2011. november 3-án került sor az Energetikai Szakkollégium Jedlik Ányos emlékfélévének egyik kiemelt rendezvényére, melynek keretében Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár előadásában ismerkedhetett meg a nagyszámú nézőközönség a 2011. október 3-án, a Magyar Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Energiastratégiával.
H i r d e t é s
Az államtitkár előadása elején kiemelte, ahhoz, hogy egy hosszútávon is működőképes stratégiát hozzanak létre, a Kormánynak is szemléletváltásra volt szüksége. Fontos, hogy globálisan tekintsünk a problémakörre, és hogy lássuk, a globális és helyi szinten jelentkező pénzügyi és gazdasági problémák csak tünetek. A problémák hosszú távú megoldásához a probléma gyökereivel kell foglakoznunk.
Ahhoz, hogy tudjuk, hol tudna fejlődni hazánk energiagazdálkodása, pillantsunk bele Magyarország jelenlegi energiatükrébe. Földgázfelhasználásunk túlsúlyos, napjainkban a háztartások végenergia-felhasználásának mintegy 74%-át földgázból állítjuk elő. A megújuló energia-hasznosításunk minimális, a rönkfa felhasználást nem számítva kb. 2 %. Hazánk pazarló épületállománya jelentősen járul hozzá energiaigényünkhöz, részesedése hazánk végenergia felhasználásából kb. 60%.
Kitekintés a nagyvilágba
Ahhoz, hogy átfogóbb képet kapjunk napjaink energetikai problémáiról, vessünk egy pillantást a világra is. Sajnos kijelenthető, hogy civilizációnk az erőforrások túlfogyasztásán alapszik. Ezzel a magatartással a jövő nemzedékek energiaforrásait használjuk fel napjaink energiaigényének kielégítésére és így a jövő nemzedékek lehetőségeit korlátozzuk. Ennek a magatartásnak azonban nem csak a jövőben, hanem napjainkban is van már hatása, mint például a globális éghajlatváltozás.
A fosszilis energiahordozók növekvő méretű elégetése gyorsuló ütemű globális klímaváltozást eredményez. A globális klímaváltozás egyik fő okozója a növekvő CO2 kibocsátás. Ebben élen jár Kína és az USA. Itt érdemes megnézni hazánk részesedését a globális CO2 kibocsátásban. Magyarország CO2 kibocsátása kb. 5,1 t CO2/fő/év, amivel sok fejlett, nyugati államot utasítunk magunk mögé. Ez persze jelentős mértékben, a Paksi Atomerőműben zéró CO2 kibocsátás mellett megtermelt nagy mennyiségű villamos energiának köszönhető.
Pár szóban tekintsük át a világ energetikai helyzetét, valamint energiaigényének alakulását 2030-ig. Az előrejelzések szerint, főleg az ázsiai térség rohamosan növekvő energiaigénye miatt mind a kőolaj-, mind a földgáz- és a szénfelhasználás erőteljes növekedése várható 2030-ig.
Az EU-27 sok országáról elmondható, hogy velünk együtt ők is küzdenek az energetikai importfüggőség problémájával. Ebben a rangsorban hazánk 59%-os részarányával a közepes kitettségű országokhoz tartozik. Ha a földgáz importfüggőséget nézzük, ott már rosszabb mutatókkal rendelkezünk (kb. 86%), azonban nincs ez máshogy a többi EU-27 országgal sem. Sok olyan ország van, amely földgázfelhasználásának 100%-át importból biztosítja. Az importfüggőség csökkentésének egyik fő eszköze a beszerzési források diverzifikációja.
Ezen a téren hazánk számára, tengerparti kapcsolat híján, sajnos nem adottak a feltételek LNG terminál létesítésére, így csupán további földgázvezetékek építésével csökkenthetjük importfüggőségünket.
Mivel mindezen kedvezőtlen globális folyamatok Magyarország általi érdemi befolyásolására kevés az esély, ezért a sikeres alkalmazkodás feltételrendszerének megteremtése kell, hogy legyen az elsődleges cél.
Ezen gondolat mentén született meg a Nemzeti Energiastratégia. A stratégia egyik fő célkitűzése hazánk energiafüggőségének csökkentése. Ennek fő sarokpontjai:
Az energiatakarékosság és az energiahatékonyság fokozása;
A megújuló energiák lehető legmagasabb arányban való alkalmazása;
A biztonságos atomenergia részarányának fenntartása és az erre épülő közlekedési elektrifikáció;
Szorosabb kapcsolódás az európai energia infrastruktúrához;
A hazai szén- és lignitvagyon fenntartható, környezetbarát felhasználása.
Fontos kiemelni, hogy az energiastratégia egy keretrendszer, amely célokat és a megoldási javaslatokat fogalmaz meg. A célok eléréséhez szükséges részletes intézkedéseket, azok ütemezését és a hozzájuk szükséges forrásokat a stratégiába illeszkedő cselekvési tervek tartalmazzák. Ezen cselekvési tervek közül kettő már elkészült (Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Terve, illetve a Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv), míg további hat kidolgozás alatt van. Ezek szakmai vitájára előreláthatólag 2012 márciusában, áprilisában kerülhet sor.
A cselekvési tervek kidolgozását szorosan követi a jogszabályi környezet stratégiai célokhoz történő igazítása, majd a jogszabályi rendszerhez igazodó támogatási, pályázati és pénzügyi rendszerek kialakítása.
Energiahatékonyság
A stratégia vállalása szerint a 2010-es 1085 PJ hazai primer energia felhasználás legfeljebb 5%-kal növekedhet 2030-ig, azaz nem haladhatja meg az 1150 PJ értéket. Ez a cél, számításaik szerint 23%-os energiahatékonyság növeléssel valósítható meg, melynek főbb lépései:
Épületenergetikai programok, melyek keretében 2030-ig átlagos 60%-os felújítási mélységgel számolva mintegy 111 PJ-t tervez megtakarítani a stratégia;
Az alacsony hatásfokú (30-35%) szén-, gázerőművek 50-55%-os hatásfokú erőművekkel való kiváltása, valamint az alacsony hatásfokú megújulók kiváltása mellyel összesen 66 PJ energiát terveznek megtakarítani;
A villamos energia hálózati veszteség csökkentése, mellyel 12 PJ a tervezett megtakarítás.
Ezen intézkedésekkel összesen 189 PJ lenne a megtakarítás értéke, amely nagymértékben hozzájárulna az 5%-os fogyasztásnövekedési vállalás teljesítéséhez.
Bencsik János szerint a legnagyobb megtakarítás az épületenergia területén érhető el. Ennek érdekében a kormány egy egységes minősítő rendszer bevezetését tervezi, melynek segítségével lerövidülhet az engedélyezési, hitelintézeti minősítési eljárások menete, ezzel is megkönnyítve az ilyen típusú beruházásokat. Emellett a kivitelezők minősítésének rendszerét is szeretné bevezetni a kormány az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-vel (ÉMI) karöltve.
Ezzel szeretnék elérni, hogy a műszaki kivitelezők csak olyan megrendeléseket (energetikai felújításokat) vállalhassanak el, amelynek mélysége, nagyságrendje nem haladja meg a kivitelezők pénzügyi, szakmai lehetőségeit.
A rendszerszemlélet jegyében
Mint a bevezetőjében is kiemelte, Bencsik Úr szerint a rendszerszemlélet az egyik alappillére az új energiastratégiának. Ennek egy remek példája az épületenergetikai tanúsítvány megváltoztatása, amely nem tartozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hatáskörébe, mégis érvényesülnek benne az energiastratégia szempontjai. Ennek keretében 2012. január 1-jétől sok esetben kötelezővé válik az épületenergetikai tanúsítvány elkészítése a lakóépületekre nézve.
Másik hasonló, épületenergetikai célkitűzések elérését segítő intézkedés, a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény módosítása, melynek következtében kedvezőbb feltételekkel lehet igénybe venni a lakás-előtakarékossági szolgáltatásokat.
A kormány új otthonteremtési programjában is helyet kaptak az energiastratégia elemei. A szociális alapú támogatás mértékét ezen túl az építendő ingatlan energetikai besorolása is befolyásolni fogja. A megítélt támogatás rendre 1,1-gyel, 1,2-vel, 1,3-mal szorzódik amennyiben a támogatást „A” vagy „A+” energetikai kategóriájú, illetve passzív épület építésére hasznosítják.
Pályázati rendszerek
Az energiastratégia véghezvitelének fontos eleme, hogy működjön egy megfelelő támogatási, pályázati rendszer. Ilyen pályázati rendszer a már részben elbírálásra került Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) pályázatcsomag, az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) energetikai fejlesztéseket támogató pályázatai vagy a Napkollektor pályázati program. Ennek kapcsán Bencsik Úr kiemelte, mennyire fontos, hogy a támogatás hatása - ami jelenesetben az energia-megtakarítás - mérhető legyen, így könnyebbé téve a pályázatok hatásának megítélését.
Emellett, az is fontos hogy a pályázatok minél inkább decentralizáltan valósuljanak meg, ezzel egyrészt munkát adva a helyi építőipar számára, másrészt csökkentve a régiók közötti fejlettségi különbségeket.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tervezi egy állami ESCO (Energy Service Company) cég alapítását is, melyet a nemzeti fejlesztési miniszter már jóváhagyott. A vállalkozás a költségvetési intézmények energetikai korszerűsítését lesz hivatott koordinálni, tervezni, finanszírozni. A beruházás költségét az ESCO cég biztosítja, a beruházás tőke- és kamatköltségét a felújított épület tulajdonosa, kezelője az energiafogyasztás csökkenéséből származó megtakarításból törleszti. Így az energia-megtakarításból származó haszon teljes egészében állami és önkormányzati kézben maradna. A cég várhatóan 2012-ben kezdi meg működését.
A megújuló energia használat térnyerésének elősegítése
Az NFM adatai szerint az ország területén jelenleg, gazdaságosan kitermelhető megújuló energia az éves energiafelhasználás 36%-át lenne képes biztosítani hosszútávon. Ezek a megújuló energiák elsősorban hőenergia igény kielégítésére alkalmasak.
Magyarország több vállalást is tett a megújuló energiák részarányának növelésére. Egyrészt a Nemzeti Cselekvési tervben vállalta, hogy 2020-ig 14,65%-ra növeli, míg az energiastratégiában vállalta, hogy 2030-ig a megújulók arányát 20%-ra emeli a hazai energiatermelésben. A különböző megújuló energiaforrások felhasználásának tervezett növekedését 2020-ig az alábbi ábra szemlélteti:
Mint az a fenti ábrán is látszik a megújulók részesedésének növelésére a hőtermelés, hőszolgáltatás területén mutatkozik reális lehetőség, ezzel is csökkentve a gázfelhasználás túlsúlyát. A tervek szerint kiemelt szerepe lehet a biomassza és a geotermikus energia hasznosításának, valamint a kapcsolt energiatermelésnek is.
A Kormány új támogatási rendszert tervez bevezetni a távhőszolgáltatók támogatására, melynek célja a villamosenergia-termelésre optimalizált termelési szerkezet átalakítása lenne.
A tervezet szerint olyan mértékű hő-oldali támogatásra van szükség, amely költség és bevételi szerkezetük alapján indokolt, és a szolgáltatás fenntartását biztosítja. Az elképzelés szerint a megújuló energiaforrások alkalmazását az Állam villamosenergia-termelés esetén jogszabályban garantált átvételi árral támogatná, míg a hőtermelés vonatkozásában pályázati források állnának rendelkezésre a hőszolgáltatóknak.
Atomenergia békés célú használata
A hazai energiatermelés dekarbonizációjának legjelentősebb eszköze az atomenergia.
2009-ben az Országgyűlés előzetes elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a Paksi Atomerőmű telephelyén új blokkok létesítésére szolgáló előkészítő munkálatok megkezdődhessenek. Ezzel összhangban a Nemzeti Energiastratégiában is fontos szerepet kapott az atomenergia. A legfontosabb feladat most a Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása. Az első blokk esetében az üzemidő-hosszabbítás iránti kérelem benyújtásának határideje 2011 decembere. Amennyiben sikerrel jár mind a 4 blokk üzemidő-hosszabbítási eljárása, a blokkoknak 2032 és 2037 között kell majd leállniuk. Felmerül a kérdés, miért is olyan fontos számunkra az atomenergia. Bencsik János felvázolta egy esetleges Paksi Atomerőmű leállítás hatásait:
A leállítás amellett, hogy a villamos energia fogyasztói árának jelentős növekedéséhez vezetne, komoly ellátási zavarokat is okozna, ugyanis ez esetben a csúcsidei villamos energia import meghaladná a magyar átviteli hálózat határkeresztező kapacitásainak mértékét. Valamint az is kétséges, hogy találnák-e ekkora kínálatot a régiós energia piacon. Hosszútávon pedig mind az ország versenyképességét, mind ÜHG mutatóját rontaná, hiszen a más energiaforrásból előállított villamos energia ára és CO2 kibocsátása is magasabb, mint az atomenergiából előállított versenytársának.
Kapcsolódás az európai energetikai infrastruktúrához
Mivel hazánkban nincs meghatározó mennyiségű földgáz-, illetve kőolaj-kitermelés, szemben a nagymértékű felhasználással, ezért Magyarország jelentős importfüggőségben szenved.
Ennek a függőségnek a kockázatát a források, illetve a beszerzési utak diverzifikációjával csökkenthetjük leginkább. Az EU infrastruktúra fejlesztési elképzeléseiben a közép-európai térség több tervben is fontos szerepet játszik, melyek mindegyike segíthetné hazánkat abban, hogy diverzifikálja beszerzési útvonalait.
Magyarországnak elsősorban az egyirányú földgáz import függőségét kell csökkenteni, ennek érdekében létfontosságú egy új, szlovák-magyar interkonnektor (országhatárokon átívelő, két ország nagynyomású földgázhálózatát összekötő vezeték) kiépítése. Ha megépül a szlovák-magyar, illetve az osztrák-magyar interkonnektor együttesen már alternatívát nyújthat az Ukrajnán keresztül érkező orosz földgázzal szemben.
Emellett az Észak-Déli Energiafolyosó keretében megépülő LNG (Liquid Natural Gas) terminálok bekapcsolhatják hazánkat a globális LNG kereskedelembe. Ez pozitív hatással lehetne a hazai földgáz árakra, hiszen 2010-ben az LNG ára folyamatosan az általunk hosszú távú szerződés keretében beszerzett földgáz ára alatt volt.
Az utóbbi időben már több olyan intézkedés történt, amelyek mint Magyarország energetikai kiszolgáltatottságát voltak hivatottak csökkenteni. Ilyen volt például a román-magyar, illetve a horvát-magyar gáz interkonnektor átadás, az osztrák-magyar felbővítése, a horvát-magyar áramhálózati határkeresztezés átadása, a kizárólag nemzeti tulajdonú áram-, és gáztőzsde létrehozás, az MVM gázkereskedelmi üzletágának létrehozása valamint a MOL üzletrész visszavásárlása.
Hazai szénkészleten alapuló energiatermelés és vegyipar
Az NFM álláspontja szerint a szén alapú energiatermelés szinten tartása több okból is indokolt. Ennek növelését azonban a fenntarthatósági- és ÜHG kibocsátási vállalások gátolják meg, egészen addig, míg a tiszta szén technológiák gazdaságosan elérhetővé nem válnak a régióban.
A szénről továbbra is elmondható, hogy a világ villamosenergia-termelésének 40%-át, míg az európai termelés 26%-át képviseli. Az európai fosszilis készletek 80%-a szén és lignit, amelynek legnagyobb része Lengyelországban található.
Magyarországon az NFM értékelése szerint a hazai szén, illetve lignit kitermelésére három helyen lát reális esélyt, a mátrai-bükkaljai lignitmezőn, a mecseki feketeszén előfordulásokban, illetve a borsodi-ózdi barnaszén medencében. Ezeken a telepeken mintegy 3,3 milliárd tonna szén, illetve lignitvagyon található. Amennyiben változik a technológia, a piaci ár, a társadalmi megítélés, később a hazánkban egyéb helyen lévő szén- és lignitvagyon is kitermelhetővé válhat.
Mindez még inkább előtérbe kerülhet, amennyiben gazdaságossá válnak a ma még kísérleti fázisban lévő tiszta szén technológiák (pl.: CCS, CCR).
Az előadás záró akkordjaként Bencsik János államtitkár úr mondott még pár szót az állami árhatóság, mint szabályozói intézmény fontosságáról, valamint a fenntarthatóság kulcsterületeiről, mint az élelmiszer önrendelkezés, az ivóvíz ellátás, a katasztrófavédelem, a klímatudatosság, illetve a demográfiai helyzetünk, mivel csak ezek szem előtt tartása mellett szabad egy felelős energiastratégiát felépíteni.
Forrás: Energetikai Szakkollégium
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
turidani
2011.12.09, 23:20
Alapvetően kétféle szemlélet létezik.
Az egyik, amikor megprbálsz a mindig a pillananyi helyzethez alkalmazkodni, és a pillanatnyi elvárásoknak megfelelni.
A másik pedig az, amikor megpróbálsz olyan hosszútávú, tartós értékekhez igazodni, amelyek nem függenek a pillanatnyi politikai taktikáktól.
A lényeg: mindkét esetben készülj fel rá, hogy jól megszivatnak... :-)
turidanihoz
2011.12.09, 20:38
Sajnos hiába vitatkozunk rész kérdésekről.
Minden vitatéma előmenetele valójában a globális, pontosabban most, az EU döntések függvénye.Ezt a ma éjszakai brüsszeli esetünk is alátámasztja.
A ma éjszakai nem-l ismét az egész Világ előtt igazoltuk, komolytalanok vagyunk.
Ez az ÉJSZAKAI VIRCSAFT egész Nemzetünk súlyos vesztesége.
Szinte hihetetlen, hogy hatalom féltésből, egyesek milyen mélyre tudnak süllyedni, magukkal rántva emberek sokaságának sorsát
Nagyon szomorú jövő vár ránk!.
turidani
2011.12.09, 16:27
Természetesen azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy az atomenergia "döglődő technológia" volna.
Épp ellenkezőleg: az atomenergia egy rendkívül csúcstechnológia, ahol hazánk a Paks és a KFKI révén nemzetközileg is elismert kompetenciákkal rendelkezik.
Az antiatomisták hitelét az is erősen gyengíti, hogy miközben az új típusú, jobb hatásfokú és olcsóbb üzemű atomerőművek fejlesztése világszerte nagy intenzitással folyik, ők úgy próbálják beállítani, mintha a nukleáris technológia nem javult, hanem egyenesen romlott volna az idők során.
Elég nehéz például elhinni, hogy a korábbi generációkhoz képest sokkal egyszerűbb és olcsóbb konstrukciójú AP1000-es reaktor drágább volna, mint a hagyományos reaktorok.
Márpedig a zöldek ezt próbálják a laikus közvéleménnyel elhitetni.
Az olyan címsorok pedig végképp bohózatba illők, mint például az alábbiakban ajánlott Sipos Géza interjúé, miszerint:
"Nem lát esélyt arra az Energiaklub hagyományos energiahordozókkal foglalkozó szakértője, hogy tízmilliárd euróból két új blokk épüljön a paksi atomerőműben."
A tízmilliárd euurós árat ugyanis szakértőkém nyilván az ujjából szopta, mert a Paks II számára szóbajövő reaktorok esetében ennek már a fele is durva túlárazás volna.
A nukleáris technológia - az űrtechnológiához hasonlóan egy olyan stratégiai ágazat, ami az ipar több területén is kiemelkedő teljesítményekre ösztönözheti a magyar ipart.
Hülyeség volna tehát néhány nagyotmondó sötétzöld kedvéért lemontanunk arról a pozíciónkról, amit aezen a területen eddig megszereztünk.
- - - -
Az viszont egy egészen más kérdés, hogy most, amikor az anyagi lehetőségeink szűkösek, a villamosenergia-fogyasztásunk stagnál, és rengeteg magánbefektető áll készen újabb erőművek létesítésére, akarunk-e az adófizetők pénzéből egy hatalmas új atomerőművet építeni.
Szerintem nem akarunk.
Talán valamikor később.
nakaroly
2011.12.09, 16:16
re-1
Nem igaz! Nagyon is élő csak meg kell újulnia. Újabb, jobb technológiákat fejlesztenek ki. Pl. hulladék hőre szuper kritikus CO2 Rankine rendszert.
Azért írnak erről negatívan, mert volt egy baleset, viszont arra nincs megoldásuk hogyan adjanak 2GW-t CO2 mentesen. Ilyenkor, hogy figyeljenek valakire ilyet fog írni.
Ha drágább is tervezetnél nagyon megéri, különben nem akarnák befektetők. A zöldeknek NEM támadni kellene az atomenergiát, (és nem konkurenciát látni benne mert nem az) hanem az új fejlesztési irányvonalakat kellene kötelezni. Mint írtam a spalláció és a " Európa új neuron forrása" cikket. Ami rendszert át alakítva páratlan kis rendszámú pl. Bór11 atomokat bombázni gyorsított protonokkal, módszerrel termelnénk energiát. Amely rendszernél semmiféle technikai probléma nem lenne lehetséges. Írtam már nem akarom ismételni magam. http://hu.wikipedia.org...utat%C3%B3_K%C3%B6zpont
Paks II.
2011.12.09, 13:53
A hazai atomenergia termelés várható jövő képéről a paksi fejlesztés II. lépcsőjének reális kérdőjeleiről olvashatunk
az origó.hu Sipos Géza:" Az atomenergia már döglődő technológia" c. írásban.
Névtelen olvasó
2011.12.07, 07:58
A jótanácsosnak nyilván egyéni indoka van a minden oldalra bemásolt ugyanazon ellenes szövegével.
De a Magyar Növekvési Terv több, mint 170 oldalas könyvét még a WC-re sem vinném be, mert tartalma nem a magyar gazdaság prioritásaival foglalkozik.
Matolcsy Úr megveheti minden példányát és maguk között díjmentesen szét is oszthatja.
turidani
2011.12.06, 16:13
A Magyar Növekedési Tervről:
Az elmúlt másfél évben a kormány minden területen sikerrel keresztbefeküdt a gazdasági növekedésnek (kiszámíthatatlan adórendszer, kiszámíthatatlan költségvetési tevékenység, bizonytalan forintárfolyam, széles körben mesterségesen keltett létbizonytalanság).
Ennek fényében a közzétett Növekedési Terv jó esetben megalapozatlan ábrándozás, rossz esetben viszont ideológiagyártás egy "gazdaságélénkítés" címén a közeljövőben várható esztelen pénzosztogatáshoz.
Ez mindennek nevezhet, csak éppen tervnek nem.
Itt nem arról van szó, hogy mit akarunk csinálni, hanem csupán ködösen megfogalmazott célokról van szó, a a megvalósításra vonatkozó bármiféle értelmes elképzelés nélkül.
- - -
Mit javasolhatnánk egy olyan Kormánynak, amelynek nyilvánvalóan nulla a realitásérzéke, és minden területen csak az üres lózungokig jut el, mert nem hajlandó dolgozni?
A legfontosabb javaslat az volna, hogy ne akarják az ország gazdasági növekedését megtervezni, mert nyilvánvaló, hogy agyilag alkalmatlanok rá.
Az volna a legjobb, ha megelégednének azzal, hogy nem akadályoznák minden erejükkel a gazdaság normális működését és nem szórnák a pénz mindenféle hülyeségre (MOL), a többit pedig rábíznák a gazdaságra.
De félek, már ez is meghaladja a képességeiket... :-(
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.12.04, 18:57
Az "oldal tanult szereplői" ott kezdenek émelygést érezni először, mikor egy tanulmány, vagy mi, azzal kezdődik, hogy "Kitekintés a nagyvilágba". Na itt már el van cs..zve az egész.
Rágcsálja meg, aki kitalálta a növekedési tervét.
Egyszerűen, csak gyorsn modern kazánokat kell venni a legcsóróbb települések közintézményeibe (van bőven!), és kétkezimunkával kiváltania kifizethetelen gázfogyasztásukat.
Ez nagylépés lennea növekedés felé, mert az importgázár "fel lenne váltva munkabére, állami bérjárulékbevétlekre, és fűtési költség csökkenésre azonnal.
Na aztán jöhet a kitermelt, félretett eredményből a szigetelés, meg más költségesebb, de megvalósítandó lépés.
Nem kell ennek akkora se..et keríteni.
A 177 oldal már eleve 60% KSH, meg EU statisztika kimásolva, amire ilyen ember képes, az más gazemberségre is kapható.
Ez egy idézet akart lenni, majd leírom, csk keresnek...remélem nem a "fekete autó"....
Magyar Növekedési Terv
2011.12.04, 16:52
Az oldal tanult szereplői számára most megnyílt egy alkalmas vélemény fórum.
Az NGM minap közzétette a Magyar Növekedési Terv 177 oldalas változatát.
E terv összefoglalja a növekedési elemzések, fejlesztési víziók lényeges előirányzatait.
Sokan elnagyoltnak, hiányosnak tartják az energetikai fejezet részeit.
A Terv készítői-közrebocsátói a szakemberektől, véleményeket-javaslatokat várnak 2011. december 31-g.
Jó lenne,ha közülünk, akár e fórumon is, sokan ismertetnék javaslataik összefoglaló rövidítéseit.
gzm
2011.12.02, 17:09
"Sajnos ahhoz a kisebbséghez tartozom ezen a fórumon, aki próbálja a természettudományos alapokat nélkülöző ötletelést visszaszorítani "
ilyen alacsony szintű ismeretekkel, mint Fabatkáé reménytelen erőlködés.
Hol kellett volna felismernünk természettudományos alapismereteket fabatkánál? Csak nem a "mindegy milyen picijére" kellene gondolnunk?
Fabatka
2011.12.02, 15:38
Kedves gzm,
remélem 'kedves rajongóm' kezdetű soraidat nem hozzám címezted, mert egyik sem illik rám.
Sajnos ahhoz a kisebbséghez tartozom ezen a fórumon, aki próbálja a természettudományos alapokat nélkülöző ötletelést visszaszorítani - de sajnos ez egy szélmalomharc.
Ebbe a környezetbe jól illeszkedsz te is, aki energetikai ismeretek hiányában (bár el kell ismernem, komoly szakmai fejlődésen mentél át), emberek szájába adott idézetekkel próbálod meg terjeszteni a hitedet.
nakaroly is ezt teszi - más módszerekkel, de ő csak nemrég kezdte, és valamiért azt hiszi, hogy a keresztény hitet kell a megújuló energetika köntösében terjeszteni.
Várom már a percet, amikor egymásra találtok.
Névtelen olvasó
2011.12.02, 10:54
Ön szerint e fórum feladata, hogy a szakmai tévedéseket bonckés alá vegyük.
Ön láthatóan, csak felszínesen ért a világgazdaság folyamataihoz, mégis állításokat ex katedra kinyilatkoztat.
Téves tétele pl. hogy 2008-n nem kezdődött világ gazdasági válság.
A világért sem ismerné el, hogy tételénél tévedett!
gzm
2011.12.01, 16:52
Érvekre,számokra, tényekre, érvekkel, számokkal és tényekkel kellene válaszolni, ha nem ért valamivel egyet.
Igen ez részben(amatőr) szakmai fórum is, és a szakmai hiányosságokat,felkészületlenséget, kézenfekvő butaságokat bonckés alá vesszük, és időnként , ha úgy tetszik ítéletet is mondunk felette.Ezért találták ki ezt a fórumot.Ez itt nem fejbólintó Jánosok kibeszélősója.
Engem pl 6. éve (ZJ-t meg kb 8 éve)illetnek pejoratív jelzőkkel, döngölnének földbe, sőt fenyegettek meg változatos formában, folyamatosan és nagyon durván,pl. aki elhallgatásra szólít fel itt folyamatosan és most is. mégsem nem sírok- rívok, mint egy....
lépjen hátrébb az akinek nincsenek érvei, csak addig ér az értelmezési képessége, hogy gzm nem tetszik neki.Közben semmi másról nem is tud értekezni, még azt sem érti ki kicsoda, rendre összekever minden olyan megszólalóval aki nem az ő kedve szerint szólal meg. Zavartságában már t.danival sőt Zuba Jánossal is összekevert.
Szakmai fórumon kíséreljen meg szakmai jellegű hozzászólásaival is észre vétetni magát.
Köszönettel
regzmhez
2011.12.01, 15:04
Ez itt tényleg szakmai fórum és nem ítélőszék.
gzm kicsit, legyen szíves, lépjen hátrább.
gzmhez
2011.11.29, 17:31
Tisztelt Úr!
E fórum nem szakmai ítélőszék.
Nem harci küzdőtér, ahol földbe döngöljük a nekünk nem tetsző vélemény alkotókat, s minősítjük pejoratív jelzőkkel.
Tisztelet teljes kérés, hogy legyen szíves hozzájárulni e fórum barátságos, ember léptékű légkörének kialakításához.
Ezzel mindenki jól jár, s kevés bosszúságot okozunk itt egymásnak.
A fölényes kioktató stílust hagyjuk a frakcióra.
Köszönettel.
gzm
2011.11.29, 13:27
Kedves rajongóm
1.energiapolitikus
2.építőmérnök
3.környezet-fizikus(az mis?)aki nem tudja, hogy a lakásában melyek a fő fogyasztók
4.egy mozgalmárerdész aki a curriculum vitae-jében így aposztrofálja magát
Tanulmányok címszó alatt:
....mérnöki tantárgyak 50 db(sic)
Műszaki készségek és kompetenciák:kevéssé volt szükségem rá életem során, de megvan hozzá a megfelelő tanulmányi hátterem és az intelligenciám.
passz
na ők a klímakutató Nobel- díjasaink,
akkor miért ne nyilatkozhatnánk itt mi, ugyanilyen háttérrel ugyanilyen árkon kívüli gyepmester-tanulmányokkal?
Nem arról szól a fáma, hogy Fabatka az én álláspontomon van-e, vagy sem, hanem arról, hogy mire tudja ráalapozni?
eddig ezt ügyesen elrejtegeti
Fabatkához
2011.11.29, 13:06
Még nem jött rá?
Gzm-nek minden ember, aki nincs az Ő álláspontján:
" árkon kívüli gyepmester".
Ennyit az emberi értékekről.
Az övé, tipikus módon kirekesztő, párt szemlélet.A politikai fórumokhoz hasonlóan, ezt teszi uralkodóvá ezen a vita oldalon is.
"A fosszilis energiahordozók növekvő méretű elégetése gyorsuló ütemű globális klímaváltozást eredményez."
ez az idézet innen a fenti cikkből származik, és ez az egész elferdített energiastratégia elfuserált alappillére.
Amit mostanában fognak nemzetközi szinten is kihúzni alóla.
Téveszmékre, csak kártyavárakat lehet építeni.
gzm
2011.11.29, 12:50
Fabatka kik a testület tudós tagjai?
Már néhányszor kértük itt korábban, de csak hallgatás volt a válasz. A 3000 tudósából 18 -at csak fel tud sorolni, vagy azt a 4-et aki az utolsó jelentés mind a 3 fejezetét alá merte írni az induló 54 -ből. De legalább azt a 4 magyar árkon kívüli gyepmestert akit delegáltunk a gittegyletbe.Ezek közül legalább egynek igazán ismertethetné a klímakutatói előéletét
ha lehet félrebeszélést most kéretik mellőzve.
fabatkához
2011.11.29, 12:49
Szándékai ellenére is, gzm és Fabatka eltereli a figyelmet az itt szereplő stratégia tárgyalásáról.
gzm
2011.11.29, 12:44
Fabatka csak azt mondta ki magáról,(nem először) hogy funkcionális analfabéta.Semmi egyebet amit szeretne itt belesúlykolni mások agyába is.
Az IPCC nem végez, nem is végezhet, nem is végzett semmilyen kutatást.Nincs is rá jogosultsága, még az alapító ENSZ szerint sem.
Fabatka tudatlansága nem enyhítő körülmény.
Maradt a kérdés: akkor miből és hogyan állapítja meg az IPCC a téziseit, ha azt sem képes felfogni, hogy Phil Jones hőmérsékleti ügyben az IPCC hivatalos megmondóembere.
Ha ,semmi közük egymáshoz a nevezetteknek, akkor miért magyarázkodik, kért maga ellen vizsgálatot a Szent Tehene ?
Nos, akkor honnan tudhatjuk meg miből, kitől tudta meg a szélhámos diszpinty-társulata, hogy volt-e, van-e, vagy lesz-e katasztrófa fabatka móricka- axiómájából kifolyólag= mindegy milyen pici a CO2 koncentrációja ,de az katasztrófát okozhat?
Fabatka honnan tudta meg?
fusson egy kört nakarcsival is, hátha kisütnek valami kézzel foghatót.
Fabatka
2011.11.29, 10:20
Csak gondoltam, tegyük tisztába GZM lódítását.
Azt hiszem, ez sikerült.
Az IPCC nem mondta azt, amit GZM szerint mondott.
egyeztetés hiánya
2011.11.29, 10:15
B.J. az un. e. stratégia méltatásában
- az erőműi biomassza kivételével- szinte szóra sem méltatta a ME szakterületeit, mint a nap,-geo.-szél,- víz,- bio energetikai fejlesztéseket.
Talán nagyobb gond ennél is, hogy háza táján ádáz csata zajlik energetikai témakörben.
Friss mai sajtó hír:
L.J.: szerinte míg Ő a fogyasztók, addig B.J.az energia szolgáltatók érdekeit képviseli. A frakcióvezető ezt az áram kikapcsolásra vonatkozó szabályozás szigorítására tett javaslatával kapcsolatban mondta.
A javaslata megtiltaná az energia cégeknek, hogy kikapcsolják az áramszolgáltatást azoknál, akik nem fizetik a rendszerhasználati díjat.
B.J. államtitkár, a Facebook-n úgy reagált: az energiatermelés és -elosztás nem veszélytelen üzem, ezért kerülendő, a lehetséges következményeket
nem figyelembe vevő indítványok beterjesztése.
"Miután magam arra szerződtem, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján szolgáljam az Országot, ezért L. képviselő Úr indítványát támogatni nem tudom" írta az államtitkár.
gzm
2011.11.29, 09:14
Jobban kellene tájékozódnia kedves Fabatka.
Az IPCC zászlóshajója a CRU aminek az igazgatója a nevezett "szélhámos"
Kik a tagjai az IPCC-nek , kedves Fabatka?
Fabatka korábban deklarált 3000 tagjából soroljon fel néhányat, és azt is mely tagokra támaszkodva (legfőképpen adatokra) állítja az IPCC, hogy 0,7 Cfok glob. felm. volt/van/ vagy lesz?
Kinek meghamisított adataira hivatkozott a díszpinty testülete?
Azt látom, hogy Fabatka a szakmai vitában az adathamisítást díjazza, csak azt nem értem, miért van kétségbe esve annyira a valóság megismerésétől is?
Szóval, most Fabatkán a sor :
..ha ideteszi a bizonyítékokat az 1995-98 óta eltelt időszakról a bizonyítékokat a globális felmelegedésről, akkor prémiumként megkaphatja az angol változatát is, sőt talán egy kicsivel többet is.
A hőn imádott testületének tagjai, sőt vezetője is ennél vadabbul fogalmaztak, csak egyelőre nem akartam Fabatkának feldolgozhatatlan lelki sokkot okozni.
szóval lássuk a medvét
ilyenkor szokott elmenekülni és pótcselekvésként szerencsétlen károlyunkba belekötni :(
Fabatka
2011.11.29, 08:16
Igen, jól gondoltam.
Szokásos GZM féle lódítás.
Phil Jones sosem volt az IPCC tagja.
Tehát egy Phil Jones idézettel alátámasztani azt, hogy "már a szent tehenünk az IPCC is kijelentette, hogy LASSULT !SŐT már az is elhangzott részükről, hogy MEGÁLLT!" még újságírók számára is etikailag inkorrekt eszköz.
Szakmai vitában az ilyen csúsztatásokat nagyon nem díjazom.
Stratégia?
2011.11.28, 11:44
Gzm szerintem is helyes értékelést adott M.A. véleményére.
Erdészek, szakmai civilek és más hozzáértők, ugyanis nem láthatták előzetesen Mizik András által idézett szöveget, mert különben, ilyen helytelen NGM követelményeket nem hozhattak volna nyilvánosságra.
Az illetékes NGM háza táján a személyi konzekvenciák érvényesítése megkezdődött Dr Olajos Péter és apparátusának kipaterolásával.
Gond az, hogy közben hiába telt 18-19 hónap: s 160 milliárd EU támogatás bent rekedt, és a KÁT rendszer korszerűsítését 2013-ra, a megújuló energia( benne a biomassza)
pályázatok újra nyitását is 2013-ra halasztották.
E, csaknem 2 évnyi halogatás jelent óriási presztízs és érték veszteséget EU-k, államnak, ágazatoknak, embereknek egyaránt.
Úgy látszik, itt korrekt , szakmák által hitelesített, energia stratégia jelenthet hosszabb távon korrekciós lehetőséget.
gzm
2011.11.28, 11:29
Fabatka akkor most interpretálhatná a saját szabad értelmezésében:
Phil Jones: „Keine Erwärmung seit 1995”
Wesentliche Aussagen von Prof. Phil Jones, dem Leiter der CRU, prägnant zusammen. Jones steht im Zentrum des ClimateGate-Skandals, der unter anderem Zweifel an seiner wissenschaftlichen Integrität ausgelöst hatte.
P. Jones Kernaussagen:
•Die Daten für die wichtige Hockeystick-Graphik sind verlorengegangen
•Es hat seit 1995 keine (statistisch signifikante) globale Erwärmung mehr gegeben
•Es hat bereits früher Erwärmungsperioden gegeben – aber nicht wegen menschlicher Einflüsse
Jones räumt ein, daß es im 20. Jahrhundert zwei Phasen mit ähnlicher Erwärmung gegeben hat, von 1910 bis 1940 und von 1975 bis 1998, meinr aber daß die ältere durch natürliche Phänomene erklärt werden könne, die aktuelle nicht.
Er gab auch zu, daß es in den letzten 15 Jahren keine „statistisch signifikante” Erwärmung gegeben hat, hält aber dagegen, daß es sich dabei nur um einen Ausrutscher und nicht um eine langfristigen Trend handele.
Er sagte, daß die Debatte darüber, ob die Welt womöglich im Mittelalterlichen Klimaoptimum noch wärmer war als gegenwärtig, weit davon von einer Entscheidung entfernt sei. Es gebe Belege für hohe Temperaturen in nördlichen Ländern. Skeptiker glauben, daß es starke Belege dafür gebe, daß die Welt zwischen ungefähr 800 und 1300 wärmer als momentan war, weil es Beweise für hohe Temperaturen in nördlichen Ländern gibt. Aber die Verfechter des [menschengemachten] Klimawandels haben diese Ansicht als falsch zurückgeweisen oder als nur für die nördlichen Teile der Welt zutreffend bezeichnet.
Prof. Jones hat sich von diesem Konsens entfernt, als er sagte: „Es gibt noch sehr viel Diskussion darüber, ob das Mittelalterliche Klimaoptimum (Medieval Warm Period – MWP) ein globales Phänomen war oder nicht. MWP ist am deutlichsten nachgeweisen für Teile von Nordamerika, den Nordatlantik, Europa und Teile von Asien. Damit eine globale Ausdehnung der MWP angenommen werden kann, müßte es in mehr Daten aus den Tropen und von der Südhalbkugel sichtbar sein. Es gibt nur sehr wenige paläoklimatische Daten für diese Regionen. Wenn erweisen wird, daß die MWP von globaler Ausdehnung und genauso warm oder wärmer als die Gegenwart war, dann wäre offensichtlich die Wärme des späten 20. Jahrhunderts nicht beispiellos. Andererseits, wenn die MWP globale war, aber weniger warm als die Gegenwart, dann wäre die aktuelle Wärme beispiellos.”
Egyébként ezt a tudositásomat már, vagy 4x olvashatta itt, sőt ennél többet is.
..ha ideteszi a bizonyítékokat az 1995-98 óta eltelt időszakról a bizonyítékokat a globális felmelegedésről, akkor prémiumként megkaphatja az angol változatát is, sőt talán egy kicsivel többet is.
gzm
2011.11.28, 11:19
Elismerés Mizik Andrásnak, hogy volt türelme végigolvasni, és vette a fáradtságot is, hogy elénk tárja ezt a valóban ijesztően zavaros kabarétréfát.
Tartok tőle, hogy ezt itt nem nagyon értik meg. Félő, hogy ez a botrányos szamárság, előzetesen "hozzáértők"(= erdészek?) kezén is átfutott.
Azonban ezt nem lenne szerencsés ennyiben hagyni, a felelősöket meg kellene keresni és megnevezni. Különben falra hányt borsó az egész, és tovább folyik a pisikása keverése a homokozóban= megújulósdi energiastratégia.
Fabatka
2011.11.28, 08:16
Kedves Gzm-em,
hol is kaphatok erre bizonyítékot:
"amikor már a szent tehenünk az IPCC is kijelentette, hogy LASSULT !SŐT már az is elhangzott részükről, hogy MEGÁLLT! "
Mert tapasztalatom szerint gzm műfordítókat meghaladó, igen szabad értelmezésében interpretálja mások szavait.
Mizik András
2011.11.27, 22:09
Idézek az "Energiastratégia" szövegéből (74. oldal)"A fa energetikai hasznosításának feltételeit egyrészt szükséges szigorítani, megelőzendő, hogy tűzifán és erdészeti mellékterméken kívül más célra is hasznosítható fatermékek is elégetésre kerüljenek. Másrészt szigorúbb ellenőrzés szükséges a fenntartható erdőművelés igazolása terén is, különösen a magán erdőgazdálkodók esetén. Ez nemcsak azt jelenti, hogy tartamos erdőgazdálkodást kell végezni, hanem azt is, hogy az erdő fennmaradása mellett ismétlődő fahasználat is megvalósuljon, így a mindenkori emberi igények kielégítése ne okozzon problémát, segítse a természetes CO2 körfolyamat és a környezet fennmaradását. Vizsgálni kell a tanúsítványt kiadó szervezetek jogosultságát és szakmai kompetenciáját. Természetvédelmi okokból a nehezen újuló bükkfa égetését meg kell tiltani, helyette az erdészeti és mezőgazdasági melléktermékek és hulladékok, valamint az energiaültetvények hasznosítására kell nagyobb súlyt helyezni. Emiatt az erdei tűzifa energetikai célú hasznosítása csak akkor elfogadható, ha a Nemzeti Erdőprogram keretén belül sikerül megvalósítani az erdőállomány folyamatos megújulását és gyarapodását, valamint sikerül kialakítani, illetve megerősíteni a tűzifa-kitermelés fenntarthatósági kritériumrendszerét a hozzá kapcsolódó ellenőrzési rendszert, a szabályozás keretében" Egy az erdőgazdálkodás és a közgazdaságtan után közepes érdeklődést mutató laikus számára is világos, hogy az itt leírt szöveg zöme értelmetlen zagyvaság. Valószínűleg mélyen alulképzett "sötétzöld"honfitársunk írása. Nagyon remélem, hogy az "energiastratégia" többi része ennél magasabb szinvonalú és megalapozottabb. (A félelmem és tapasztalatom az, hogy egy írás szinvonalát rövid részleteiből is meg lehet itélni.
gzm
2011.11.27, 10:15
Bencsik János szerint:
"A fosszilis energiahordozók növekvő méretű elégetése gyorsuló ütemű globális klímaváltozást eredményez."
Érthetetlen, hogy miért ragaszkodnak ehhez a rögeszmés-téveszmnéhez, amikor már a szent tehenünk az IPCC is kijelentette, hogy LASSULT !SŐT már az is elhangzott részükről, hogy MEGÁLLT!
"A globális klímaváltozás egyik fő okozója a növekvő CO2 kibocsátás."
Bencsik J. ezek szerint már eljutott oda, hogy EGYIK okozója a növekvő CO2 kibocsátás.
..és melyik a másik fő okozója?
főleg azért aktuális a kérdés, mert az IPCC kénytelen volt elismerni, hogy a növekvő kibocsátás és koncentráció ellenére is MEGÁLLT, 1995 óta NINCS GLOB. HŐMÉRSÉKLTEMELKEDÉS !
"Ebben élen jár Kína és az USA. Itt érdemes megnézni hazánk részesedését a globális CO2 kibocsátásban.Magyarország CO2 kibocsátása kb. 5,1 t CO2/fő/év, amivel sok fejlett, nyugati államot utasítunk magunk mögé."
Ezek szerint Papa tudósítása a 66,6(2009) tonnáról is elavult már, és jelenleg 51 millió tonnánál tartunk? Akkor ez már a kiotói bázisnak már csak a 46 százaléka !Miért kell nekünk igen költséges és bizonytalan kimenetelű vállalásokkal mindenkit túllihegni a lakosság életszínvonalának további zuhanását is vállalva ?
Ami a sok fejlett nyugati államot illeti, mielőtt Bencsik J. lábára is utilapot kötnének először a tanácsadóit, informátorait kellene elzavarni.
Mindössze négy fejlettebb nyugati ország található ezen a listán.Svédország, Finnország, Dánia és az az Írország, amelyet a fizetésképtelenség kerülget.
Svédországban a vízienergia viszi a prímet,Finnország fürdik az orosz gázban, a lakosság fával fűt, mert nincs kiépítve a vidéki lakossági gázhálózat, Dániát a tengeri szélerőművek hozták kedvezőbb helyzetbe és legfőképpen a norvég gáz.
Re: kerdes
2011.11.26, 22:19
Ez komoly kerdes a gugli koraban?
kérdés
2011.11.26, 20:17
Hol olvashatnánk többet a "hír" tartalmáról?
hír
2011.11.26, 08:33
Tegnapi hír szerint a MOL éléről távozik Hernádi, s helyének várományosa Fellegi Tamás.
Így gzm jóslata könnyen teljesülhet.
Új évvel, új ígérgetők jöhetnek.
gzm
2011.11.25, 22:16
"Az új céldátummal kapcsolatos bizalmat erősítheti, hogy Bencsik János kijelentése szerint a szakállamtitkárság új struktúrájában személyes felelősséget vállal a következő egyéves munka koordinálásáért."
ezt lehet, hogy elsiette,nem egy bölcs előrelátás. Le fogják vele vonatni a konzekvenciát a kakukktojások. Lehet, hogy még a munka vége előtt
Névtelenhez
2011.11.25, 13:37
Csak 2013 után?...
Lehangoló kilátás.
Ennyi lett B.J. tolmácsolta sok-sok ígéretből.
Kilóra megvették e "szakembereket+ a MOL és a többi globális cégek.
2020 után, kérdezhetnénk államtitkárunktól, mikor lesz itt 14,65 + ME arány?
Miféle EU szintű, újabb leégést alapoztak meg Kendek?