Elektromos Renault az év kishaszongépjárműve autopro.hu *
2011.11.28
9 hozzászólás
A Kangoo Z.E., a Renault elektromos kishaszongépjárműve nyerte el a „2012 Kishaszongépjárműve” címet, amelyet 22, erre a területre specializálódott európai szakújságíró szavazatai alapján ítéltek oda. Most először hódította el a díjat elektromos gépjármű. A modell, amelyet október végén kezdtek forgalmazni Európában, azóta már három díjban is részesült.
H i r d e t é s
»A modellt a „2012 Kishaszongépjárműve” cím mellett Dániában és Írországban is díjazták. A zsűri zéró-emissziója, valamint praktikus és gazdaságos tulajdonságai miatt választotta a Kangoo Z.E.-t, amely 104 ponttal nyert a megszerezhető 168-ból, olyan ellenfeleket legyőzve, mint az Iveco Daily, a Fiat Ducato és a VW Caddy. A díjat Jean-Marie Hurtiger, a Renault Kihaszongépjármű divíziójának igazgatója vette át, a 14. Nemzetközi Trailer Show nyitóestjén, Belgiumban. A zsűri elnöke, Pieter Wieman elmondta: „A Kangoo Z.E.-vel a Renault elérhető közelségbe hozta az elektromos kishaszongépjárművet az átlag európai fogyasztó számára”, és hozzátette „így jelentősen hozzájárul környezetvédelmi fenntarthatósághoz, ami az egyik legfontosabb kérdése a közúti áruszállításnak napjainkban.”«
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
gzm
2011.11.29, 23:52
NoH2 egykori fórumtársunkra, Pákóra tett megjegyzése meglehetősen inkorrekt és a legcsekélyebb valóságalapot is nélkülözi.
Egyrészt már lassan két éve nem szerepel itt, és nem tud rá reagálni, tehát ezért is tisztességtelen, meg azért is mert egy rendkívül felkészült,kulturált, széles látókörű, nagy tudású, korrekt vitapartner volt. Akkor is meg tudta őrizni higgadtságát amikor erre NoH2(vagy mások) semmi okot nem szolgáltattak.
Mindezt NoH2 csak ritkán mondhatta volna el magáról.
turidani
2011.11.29, 14:43
Nem kell a dedós hablaty.
Ha nem vetted volna észre, a sokféle nickneveden a topikra vonatkozóan eddig még egyetlen értelmes megjegyzést sem tudtál kinyögni.
A primitív személyeskedés helyett inkább arról beszélj, hogy ha a Renault a személygépkocsiban meg tudta oldani az akkucsomag cserélhetőségét, akkor a sokkal nagyobb futásteljesítményre készült kisáruszállító esetében miért lenne értelmes és díjazandó az, hogy a cserélhetőre készített akkucsomagot fixen beépítete?
Miben volna jobb ez a megoldás a már futó, fixen beépítésű akkumulátoros elektromos furgonoknál?
Használd már az agyadat, kisöreg.
Furisanyinak
2011.11.29, 13:13
Ne fárassza magát vele, nem érdemes. Ami a szakma szerint értelmes és terjedőben van az túró dániel szerint mindig abszolút dilettáns megoldás, a saját elmebeteg tévhitei amikből soha nem lesz semmi azokon meg minden értelmes ember csak röhög.
Erre mondják hogy nem százas a gyerek. Rá kell hagyni, ill. egy szórakozásnak se kutya.
turidani
2011.11.29, 10:34
Valóban elképesztően nagy hülyeség kellett ahhoz, hogy a rengeteg pénzből kifejlesztett gyorscserélhető akkumulátor modult a kishaszonjárműbe szándékosan fixen, vagyis cserélhetetlen módon építsék be.
Ahhoz pedig még nagyobb hülyeség kellett, hogy ezt az abszolút dilettáns megoldást az év kishaszonjárművének nevezzék.
Hacsak gúnyból nem... :-(
Haszonjárműveknél a gyorscserélhető akkumulátor rendszer már emberöltők óta ismert, használatos és bevált.
Tehát nem én, hanem a cserélhetetlen akkumulátorú kisáruszállítót készítő Renault az, aki az autópályán szembemegy a forgalommal.
furisanyi
2011.11.29, 00:10
Persze dani, tudjuk jól, hogy mindenki tajtrészeg és hülye, csak te vagy okos. Csak az a rengeteg reflektor ne vakítana el téged amik állandóan jönnek veled szemben az autópályán...
erbe
2011.11.28, 22:32
Nem kell azoknak részegeknek lenniük. Még csak nagyon rábeszélni se kell őket.
Alapból ilyenek. :-(
turidani
2011.11.28, 22:26
Az meg különösen nagy hozzáértésr vall, hogy miközben a személyautót természetesen cserélhető akkumulátorosra csinálták, a kisteherszállítót - ahol az elérhető futásteljesítmény gazdaságossági szempontból kardinális kérdés - eszükbe sem jutott cserélhető akkumulátorosra csinálni.
mert akkor esetleg valóban versenyképes megoldás lehetett volna.
Mondom, tajtrészeg lehetett az a 22 újságíró... :-DDD
turidani
2011.11.28, 17:38
Ja, az év áruszállítója, ami úgy 160 km-es hatótávú, hogy valójában már újkorában is csak 110km-re képes menni.
Vagyis minden nap csak fél műszakot lehet vele végigcsinálni, a többi időt az akkumulátor töltésére fordítja.
És a kocsira még akkumulátor nélkül is kevesebb (3 év) garanciaidőt adnak, mint akár a legolcsóbb Suzukira.
Képzelem, milyen tartós lehet.
Ezt én nem haszonjárműnek, hanem inkább haszontalan járműnek hívnám... :-(
Azt a 22 újságírót is nagyos sokáig itathatták, hogy egy ilyen förmedvényt választottak a "2012-es év kishaszonjárművének".
NoH2
2011.11.28, 14:17
Ej, ha ezt szélhámos Pákó megérhette volna! A Nissan Leaf, amelyik az év autója címet nyerte el után az év kishaszonjárműve is elektromos jármű lett. :)