Alternatív energiatortával a jövő felé Szeged Ma *
2011.12.20
* Szerző: Arany Mihály
4 hozzászólás
Az, hogy geotermikus tengeren úsznánk, költői túlzás, földtanilag, geofizikailag sokkal árnyaltabb képről van szó - hangzott el a szegedi Energia Szabadegyetem záróelőadásában.
H i r d e t é s
»A geotermikus energia terén számos olyan projekt megvalósult már, ami sikerrel kecsegtet a jövőre nézve. Így például említhető a hódmezővásárhelyi geotermikus távhőellátó rendszer, mely 15 megawattjával Közép-Európa legnagyobb ilyen létesítménye. „Éppen most Makón egy 69 ezer gigajoul kihelyezésére alkalmas rendszert készítünk, de megvalósult már Kistelek, korábban Mórahalom. Egy csongrádi projekt most indul, Békésen és Békéscsabán pedig előkészítési folyamat zajlik” – nyilatkozta portálunknak az előadó. Hozzátette: kétségtelen ugyanakkor, hogy nem a megfelelő ütemben halad a geotermika, aminek számos oka van. Mint fogalmazott, nehéz elhallgatni, hogy az eddigi években nem volt kényszerítő erő, ami az alternatív energiaforrások felé mozdította volna sem a környéket, sem az ország gazdaságát. Az utóbbi két-három évben viszont mintha feléledni látszana ez a tendencia az orosz gázelzárások, illetve a gázár folyamatos emelkedése miatt. Szeged viszont még mindig egy fehér folt – ezt már nagyon régóta ismételgetjük, bár kétségtelen, hogy egy ilyen beruházás hatalmas összeget jelent, vélhetően az önkormányzati szférának nincsenek ilyen forrásai – magyarázta a szakember.«
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
energetikus
2011.12.21, 12:50
Örömmel olvastam a visszafogott értékelést.
Ne felejtsétek el kommunikálni az épületfizikai jellemzők megoldását sem.
A geotermia tényleg jó megoldás lehet ott, ahol a körülmények azt lehetővé teszik. A beruházás azonban csak az alacsony hőmérsékletű,(sugárzó) hőhasznosításra alkalmas épületek esetében gazdaságos.
Az pedig nagyon drága, akárki akármit mond !
Kóbor Balázst pedig üdvözlöm !
resz-hez
2011.12.20, 13:48
Valóban, hiába a puszta szó cselekvések nélkül.
A biogáz termelési potenciálunkat is a miskolci Egyetem szakemberei, Dr Szunyogh prof. és társa.
Számításuk szerint 228 PJ termelési potenciállal rendelkezünk.!
resz
2011.12.20, 13:43
A megújuló energia használat téma körben Miskolc valóban Szeged előtt jár, holott itt nagyobbak a humán feltételek Dr Szabó Kornél és Intézetei, szervezetei.
Itt a friss példa, a szegedi geotermikus energia hasznosítás.
Csak beszélnek ott róla.
sz
2011.12.20, 13:22
Kiegészítés:
– mondta el Kóbor Balázs, az SZTE Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék tudományos főmunkatársa az Energia Szabadegyetem pénteki záróelőadásában.