Ideiglenesen leállította a Veszprém Megyei Kormányhivatal építésügyi hivatala a devecseri autonóm szalmaház építését.
H i r d e t é s
Endes Attila építész, technológiai koordinátor elmondta: a háznak, amelyet adományokból építenek a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában mindenét elvesztő négytagú családnak, az a különlegessége, hogy energiaellátását szélgenerátor és napelemek biztosítják, a meleg vizet napkollektor állítja elő, és saját szennyvíztisztító rendszere, kútja, víztisztítója van. A kezdeményezéshez több mint nyolcvan cég csatlakozott.
Ismertetése szerint a hatóság megfelelőségi tanúsítványt kér a szalmáról. A szalmatechnológiára egy ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. által minősített tűzteszttel rendelkeznek, amelyhez egy német vizsgálati jegyzőkönyvet csatoltak. Az építők szerint a német minőségi igazolást - amelyet a Német Építésbiztonsági Intézet (Deutsches Institut für Bautechnik) állított ki - el kellene fogadniuk a magyar hatóságoknak. Mivel nem fogadják el, a házat tervező építészeknek gyártmánytervet kell készíteniük a szalmára - mondta.
Hozzátette: ez rengeteg időt vesz el, ezért jelentősen csúszik az építkezés, és jelenleg csak állagmegőrzést végezhetnek a házon. A devecseri család az eredeti tervek szerint karácsonyra költözhetett volna be a 115 négyzetméteres házba, és az autonóm szalmaházért cserébe le kellett mondania az állami kárenyhítés ingatlanra vonatkozó részéről.
Dencs Tibor, a Veszprém Megyei Kormányhivatal építésügyi hivatalának vezetője közölte: építésfelügyeleti ellenőrzést tartottak a devecseri szalmaház építkezésén, ahol többi között a beépített anyagok megfelelőségi igazolását kérték, amelyet az építtető nem tudott bemutatni. Határidőt adtak ennek a bemutatására, és addig leállíttatták az építkezést.
Az ellenőrzésen az ÉMI és a tűzoltóság képviselője is részt vett - tette hozzá a kormányhivatal vezetője. Elmondta: az építési törvény 41. paragrafusa rögzíti, hogy milyen megfelelőségi igazolásokkal kell rendelkeznie az építtetőnek mindenféle épületnél, legyen szó tégla-, vagy könnyűszerkezetes házról. Közlése szerint bizonyos elemeket egyedi kiviteli tervekkel ki lehet váltani, de akkor a tervező által készített gyártmánytervben minden beépített anyagnak külön meg kell adni a paramétereit. Ennek a bemutatásával folytatódhat az építkezés - jegyezte meg. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
turidani
2012.02.08, 16:44
Abban egyetértünk, hogy az ügynek erősen szivatásszaga van.
De a profi kivitelező pont abból ismerszik meg, hogy nem lehet a hatósági előírásokkal megszivatni.
Ismerek olyan ipari céget, amit másfél éven keresztül folyamatosan ellenőriztek.
Az összes létező hatóság felvonult, alig titkolva, hogy mindenképpen szeretnének valami szabálytalanságot találni, hogy beleköthessenek a cégbe.
Nem találtak.
Szivatásnak szánták?
Igen.
Sikerült nekik?
Nem.
Na, erről beszélek.
- - - -
Amúgy pedig a hatóságoknak természetesen az építésen dolgozók egészségi állapotát is joga van ellenőrizni.
Akár meg is szondáztathatja őket.
Ez már csak így megy.
Aki vállalja valamiért a felelősséget, annak bizony vállalnia kell a felelősséget.
Beledi Róbert
2012.02.08, 16:10
Szalmaszabvány....megfelelőségi nyilatkozat....építtetőnek meg nem kell orvosi bizonyítvány,hogy élő személynek építik?Vagy saját fámból szeretnék rönkházat építeni(akác) és kell hozzá papír,pedig nem "spórolósan" van tervezve?röhej....Talán az építési hatóságnak is kellene lennie kapcsolatainak,ahol ezeket megcsinálják,nem pedig szivatják a jónépet.
turidani
2012.02.03, 20:48
Kedves Jólértesült,
mégegyszer elolvasva a híradást, úgy látom itt egy kicsit másról van szó.
Itt a hatóság - és a feltételezett feljelentő - nem a szalmaépítést, hanem a felhasznált szalma minőségét kifogásolta.
Egyszerűbben fogalmazva: az volt a probléma, hogy az éppíttatő nem tudta igazolni, hogy olyan minőségű szalmát használ fel, mint amilyenre az építési engedély szól.
Igazolhatta volna úgy, ha a kiviteli tervben valamiféle "szalmaszabvány" van előírva, és a szalma szállítója tanúsítja azt, hogy az általa szállított szalma ennek a szabványnak megfelel.
Vagy igazolhatta volna úgy, ha a kiviteli tervben megadja a beépítendő szalma konkrét jellemzőit, és így az ellenőrzés során lehetőség van a jellemzők meglétének ellemőrzésére.
De ha jól értem, a kivitelező nem tudta meggyőző módon igazolni, hogy olyan szalmát épít be, mint amilyet a tervek szerint be kell építenie.
És ez a hír szerintem nemcsak a rosszindulatú konkurenst, hanem bárkit gondterhelt homlokráncolásra késztetne.
Mert akkor ki a fene garantálja, hogy a kivitelező valóban szalmát, és nem frissen kaszált füvet épít be a házba?
Jólértesült
2012.02.03, 18:22
Jó a megérzés! Ami a cikkből nem derül ki , hogy egy szalmaépítéssel foglalkozó "konkurens" cég piacféltéséből adódó rosszindulatú, az összes lehetséges hatóságot érintő feljelenése áll a háttérben! De Ők az országban a tudomásukra jutott összes szalma technológiát alkalmazó kivitelezést feljelentgetik sorra! De, hogy egy ingyen adományként épülő háznál is így jártak el, az kifejezetten gusztustalan és a hatóságok szemét is szúrja, de hivatalból kötelesek eljárni! A ház rendelkezik érvényes jogerős építési engedéllyel!
turidani
2012.02.03, 17:03
Itt szégyenkeznie kizárólag csak a tervezőnek és a kivitelezőnek kellene.
Nekik ugyanis kötelességük lett volna időben gondoskodni minden szükséges dokumentációról, minőségi bizonyítványról és engedélyről.
El nem tudom hinni, hogy egy ilyen egyedi konstrukciójú ház esetében a garanciális feltételek egyértelműsítése érdekében ne lett volna szükség részletes specifikációra.
Én a hatósági akadékoskodás helyett inkább egyfajta sumákolás szagát érzem a kivitelező oldaláról.
Névtelen olvasó
2012.02.03, 10:20
Nos igen, ez az ismételt eset, amikor átesünk a ló túloldalára.
Szégyenkezni lehetne egyeseknek!