Nincs több idő a tétlenségre! Zöldtech *
2011.10.11
26 hozzászólás
2010-ben összesen 39 gigawattnyi kapacitás kiépítésével, 24 százalékkal nőtt a termelő szélenergia kapacitások mennyisége a 2009-es szinthez képest a világon. Magyarországon ezzel szemben az energiapolitikai dokumentumok továbbra is a 2005-ös állapotokat akarják 15 évre bebetonozni, és 2006 óta nincs új engedély a szélenergia kapacitások bővítésére.
H i r d e t é s
Sajtóközlemény - Magyar Szélenergia Ipari Társaság
„A magyar energiapiac számára az energiapolitikai döntések, és a szabályozási elemek kiépítésének hiánya 2011-et is az elavult struktúrák konzerválásának évévé teheti. Pedig a magyar gazdaság növekedési pályára állításában az Új Széchenyi Terv, sőt a Nemzeti Együttműködés Programja is kiemelt szerepet szánt a megújuló energiaforrásoknak, ezen belül a szélenergiának is” – emeli ki Hoffmann László, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke.
A megújuló energetikai befektetőket leginkább érintő átvételi áras támogatási rendszer részletei továbbra sem ismertek, sőt a legutóbbi bejelentés szerint az iparág 2012 közepénél korábban nem is számíthat a végleges szabályokra. A 2011. szeptember közepén közzétett és szakmai szervezetek által véleményezett koncepció - bár jó alap egy minden szereplő számára elfogadható rendszer létrehozásához -, számos lényeges kérdést nyitva hagy. Ez a bizonytalanság több százmilliárd forintnyi befektetés megvalósulását, az energiaárak stabilitását veszélyezteti. E bizonytalanság többek között a szélenergetikai fejlesztéseket is veszélyezteti, hiszen a fejlesztők 2006 óta nem kapnak erőműlétesítési lehetőséget a Magyar Energia Hivataltól. Az erre vonatkozó eljárást 2010 őszén függesztették fel, az újabb kiírás időpontja egyelőre nem ismert, miközben a világban és a környező országokban is egyre több megújuló energiaforrásokra alapozott és szélenergetikai fejlesztés történik.
Jelenleg a világ villamos energia felhasználásának mintegy 2,5 százalékát fedezik a szélerőművek. A 2010-ben termelésbe állított kapacitások több mint 80 százaléka tíz országban összpontosul. A toronymagas listavezető Kína, ahol az új kapacitások közel fele létesült az előző év során. 2009-hez képest a szélerőművi kapacitások mennyisége több mint 24 százalékkal növekedett világszerte, elérve a 198 gigawattot. Jelenleg 83 országban termelnek áramot szélerőművek a villamosenergia-hálózatok számára, az elmúlt 15 év töretlen fejlődést mutat, 2020-ra a beépített kapacitások mértéke az előrejelzések szerint elérheti a 850-1000 gigawattot is.
Az adatok annak ellenére is imponáló fejlődésről tesznek tanúbizonyságot, hogy a növekedés üteme - a gazdasági válság okozta finanszírozási nehézségek, a még mindig visszafogott áramigény és az Egyesült Államok csökkenő fejlesztései miatt - lelassult a 2009-ben tapasztalthoz képest. 2010 másik nagy tanulsága az iparág számára, hogy a fejlesztések legnagyobb része a fejlődő országokban és a növekvő gazdasági potenciállal bíró régiókban történt, a korábbi trendektől eltérően. „A legfrissebb jelentések is azt mutatják, hogy világszerte van létjogosultsága a szeles megoldásoknak. A dinamikus fejlődésnek itthon csak a szabályozó hatóságok szabnak határt” – mondja Hoffmann László, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke.
A KPMG Green Power 2011 kiadványának tanúsága alapján a szárazföldi szélfarmok a harmadik legkedveltebb befektetési célpontot jelentik az intézményi befektetők számára, a megkérdezett vállalkozások 30 százaléka választaná ezt a szektort befektetési célpontjául. „Amennyiben a magyar energetikai kormányzat tovább késlekedik a kapcsolódó szabályozás véglegesítésével, a kiserőművi engedélyek kiadásával és a támogatási rendszer koncepciójának konkrétumokkal történő feltöltésével, akkor a befektetők ezen a területen is hosszú időre el fognak fordulni Magyarországtól. Ha pedig ez megtörténik, akkor az áltanos forráshiány miatt a gazdaságélénkítő zöldenergetikai beruházások nem valósulhatnak meg, és veszélybe kerül a nemzetközi kötelezettségek teljesítése is” – mondja Hoffmann László.
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Beledi Róbert
2011.12.01, 17:56
A MOL-t hagyni kellett volna eladni,nem pedig visszavenni,addig,míg van értéke az eladásnak....gyakorlatilag itthon már nincs ésszerűen kiaknázható olajmező,gázba meg nem értem,miért nem akar a Mol befektetni,pedig lenne rá hely....
Beledi Róbert
2011.11.30, 20:51
A széllel,ugyanúgy mint a napsütéssel egyetlen baj van:nem állandó,mint bármelyik más erőmű.Ha szélcsend van,és felhős idő(vagy este)akkor mind a napelemek,mind a szélkerekek semmit sem érnek.Egy halom "ócskavas" az egész(bár az erőműben nincs fűtőanyag,szintén....)A legjobb az,ha az ember vagy kifejleszt egy áramtárolási eszközt,vagy megtanul alkalmazkodni a változó viszonyokhoz(akkor használom az áramot,amikor van)
Sok ígéret ,kevés haladás
2011.10.31, 14:13
Az NFM kedeményezte Me támogatási források tényleg, a sok előzetes ígéretekhez képest is, nehezen bontakoznak.
Nincs elképzelés, nincs forrás?
Nagy vívmánynak kell tekintenünk a ME piac támogatására most indított, a napkollektor rendszerek-berendezések telepítését célzó 2,9 milliárd Ft.-s pályázati akciót?
Egy járás településeinek szükségleteit sem fedeznék!
Feltétel
2011.10.31, 13:46
A Kormányzati munkamegosztásban, amíg a NGM makró gazdasági ügyek kezelésére koncentrál,addig( mondjuk új miniszteri szemlélet esetéig!) nem jut kellő figyelem és motiváció ágazati ( pl. energetikai, azon belül megújuló energetikai)feladatok kezelésére. Ebben a közegben, sajnos, határozottabban érvényesülhetnek-lobbierő hátterével- a monopolisztikus ágazati érdekek!
Áttekinthetetlennek és homályosak pl. az állam és az energiaszektor viszonyai.
L. MOL részvény pakett állami vásárlása s annak kedvezőtlen, tovagyűrűző hatása.
Reális kérdés pl.
az állam, mint résztulajdonos, adott döntési helyzetekben, a MOL, vagy a konkurens bioüzemanyag ipar fejlesztési érdekeit képviseli?
Belátható, hogy a politikával alapozott, ilyen jellegű együttműködést, szükség szerint, a szénhidrogén szektor szereplői a gyengébb, vagy az újabb versenytársak hátrányára érvényesíthetik. Erre jogalkotásunk mai gyakorlata alkalmas színteret nyújt. (L.a KÁT, és a szél-, nap energetika fejlesztési jogalkotásának késedelmeit, előkészítés nélküli rögtönzéseit.
Kicsi hibának tűnik, valójában az egész megújuló energetika fejlesztési kilátásait hátráltatja mai jogi környezete. Egy-egy ME iparági befektetés megkezdéséhez pl.30-nál több engedély beszerzése szükséges, aminek teljesítése éveket vesz igénybe.
Ilyen szabályozási kondíciók mellett, a 2012-n elhatározott beruházások megvalósítása, áthúzódhat a következő kormány-ciklus idejére.
Az NGM ugyanígy hozzájárulhatna az energia ár-helyzet átfogó rendezéséhez.
Piaci okok aligha találhatók arra, hogy az energia árak, a termelők számára legyen kedvezőtlen. Miért magasabb nálunk pl. a földgáz, s a villamos energia ára, mint Németországban?
Remélhető, hogy a most napirenden szereplő " saláta törvény" alkalmat ad a helyzet javítására?
Névtelen olvasó
2011.10.28, 20:09
Kedves nakároly!
lehet, hogy végre megemberelte magát az összefüggö írási stílusban.
De valójában igen sok badarságokat hint itt Ön el.
Talán egy kicsit többet olvasni és annak a tartalmán elmélyülni, a tanácsom. De ezek az esszék lassan fárasztóak már!
nakaroly
2011.10.28, 18:13
van macskám ! akkor számítsd ki Te !
Mérgezett egér
2011.10.28, 17:48
"Ezeket számításokkal jobban alá kellene támasztanom."
Ne strapáld magad, kedves "nakaroly".
nakaroly
2011.10.28, 17:38
"Sőt lehetne fizetni a biogázért szélenergia árammal:"
Itt pontosítok: nem csak szélenergia áramot kellene adni cserébe LBG- ért, hanem minden lehetőleg alacsony CO2- vel megtermelt áramot adni cserébe az elektromos hálózatból.
nakaroly
2011.10.27, 15:32
Ezt folytatásnak szánom a lentebbi itteni hozzászólásomhoz:
Ehhez annyi kiegészítés kellene, hogy vissza kellene vásárolni a tisztított biogázt (csővezetéken és cseppfolyós formában LBG), így működhetne egy jelenlegi gázturbina is részben biogázzal (persze magas arányban). Sőt lehetne fizetni a biogázért szélenergia árammal . A hidrogén sok féleképpen fel lehetne használni szintetikus benzin,gyártás, szintetikus gáz CO2 -ből, (vagy egyszerűen csak H-He keverékes magas hatásfokú időszakos áramtermelő gázturbinában, He visszanyeréssel). Ezek csak elméleti lehetőségek. Ezeket számításokkal jobban alá kellene támasztanom. Az biztos, hogy ha olcsóbb a szél E mint a SZET és a felesleg hidrogént vagy termékeit (CO2 -ből és H2 -ből benzin, metán) jó pénzért értékesíteni lehet akkor még több profitot termelnének.
Re-hez
2011.10.26, 20:32
Mi az Ön szerint, ami már megtörtént?
Re:Rózsaszínben
2011.10.26, 18:46
Na de hát ez mind már megtörtént...
Rózsaszínben
2011.10.26, 14:41
Friss hír:
A portfólió.hu értesítése szerint a Kormány 2011.10.25-i ülésén elfogadta a II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervet.
E terv elsődleges célja a lehető legnagyobb (9 %?)megtakarítás elérése a végső energia felhasználásban.
"A jelentős fejlődési potenciállal rendelkező zöld ipar, a megújuló energia források fokozódó felhasználása révén, a jövő egyik fontos iparága és kitörési pontja lehet a mezőgazdaság,- a vidék számára"
További részlet a tervből:
" E programok hozzájárulnak a hazai versenyképesség fokozásához."
A Cselekvési Tervet az NFM a közeljövőben honlapján közzé teszi.
Itt egy apró kis kérdés:
Hol láthatók a programok?
Az érintett szakmák hol adhattak véleményt a rövidesen Brüsszelben is előterjesztésre kerülő CsT tervezetéről?
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.10.25, 23:19
Persze még van egy olyan komponense is a katvasznak, hogy némelyek direkt élvezik a káoszt, mert lehet könyékig durkálni a maradék forrásokban "lobbizással", mert a
fejvesztve bizonyítani, sebtiben valami erdeményt (?) felmutatni kívánó adminisztráció egyszer-egysze enged, csakhogy ne zaklassák már folyton....
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.10.25, 23:15
Nem értem, ki akar örökmozgókat építeni?
Inkább a cikből kiindulva nyílt zsarolást vélek felfedezni, nem bárminek az építését....
Persze az alább leírt szakember deficittel nem is lehet kormányzati szükséges cselekvési sebességet képzelegni...
Ami zajlik inkább kiszorítósdi-követelődzősdi, mint bármilyen "mozgó építése......
erbe
2011.10.25, 21:27
"Hittel hegyeket lehet megmozgatni!"
De akkor miért akarnak örökmozgókat építeni az emberek. Felemelik a hegyet, az lefelé jövet áramot termel és kész. :-(
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.10.25, 20:00
Be kell látni:
Amíg nem vonják be a valódi gyakorlati tapasztalatokkal bíró és szakiránukban képzett-, valamint a szakirányban ugyan nem képzettséggel bíró, viszont gyakorló szakembereket a "hogyan tovább" folyamatok döntéseibe, és megvalósításába, adig hiába minden jó szándék, hevület.
Kevés mindez intuíciók, innovatív képességek, és gyakorlat, tapasztalat, és szerzett szakmai tudás nélkül.
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.10.25, 19:54
Papa88-nak igaza van.
Mentségemre legyen mondva, a támogatási-, és átvételi rendszer kiötléséhez közöm nincsen.
Azért kell, hogy igazat adjak, mert nem tudja (miattam, mert információkat titkolok), nem tud minden tényezővel számolni, minden tervezett belső, szigetüzemű kooperációról, szimbiózisról.
Tehát standard módon vélhető, hogy úgy lenne, ahogy levezete jelen diktált környezetben.
Van egy mondás:
"Csak a bolond hiszi azt, hogy mindíg ugyanazt csinálva, egyszer valami más fog vle történni.
Ha azt akarjuk,hogy valami más történjen velünk, akkor mást is kell csinálni."
Ugyan változott-e valami lényeges eddig a nagy ígéretek, a magasívű átgondolások után?
papa88-hoz
2011.10.25, 18:38
Kedves János!
Elgondolkoztató mindaz amit kolléga Úr levezetett.
Ez a megújuló energetika támogatásának valami elképesztően negatív kilátásait jelzi.
A 2020-ra vállalt 14,65 %-ból miként lesz itt teljesítés?
E helyzet azért figyelmeztető, mert a támogatási előirányzatok, a biogáz piacra, a kis teljesítményű üzemek preferálását ígérték!
BGY
papa88
2011.10.25, 18:25
János!
Látom, máshol is hirdeti „szimbióta” ötletét, itt a következőt írja:
"Egy szélrerőmű+eg biogázüzem igenis szimbiózisban működtethető, hasonnal. Meg meren kockáztatni, nagyobbal, mint külön-külön."
Szerintem az együttműködést akkor kockáztatják meg, ha bizonyosan nagyobb haszonnal működik mindkettő.
Lehetséges ez?
Nézzük meg közelebbről a biogáz erőművet!
Tételezzük fel, hogy saját igényen felül annyi biogáz képződik folyamatosan, amiből 1kW zsinór kiadott villamos teljesítmény állítható elő.
Egész éves zsinór üzemet feltételezve 1 kW-os gázmotor kell. Az áramból 251,3 ezer Ft bevétel várható.
Ha mélyvölgyet kizárjuk, akkor a bevétel 278,4 ezer Ft, max. 4,5 óra gázát kell tárolni.
Ha csak csúcsban termelünk, akkor 292,1 ezer Ft a bevétel.
Alig lesz kevesebb, ha háromnapos ünnepeken egy nap gázát völgyben elhasználjuk.
Normál hétvégén péntek estétől hétfő reggelig 56 órás mennyiség tárolandó.
Ahhoz, hogy az 56 órányi gáz péntek estére elfogyjon a folyamatos gáztermelés mellett is, 2,1kW-os gázmotor kell.
A gáztároló heti átlagban 50%-ra van töltve, kínálja magát, hogy szabályozzunk.
Jelenleg a szabályzásért MAVIR-tól egy fillérrel sem kapunk többet, mint a rendes üzemért. A megújulók szabályozásáért az Energia Hivatal által elfogadott szabályzat szerint nem jár teljesítménydíj sem le, sem fel irányban, csupán a termelt energiát fizetik ki rendeleti áron.
Vagyis a biogáz üzem szabályzása önmagában jelenleg semmiféle anyagi előnnyel sem jár.
Szélerőmű + biogáz erőmű
Ha szélerőművel közös menetrendet adunk, akkor a közös menetrendtől való eltérés negyedórás alapon 20% felett pótdíjas. A szeles önálló menetrend esetén a napi menetrendjétől való 50% eltérés esetén fizet csak pótdíjat.
A teljes 5Ft/kWh pótdíj csak a szeles csúcsidejű eltérésének kiegyenlítése esetén takarítható meg. Ehhez tovább kell növelni a gázmotor teljesítményét és a tárolót, ki kell építeni és üzemeltetni egy közös informatikai rendszert. A megtakarítás nem fedezi a beépítendő többletkapacitás amortizációját és a plusz költségeket még akkor sem, ha a szeles az összes pótdíjat kifizetné a biogázosnak. De miért is fizetné ki? Neki akkor semmi haszna.
Völgyben fel irányban a csúcs ár és völgy ár különbözete elvisz 3,5Ft/kWh-t, csak 1,5Ft/kWh takarítható meg, le irányban semmi, hiszen völgyidőszakban áll a gázmotor.
Mélyvölgyben a fel irányú szabályozás veszteséget termel, lefelé meg nem lehet, mert áll a gázmotor.
A csúcsban elért megtakarítás többszöröse bukható el völgy és mélyvölgy pótdíján. Az idő nagyobbik felében sokkal nagyobb a pótdíj kötelezettség mértéke és valószínűsége a szűkebb díjmentes sáv és a napi helyett negyedórás átlagolás miatt.
Az együttműködés mindkét fél számára veszteséges.
nakaroly
2011.10.25, 16:14
500-1000 Millió Ft /MW amikor szél turbina max 1-2 M $/ MW kb tehát legalább kétszeres ára a SZET-nek mint a szélturbinának és az csak energiatároló. (ezért írtam azt, hogy több szélturbina és áram feleslegének felhasználását hidrogéntermelésre is egy lehetőség)
és felsorolhatnám az időszakos hőerőműveket-árait töredékért meg lehet oldani. ! Pl. gázturbinákkal, amik biogázzal is működnek. Sőt jelenleg részben így van megoldva sokkal nagyobb áram ingadozásra, mint leírtam.
A szerénység a biblia parancsa is. Ha bele kezdünk egy anyagi erőinket meghaladó országos vállalkozásba, azzal nem a helyes úton járunk. pl. nem törlesztjük államadósságunkat, aminek növekszik a kamatja.
Már építettünk saját Led gyárat Mo.-n ez segítene a pufferelésben (lesimítani a fogyasztási csúcsokat) ha közvilágításban növelnénk a részarányt, több nagyvárosban. (jóval kevesebb pénzből!) Hasonlóan lehetne csökkenteni a légkondik áram igényét talajszondákkal, hideg talajvízzel, párologtatókkal a hő leadókra és még néhány módon, mint írtam is már erről.
A hőerőművek hozzá igazítása az nem lobbi érdek, hanem legésszerűbb megoldás, ami már meg van! Ami ráadásul biztonsági tartalék is lenne minden esetre.
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.10.25, 14:04
Egyetértek:
Már mondtam a napokban:
Egy szélrerőmű+eg biogázüzem igenis szimbiózisban működtethető, hasonnal. Meg meren kockáztatni, nagyobbal, mint külön-külön.
Nem számoltam utánna (önköltségen sem), de valószínű 4 mW névleges szélgép+1,5 MW villamos effektív elekrtromos teljesítményű biogázüzem alkothatnaegy szimbiótát.
Egy percen belül (le-fel) szabályozható kapacitás, pufferképes, és szigetüzemi felhasználás ötvözete.
1000 db az összesen minimum 2000 MW (!)
leírt tulajdonságokkal bíró komplex.
Minek akkor SZET, meg tartalékterljesítmény másképpen?
Szivesen együtt gondolkodna szerintem mindkét szakmai oldal, ha akar, segítenék is a részlet-projekt ötletekkel ezt katalizálni is.
Ratioactiv
2011.10.25, 11:29
A szélerőmű lobby (nem megbélyegzés!) nagyon helyesen erőlteti ennek az energiatermelő ágnak fölfejlesztését. Rendben van. Csupán azt a kérdést kerülik meg óvatosan, hogy mi van akkor, ha nem fúj a szél, mi van akkor, ha fúj a szél, de nem kell az áram.
Mértékadó energetikai szakemberek követelményként írnák elő, hogy aki szélerőművet telepít, az gondoskodjék ugyanakkora tartalék teljesítményről is. Hát ez az, amit a szelesek nem szeretnek hallani. Ha a MAVIR rendszerirányítónak valami baja van velük, akkor oldja meg maga. Mert ők zöld energiát termelnek!!!
Mindkét félnek van igaza. De egészséges kompromisszummal talán föloldható az ellentmondás.
helyes
2011.10.21, 15:39
Névtelen olvasó mostani megjegyzését, bizonyára mindenki helyesli.
Tényleg fontos a szakmai összetartás!
E felvetés - akaratlanul is- nagyon hasznos kezdeményezés.
A Zöldtech ilyen kezdeményezésnek kitűnő színhelye. Nagyon sok civil, "megújuló" szervezet létezik.
Ezek valamilyen együttműködő, közös szakmai fórumát, talán maga a Zöldtech indíthatná?
Névtelen olvasó
2011.10.21, 11:44
"Jelenleg a világ villamos energia felhasználásának mintegy 2,5 százalékát fedezik a szélerőművek."
Tisztelt szelesek, miért csak önmaguk dolgait hajtják? Ugyan miért nem telepíthetnek már régebb óta szélgenerátorokat hazánkban (talán nem olyan jó a természeti adottság)?
Mi lenne, ha pl.: hibrid rendszerben is gondolkodnának és összefognának a napelemes ágazattal is?
Miért harcolnak egymás ellen? Nem kellene végre összefogiuk?
v. D. J. Zs.
2011.10.20, 23:22
Atommagömlésük van ezeknek a tudósoknak... :-(
Harkai Kalman
2011.10.12, 21:53
Sajnálattal állapítottam meg, hogy Magyarországon, az energia politikát befolyásoló ill. meghatározó poziciókat, meglepően, csak „atomfejű“ szakemberek töltenek be. Fel kellene ismerni ennek a veszélyét, mert ennek a nagy energiájú ionizáló sugárzásnak a bomlási folyamata stabilabb mint az egyébként nem stabil atommagok bomlási folyamata.