Négy dunántúli település közvilágítását korszerűsítették
Zöldtech *
2011.12.29
|
 |
|
Balatonkeresztúr, Dörgicse, Nagykapornak és Teskánd közvilágítási rendszerét újította meg közel 50 millió forintnyi saját beruházással az ELMIB Zrt., amely a megtakarításból részesedik, az önkormányzatok terhei nem nőnek.
A magyar tulajdonú ELMIB a közvilágítási piac egyik vezető cége, amely a nehéz gazdálkodási helyzetben lévő önkormányzatok számára úgy biztosítja az egyik legfontosabb közfeladat megújításának lehetőségét, hogy eközben nem növekednek a települések terhei. A beruházást az ELMIB finanszírozza, amit az önkormányzatok az energia-megtakarításból fizetnek vissza.
A program által elérhető energia-megtakarítás egy nagyobb község esetében elérheti az évi 5 millió forintot. Az ELMIB a közleményben úgy fogalmaz: nem véletlen, hogy az ősszel elfogadott energiastratégia is kiemelt lehetőségként rögzítette a közvilágítás energia-hatékonyságának növelését.
A közvilágítási rendszerek megújítása két pilléren nyugszik: műszaki alapja a ma elérhető legkorszerűbb LED-lámpák alkalmazása, amelynek révén az energia-megtakarítás egyes esetekben a 60 százalékot is elérheti úgy, hogy a korábbihoz képest legalább ugyanolyan, vagy még kedvezőbb megvilágítás érhető el. Három újonnan beépített lámpa áramfogyasztása egyetlen korábbi lámpa áramfelhasználásának felel meg. A program másik alapja az elért energia-megtakarításra épülő finanszírozási konstrukció, amelynek révén teljes mértékben mentesül az adott település a ráfordításoktól, és a megtakarításból származó költségcsökkenés egy része már a megtérülési időszak alatt is javíthat a település anyagi helyzetén.
Mártha Imre, az ELMIB Zrt. vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: "nem a beruházási volumen maximalizálására törekszünk (...). Célunk, hogy ügyfeleink meglévő közvilágítási rendszerének adottságait szem előtt tartva a település elvárásainak megfelelően a lehető legmagasabb energia-megtakarítást érjük el a beruházási költségek ésszerű szinten tartása mellett".
Balatonkeresztúr polgármestere, Kovács József a közleményben azt emelte ki, hogy az áramfogyasztás 43 százalékos csökkentése maximálisan megfelel az elvárásaiknak. Dörgicse első számú vezetőjének, Kis-Pál Miklósnak a szavai szerint a döntésükben komoly szerepet játszott, hogy a kiemelt idegenforgalmú településen jelentősen emelkedjen a közvilágítás színvonala. Sifter Péter, Nagykapornak polgármestere arról szólt, hogy az áramfogyasztás egyharmaddal történő csökkentése jelentősen mérsékli a település kiadásait. Tóth Istvánné, Teskánd polgármestere pedig a kiemelt útkereszteződésekben a biztonságot növelő kielégítő megvilágítással indokolta a beruházási döntést. (MTI)
Új közvilágítás a négy településen (fotók: ELMIB Zrt.)
Balatonkeresztúr
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
Dörgicse
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
Nagykapornak
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
Teskánd
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
|