Hőmegtakarítás a mezőkövesdi Zsóry fürdőnél Zöldtech *
2011.11.07
Befejeződött a Zsóry Gyógy-és Strandfürdő hőenergetikai fejlesztése a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden, a beruházás teljes költsége mintegy 180 millió forint volt.
H i r d e t é s
A hőenergetikai fejlesztés a Zsóry fürdő termálvíz hasznosítására épülő épületgépészeti rekonstrukció című pályázat keretében valósult meg, amelyhez 50 százalékos önerőt biztosított a mezőkövesdi önkormányzat.
A projekt állami támogatással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával jöhetett létre. A nagyszabású fejlesztés célja az volt, hogy a fürdőben az elhasznált gyógyvizet újrahasznosítsák. A vizet elsődlegesen az épület fűtésére használják majd fel, de padló, vagy víz fűtésére is alkalmas lehet.
A rendszer egyik fontos eleme egy nagy teljesítményű hőszivattyú beépítése volt, amely a víz forgatását segíti. A kivitelező cég májusban kezdte el a munkálatokat, amelynek első elemeként az uszoda és az élménymedence melletti területen fektették le a vezetékeket. A kábelek elhelyezése után betemették az árkokat, így rövid időn belül a látogatók újra birtokba vehették az érintett területet.
Emellett folyamatosan dolgoztak a nagy teljesítményű hőszivattyú beépítésén, és a hozzá tartozó gépház kialakításán. A beruházásnak köszönhetően egyebek mellett az új wellness részleg padlófűtése, a régi közlekedő rész, valamint a földszinti és az emeleti öltöző fűtése is megvalósult. A megszépült Zsóry Gyógy- és Strandfürdő az átadást követően teljes kapacitással várja majd a látogatókat. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.