Az ÚSZT-ben március óta 6.200 pályázatot nyújtottak be
Zöldtech *
2011.08.04
|
 |
|
Az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) az új támogatási konstrukciók március elsejei megnyitását követően 6.200 pályázatot, ebből csaknem 4.500-at a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorból nyújtottak be - tette közzé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján a legfrissebb adatokat.
A minisztérium összesítése szerint az új támogatási konstrukcióban beadott pályázatok támogatási igénye meghaladja a 744 milliárd forintot.
A legnagyobb érdeklődés továbbra is a Vállalkozásfejlesztési Program iránt mutatkozik, amelyre eddig 3.500 pályázat érkezett mintegy 61 milliárd forintnyi támogatási igénnyel - írja az NFM tájékoztatójában.
Egyre több pályázat érkezik a Zöldgazdaság-fejlesztési Programban azokra a kiírásokra, amelyeken a megújuló energiaforrásokkal történő helyi hő és hűtési beruházásokra lehet támogatást elnyerni, továbbá egyre népszerűbbek a Közlekedésfejlesztési Program kerékpárforgalmi hálózat fejlesztésére szóló kiírások is - hangsúlyozza a minisztérium.
Az Új Széchenyi Terv keretében eddig több mint 1.800 nyertesnek összesen 147 milliárd forint támogatást ítéltek meg. Több mint 1.000 kedvezményezett már érvényes szerződéssel is rendelkezik - emelte ki Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár a szaktárca honlapján közzétett tájékoztatójában.
Az államtitkár hozzátette, hogy az elérhető pályázatok köre folyamatosan bővül, a következő négy hétben 15 új kiírás jelenik majd meg az Új Széchenyi Tervben.
Az európai uniós támogatási konstrukciókra 2007 óta összesen 61.872 projektet nyújtottak be, amelyből 31.603 nyert el támogatást. A 4.968 milliárd forintnyi megítélt támogatásból 1.843 milliárd forintot fizettek ki, ami megfelel az uniós átlagnak, és az EP szakbizottsága is jó lehívási aránynak tartja - húzta alá Molnár Ágnes a tárca közlése szerint.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a fejlesztési rendszer átalakításával a még rendelkezésre álló 2.020 milliárd forintnyi uniós forrás a korábbinál jóval célzottabb és hatékonyabb felhasználása volt a cél. Az új pályázati konstrukciókkal elnyerhető támogatás komoly lendület ad a folyamatban lévő beruházásoknak és a munkahelyeket teremtő mikro-, kis- és középvállalkozások megerősödésének. (MTI)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
|