi saját munka is (napelem!), és már nyerőben vagyok azzal a pályázattal szemben, amit, ha meg is nyerek, nem szokás manapság időben megkapni! És állandó elszámolási kötöttség, bármikor jöhet valaki a papírokért (számlák, levelezés; ki, mikor, mit mondott, ígért, ...), amik már pl. az APEH miatt is hegyekben állnak a lakásban.
Lángos
2008.06.30, 08:50
én egy önkorm. bérlakást szeretnék felújítani. fűtésrendszer, (egyedi fűtés)melegvízellátás, ablakok cseréje, hőszigetelés esetleg. lehetőségeimről tájékoztatna valaki? köszi.
micimackó
2008.06.18, 12:01
Végre támogatás Sírjunk vagy örüljünk , mindenki tudja hogy sajnos ezeknek az eszközök beszerzése és be üzemelése nem 1-2 Ft na most ha összevetjük rá a támogatási értéket hát nem tudom mindenki döntse el saját maga..
Timi
2008.05.24, 21:17
A környezet védelem nagyon fontos és egyre fontosabb lesz.Meg kell védenünk a környezetet.
Marci
2008.05.11, 20:06
Én is először hallok ill. olvasok a jelzáloggal terehelt ingatlan kizáró tényét.Nem találtam erre utaló gondolatot a pályázati kiírásban...
Pályázó
2008.04.28, 22:13
Elnézést, meg tudná valaki mondani, hogy a pályázati kiírás pontosan melyik pontja is korlátozza a pályázat beadását jelzáloggal terhelt ingatlan esetén? Megértem a háborgásokat, hiszen lehetnének jobbak is a feltételek, de próbáljunk tényszerűek maradni, mert én ilyen korlátozást bizony nem találok. Előre is köszönöm.
vkaci
2008.04.25, 20:21
Ebben a ***** országban mindenki a mannát várja. Hát bár remélem már senki nem olvassa ezt a cikket, de leírom, hogy azt a marhát (Pólbá) aki képes volt 30e forint támogatásért könyörögni, és nem veszi észre, hogy önnön maga a többszörését fizeti be az államnak, hogy ezt a ******* 30e megkapja az csak nagyon de nagyon ***** szűklátókörű ***** lehet. Emberek kiket támogat az állam???? Ki engedheti meg a plusz pár millás beruházhást??? Hát nem az akiket támogatni kellene!!! Totális nonszensz, hogy százmillákal támogatunk alapjában életképtelen dolgokat amiket ráadásul egyáltalán nem a "rászoruló" vesz igénybe.
boti
2008.04.23, 12:00
hát ahoz képest hogy gondolkodás nélkül aláírnak minden lakossági energiafelhasználást csökkentő szerzödést ezek a lehetőségek szinte a semmivel egyenlöek
Pólbá
2008.04.16, 21:44
Az elmúlt év szeptembere óta várok harmincezer forintott, amit sikeres pályázatom után kellett volna kapnom!
Eddig minden igazolást stb. rendben elküldtem az illetékeseknek!
Ez valóban a nesze semmi fogd meg jól!
szívatás...
2008.04.16, 15:15
Nesze semmi, fogd meg jól!
Röviden ennyi.
A mai világban, ha valaki tud mutatni egy építkezést, ami banki háttér nélkül (nuku jelzálog!) megy le... Mivel a gépészet, ablak, hőszig többnyire a végén van, már mindenkit kiforgatnak a gatyájából.
Az előszó már megvolt: Az APEH szépen elővesz mindenkit majd, aki csak állami támogatás közelébe mer menni.
A feltételek együttese számomra garancia, hogy megint jól megszivatják a népet. Előfinanszírozás? Aha. Vagyonellenőrzés, és beindul ismét a sajtológép. Ez ismét egy jó adatsorgenerálás nekik arról, hol kell elvonni. Szép feltételek.
Ez van... Szerintem vasvillát nekik, érzékeny pontra.
Nagy T. I.
2008.04.10, 11:00
Örömömre szolgál, hogy van olyan pályázat ami a lakások önköltségének a csökkentését hivatott elősegíteni. Úgy érzem, hogy ez az ország lakosságának egy nagyon szűk rétegét érinti, akik egyébbként is ki birják fizetni a keletkező számlákat. Ahogy a feltételeket néztem, nagyon kevesen fognak ezeknek megfelelni. Ismert, hogy a pénzintézetek a lakosság egy komoly hányadát, (joggal, vagy jog nélkül) BAR listára tették (és onnan le nem vették, mikor jogilag szükség lett volna). Azzal is tisztába kell lennünk, hogy nem azt a világot éljük, hogy mindenki el van látva munkával, megfelelő jövedelemmel. Mivel a rendszer után finanszirozó, így a beruházást esetleg fontolgatóknak komoly eséjük van arra, hogy nem tudják előfinanszírozni a beruházást. Talán elképzelhető, hogy a választott kivitelező ezt megfinanszírozza, de ebben az esetben hiú ábránd azt remélni, hogy nem merül fel tetemes töblet költség. Azzal is tisztába kell lennünk, hogy a pénzintézetek igen sok hosszúlejáratú jelzálog hitelt adtak a lakosságnak és ebben az esetben az ingatlan meg van terhelhe. Ismereteim szerint ez esetben is "bukta a parti"! Érdekes meglátása van Fekete Attillának, hogy a szakképzett pályázatírók álltal megírt pályázatok a nyertesek. Igaz ez is növeli a keletkező költségeket, (talán nem is kevéssel,)hisz ebből a pénzből másnak is kell jutni.
Úgy érzem, hogy a mai instabil világban egy esetleges hitel felvétele azonos az öngyilkossággal. A fentieket figyelembe véve az ország lakosságának igen kis hányada alkalmas, engedheti meg magának,a nevezett pályázaton való részvételt.
Ezt lehet nevezni a "Nesze semmi fogd megjól!" ,"Elhúzták a mézes madzagot!", "Kirakat politika"-nak.
Köszönöm, a megtisztelő figyelmedet!
Nagy T. I.nateis@citromail.hu
J Mária
2008.04.07, 20:57
Nem világos számomra: ha pl. munkáltatói vagy egyéb banki kölcsönből kívánom finanszírozni ezt a beruházást akkor nem felelek meg a pályázati feltételnek. hiszen a kölcsön miatt jelzálog jogot jegyeznek be az ingatlanra?!
erczes
2008.04.03, 14:32
hol a pályázati űrlap
Zuba János zubajanos@gmail.com
2008.03.28, 14:12
Tisztelt "geo-solar.net !
Áraik korrektek, hiszen mindannyian tudjuk, hogy van ahol csak egy hőszivattyút (ab eladó raktára) 20 kW-ost 2,3 millió FT+Áfa áron ajánlanak.
Nemrég vásároltam egy 10 kW-ost 540 EFT +ÁFA áron. 10 kW min. kimenő hőteljesítménnyel, fagyávédelem, és egyéb automatikával.
Még kell szereznek egy kéthőcserélős szigetelt 1000 literes puffert.
Ebben is igen nagy a szórás árban.
Tud-e ajánlani ilyet?
Ahhoz hogy valaki érvényesen tudjon pályázni a következő feltételek eggyüttesen kell hogy fennálljanak, különben a pályázat nem folyósítható:
1. A pályázó személyi feltételei:
az adott ingatlan felujitásával, hőszigetelésével, fütés és melegviz korszerüsítésével kapcsolatos személy:
tulajdonos legyen az adott ingatlanon.
(ha nem tulajdonos akkor a vásárlási igazoló tulajdoni lap másolata széljegyzéssel szükséges. Ha uj ház megujulo energetikai beruházásáról van szó és nincs meg a lakhatási engedély érvényes építési engedély m ásolata.
A fent emlitett okiratok személyhez névreszólóan kell hogy történjen.
Tehát nem lehet az én ingatlanomon az édesanyám nevét szerepeltetni beruházóként!
A beruházó személy:
nem lehet BAR és egyéb banki feketelistás!
Nem lehet adó , vám és jövedéki adótartozása (akár tavalyi évről elmaradt személyi adóhátralék, még 1000 Ft-sem!)
Nem lehet vásárlással kapcsolatos terhelés sem, vagyis ha most vásároltuk, hitelt vettünk fel, akkor nem pályáztatható az adott ingatlan. Ettöl csak bizonyos egyedi esetek lehetnek kivételek: (Pl. ugyanaz a finanszirozó bank aki a hitelt is biztosította!!!)
Az adott ingatlanon nem lehet jelzálogteher, bírósági per vagy bármely értékesítést befolyásoló tényező! (pl szabad felhasználású jelzáloghitel!!!)
A NEP 2008 tárgyi feltételei:
Az adott ingatlanon elvégzendő beruházás kivitelezői nyilatkozata!
ez az egyik jelentős és legfontosabb elem. Enélkül a pályázati kérelem, nyomtatvány be sem adható, és ennek megváltoztatása esetén akár az elnyert támogatást is vissza kell fizetni!
Tehát az adott ingatlan beruházásának papiron történő ajánlattétele!
Melynem tartalmazni kell:
Milyen beruházás készül az adott ingatlanon.
milyen gépészeti eszközök vásárlása telepítése fog történni az adott ingatlanon.
Ezeknek az eszközöknek a pontos ár/érték meghatározása, járulékos költségekkel (komplett árajánlat megtétele:)
Itt emlitenem kell, hogy nem elég az ajánlatot beadni, annak meg is kell valósulni ugyanazon a módon ahogy benyújtották! Vagyis nem vásárolhatok levegős hőszivattyút, ha egyszer vákuumcsöves napkollektorra adtam be az igényemet! Az ár összege sem térhet el a benyujtott dokumentumokkat azonosságban:
Ez annyit tesz, hogy egy ablakfelujitás ajánlat 785 ezer Ft-ról szól ennek adják az arányos % támogatását.
Ha ez az összeg negváltozik és pl. 1200 ezer Ft lesz (pl. Áremelkedés) csak az előzőleg elnyert támogatást finanszirozhatják!!!A különbözetet önerőből kell finanszirozni!
A NEP2008 anyagi feltételei:
Bár a kezdő önrészt nem kérik elméletben sehol sem, viszont a rendszer utófinanszírozású!
ez annyit jelent, hogy a kész beruházás után a meghatározott és lefolytatott átvételi ellenörzések igazolása után szabadíthatja fel a bank az igényelt és elnyert összeget!
Ebbe az ellenörzésbe pedig az APEH is belefolyik!
Mivel a vállalkozások zöme előre el szokott kérni 50% megrendelési előleget vagy foglalót, igy azt előre kell teljesíteni saját erőforrásból!
Ha nincs meg ez a tőke bizonyos esetekben a cégek megfinanszirozzák a beruházást a megfelelő fizetési garancia nyujtása mellett (amely nem lehet az adott ingatlan biztosítékként) Mint emlitettem teher és igénymentes ingatlanra adható a kedvezményes és vissza nem térítendő támogatás!
Ezt általában a multi kategóriáju cégek tudják megfinanszírozni jelentős bekerülési költségnövekedés mellett!
Egyszerü kisebb cégeknek (ha nincs kapcsolata saját bankjánál, akkor gyakorlatilag nem sok esélye marad labdába rugni ezen a meccsen!)
[Reklám törölve]
olvasói tisztelettel:
Fekete Attila megujulo@int-air.net
érczes jánosné
2008.03.27, 14:44
Hol lehet letölteni a pályázati űrlapokat?
erczes.inci@gmail.com
Ica
2008.03.27, 10:25
Csatlakozom Ritához. Én is régóta agyalok a napenergiás, földfűtéses megoldáson, de eddig nem azt tapasztaltam, hogy valóban támogatásról lenne szó! Nyilván még várnunk kell egy megfelelőbb megoldásra! vajdaica@t-online.hu
Zuba János zubajanos@gmail.com
2008.03.25, 19:13
Ja, és minden pályázati herce-hurca nélkül.
Zuba János zubajanos@gmail.com
2008.03.25, 19:12
Most megint szerzek egy-két ellenséget, de segítő szándékkal írom a javaslatomat:
Biztosan tudom, hogy egy pesti építőanyagkereskedő, és egy pesti iparosember 50-60%-al drágábban árul, illetve szolgáltat.
tehát, ha megbíz egy egyszerű vidéki mesterembert ugyanazon munkával, még a kiszállási díjával növelve is 30-40%-al olcsóbban jön ki az adott munka elvégeztetése során.
Ezek tények.
Ha így cselekedne, a Bruttó áfás számlaértéken nyerne 30%-ot.
Rebeka2
2008.03.25, 15:35
A súlyosan beteg, mozgáskorlátozottakra is gondolhatnának a pályázat kiírók. Kidolgozhatnának számukra is egy kedvező, és alkalmazható pályázati lehetőséget. Nem kívánom senkinek ezt a helyzetet, de próbáljanak meg ezeknek az embereknek az állapotukba is bele gondolni.
Egy beteg ember is ember, ugyan olyan joga van mindenhez mint az egészségesnek, még sem tekintik annak őket.
Az állapotuk miatt a hitel felvétel szóba sem jöhet, tehát akkor már a pályázat sem indítható el, és ha rájuk szakad a ház akkor sem érdekel senkit.
Nekik az a szó, hogy huzatos a lakás, mozognak az ablakok, cserélni kellene,szigetelni csak álom marad.
Viszont a valóság a huzat az megmarad!
Mofli
2008.03.20, 10:47
Hurrá Hurrá Hurrá!
Ismét pályázhatunk 15-20% támogatást, millió papírral és bürokráciával. És nagy kegyesen löknek egy kis aprót a végén. Éljen az energitakarékosság, a hatékonyság és a megújulók terjedésének támogatása. Csak így tovább, végül is az orosz gázt is vennie kell valakinek, az hogy közben beledöglenek az emberek a számlákba az kit érdekel!
És meg le merik írni, hogy a tavaly igénybe vett keret duplája áll rendelkezésre! A k...va anyátok az!!
Ha adtak volna legalább 30%-ot 1 hét alatt elfogyott volna a keret tavaly is.
Idén sem sok jelentkező lesz, az biztos. Nem baj jövőre még kevesebbet kell majd ilyesmire kiadni.
A lényeg, hogy az elvtársaknál jól fogy a gáz és megtömik a döntéshozók zsebét is pénzzel.
nyirokowatt.hu
2008.03.20, 08:38
2008. április 14-től lehet benyújtani a NEP 2008-5 kódszám alatt
"Megújuló energiahordozók felhasználását ösztönző pályázatot".
Hasznos információkat, tanácsokat megvalósítási lehetőségeket
ismerhet meg szigetüzemű villamos energia ellátásához, amire az
adott kiírásba áttanulmányozás után pályázhat. http://nyirokowatt.hu
ilyes1@t-online.hu
2008.03.20, 07:32
A megjelenést követően csak 3 hozzászólás keletkezett. Honnan szedték a többi 15-öt???
Callens
2008.03.19, 21:59
Valóban "nesze semmi fogd meg jól"!
Ha azonban valaki már eltökélte, hogy szeretne beruházni egy napkollektoros rendszerbe, az számoljon azzal is, hogy ez nem esztétikai beruházás és mindenképpen értéknövelő az ingatlan árát figyelembe véve.
Természetesen ez csak akkor igaz, ha garantált a rendszer hosszútávú teljesítménye a megtérülési időn túl is.
Ez sajnos kevés rendszerről mondható el.
Kedves rita 69!
Keressen meg, callens@chello.hu
Anita
2008.03.19, 21:24
Fogyatékossággal élők is pályázhatnak-e erre?Kedvezménnyel járulhatnak-e a pályázathoz?
RITA 69
2008.03.19, 20:24
AMIOTA HALLOK A NAPKOLLEKTOROKROL AZOTA MONDOM HOGY NEKEM IS EZ KELL.KIVÁNCSI VOLTAM A PÁLYÁZATRA,HÁT MOST JOL LELOMBOZTATOK.ATZ HITTEM HOGY EZ JO,DE LÁTOM MÁR MEGINT CSAK MÉZESMADZAG.DE ÉN IS VÁROM AZ ÁRAJÁNLATOKAT.MELEG VIZ ÉS FÜTESRÁSEGITÉS CÉLJÁBOL.
geo-solar.net
2008.03.17, 10:33
Hamarosan megjelenik a NEP 2008 pályázat kiírása. Hasznos információk, megvalósulási lehetőségek áttanulmányozása után nyilik lehetőség adott elképzelés esetén pályázatra!
geo-solar.net
A pályázók előirt alapfeltételei melyek biztosan megmaradnak a NEP 2008 -as rendszerben:
1. BAR és belső feketelistás személyek nem kaphatnak állami támogatást és kedvezményes hitelt!
2. Általában csak a pályázatíró (delegált vagy regisztrált pályázatiró)végzettséggel rendelkező személyek által elkészített pályázatok sikeresek!
3. Az esetek 98%-ban jelzálog vagy elidegenítési teherbejegyzést eszközölnek a bankok a beruházást végző ingatlanon. Adott esetben ha az ingatlan már terhelt, a lehetőség a pályázatra nem biztosított!
4. a 2008 évi megváltozott építési törvények miatt jelentősen szigorodott a megvalósíthatóság, így adott esetben a fekete munkavégzés is befolyásolhatja egy már elnyert pályázat elvesztését!
5.Amit a bankomtól tudok, hogy egy sikeres pályázat esetén előfinanszírozási kötelezettség van, mely azt jelenti, hogy a beruházás megvalósulásának végén adja ki a pénzt a folyósító szerv. Vagyis vagy elkészíti a vállalkozó saját költségén a beruházást, vagy az ügyfél saját maga állja előre a költségeket!
Fekete Attila
Pitty
2008.02.29, 18:45
Csatlakozom az előttemszólóhoz...
feketemunka
2008.02.24, 23:35
Utólagos hőszigetelés 100 m2-es házra kb.1200000 Ft Áfa (számla) nélkül
Áfa 20 % = 240.000.- Ft
Pályázatkészítés, állapotrögzíő terv, energetikai számítás (szigetelés nélkül - szigeteléssel), tulajdonilap, térképmásolat, árajánlat, egyéb nyilatkozatok = 200.000.- Ft
Támogatás mind erre 15% = 246.000.- Ft
Bukunk rajta kb. 200.000.- Ft-t
És még csodálkoznak rajta, hogy kevesen jelentkeztek és sok a feketemunka.
karibi
2008.02.24, 10:40
2007-ben nagyon vártam a pályázati kiírást, de az összeget tekintve csalódott voltam, így nem is pályáztam. Saját erőből (és olcsóbban, mintha támogatást kérek)cseréltettem ki a nyílászárók nagy részét. Az idén is figyelem a pályázatot, szeretném a fűtési rendszert átalakítani. Minden energiatakarékos megoldás érdekel.
monik
2008.02.21, 10:17
Egyedül nevelem a kisfiamat, téglapanel lakótömbben lakunk, ahol már a lakók nagy része kicseréltette a nyílászárókat. Tavaly nagyon vártam a pályázatot,mert jókat hallottam azoktól, akik már pályázat keretében kicserélték ablakjaikat, de nagy csalódás volt számomra a támogatási arány százaléka. Egy milliós nagyságrendű beruházásnál, felújításnál valószínű megéri igénybevenni a pályázat adta lehetőségeket, de pár százezer forintos munkálatoknál (ami persze nekünk nagy pénz) megfontolandó. Így hát maradt a huzat! Talán majd az idén!?
melinda
2008.02.16, 11:59
A lányom anyagilag taccson van, de neki még nincs fűtése, szivesen venné, ha elküldenék javaslatukat segítségüket, hogy a most megvásárolt lakásába ezt az energia támogatásos fütésrendszert be tudja szereltetni esetlegesen hogyan tudná az állami támogatást megnyerni az Önk. keresztül.,A postafiókba bedobott hasonló vállalkozások igértek fűt-fát erre vonatkozóan, de se honlap, sem telephelyicímet nem adnak meg.
Így ezek a papirkosárba lendültek, mert
fantomcégnek tünnek csak telefonszámmal.
Akkor kérem a választ, segítséget
kishazim@gmail.com
KIVÁNCSISÁGGAL TELVE
Melinda
Bella Sándor
2008.02.08, 18:29
Javasolom,hogy a lakóssági energiamegtakarítási pályázatoknál válasszák külön a megújulókat,mivel ezt még kevesen tudják megvalósítani.Az idősebb emberek hitelt már kevésbé igényelhetnek. Jó volna a tetőcserékre is kiterjeszteni. A 15 %-ot feltétlenül emelni kellene még legalább 10-zel.
Áfa
2008.02.06, 16:12
A boltokban már valóban nem adnak vissza még fél ÁFÁT sem, de 3 építő/kivitelező cég közzül 2 szívesen visszaadja az ÁFÁT, ha kérsz nekik számlát.
Misi
2008.01.31, 19:36
A támogatás összegét százalékban én is kevesellem, de azért ne felejtsük el,hogy az áfa összegét soha nem engedik el teles mértékben hisz az anyagon általában mindig rajt van.
1500000 ft-nál 100000 ft spórolhatunk maximum. Azon kívül hol a garancia a minőség ,és a bizalom. Az angolok azt szokták mondani erre hogy az olcsó az drága. Viszont a papirozás az tényleg szarakodás. Ezen is változtatni kéne,a gyorsaságról meg nem is beszélve.
Kálmán László
2008.01.31, 19:32
Kedves Horváth László!
Ilyet ne mondjon, még valami III/III-as feljelenti.
Tulajdonképpen ez a támogatás, csak az ÁFA bevételt hivatott növelnui.
Horváth László
2008.01.24, 13:13
Az elképzelés jó . A megvalósítás nevetséges.összeségében nem sokat ér.Igazából az ÁFA-t sem éri el a támogatás.Így sokkal egyszerűbb számla nélkül megvenni a dolgokat mint szarakodni a millió papírral.Szerintem ezért sem vették igénybe tavaly a pályázatokat.
Farkas János
2008.01.23, 22:46
A napkollektor támogatásnak nagyon örülök.
Három kamasz gyermekünkkel a melegvízköltségünket jelentősen csökkenthetjük.
Várom alegkedvezőbb árakat ajánló, és a pályázást is segítő cégek jelntkezését.
farkas.janos@signal.hu e-mail címre!
Szabó János
2008.01.23, 11:00
A gázártámogatás és a különféle, nem megújuló energiaforrásokhoz nyújtott támogatások (lakhatási támogatás stb) helyett, tartósan munkanélkülieknek inkáb a parlagon lévő földterületek energiaültetvénnyé alakítását kellene preferálni (saját / önkormányzati / állami földterületen is)és az ebben végzett tevékenységet és a tüzelőberendezés beszerzését támogatni (az energiaültetvény telepítése mellet). Így vidéken sokan megtermelhetnék maguknak a téli tüzelőt, a föld sem maradna parlagon és a környezetet is kímélnénk.
Fazekas Tibor
2008.01.17, 20:08
Reméjük, hogy lesz fejlődés. Már nagyon kellene, hogy kivegyük a részünket, a zöld energiából.
Tisztelt Dr Harangi Lajosné nem messze lakom önöktől és szeretnék segíteni a villanyáram problémájuk megoldásában.
Szívesen segítenék egy jó és olcsó napelemes rendszer létrehozásában.
Ha érdeklik a részletek keressen fel a
fazekastibor@freemail.hu címen.
Dr Harangi Lajosné
2008.01.15, 15:04
Nagy örömünkre szolgál, hogy 2008-ban is lehetőség lesz a lakossági megújúló energia felhasználás keretében a napenergiával működő napkollektoros pályázatra. Mi Nyírmártonfalva település táblától 1000 méterre lakunk külterületen 5 éve és nincs lehetőségünk villanyáram bevezettetésére. Agregátorokkal állítjuk elő a villanyáramot, ami nagyon költséges és környezetszennyező. Szívesen vállaljuk a költségeket, ha még segítséget és vissza nem térítendő hitelt is kaphatunk. Maradok tisztelettel: Dr. Harangi Lajosné köztisztviselő Nyírmártonfalva, Debreceni út 92. (külterület)