Az épületek 80%-a még a jelenlegi energetikai szabványoknak sem felel meg OGH *
2011.10.13
A magyarországi épületállomány – azaz a mintegy 4,5 millió lakóépület és a hozzávetőleg 50 ezer középület – valóban a teljes hazai energiafogyasztás 40%-ért felel. Az épületek 80%-a mindeközben még a jelenlegi energetikai szabványoknak sem felel meg.
H i r d e t é s
»„Szakmai berkekben hangoztatott, de alig publikált vélemények szerint az új gondolkodásmód a mindennapi munkában nem igazán érhető tetten. Már a tervezés szakaszában szükséges lenne megteremteni az energiahatékonyság növelésének megoldásait. Ezzel szemben nincs összhang az építész, az épületgépész, a kivitelező, és az építtető között az épületenergetikai megoldások területén. Ma még gyakorlatnak tekinthető, hogy az építész nem egyeztet az épületgépésszel, nem veszi figyelembe az új és hatékony építési termékek megjelenését, ragaszkodik a szokásos gyakorlathoz. Az épületgépészek nagy része szintén figyelmen kívül hagyja az energiahatékonyság növelésének épületszerkezeti lehetőségeit, egyébként sem tudja jól megoldani a feladatot, mivel az építész nem hagyott számára megfelelő helyiséget” – hívja fel a figyelmet Varga István szakmai igazgató egy 2011. október 19-i interaktív vitafórum problémafelvetésére.«
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.