Az éjszakai világításon spórolnak Nagy-Britanniában
Zöldtech *
2011.10.19
5 hozzászólás
|
 |
|
A sötétség korszaka tér vissza hamarosan Nagy-Britanniába éjjelente: kikapcsolja a közvilágítást jó pár önkormányzat takarékosságból és környezetvédelemből.
Egy felmérés szerint az önkormányzatok háromnegyede már cselekedett is, vagy tervezi, hogy megkurtítja a villanyfényes órák számát. Általában éjféltől hajnali ötig van vagy lesz fényszünet. Akad, ahol erre az időtartamra nem kapcsolják ki teljesen a világítást, csupán a fényerőt gyengítik kétharmaddal, így is takarékoskodva az árammal.
A lakosság jó része nagyon nem örül a sötétnek, úgy véli, hogy több lesz a bűn- és a baleset.
"Amikor a fények kialszanak, olyan koromsötét van, hogy még a saját ajtóküszöbömet se látom" - idézett a The Daily Telegraph című brit lap egy devoni nőt.
A takarékosságot hangoztatók ugyanakkor rámutatnak arra, hogy Nagy-Britannia 7,5 millió utcai lámpájának táplálása árammal évente fél milliárd fontba - 150 milliárd forintba - kerül.
Akad olyan önkormányzat, amely hangsúlyozza, hogy csakis azokban az utcákban vezet be éji fényszünetet, amelyekben kevés a bűncselekmény.
A rendőrség szóvivője azonban azt mondja, hogy épp a jól megvilágított utcákban kevesebb a bűntény. "A lámpaszünet a mellékutcákban és a külterületeken tettre sarkallhatja a bűnözőket. Minél világosabb egy utca, annál biztonságosabb közlekedési szempontból is" - tette hozzá. (MTI)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólások:
(A hozzászólások tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Hozzászólások listázása időben növekvő sorrendben.
v. D. J. Zs.
2011.10.20, 20:50
Éjszakai közvilágítás, vagy fényszennyezés? Este van, este van ki-ki nyugalomban... szerintem ez így gömbölyű! Természetesen mozgásra bekapcsoló, minimális világításra szükség van, de nem muszáj mindenhol... Napcellákkal, illetve villanyoszlopokra felszerelt mini (függőleges tengelyű) szélgenerátorokkal pedig akár minimalizálhatnák az energia költségeket...
nakaroly
2011.10.20, 19:53
Csak ledel vagy DLM -el lehet tudommal megoldani, ez vele probléma. A kapcsolodás mennyiség tűrés miatt.
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.10.19, 23:58
Kitűnő ötlet.
Itt Békésen is láttam ilyen világítást, egy hozzánk közeli magánháznál, egy zsákutca végén. A zsákutcából egy kerékpárjárda megy át a párhuzamos utcába, ott nincs közvilágítás. Amíg elhalad valaki a lámpa adott körzetén, nappali fény van szinte.
Kedves Attila, sok sikert a megvalósításhoz.
Minka Attila - Pfiffer Bútor Mór
2011.10.19, 21:08
Biztonság? Ha autómaták lennének a lámpák, akkor még előnyös is lehet mivel jelezné a fénnyel hogy valaki-valakik mozognak..
Példának említeném, hogy bútorüzemünkben is tervezzük a világítást munkaterület függően vezérelni (vagyis zónákra osztva, csak akkor kapcsolva ha valóban tartózkodik valaki az adott területen), számításom szerint a beruházás fél év alatt megtérül napi 8-10 óra üzem esetén.
Mi lehet akkor a megtérülési idő közvilágításnál? Valószínűleg rövid..
Minka Attila
2011.10.19, 21:02
Szerintem ebben van valami, magam is feleslegesnek látom hogy világítunk mindenhol a mai technikával simán meg lehetne oldani, hogy csak ott égjenek lámpák ahol valaki gyalogosan jár.
Persze ez főleg a vidéki városokra, falukra igaz de az is óriási spórolás lehetne pl ledes lámpákkal kiváltva a hagyományosakat vagy akár maradhatnak is csak időzítéssel vezérelni.
Meg kell nézni pl egy vidéki városban 22 és 05 h közt érdemes 2-3 ember miatt milliókat költeni világításra?
|