A hazai fejlesztésű Organica Élőgépes szennyvíztisztítási technológiát alkalmazzák a 15 millió lakosú kínai Shenzen város vízminőségének javításában.
H i r d e t é s
Sajtóközlemény - Organica Technológiák Zrt.
Kína gazdasági növekedésének, valamint ezzel párhuzamosan előtérbe kerülő jóléti programjának sok tekintetben az elérhető víz hiánya szab gátat. A vízkezelés és szennyvíztisztítás helyzetének javítása kiemelt program. A következő 5 évben több mint 100 milliárd eurót kívánnak erre a célra fordítani, melynek során a magyar szakemberek számottevő szerepet kaphatnak.
A hazai fejlesztésű Organica Élőgépes szennyvíztisztítási technológia eredményeivel – a hagyományos eljárásokat a magas szintű mérnöki ökológiával, biotechnológiával, valamint informatikai megoldásokkal ötvözve – világszerte jelentős elismerésre tett szert. Két éve indult el az a kutatás-fejlesztési projekt, amely a 15 milliós lakosú kínai metropolisz, Shenzen város vízminőségének javítását célozza. A közös munka több mint 400 millió forintos költségvetéssel és a magyar kormány részéről 278 millió forintos támogatással startolt.
A napokban zárult a program első szakasza, melynek során az Organica szakemberei felmérték a nagyváros jelenleg meglévő szennyvízrendszerét és annak 27 nagyméretű, üzemben lévő szennyvíztisztítóját. Kiválasztották a kritikus pontokat és kidolgozták a megoldási koncepciót. Két év alatt már két Organica Élőgépek technológiával épült telepet is átadtak, s ez komoly referenciát jelent a további együttműködéshez. Kijelölésre kerülhetnek azok a meglévő szennyvíztelepek, amelyeket Organica technológiával fognak intenzifikálni.
Az együttműködés hosszútávú célja, hogy a shenzen-i modellre alapozva a programot hamarosan egész Kínára kiterjesszék.
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólás:
(A hozzászólás tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Sanyi
2011.09.22, 00:07
Gratulálok!
Évek óta figyelemmel kísérem a munkájukat és azt hiszem, nem csak beszélnek hanem le is tesznek valamit az asztalra!