Cél az energia-megtakarítás és a megújuló energiák katonai felhasználása Kormányportál *
2011.12.22
A Honvédelmi Minisztérium energetikai konferenciát tartott, ahol kinyilvánították, hogy a Magyar Honvédségnek nagy energiafogyasztóból nagy energia-megtakarítóvá kell válnia.
H i r d e t é s
»Márki Gábor, a honvédelmi tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte, hogy a tárca költségvetésének jelentős részét teszi ki a különböző költségvetési tételeknél jelentkező energia költségek, ezért alapvető feladata az energiával való racionális gazdálkodás, a fajlagos energiafelhasználási mutatóink csökkentése. Márki Gábor hozzátette még, hogy a Kormány a közelmúltban hagyta jóvá Magyarország II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervét, amelynek értelmében 2016-ig kilenc százalékos energia megtakarítás elérésére kell törekedni és növelni kell a megújuló energia felhasználás arányát is. Hangsúlyozta, hogy a Honvédelmi Minisztérium nyitott minden új kezdeményezésre, az energiafelhasználás csökkentése területén, így a megújuló energiák hasznosítására vonatkozóan örömmel fogadtuk a Magyar Megújuló Energia Szövetség kezdeményezését.«
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.