Sötét jövőképet vázol az OECD és az IEA Energiainfó *
2011.11.11
43 hozzászólás
Meglehetősen borúsan vázolja az OECD és az IEA által csütörtökön közzétett „World Energy Outlook 2011" az elkövetkező húsz évet az energetika szempontjából. A két szervezet elemzése alapján 2035-ig a globális energiafelhasználás jelentősen nőni fog ami együtt jár az energiahordozók árának drasztikus emelkedésével és növekvő szén-dioxid kibocsátással. A klímaváltozás immár feltartóztathatatlan.
H i r d e t é s
»Hacsak valami csoda nem történik, akkor az iparilag fejlett országokat tömörítő OECD és az IEA előrejelzése alapján a világ energiafelhasználása jelentősen nőni fog az elkövetkező 25 évben. A csütörtökön közzétett World Energy Outlook 2011 megállapításai szerint a világ energiaigénye 2035-re mintegy harmadával, 4,2 milliárd olajegyenértékkel (toe) fog nőni. A növekedés kilencven százaléka a BRIC tagországokra és a fejlődő országokra esik. (BRIC: Brazília, Oroszország, India, Kína) A növekedés ugyanakkor elemzők szerint meglehetősen alulbecsült, mivel a jelentés számításba veszi a sokszor illuzórikus kormányzati becsléseket az energiahatékonyság és megtakarítás területén elérhető célokban és eredményekben. Az két szervezet tanulmányából az is kiderül, hogy ugyan világszerte egyre több kormány tűzi zászlajára a takarékosságot, a valóságban immár a második éve a globális energiahatékonyság csökkent.«
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
em té i
2011.12.11, 23:02
Az első becslések szerint nagy mennyiségű palagázt találtak Kína középső részén. Az új készletek a kelet-ázsiai ország mind növekvő importkényszerén enyhíthetnek.
A Kínai Nemzeti Olajtársaság (CNPC) és a Royal Dutch Shell együttműködésében a közép-keleti Szecsuán tartományban feltárt készletek pontos nagyságát egyelőre nem lehet tudni, és a kitermelés részleteiről is folyik az egyeztetés - közölte a CNPC szóvivője. Az utóbbi nem lesz egyszerű, Kína geológiai adottságai miatt a kitermelés stabilizálásához és mennyiségének növeléséhez új technológiára lesz szükség - mondta Csou Csi-ping (Zhou Jiping) a CNPC alelnöke. A helyzetet bonyolítja, hogy egyes lelőhelyek sűrűn lakott területek alatt valószínűsíthetőek.
A felfedezés azért jelentős, mert az újabb gázforrás fontos szerepet játszhat az ország energiafüggőségének csökkentésében, az import mérséklésében. Kína gázkitermelése 2015-re éves szinten 150 milliárd köbméterre emelkedik majd, a nem hagyományos gázforrások, mint amilyen a palagáz is, ehhez mintegy harmadrészt járulhatnak hozzá.
Az amerikai energiainformációs hivatal 36 ezer milliárd köbméterre teszi a kínai palagázkészleteket, vagyis a kelet-ázsiai ország rendelkezik a legnagyobb készletekkel a világon. Az Egyesült Államok készlete 23,4 ezer milliárd köbmétert tesz ki.
nakaroly
2011.11.20, 14:08
Ennél még az olajhomok is sokkal jobb lenne, ha mini reaktor hővel adnának neki az a rengeteg meleg víz igényt, ami kell hozzá, vagy szuperkritikus CO2 extrahálnák ki az olajat hidegen, ugyanis abban nincs CO2 (benne a homokban). Olcsó húsnak híg a leve ... magyar mondás vagy ami olcsó az hoszzabb távon a legdrágább vagy amerikai mondás: legnagyobb luxus szegénynek lennei .. nem tudom mit mondjak még. Elhittem neked és egy kicsit engedékenyen írtam erről. Visszatérek az eredeti állításomhoz remélem hamarosan betiltják ezt a bányaégetéses technikádat ! Helyette hidrát, és újfajta biogáz technikákat engedélyeznek !
EXO
2011.11.20, 13:57
Ott a hidrogén is, aminek rohadt magas az égéshője, és a CO is éghet tovább.
Amúgy nemrég csináltak ausztráliában egy üzemet, ahol az így termelt olaj egységára alig 18dollár lett. A kínai és indiai és egyéb ázsiai delegációk veszik mint a cukrot, és már az usa-ból is komoly érdeklődés van rá(lehet, hogy kinyírja az olajhomokot hosszú távon)
A CO2 arra vonatkozik, ami kijön a csövön.
nakaroly
2011.11.20, 13:48
Pontosítok: HA igazak ezek a számok ! Nagy a CO2 arány CH4 vetítve! Egy metánmezőben vagy hidrátmezőben alig van CO2 ! Vagy egy biogázban csak olyan CO2, ami légkörből származik.
Jóval jobbak lennének ezek az arányok felszíni átalkítás esetén szerintem reaktorban ! Nem az volna az elsődleges technika a XXI. században szerintem. Ezek nem fogyasztják a légköri O2-t.
nakaroly
2011.11.20, 13:36
Forduljon a MOL-hoz, ha üzemanyagot akar így szintetizálni, ők majd eldöntik, és NEM én döntöm el! Nekik írja MPa adataikat!
Ha az én véleményemre kíváncsi, csak ennek tartom realitását időszakosan, amíg nem jön ki valami jobb technika vagy gázmező. (időszakos napi csúcsfogyasztás igényre) erőműveket ez alapján a válasza alapján nem tartom reálisnak. Vagy csak gáztárolás szétválasztás esetén.
Egyébként a leírt adatainál az is érdekelne, hogy ezek számok mennyit változnak. Vagyis csak akkor igazak ezek a számok, ha CO2 szint nem ugrik meg a bánya kiégés vége felé. Ezenkívül akkor van realitása CO2 fel van használva vagy le, van tárolva !
A lentebb leírtakat is tartom.
EXO
2011.11.19, 15:27
Lehet, hogy a feljövő anyag 35-36%-a co2(nyomásfüggő),de egy 55%-os folyamatban égeted-el 38% helyett, és bányászata sokkal kevesebb energiát emészt fel, így összességében jobbra jön ki, az olcsóbb felszínre hozatal és az olcsóbb felszíni létesítmények miatt pedig akár 40%-al is olcsóbb lehet
EXO
2011.11.19, 15:17
Arány:
Nyomás:1MPA
35% CO2 36% H2 10% CO 19% CH4
Nyomás:11,5MPA
36% CO2 19% H2 7% CO 38% CH4
nakaroly
2011.11.18, 16:21
re: exo. Én nem vagyok cég pdf-kel és kész szövegekkel, és még kitudja mivel. Kicsoda Ön? Ki bérelte fel, miért nem névvel reklámoz és miért itt?
Most reklám videókat félre rakva. valóban jobbak a gázturbinák, mint a szénerőművek ez igaz viszont nem mindegy, hogy a hozzá szükséges gázok megtermeléséhez mennyi energia kell. Feltételezem, a földben rengeteg hő megy veszendőbe pl. kőzetek melegítése. Ha ez CO2 visszakerülne földbe letárolásra, akkor valóban jobbak ezek a számok, de ez sem elegendőek. Ezen kívül még ez is csökkenti a levegő oxigén tartalmát letárolt CO2 formájában.
Szóval mennyi igazi CO2/CO/H2 arány? A szénerőművek már önmagában is, mert kevés hidrogént tartalmaz a szén legrosszabb CO2 arányú energiahordozó KWh-ra vetítve. Ha ez egy kicsivel jobb az sem hasonlítható össze egy szélturbinával vagy biogáz erőművekkel még egy gázturbinával sem.
Nem hiszem, hogy lehetséges ezt a fajta szén –gáz erőművet időszakosan üzemeltetni napi csúcsfogyasztások kielégítésére. Pedig ilyen energiából van legnagyobb hiány. (naponta begyújtani és kioltani.) A hagyományos hőerőművet lehet időszakosan üzemeltetni.
Üzemanyagok esetén se tudom mennyi CO2 arány a szintézis gáz termékekre vetítve és van megoldásuk a CO2 visszatárolására.
A rövid weblapon az sincs leírva milyen kőzet típusok esetén mennyire biztonságos a technika. Minden kőzet tartalmaz vasoxidokat, és az üvegolvadékok is korrozívak, vagyis oxigént szállítanak és adnak, sőt néhány speciális kerámia is. Ezen kívül mennyire tudjuk, ha a földben repedések vannak, márpedig mindenhol vannak a világon, sőt a hő csinál magának még több repedést az megint csak oxigént ad olyan mennyiségben és formában olyan helyre, amit NEM mi szabályozunk. Néhány működő példa látható a bemutatóban, valamiért mégsem terjedt el ez technika pedig nagyon régi találmány felújítása. Tehát több adat kell és válasz MINDEN kérdésre és több körültekintés.
re -3 (a másik hozzászólónak) a 6000 évet geológusok határozták meg. Tőlük kérdezze, meg ilyen esetekben van kb.+-10% hibaszórás van.
EXO
2011.11.17, 21:51
Az Eskom-nak volt egy sikeres kísérleti telepe, amin nekik a hagyományos bányászati módszerek alá jött ki a termelés költsége, ráadásul elég megbízható módon: http://ec.europa.eu/ene.../south_africa/eskom.pdf
Olcsóbbra jött ki nekik, és alacsonyabb fajlagos CO2 kibocsátásúra, mivel a hagyományos szénerőművek 38%-os hatásfoka helyett egy 55%-os kombicuklusos gázturbinában égetik el, és a felszínre hozatalhoz befektetett energia is jóval kevesebb( a nyomás hajtja fel a cuccot, és ezért nő többszörösére a kitermelhető készletek aránya). Így fajlagosan akár 20%-al is alacsonyabb CO2 kibocsátást el lehet érni, a költségek a hagyományos szénerőműnél jóval olcsóbb gázturbina és a magasabb hatásfok révén akár 30-40%-al alacsonyabbak lehetnek.
Ami a legjobb a többször nagyobb gazdaságosan kitermelhető készlet mellett, hogy a részecske és kén-dioxid kibocsátás drasztikusan lecsökken.
Ha más nem legalább ezért érdemes megfontolni
Névtelen olvasó
2011.11.17, 20:19
"a 6000 éve égő ausztrál szénbánya hegy"
"Nincs információm erről. " (hiteles) !!!
Ki üldögél ott 6000 éve és huzogatja a strigulákat?
nakaroly
2011.11.17, 15:50
re:
Ami filmet beraktál azzal, módszerrel én CSAK metánt és kísérő gázokat termelnék ki a szénbányákból semmiféle égést nem okozva lent. Csak forró N2 gázt fúvatnák be, hogy a szén leadja a gáz tartalmát. Viszont így nem lehet nagy mennyiségű gázhoz jutni szerintem.
(vagy elfelejteni ezt a technológiát örökre rengeteg radont is tartalmaz a kőszén sokkal többet mint amit az atomerőművek termelnek) Nem tudom, ebben, témában kutatni kellene. Erről kérdésről megállapodást kellene kötni olyan országokkal, amik ezt technológiát akarják (és egyezményesen betiltani!). Vagyis kapnának cserébe metán hidrát kitermelési jogokat északon persze azzal, feltéttel, hogy csak biztonságos technológiát használnak, vagyis nyomáseséssel felszivattyúzzák a hidrátok így válasszák el a metánt. Ami metánt igényüknek megfelelően átalakíthatnak üzemanyagokká. Sőt rengeteg egyéb módszer van, amivel nagy mennyiségű biogázhoz juthatnánk, nem ezt az utat kell járni szerintem, amit te, akarsz. Rengeteg szárazföldi és tengeri biomassza van, ami szintén alkalmas ipari gáztermelésre.
Nagyon remélem, hamarosan be fogják tiltani ezt az általad technológiát ugyanis rengeteg CO2 –t termel ahhoz, hogy kevés CO és H2 adjon. Sőt be kell tiltaniuk, ha egy kicsit is komolyan akarják venni a CO2 egyezményeket. Szóval nem fog az semmit sem tönkre rakni remélem!
Sőt az a 6000 éve égő ausztrál szénbánya hegyet is el kellene oltani, ha lehetséges és folytatódik még az égése. Nincs információm erről.
EXO
2011.11.17, 00:15
Egy tipikus bánya időtartama alatt többször is előfordul metánrobbanás:
ehhez képest aztán gyakran hallunk arról, hogy a metánrobbanás után a bánya teljesen elég :D
Attól még tök jó lesz a technológia, hogy halálra verjék a megújulókat a következő 50évben.
nakaroly
2011.11.16, 17:29
elírtam bocsánat:szerintem nincs igaza, magnetit és hematit ból Fe3O4 és Fe2O3
nakaroly
2011.11.16, 17:17
Re -1,2,3…
Nincs igaz exonak: az égés ott F3O4 bomlásából származó oxigénnel, szulfátokból származó oxigénnel és ez eddig tisztázatlan kémiai folyamatokkal és levegő konvenciókkal önmagától is működhet . Bizonyíték erre a lentebbi weblink amit beírtam, és azok a tények, hogy hatalmas időtartalomban égtek oldhatatlanul ilyen bányák.
Ui.: nem csak CO2 képződése ad energiát hanem H2 , és CO oxidálódása is így már erősen exoterm önfenntartó a folyamat!
EXO
2011.11.15, 22:03
De csak Kínában kb 30 erőművi nagyságrendű ilyen projekt van folyamatban, és hosszú távon lehet hogy felváltják velük az erőműveiket, kitolva mellesleg a készleteket is, és csökkentve a szennyezést.
Kínán kívül is vannak ilyen projektek szép számmal, és bizonyítják a hagyományos szénbányászatot megverő gazdaságosságukat
Amúgy az explorácios blokkok licenszdíija kb pont olyan összeg, hogy ne fantom cégek foglalkozzanak a dologgal.
tarpan
2011.11.15, 20:55
"..ők a magyarországi tevékenységre alakultak."
akkor nem lett volna egyszerűbb a sok mellébeszélés helyett elsőre kimondani, hogy nincs semmilyen referenciájuk ?
kik azok az ŐK? milyen pénzforrásból?kik az alvállalkozói egyenlőre egy olyan "fantomegylet"-nek, akiknek semmilyen szakmai előéletük nincs az álmaikon kívül?
EXO
2011.11.15, 19:00
Azok felszíni szénkészletek.
Ezer méter mélyen az oxigén utánpótlás nulla, de valószínüleg már néhány száz méteres szénmélységbe is.
nakaroly
2011.11.15, 18:43 http://m.sg.hu/cikk.php..._az_50_eves_tuzet&hsz=1
pontosítok: kevés oxigénnel is folytatódik az égés víz segítségével így pozitív az energia mérlege.
Amúgy tartom a lent leírt állításaimat.
EXO
2011.11.15, 18:27
Az alvállakozóiknak voltak egyéb projektjeik is, ők a magyarországi tevékenységre alakultak.
Amúgy már több ilyen erőmű és szintetikus olajüzem is működik, extrém profitábilitással.
tarpan
2011.11.15, 18:18
Re:EXO
2011.11.15, 07:29
T.EXO !Hol van referencia-projektjük ?Hol menedzseltek, vagy menedzselnek és milyen alvállakozókkal?
Mert a honlapjukon csak a magyarországi álmaikról lehet olvasni.
EXO
2011.11.15, 18:11
Meg a víz disszociációjának óriási az energiaigénye, ha csak az lehetne a co2 o2 forrása forrása, akkor az elégé egy negatív energiamérlegű folyamat lenne.
EXO
2011.11.15, 18:05
ennyi erővel spontán meggyulladna minden szénkészlet,amibe víz kerül, márpedig a szénkészletek felét kitevő barnaszén arról híres, hogy komoly víztartalma van.
Mégse CO2 tavakat találunk lennt
Wikipédia:
"They are often started by lightning, grass, or forest fires, and are particularly insidious because they continue to smoulder underground after surface fires have been extinguished, sometimes for many years, before flaring up and restarting forest and brush fires nearby"
Nem az ezer méter mélyen lévő szénkészletek gyulladnak be.
Meg ha begyulladna is, az onnan hogyan jönne fel XD
nakaroly
2011.11.15, 17:16
re: EXO
A szén nem olyan idealisztikus elrendezésű földben, mint az ember elképzeli, hogy van x méter mélyen egy szép forgási ellipszoid vagy henger alakú szénmező, ami gyertyaként úgy ég el, ahogy szeretnénk! Nem, hanem szét van, terülve rétegek vannak, aminek égése körkörösen tágul. Sőt ahol mélységi szén van, ott van magasabban is. Ezt nem tudom pontosan, de szerintem önmagában vízzel is megy ilyen hőfokon, már az égés. Sőt biztos! Ezért is nem lehetett eloltani vele ahhoz pedig hozzájut a földben és termeli hatalmas mennyiségben a CO2-t. Ezért csak folyékony nitrogénnel lehetett sok ilyen bánya tűzet eloltani.
EXO
2011.11.15, 16:54
Oroszországban fejlesztették ki, és csináltak is rá több erőművet a az 50-es években, csak a 60-as években elkezdték kitermelni a hatalmas orosz gázkészleteket és nem folytatták tovább a dolgot.
Földalatti bányatűz pedig csak a földfelszín közelében lévő készleteknél fordulhat elő, máskülönben nem jut oda oxigén. Nem tűnik fel, hogy kell oxigént levezetni?
Amúgy olcsóbb és kevésbé szennyező, mint a hagyományos bányászati technológia: csak csöveket fúrsz le, és eleve gázként jön fel a cucc.
Amúgy ha nem lehetne szabályozni, akkor miért foglalkoznának vele, miért működne 60éve orosz erőmű erre?
nakaroly
2011.11.15, 16:43
re-1,2,3,4
Ez az a technológia, amit még az oroszok is betiltottak annak idején ! Ez legmagasabb CO2-t termelő, legrosszabb hatásfokú nem szabályozható veszélyes technika. Volt olyan bányatűz, ami évszázadokig égett, és csak cseppfolyós Nitrogénnek oltották őket el, de azok sem voltak ilyen mélyen .
Ez nem megoldás ! Akkor inkább hozzák fel a szént és zárt reaktorokban alakítsák át napenergiával vagy reaktor hővel vagy akármilyen módon és a CO2 kerüljön vissza, ha nincs rá szükség más célra.
EXO
2011.11.15, 07:44
Ami a legjobb a cuccban, hogy a piaci árak töredékéért állítanak elő szintetikus benzint, és szintén a piaci árak alatt állítanak elő szintetikus földgázt. A kitermelhető váló készletekből becslések szerint többször annyi szintetikus benzint és földgázt lehet majd előállítani, mint a világ hivatalos olaj és gáz készleteiből.
EXO
2011.11.15, 07:38
Kínában kb 30 szénelgázosítási projet van úton, és világszerte már tucatnyi projekt működik.
Mivel a hagyományos széntermelésnél gazdaságosabban állítják elő az energiát, ezért rengeteg nagymélységű szénkészlet válhat gazdaságosan kiteremlhetővé.
Tekintve hogy a világ széntartléka(gazdaságosan kitermelhető készlet) kb900milliárd tonna, a nyersanyagbázis(teljes készlet) 21000miliárd tonna, a technológiának óriási a potenciálja. Az USA-ban ha jól tudom, a kitermelhető készletet megnövelte 260milliárd-ról kb 600milliárd tonnára
EXO
2011.11.15, 07:29
Wildhorse leginkább csak a kutatásssal és projekt menedzsmenttel foglalkozik, a konkrét szénelgázosítási tevékenységhez alvállalkozókat vontak be, amik már csináltak ilyeneket nagyban.
Az alvállalkozók is megcsinálhatnák, csak a Wildhorse rendelkezik a blokokk licenszével
tarpan
2011.11.15, 07:03
Ismer valaki EXO Wildhorse társaságáról valami referencia projektet?
EXO
2011.11.15, 01:57
Turidani a kén és korom tekintetében mond valamit.
Amúgy vannak még bőven fosszilis források: http://www.youtube.com/watch?v=mETDwReV_WU
Az országban csak a mecseki medencében annyi elgázosítható szén van, amennyiből az ország gázszükségleteit szintetikus gázból akár több évszázadra fedezni lehetne.
Nyilván lehajtott fejjel mennénk végig az utcán, vagy talán a WC-re is?
nakaroly
2011.11.14, 18:38
Köszönet Zuba Úrnak a védelemért.(-7. lefelé) Sokan állítják ezt, hogy bibliában előre benne van minden, és előre vetíti a történelmet őszintén, nem tudom. Én elhiszem csak ezt képtelenség kifejezni emberi szintre csak érezni, lehet bizonyos lelki állapotokban. Nem akarok ebbe belebonyolódni.
A filmmel arra céloztam, hogy rossz jövőt meg kell változtatni. Elnézést talán hiba volt beírnom.
Pl. cellulóz alapú bio üzemanyagokkal lehetséges lenne hatalmas mennyiségekben. Ezekről írtam már: savas hidrolízis, fagázok átalakítása szélenergia hidrogén hozzáadásával és biogáz fotókémiai és egyéb kémiai átalakítási módszerek. Gondoljunk lehetséges biogáz potenciál, vagyis mennyiség cikkre. Ha azok egy részét megkapná az üzemanyag ipar, már sokat javulna jövőkép. A hidrát bányászat és földgáz kémiai átalakítás szintén sokkal csökkenthetné a földből származó olaj mennyiségét és a légköri metán szintet a világon. Méghozzá mindez mellet megmaradna részben a jelenlegi technika, persze jelentős hatékonyság növeléssel, ez mellett, helyet adva minden újdonságnak. Gazdaságilag is ezt tartom legreálisabbnak. (...)Ez bonyolult szerteágazó téma.
antiIEA
2011.11.14, 07:37
Vicces az irományuk, egyszerűen nem vesznek tudomást arról, hogy nem kereslet szabja meg a geológiát, helyette a geológia szabja meg a keresletet...
>99 millió hordón olajon jót röhögtem, nagyobb tételben mernék fogadni abban, hogy nettó értékben soha nem lépjük át a 90-et sem... BAU modell recseg ropog, ha így folytatják nagyon messzire lesz a valóság, az IEA számaitól.
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.11.13, 19:50
A konkrét cikkről csak oda jukadok ki, akárhányszor átolvasom, amit a Mester írt:
"Nem lehet a problémákat azzal a gondolkodásmóddal megoldani amivel csináltuk őket." (Albert Einstein)
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.11.12, 23:11
Igen, a jövő az egymást követő jelen pillanatokban alakul, akár azt is mondhatjuk, az idő nem létezik. Ha létezne, kkor volna kiterjedése (múlt, jövő).
Mindíg változik, és csak a végtelen számú lokális történések erdője az, aminek hatása van a globális történésekre.
Tehát nekem a dolgom az, hogy Megújítható energetikával foglalkozzam, kifejezeten az egynyaras lágyszárú növényi alapon.
Egy biogázüzem és egy szélerőmű szimbiózisa semmilyen ellentmondást, vagy kiszámíthatatlan hatást nem hoz létre a következő pillanatra.
El meri ezt mondani bárki is egy hordó nyersolajról?
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.11.12, 22:54
Néha én is kitéreka normális krékvágásból, dühömben, vagy tehetlenségemben, elismerem.
Viszont egyik ismerősöm küldött egy linket, (elsőre flesleges időtöltésnek tűnt):
Aztán megértettem, és megnyugodtam. mégsem vagyok örökre elveszve, ha megérintett az üzenete. mert megésintett....
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.11.12, 22:48
Furisanyi alapvetően kedvel bennünket, mert inkább szeret rólunk bezélgetni, mint velünk...vagy túl bonyolult a gondolat?
furisanyi
2011.11.12, 22:45
turidani olyan jó volt nélküled minek jöttél vissza? Megint a sok agyrémeidet kell olvasni amivel egytől egyig felsültél?
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.11.12, 22:41
Csak óvatosan bátor férfibeszéddel, kedves névtelen felebarátaim.
Aki nem érti, vagy nem akarja érteni a régi gondolatok üzenetét, szószerinti szójékká silányítja, az nem igaz ember.
Nem vagyok vallálos ember, de tagadó sem.
Ha figyelmeen elolvassa az igaz ember Krisztus gondolatait (aki hitem szerint élő ember volt, és emberként halt meg az Ügyért), akkor rájön, hogy a "fenntatható fejlődés" fogalma már általa meg volt fogalmazva, eg olt töltve tartalommal.
Csak ma másképpen fogalmazunk.....
erbe
2011.11.12, 21:35
Persze! Mert a templomban naponta hallja:
"-Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa." :-(
Névtelen olvasó
2011.11.12, 19:55
Na bumm, Nakaroly megmondta, Ámen.
nakaroly
2011.11.12, 18:13
Aki sötét jövőt akar az maga is sötét és gonosz. Mi lesz ennek következménye? Nagyvárosok víz alatt vagy világkatasztrófa. Vagy éghajlat szabályozással ügyeskedni, (titokban) amíg lehet? Vagy már ez zajlik évtizedek óta? A sötét jövőt világossá kell tenni mert ami sötét az gonosz is!
Zsoltárok könyve 33. rész
8. Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó.
10. Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait.
Mikeás próféta könyve 3. rész
7. És megszégyenülnek a látók, és elpirulnak a jövendőmondók, és elfedik szájokat mindnyájan, mert nem lészen felelet Istentől.
Senki tudja a jövőt én se, csak remélni akarom a jót. Én hittem egy szép de nem igaz, látványos filmben, fiatal koromban ez a „Vissza a jövőbe”. Persze mostani eszemmel elgondolkodva biztosan nem ez lesz s jövő csak modern mese volt. Az élet így a jövő is nagyon bonyolult szerintem.
ui.: az előttem szólónak igaza van . Erre sok megoldás lenne pl. NH3 beporlasztás, hulladékhő felhasználása és még sok más.
turidani
2011.11.12, 17:04
Elbűvölő, amikor hivatalnokok mély környezetvédelmi felelősségérzetet színlelve a növekvő széndioxidkibocsátásról sopánkodnak, miközben a magas kén- és hamutartalmú nehézolajokat tüzelő és hatalmas por- és koromkibocsátást produkáló tengeri hajózásról mégcsak egy szót se ejtenek.
Pedig ott valóban látványos eredményeket lehetne elérni, nem úgy, mint a széndioxid-kibocsátás területén.