Felmentették a zöldgazdaság-fejlesztésért felelős helyettes államtitkárt Zöldtech *
2011.11.21
50 hozzászólás
A nemzeti fejlesztési miniszter javaslatára a kormányfő felmentette tisztségéből Olajos Pétert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárát november 15-i hatállyal és Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkárt.
H i r d e t é s
Az új kormány megalakítását követően nevezték ki Olajos Pétert, akkor még a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó energiaügyi államtitkársághoz. Később az államtitkárságot áthelyezték az NFM-hez.
Olajos Péter 2004-től 2009-ig volt az Európai Parlament tagja a Néppárti Képviselőcsoportban. Fő bizottsága a Környezetvédelemi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság volt. 2007 elejéig tagja volt a Belsőpiaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságnak ezt követően pedig a parlament Költségvetési Bizottságának. 2007 májusában létrejött az Európai Parlamentben a Klímaváltozással foglalkozó ad hoc bizottság, amelynek szintén tagjává választották.
2008 szeptemberében a legnagyobb szavazataránnyal az MDF elnökségének tagjává és egyben alelnökévé választották. 2009. februárjában a párt politikai irányváltása miatt minden pártbeli tisztségéről lemondott, áprilisban pedig kilépett az MDF-ből.
Európai Parlamenti tisztségeit 2009. július 13-ig töltötte be.
November 30-i hatállyal mentették fel tisztségéből az NFM egy másik helyettes államtitkárát is, a fejlesztési ügyekért felelős Nyikos Györgyit.
Nyikos 2010. június 7-e óta töltötte be ezt a tisztséget. 2005 és 2006 között az Országos Területfejlesztési Hivatal elnökhelyettese volt. 2009. április 1. és április 21. között a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumában gazdasági és ágazatfinanszírozási szakállamtitkárként dolgozott. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
lobbi
2012.02.28, 17:53
Teljesen világos, hogy a hazai energia ügyeit a nagy hatalmú MOL-MVM( beleértve Paks)lobbi vette kézbe.
Minden más érdek csoport hátrébb lép!
Jöhet az atomerőmű bővítése.
Az nagy falat!
Zavarok
2012.02.28, 17:48
Lefejezték az egész mostani energia vezérkart.
Minden szinten kaotikus a helyzet.
Mindenben késünk, mindenről lemaradunk.
A 2011-2012-2013 EU ME támogatás lehívása 2014-re tolódik.
Ki törődik most ezzel?
Michael
2012.02.28, 17:36
Meg kellett volna hagyni ezt a hírt a Zöldtechnek holnapra. De az egész nem lesz újdonságba menö.
Most csapkodnak maguk körül, "mert mindig más a hibás" jelszóval még/ismét tisztújítást eszközölnek!
lefejezték a főosztályt
2012.02.28, 15:59
legalábbis a hvg szerint
A klímafőosztály lényegében Olajos közvetlen felügyelete alatt működött, és az elküldöttek főként a széndioxidkvóta-kereskedelmi és a nemzetközi klímapolitikában mozogtak nagy magabiztossággal. Közülük Feiler József a külvilág számára legismertebb figura: az ő irányításával dolgozták ki a Zöld Beruházás Rendszer (ZBR) modelljét még a Gyurcsány-kormány idején, ami az állami széndioxid-kvóták eladásából származó bevételek átlátható elköltését szolgálta.
Feilert másodszor távozik témját tekintve voltaképpen ugyanarról a területről: először Szabó Imre regnálása alatt mutattak neki ajtót (Szabó a második Gyurcsány-kormány, majd a Bajnai-kormány környezetvédelmi és vízügyi minisztere volt ). A szakember a maga módján állt bosszút: 2010-ben a zöld ombudsman hivatalában készült jelentésben bebizonyította, hogy a második Gyurcsány-kormány idején indított panelfelújítási program szabálytalanul vonta be a kvóta-forint milliárdokat egy olyan projektbe, aminek finanszírozását a kormányzat korábban magára vállalta.
Feilert a minisztériumba a klímás területre Bencsik János hozta vissza, aki viszont ez év elején távozott az energiaügyi államtitkári posztról.
Feilerék elbocsátásának okait csak találgatni lehet. Az jól látszik, hogy Bencsik terve, az állami klímaalap létrehozása lekerült a napirendről. Az eredeti ötlet az volt, hogy a nyugdíjalaphoz hasonlóan létrehoznak egy kasszát, amibe bekerül az összes kvóta- és klímavédelmi pénz, amiből a kvótakereskedelmi megállapodásnak megfelelő célokra nyújtanak támogatásokat.
gzm
2011.12.11, 19:01
akkor végre rátérhetnénk az értelmesebb, konstruktívabb eszmecserére?
primer energiagazdálkodás:
Miből, mivel-kivel, hol,hogyan, mennyit stb.?
Először talán egyszerűsített változatban, százalékos arányokkal kifejezve?
turidani
2011.12.10, 22:26
Srácok, ne komolytalankodjatok a komoly dolgokkal.
A bölcsesség lényege pont az, hogy nem akarsz okosnak mutatkozni abban, amiben nem vagy okos.
Michael
2011.12.10, 18:45
"mischunggal"
Ha már németeskedünk, úgy a Mischung O.K., ne magyarosítsuk, mint megannyi mást, és akkor a val-, vel rag képzés volt elöbb helyes; tehát mischunggal;
ugyanis a v az g-vé hasonul.
gzm
2011.12.10, 18:30
bocs,javít:... némi populáris demagóg misunggal
gzm
2011.12.10, 17:53
Sikerült popsira ültetned.
Megjött a csokimikulás,
neoliberális tankönyvközgazdász és népi populáris mischunggal nyakon öntve...
Éljen,... "minden hatalmat senkinek"
passz
hogy a kezelhetőbbé váljon a helyzet és igazodjunk a hely szelleméhez is(zöldtech) ,most a hazai energiaszektorra is hozhatna valamit a pót- Mikulás(ismertethetnél) erre egy változatot.
Elsőnek talán induljunk ki a primer energiagazdálkodásból.
Miből, mivel-kivel, hol,hogyan, mennyit stb.?
turidani
2011.12.09, 11:56
Ja és a legfontosabbak:
18. Kizárólag egyéni jelöltként választott, visszahívható képviselők kerülhessenek be a parlamentbe.
A kormányfő és a kormánytagok személyére ne a pártok, hanem a képviselők maguk tegyenek javaslatot.
A kormány tagjait a képviselők csak 2/3-os többséggel választhassák meg.
Szűnjenek meg a frakciók.
Legyen büntetőjogilag tilos a képviselők parlamenti döntéseinek a pártjuk részéről bármiféle utasítással vagy retorzióval való befolyásolása.
19. Szűnjön meg és legyen alkotmányosan tilos a pártok és az egyházak tevékenységének állami támogatása.
:-)
turidani
2011.12.09, 11:01
Hát jó, legyen neked mikulás:-)
- - - -
1. A forint/euró árfolyam befagyasztása, a forintkamat eurókamat szintjére csökkentése (a többi valuta forintárfolyamát az EKB árfolyamai alapján kell meghatározni)
Ez a magyar gazdaság stabilitásának és versenyképességének alapvető feltétele.
2. A visszaigényelhető ÁFA helyett fogyasztási adó bevezetése (a vállalatok között ne legyen áfa-forgalom).
Ez jelentősen enyhítené a vállalti szféra katasztrofális likviditási helyzetét.
3. A vállalati nyereségadó megszüntetése (a cégben hagyott nyereség nem jövedelem, tehát ne adóztassuk)
Ez minden más intézkedésnél jobban ösztönözne a hosszú távra szóló beruházásokra és az új munkahelyek létesítésére.
4. Minden személyi jövedelemre egységes, egykulcsos, egy adóban beszedett (szja-t, tb-t és egyebeket magába foglaló) közteher bevezetése.
Ez kiszélesítené a közteherviselők körét (bevonná a tőkejövedelmeket a társadalombiztosítási közterhek viselésébe), és így a közterhek szintjének csökkentését tenné lehetővé.
5. Minden adófizető polgárra (és nemcsak a bér után adózókra!) a befizetett adótömeggel arányos, korrigált egyéni számlás állami nyugdíjjogosultság bevezetése.
6. A nyugdíjkorhatár minimum 67 évre emelése.
7. Az önkormányzati adókivetési jog megszüntetése, a helyi adóapparátusok felszámolása.
Ez az államapparátusban és a vállalati adminisztrációban egyaránt jelentős költségmegtakarítást hozhat.
8. Az összes vagyonadó jellegű adó megszüntetése, és alkotmányos tiltása.
Ez megakadályozná azt, hogy az adózott jövedelemből felhalmozott ingó és ingatlan vagyont a kormányzat évről évre megsarcolhassa.
9. Az önkormányzatok a személyi jövedelemadóból részesedjenek, felerészben lakhely, felerészben pedig kifizetőhely szerint
10. Az állam által (bármilyen mértékig is) finanszírozott közoktatás kizárólagos állami kezelésben legyen, legyen ingyenes az oktatás (bölcsődétől a felsőoktatásig), a tankönyvek, az iskolai egésznapos étkeztetés és az iskolai öltözet - cserébe szűnjön meg a családi pótlék
11. A felsőoktatásban az összes tananyagot a neten szabadon hozzáférhetővé kell tenni, és az erre alkalmas tárgyaknál be kell vezetni a távoktatást (csak gyakorlatra és vizsgára kelljen bejárnia a hallgatónak).
12. Az összes közérdekű információ (jogszabályok, szabványok, nyilvános adatbázisok, hatósági előírások stb.) legyen a neten ingyenesen hozzáférhető, vagy adathordozó áron megvásárolható
13. Az eü-alapellátás állampolgári jogon ingyenes legyen, az állami eü-kasszából finanszírozott eü-intézmények legyenek kizárólagos állami kezelésben
14. A beruházások támogatását és a piaci árviszonyokat bármiféle módon befolyásoló egyéb támogatásokat meg kell szüntetni.
15. A K&F pályázatok ne a tevékenység, hanem kizárólag a megvalósult K&F eredmény utólagos, költségelszámolás nélküli díjazásával működjenek.
16. A vezetékes telefonhoz és internethez hasonlóan a mobilszolgáltatókat is közös infrastruktúra használatára kéne kötelezni, hogy ne kelljen háromszoros árat fizetnünk a három, egymástól független, párhuzamosan működő hálózat fenntartása miatt.
17. A megújuló, energiatakarékos és környezetbarát megoldások terjedését nem támogatásokkal, hanem a a minimális hatásfokok hatósági előírásával, a fosszilis energiahordozók felhasználásának adóztatásával és az összes üzemeltetett berendezés által minimálisan teljesítendő emissziós előírások szigorításával kell ösztönözni.
- - - -
Na, első lélegzetre kb. ezek volnának azok az intézkedések, amelyek az országot versenyképessé és hosszú távon is élhetővé tehetnék.
És 2014-ig akár még be is lehetne vezetni mindet :-D
lehet?
2011.12.09, 09:42
Fellegi Tamás felmentési kérelme az egész kormányzat szerkezetét alapvetően, még a költségvetés jóváhagyása előtt átrendezné?
Közben nyakunkon az IMF tárgyalás sorozat, amivel F.T. felmentési akcióját indokolta!
Rossz időben, valószínűen kellő egyeztetés nélkül történt F.T. akciója.
Valamiből nagyon elege lehet.!
gzm
2011.12.09, 09:24
nem kell tanulmány, elég lenne slagvortokban. Amolyan turidanisat
Ne szerénykedj, ide vele:)
turidani
2011.12.08, 23:19
Sajnos, akik egyszer a hatalomba kerülnek, azokat az efféle olvasmányok és tanulmányok már teljesen hidegen hagyják.
gzm
2011.12.08, 23:09
nem biztos, hogy rám illik a megszólítás,
de azért szívesen olvasnám/ "tanulnám" azt a tervet, stratégiát,gazd.pol. célt amit szerettél volna látni a harácsoláson kívül.
turidani
2011.12.08, 21:59
Tisztelt Tanult Kollégák,
amikor a kormány terveit, stratégiáját és gazdaságpolitikai céljait fürkészik, ne bocsátkozzanak túl bonyolult elméletekbe.
Ugyanis se tervek, se stratégiák, se gazdaságpolitikai célok nem léteznek.
Úgy értem: a hatalom megtartásán és a folyamatos harácsoláson kívül.
A kormány és a miniszterek döntései ugyanis még saját egy héten belül tett nyilatkozataikkal sincs korrelációban.
Sok felesleges tépelődést takaríthatnak meg a Tisztelt Kollégák, ha az elméleteik kialakítása során ezt mindig szem előtt tartják.
Michael
2011.12.08, 20:25
T. dani-hoz!
Nem! Ez a baj, hogy mindkettö (3) úgy el volt szigetelve a valóságtól, hogy legalább 1-1,5 hónap kell a megfelelö egérre.
Tehát leghamarabb 2012 január-februárra lehet a megfelelö kinevezést várni. O.V. is kezdi már érezni a két utólsó ember menetelével, hogy igen rosszul volt a kártya kiosztva!
Ö sem tarthatja magát a (kulcs kérdéses)megfelelö posztok nélkül.
turidani-hoz
2011.12.08, 19:47
Most,Fellegi Tamás felmentési kérelmének ismeretében, felvethető a kérdés a MOL vezérigazgatói,elnöki szerepkörben letisztul a hazai energetikai lobbi szerkezete?
gzm
2011.12.04, 19:22
etanolgurunknak:
megtisztelő a kitartása, hogy ennyire tolja felém ezt a grimm-mesét, de ez nem veszteség, hanem a józan ész tér nyerése, főleg,ha nem csak fékezik, hanem el is felejtetik velünk.Akárhányszor húzza elő ezt a nyulat a kalapból, mindig oda fogunk kilyukadni, hogy értelmetlen minden téren.Haszontalan pénzkiszórás az ablakon.
MOL
2011.12.04, 17:15
A MOL miként tudná érvényesíteni saját monopol érdekeit most, amikor az állam átvette a részvények negyedét?
Ez itt a nagy kérdés!
gzm- Úrnak
2011.11.30, 10:39
A MOL tartja magát 2005-n napilapokban közzé tett 4,5% bioetanol bekeverési arányhoz. Ez lényegében az E5-s bioüzemanyag?
Szemben az E85-s bioüzemansyaggal, amelyet mos- éppen a MOL érdekérvényesítése érdekében- hétvégi magán törvényjavaslat előterjesztése nyomán- sújtottak jövedéki adóval.
Ezzel fékezték, talán le is állítják, az időközben épített több, mint 400 E85-s kút hálózat működését.
Ez nagy veszteség,s bizonyosan a vállalt 14,65 % tejesítését is beárnyékolja.
A Hungrana és a Győri Szeszipari Zrt.által kiépített kb. 150.000 t/év bioetanol kapacitás azonban, nem megy veszendőbe.
A termelt bioetanolt ugyanis, a cégek exportálják, a hazai megújuló energia fejlesztésre a kormányzatok által vállalt kötelezettségek nagyobb dicsőségére.
gzm
2011.11.28, 20:41
Nem tudom milyen megvetést szeretne belemagyarázni,elkeserítő helyzetről,a kivezető út kényszerű lemondásáról van szó a részemről, mert egyelőre nem látható a korábbiakhoz képest lényeges változás.Bizonyára olvasta Mizik András úr tájékoztatását is.A szöveg alapján lenne tippem kiknek a közreműködésével kerülhetett az a rengeteg badarság a dokumentumba.
Itt fent azt is olvashattuk, hogy Olajos Péter zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárt és Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkárt is meneszteni kellett.Legalább Nyikos Györgyi az előző kormányhoz ezen a téren a folyamatosságot is jelentette, de én szerintem nem csak ő. Nem várom külföldről, itthonról vártam volna a megoldást, de nincsenek illúzióim.
Az Ön által felmagasztalt korszak egyik minisztériumában, a tisztségviselői között, több mint 60 (hatvan)hivatalosan regisztrált un.lobbysta-tárgyaló engedélyes volt. Ezt anno név szerint a hivatalos honlapján is feltüntették.
Nem külföldi tényezőtől várom, hanem szerintem sajnos, csak a kialakulófélben levő helyzet fogja magával hozni.
Nem látok politikai erőt, hogy a megújulós közpénzekre vadászókat, és a már jó ideje küszöbön belül levő strómanjaikat maradéktalanul kiszorítsák a döntéshozó hivatalokból.Úgy gondolom, hogy egy olyan "helyzet" lesz képes magával hozni a megoldást, amelyben okafogyottá válik a vadászat.
A tizennemtudomhanyadszor idetett bioetanol sikersztoriról való esszéjét szükségtelen folytatnom, mert továbbra sem érti, mind politikai, mind gazdasági téren is értelmetlen, szükségtelen, felesleges országkockázat.
Örvendetes, hogy végre megértette, hogy nem kvernek be hazai gyártású etanolt, viszont továbbra sem értem, hogy akkor ezt miért sorolja még mindig az ex-államtitkár úr vélt sikertörténetéhez?
Sőt a sikerélménynek ezzel is ellent tetszik mondani:
"A gond, hogy közben kiépült a Hungrana és a Győri Szeszipar bioetanol kapacitása is.E helyekről azonban előzetes megállapodás ellenére a MOL bioetanolt nem fogad. Sőt a már jelzett érdek érvényesítéssel akadályozta a Hungrana E85-s hazai értékesítési lehetőségét is."
1.) A megújuló energia iparágak elmúlt 9-10 évi szervezését-menedzselését illető kérdésekre adott választ senki nem köteles elfogadni. Alább mondott vélemény egy a lehetséges sok válasz közül.
2.) A 2002-2010 közötti megújuló energia fejlesztés menedzselésének személyi minősítése is sokféle vélekedést enged. Egészen odáig, hogy szakembereket " eltévedt medvebocs" jelzővel illessünk. Ráadásul az adott személy után érkezőket is hasonló megvetéssel minősítsünk. Egészen odáig, hogy e "permanens folyamat" rendezését, nem hazai, hanem külföldi tényezőtől várja. (IMF-től? EU-tól?)
Gondolom, e minősítéshez kevesen csatlakoznak.
3.) A "siker listás" megjegyzéséhez:
3.1.) A 2007/8 évi agrár ár robbanás hatására, a svéd és pl. az amerikai bioetanol-befektetőket, -gondolom- hatásvizsgálati tájékoztatással, nem az FVM-nek, hanem e befektetőket képviselő hazai cégek szakembereinek, kellett volna figyelmeztetést adni.
3.2.)A MOL, üzemanyagainak 4,6-4,7 %-s keverését valóban nem hazai gyártásból
teljesítette. A MOL ugyanis,a keveréshez maga állítja elő a szükséges kb. 150.000 t/év bioetanolt. E mennyiséget azonban szlovákiai üzemében gyártja, részben hazai kukorica nyersanyaggal.
A gond, hogy közben kiépült a Hungrana és a Győri Szeszipar bioetanol kapacitása is.E helyekről azonban előzetes megállapodás ellenére a MOL bioetanolt nem fogad. Sőt a már jelzett érdek érvényesítéssel akadályozta a Hungrana E85-s hazai értékesítési lehetőségét is.
Fontos mondani,hogy a mostani Kormány által az EU-n helyesen vállalt 14,65 %-s megújuló energia használat időarányos teljesítése napjainkig megtörtént.E folyamat azonban ténylegesen, nem az elmúlt 16-18 hónapban, hanem lépésről-lépésre haladva, azt megelőző 8 évben teljesült.
E 7-7,5 %-s szint miatt azonban, mostani Kormányunknak sem kell szégyenkeznie az EU-n! Ellenkezőleg!
Azóta azonban megállt az idő!!
++
Ennyit a gzm által kiemelt " kisiskolás agit.prop. panelszöveg" kiegészítésére.
papa88
2011.11.28, 17:50
medvebocs a málnásban...
Majdnem így.
Az mondta, mint szopós baba a topless bárban.
gzm
2011.11.28, 15:04
Megint dézsavű érzésem van.
Ne haragudjon, de ezt a kisiskolás agit.prop. panelszöveget sokadszor sem tudom az Ön által elvárt értékeléssel fogadni.
Egészen másképp emlékezem Gőgös Zoltán dilettáns megnyilvánulásaira is. Mivel ezt, már jónéhányszor kifejtettem itt,(meg mások is) feleslegesnek tartom újra felvázolni. ..ha mégis úgy gondolja, akkor folytathatjuk, ahol Ön egy összezörrenésünk alkalmával magamra hagyott a megválaszolatlan kérdésekkel.
Az Ön által itt felsoroltak egyébként sem „tartozékai” Gőgös úr megújuló energetika-manager-i, sete-suta szerepeltetéseinek. Nem véletlenül írtam szerepelTetést. Árkon kívüli gyepmesterként, kosárszámra talicskázott össze butaságokat. Ő is csak egy unterman(eltévedt medvebocs) volt a málnásban, láthatóan jól is érezte magát a felkészületlenségéhez alaposan túldimenzionált málnásban. De, ezt az előtte levők és az utána következők is elmondhatnák magukról. Félő (az eddig tapasztaltak alapján) hogy ez még egy darabig permanens folyamat lesz…. de, abban is bízom, hogy nem túl sokáig. Nem itthon fog eldőlni.
Egy megjegyzés a „sikerlistájához”:
„amely azonban a 2007/8 évi rendkívül alacsony kukorica-gabona termés hozam miatt bekövetkezett árrobbanás hatására össze omlott.”
Kedves barátom, ezt előre ki lehetett volna kalkulálni. Ugyanis a statisztikák szerint (a bioetanolos gittegylet szerint is) kb.4 évenként várható M.o.-on aszály. Az egykoron 1 millió hektár energiafűről álmodozó Gőgös úr véletlenül nem mez.gazd. gépész főiskolát végzett?
.. és még egyet:
Már kétszer megírtan Önnek, hogy a híradások szerint a MOL egyetlen liter hazai előállítású bioetanolt nem kever be.A térségben már a dupláját is meghaladja a jelenlegi bioetanol- kapacitás a tervezett 10 % bekev. arány által megkívántakat. Van Önnek ezzel ellentétes információja?
Egyszóval az elmúlt 8 évben(is) fuser zongorahangolók jól elnavigálták a megújuló energiaszektort…. de mi az amit nem ?
8 év
2011.11.28, 13:07
2005-2009 között az FVM államtitkára,kinevezett megújuló energia miniszterelnöki megbízottként, jól szervezte-menedzselte a megújuló energia ágak jövőjét.
A vállalt 13%- s ME arány időarányos részét, 2010-g 6,7%-l, teljesítette az Ország.
Jobbára külföldi ( svéd,amerikai) tőkével kb. 900.000 t/év bioetanol gyártási projekt terv született, amelyet
amely azonban a 2007/8 évi rendkívül alacsony kukorica-gabona termés hozam miatt bekövetkezett árrobbanás hatására össze omlott. Megépült viszont a MOL és a Hungrana,- Győri Szeszipari Zrt. kb. 340.000 t/év kapacitása, amelyből a MOL kb. 4,6%-n a forgalmazott benzinhez kever, s kiépült 430 db. E85-s kútból álló hálózat, amely rövid alatt 30.000 t bio motor üzemanyagot forgalmazott.
Az utóbbi folyamat azonban megrekedt, a mostanában hozott hétvégi egyéni képviselői előterjesztéssel alkotott törvények hatására.Ezek által bevezetett adók nyomán ugyanis, az E85 elvesztette korábbi verseny előnyét.
A MOL által épített 150.000 t/év kapacitású biodízel gyártás hasonló hatást kiváltott a biodízel forgalmazásnál.
Összességében a megújuló üzemanyag használatban más EU országokhoz
(2020-ra 10% az Eu előirányzat!), vállalásunkhoz képest is kedvező a hazai helyzet.
Épül ugyan most is Mohácson, s tervezés alatt Dunaföldváron új bioetanolgyár. A külföldi befektetők azonban, ezek termelését, a mostani kilátások szerint, exportra szánják.
12 MW napelem kapacitás,120 db szélerő egység, 25 biogáz üzem EU támogatását szervezték. Stb.
Egyszóval " azt megelőző 8 évben" a megújuló energia szektort, elég tisztességesen navigálták, nemcsak beszéltek róla.
E folyamat azonban megtört, s szenved 18-20 hónapos késedelmet.
gzm
2011.11.28, 11:33
"Miért, szerinted az elmúlt másfél évben bárki is szervezte vagy menedzselte?" turidani
és az, azt megelőző elmúlt 8 évben ki szervezte, vagy menedzselte???
turidani
2011.11.26, 20:51
"Ki szervezi-menedzseli ezután a hazai megújuló energia ágak fejlesztésének államigazgatási feladatait?"
(Kishegyi)
Miért, szerinted az elmúlt másfél évben bárki is szervezte vagy menedzselte?
Kishegyi
2011.11.26, 20:24
Dr O.P.helyettes államtitkár felmentése mellett tényleg elküldték az általa irányított részlegek szakembereit is?
Ki szervezi-menedzseli ezután a hazai megújuló energia ágak fejlesztésének államigazgatási feladatait?
tovább
2011.11.26, 08:23
hajrá gzm!
hajrá CO2
gzm
2011.11.25, 22:07
ámen!úgy legyen...földet rá
amúgy hétfőn kezdődik a globális "bioenergetika" sírásóinak szokásos év végi happeningje Durban-ben= a osztozkodása a 2012-ben lejáró koncon.
Úgyhogy a homokozóban új játékokat lehet majd keresni.
gzmhez
2011.11.25, 18:27
A NFM energetikai irányítási rendszerének elmúlt évi építkezését- az ellenőrizhető hírek szerint- a parlamenti outsider rögtönzéssel "alkotott" energia
(saláta )törvények tönkre tették.
E döntések nyomán, sajnos a hazai bioenergetikai fejlesztések, legfeljebb 2015-n kezdhetők.
Kiheverhetetlen csapás ez, a megújuló energia használatra a mostani Kormány által az EU-n vállalt 14,65 % szint teljesítéséhez.
Valójában, e helyzet képezi az áthidalhatatlan ellentétet egy parlamenti Frakció vezetése és a NFM energetikai államtitkársága között.
Totózhatunk, e konfliktusból vajon a hozzáértés, vagy a hűbelebalázs rögtönzés képviselője kerül ki győztesen.?
Csakhogy nem a homokozóban történik a döntés.
E küzdelemnek várhatóan, további személyi következményei mellett, áldozata lesz a bioenergetikai fejlesztés ügye is!
Névtelen olvasó
2011.11.25, 17:59
Elmondta, hogy a szaktárca támogatja új blokkok építését, és tartósan számol az atomenergia legalább a jelenlegi 40 százalékos arányára az energiamixben. Ez a következő 50-60 évben meghatározza az ország energiahelyzetét, a geopolitikai következményeket.
Fellegi Tamás a fukushimai katasztrófára utalva azt mondta, hogy "nincs száz százalékosan rizikómentes" erőmű. A Japánban történt események ugyanakkor összefogást, együttműködést eredményeztek, felerősítették az igényt a nukleáris létesítmények felülvizsgálatára, s további biztonságnövelő intézkedésekre is.
v.D.J.Zs.-hez
2011.11.25, 10:22
Kiteszik B.J. szűrét is, akivel minden héten mást mondatnak.
v. D. J. Zs.
2011.11.24, 23:19
Ilyen névvel, "Olajos" nem maradhatott, rossz fényt vethet a múltra. Lásd: Tágra Zárt Fülek, avagy Arculcsapták a jövőnket 16 részes videó a www.youtube.com-on. Minden amit a privatizációról tudni kell... :-)
Névtelen olvasó
2011.11.23, 20:32
Ki és mi maradt? Fellegi Tamás és GAZPROM a 37%-ával.
vajon?
2011.11.23, 12:23
Turidani véleményét erősíti az új hí.
Feltételezik ugyanis, hogy OP-k és csaknem teljes apparátusának, az E85 adózásra (egyéni képviselő előterjesztésére) alkotott törvények,- vagyis a MOL érdek érvényesítése,- elleni latens ellenkezése, miatt tették ki a szűrét.
BJ államtitkár mögött, vajon milyen szakemberek maradhattak?
turidani
2011.11.23, 03:09
Szerintem Fellegi és az NFM tevékenységét a MOL és a Rába ügyétől függetlenül is abszolút kudarcnak lehet nevezni.
De mivel az Orbán-kormány összes minisztériumával ugyanez a helyzet, nem hiszem, hogy akármelyik miniszter menesztését is különösebben indokolni kéne.
Ahogy az egész kormány azonnali menesztését sem... :-DDD
Ő ?
2011.11.22, 09:27
A MOL és a Rába állami tőzsdézés kudarcát is az Ő nyakába akasztják.
fellegek
2011.11.22, 09:25
Az SZ. arábiai és kínai kudarc miatt, NFM élén F.nek befellegzett.
Névtelen olvasó
2011.11.22, 08:18
Nem. Lásd legelsö hozzászóló mondatát: belnyúlt valamibe és megpróbált utánnajárni.
hódvédő
2011.11.22, 00:24
"Felmentették a zöldgazdaság-fejlesztésért felelős helyettes államtitkárt"
Miért? Gyanúsítva volt?
turidani
2011.11.22, 00:11
A tudós kollégák a hozzászólásaikban olyan fokú komolytalanságról tesznek tanúbizonyságot, ami már-már megkérdőjelezi a komolyságukat :-)
gzm
2011.11.21, 21:21
"Én már azon sem csodálkoznék, ha előbb érne véget a kormányciklus, mintsem hogy kialakulna az NFM "sruktúrája".tdani
Pedig elég lett volna a tornacipős (jogi doktor)minisztertől és a tornatanár( de lelkes természetjáró) miniszterektől ellesni a "struktúrát"
"Igazából semmi hatáskört se kapott Fellegi minisztériumában."tdani
ehhez képest elég sok(vagy kizárólag) ostobaságot beszélt. Talán ezért nem volt ideje "struktúrát" alkotni
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.11.21, 19:29
Hát akkor Olajos Péter elesett végleg egy lehetőségtől, mitől a nyárelőn már egyszer elesett:
a 3. biomassza konferencián (Városáza utca) mi békésiek csináltunkegy vidékfejlesztésu "performanszt":
1.Lébényi minielázosató tűzhelyen
2.Szentsi agripelettel
3. Békési Klement féle kolbászt sütöttünk a belső udvaron
És 8 óra 30-kor lemondta az előadását, bokros teendői miatt, ami udvariatlanság volt, mivel két hónappal előre tudott volt az egész.
Ebből semmilyen következtetést ne tessék levonni, nem kellett hazahozni a részét..:-)
van másik
2011.11.21, 18:52
NFM-n -sajnos- ahány döntés előkészítési szereplő csak van, mind más hangsúlyt képvisel.
Ráadásul egyenként is, gyakran változó álláspontot képviselnek. Kivéve a kinologus nagyfőnököt.
A Fő utcából, Ő fújja a (keleti)passzát szelet.
turidani
2011.11.21, 17:42
Én már azon sem csodálkoznék, ha előbb érne véget a kormányciklus, mintsem hogy kialakulna az NFM "sruktúrája".
Danubius Robin
2011.11.21, 14:50
Már fél éve elhatározták, hogy az NFM-ben 6 helyett 4 államtitkárság lesz. Egyes államtitkárok felmentése ebből logikusan is következhet.
A zöldgazdaság fejlesztés mint komplex téma lehet hogy a koordinációs államtitkárságon belül lehet esetleg.
A rossz hír az, hogy még mindig nincs kitalálva az új NFM struktúra.
turidani
2011.11.21, 14:44
Olajos sohasem számított kebelbélinek a Fideszben.
Igazából semmi hatáskört se kapott Fellegi minisztériumában.
Már az is meglepő, hogy egyáltalán idáig sátuszban maradt.
Mos nyilván csak azért küldik el, mert valami kebelbélivel akarják osztogatni a zöldberuházások támogatási kereteit.
Névtelen olvasó
2011.11.21, 12:34
Olajos Péter lehet, hogy meglátott vagy rábukkant valamire, amit nem szabadott volna neki...