LMP: A megújuló energiákat kell támogatni az atomenergia helyett Zöldtech *
2011.09.05
16 hozzászólás
Az LMP bízik abban, hogy az Orbán-kormány is belátja, hogy a paksi atomerőmű két új blokkal tervezett bővítésére fordítandó pénzt sokkal inkább a megújuló energiák támogatására és az energiahatékonysági lehetőségek kiaknázására kellene fordítani, nem pedig egy drága és kockázatos technológia mesterséges életben tartására.
H i r d e t é s
A közlemény szerint "az elmúlt hetekben és hónapokban több kormányoldalhoz közelálló véleményt is megismerhettünk, mely szerint a paksi atomerőmű két új blokkal tervezett bővítése gazdaságilag nem indokolt, megkérdőjelezhető".
Az LMP a Paks közelében szombaton történt 2,8 erősségű földrengés kapcsán közleményében azt írta: a jelenlegi esemény nem jelentett veszélyt a paksi atomerőműre, azonban nyomatékosította, hogy komolyan kell venni az erőművel kapcsolatos biztonsági kérdéseket. Az LMP hiányosnak tartja a tájékoztatást az erőmű állapotáról.
Az ökopárt számára a földrengés kétségeket vet fel a jelenleg zajló Célzott Biztonsági Felülvizsgálattal kapcsolatban is, amely abból a megállapításból indul ki, hogy a "paksi telephelyen és környezetében a pannon rétegekben lévő szerkezetek igen nagy valószínűséggel nem aktívak". Bár az 1990-es években az erőmű átesett egy földrengés-biztonsági megerősítésen, amely javította az eredetileg földrengésekre nem tervezett létesítmény ellenállóképességét, a megerősítés nem volt teljes körű.
Az LMP szerint továbbra is vannak olyan épületrészek, amelyek nincsenek 6-os, vagy annál erősebb földmozgásokra méretezve, ezek pedig veszélyt jelentenek a megerősített szerkezeti elemekre is.
Mindezek figyelembevételével lehet csak dönteni a közel 30 éve, nyolcvanas évek szovjet technológiája alapján épült kiöregedett blokkok üzemidejének meghosszabbításáról, vagy a kormány által erőltetett új blokkok építéséről - vélte az LMP. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Névtelen ólvasó
2011.09.14, 19:48
Szeretném tudatni mindenkivel ,ha egy kicsit is figyeli az atomreaktorokat.Látja
milyen katasztrófa volt japánban Pedig Ők tudták és mégsem mást építettek Erre jók a javaslatok többet lehet hangoztatni Én Paks környékén születtem tudom ,hogy árt mi ért nem a levegőt vesszük figyelemmel ?
Már megvannak erre a lehetőségek .Egyszer már írtam róla nem kel szállítani helyben lehet felépíteni minden energia forrást kitud váltani Aztán beszélhetünk a környezetünkről
Tegyük nagyá hazánkat
bocsánat
2011.09.09, 01:25
Sajnálom a napelemeseket
sajnálom a szélkerekeseket
és sajnálom a biomasszásokat is itthon.
A Németek és a Japánok sem véletlen zárják be az atomerőműveiket...
itthon az összes nagyobb erőmű tudja kezelni a biomasszát
és ha lenne elegendő energianövény ültetvény, akkor nem kéne bővíteni Paksot... de gondolom az orosz szálak ezt jól tudják, csak a vezetőink nem.
Névtelen olvasó
2011.09.08, 22:04
Magyarországon évente 5-600 ember hal meg autóbalesetben.
Nem - é tudná valaki megmondani hogy Magyarországon évente hány ember hal meg atomreaktor balesetben.
És mit kellene betiltani?
Pityu
2011.09.08, 20:16
Azt azért nem kellene elfelejtenünk, hogy minden atomerőmű amellett,hogy igen hasznos tud lenni,óriási katasztrófát hordozhat magában. ( Csernobil)
Ha van más energiatermelési lehetőségünk( márpedig számtalan létezik), akkor ezeket kellene támogatni.
nakaroly
2011.09.08, 15:21
re: bogi
Ez a 0.25 kihasználtság elég alacsony talán legrosszabb helyeken lehet ilyen szerintem Mo.-n
Én az atomenergia megtartása mellett növelném jelentősen zöld beruházásokat, ez nagyban segítené az energia függetlenségünket .
Nem kell durván leszólni a zöldeket (főleg itt) csak ebben kérdésben legyenek sokkal sokkal türelmesebbek, mert pénzt nélkül nincs realitása az elképzeléseiknek.
Azt a rengeteg pénz az atomiparba bankok invesztálják, mert pontosan tudják, hogy biztosan viszonylag gyorsan visszakapják. Szerintem arra kell vigyázni inkább, (ez a fontosabb kérdés) hogy a magyar állam jelentős részt kapjon a profitból!
Ezen kívül CO2 mentes technikáknak nem kell egymás riválisának lenniük, hanem éppen ellenkezőleg. Elég nagy az energia függőségünk főleg az üzemanyag piacon kellene erősíteni zöld megoldásoknak.
Ezért nem szabadna biomasszákat erőművekben elégetni (sőt szén termékeket sem), hanem átalakítani üzemanyagokká. Sőt a földgázt sem szabadna elégetni, mert olcsóbb, mint az olaj tömegre vetítve átalakítható olajjá. (...)
A Németeknél is ezért vesztették el a támogatást, amit az atom ipar adott, mert durva hiba volt a bezáratás. Ezen kívül az energia behozatalnak kedvezett (gáz) a bezáratás és semmit se javított a szél energia helyzetén.
A japán tragédiának voltak látványos előjelei csak az senki sem gondolt rá, amikor hónapokkal előtte szomszédos szigetekről ki kellett telepíteni embereket, mert olyan heves kitörések voltak ott.
Geológusoknak és vulkán szakértőknek kell a kérdés körre válaszolnia Vannak Mo.-n harmadkori vulkánok amik nagyon régen inaktívak egy újság cikket olvastam erről csak arról kellenének még részletesebb adatok, hogy lehetséges lenne kisebb aktivitás valamikor a jövőben valamilyen okból ? Pl. a jégkorszak végén miért volt még egyszer újra kisebb aktivitásuk?
re-2
Ez a 0.25 kihasználtság elég alacsony talán legrosszabb helyeken lehet ilyen szerintem Mo.-n
Reális Zöldek Klub
2011.09.08, 13:03
Tévúton az LMP! Az ökopárt kommunikációja hemzseg tévedésektől!
Az LMP nem veszi észre a zöld ügyekben bekövetkezett paradigmaváltást!
Jávor Benedek országgyűlési képviselő, a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke a félelemre alapoz és valótlanságot állít, amikor azt állítja, hogy az atomenergia továbbra is kockázatos és drága. Az LMP szerint a Paks közelében történt 2,8 erősségű földrengés ismét felhívta a figyelmet az atomenergia kockázataira. A reális zöldek szerint az élet maga is kockázatos vállalkozás, minden tevékenységnek van egy kockázati tényezője, így a paksi atomerőmű üzemeltetésének is. A Paks közelében bekövetkezett földrengés - amelyet a Pakson telepített műszerek nem érzékeltek – hozzá segít a térség geológiájának még szélesebb körű feltárásához.
Valótlanság, hogy az atomerőműben termelt villamos energia drága lenne.
Az ökopárt kommunikációja hemzseg tévedésektől.
Az LMP zöld munkahelyek teremtésére vonatkozó javaslata szakmai tévedés.
A jövő útja a Kék Gazdaság! A mindent zöldebb elv helyet a Kék Gazdaság a jövő útja! A Római Klub egyik alapítója, az elismert szaktekintély Günter Pauli által bevezetett Kék Gazdaság fogalma paradigmaváltást mutat. A zöld gazdaság modellje elvárja, hogy a cégek beruházásaikat, a fogyasztók fizessenek többet, hogy ugyanazt, vagy kevesebbet érjenek el, miközben óvják a természetet. A zöld gazdaság minden igyekezet és jóakarat ellenére sem vált életképessé." - állítja Pauli, hiszen legtöbbször drágán és nem hatékonyan működik, miközben logikája elvárja, hogy a fogyasztók racionális döntéseik helyett illúziókat kövessenek.
A fenntartható fejlődés elmélete idejét múlt elmélet, az elmélet alkalmazásával Magyarország nemhogy a válságból nem lesz képes kimozdulni, hanem mellékvágányra kerül. A reális zöldek ismételten felhívják a figyelmet, hogy a sokat hangoztatott ZÖLD – GAZDASÁG -ba a KÉK-GAZDASÁGON keresztül vezet az út. Minden más tévút!
(Zöldike)
bogihoz
2011.09.06, 19:24
Előbb megépíteni állami pénzen 5000 db 2 MW-s szélerőművet, azután elemezni,hogy mi történt?
Kedves Bogi!
Ez a szemlélet hazárd, így gondolkozni nem szabad.
Közlés előtt, gondolatait először egyeztesse, pl. energia termelésben-használatban jártas,hozzáértő emberrel, azután írjon. Szavai hitelesebbek lesznek.
Alkalmazza a bölcs orosz népi mondás követelményét:
"hétszer mérj, egyszer vágj".
Ma délelőtt 9 órakor a 200 MW-os szélerőmű kapacitásunk termelt 160 MW-ot
Ha lenne 5000 MW szélerőmű kapacitásunk.akkor ez 4000 MW lenne
Ekkor Magyarország villamosenergiaigénye 5200 MW volt
A nemszeles erőműveknek termelniük kell 1200 MW-ot
Most 18 órakor 10 MW-ot-termelnek a szélerőművek.
Ha lenne 5000 MW szélerőmű kapacitásunk.akkor ez 500 MW lenne
Ekkor Magyarország villamosenergiaigénye 5200 MW
A nemszeles erőműveknek termelniük kell 4700 MW-ot
Természetesen aki tök hülye a villamosenergia rendszerirányításhoz,
annak ez nem ügy.
Sőt el sem tudja elképzelni hogy ebben mi a probléma.
bogi
2011.09.06, 16:37
Szélenergetikában járatos szakemberek szerint valahol mindig fúj a szél. Én hiszek nekik, szerintem tudják, mit beszélnek. De tőlem építhetik a szélcsatorna helyzetünkbe is.
Építsük csak fel azt az ötezer szélerőművet állami pénzből, aztán meglátjuk, mi lesz.
bogihoz
2011.09.06, 16:32
Ki fújja a passzát szelet 5000 szél erő egységnek országszerte?
Ismeri Ön a szélcsatorna helyzetünket?
bogi
2011.09.06, 16:03
A tervezett, új Paksi blokkokat (2x1000 MW) ki lehetne váltani 2000/2,0/0,25 = 4000 2 MW-os szélerőművel. A 0,25 a kihasználtság.
A biztonság kedvéért ötezret kellene építeni. Az megyénként kb. 250. Meg se látszana és nem robban, nem sugároz, mint Paks. Csak persze az atomlobbi ennek is keresztbetesz.
Be kellene látni végre, hogy ilyen földrengésveszélyes térségben mekkora felelőtlenség az atom.
Névtelen olvasó
2011.09.06, 08:54
A megújuló valószínűleg még drágább, mint az atom. Az LMP logikáját(?) követve azt még kevésbé kellene támogatni
Névtelen olvasó
2011.09.05, 23:30
nakaroly: Öröm olvasni, hogy nekünk szinte mindig van kész technológiánk, csak éppen szinte soha nem lesz belőle semmi. Amikor jobban megvakarjuk a felszínt akkor sokszor az derül ki, hogy semmink sincs, csak nagy arcunk.
streszi
2011.09.05, 23:04
Politikás hírekre még legyinteni is fölösleges...
nakaroly
2011.09.05, 19:58
A Richter skála egy erős exponencinálisan növekvő skála és nem lineáris.
Másik fontos jellemzője, hogy két látszólag „hasonló” magnitúdójú érték például 5,4 és 6,4 között a kipattanó energiában kb. 32-szeres különbséget, takar.
Tehát nem egyenesen növekszik a gyakorisága és erősége az ilyen rengéseknek, és helyileg csak ott van csak nagyobb rengés ahol ilyen geológialag aktív réteg, van. Pl Vezúv mellett.
Megkérdezném a bezárást, pártoló politikusokat, hogy Szlovák atomerőmű, aminek 6 blokkja van (vagyis nagyobb, mint Paks) és közelebb van Budapesthez, sőt BP a szélárnyék kúpjában van azzal mi lesz? Mert bezártjuk a sajátunkat és ezzel bukunk sok milliárd €-t és CO2 kvótát, de ettől még megkaphatjuk a Szlovákok szennyezését, ami sokkal-sokkal lényegesebb ! (vízlépcső tized annyi energiát se adna, sőt úgy tudom kártérítést, fizettünk érte jogtalanul vagyis az se jó több okból)
Az LMP türelmet ígért az atomenergiának most jó politikai fogásnak tűnik ellene fellépő szerepébe kerülni..
Nekem az a véleményem újfajta atomenergiát kell sürgősen kifejleszteni. Addig várni kell mostani technológiával. Méghozzá az atom spalitációt kell kifejleszteni, ami, azt jelenti könnyű atommagokkal, bombázunk atommagokat. (Ezt már említettem egy másik cikknél ez fúzió) Ez már egy kész technológia csak energiatermelésre kell átállítani nem neutrontermelésre és könnyű páratlan atommagokat, kell bombázni hidrogén vagy deutérium ionokkal, ami egy abszolút biztonságos technológiát jelentene, mert amennyit besugárzunk annak sokszorosát kapnánk vissza energiában. Ebben nekünk magyaroknak kész technológiánk van. Vagyis ezt kell cselekednünk. Hihetetlenül hangzik, ezt meg tudjuk oldani. „Európa új neutron forrása” cikket figyelmébe ajánlom azoknak, akiket érdekel a téma.
Ezt a technológiát kell átállítani más célra.