A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával otthonteremtő mintaprogram kezdődött Györkönyben. Az ezerlelkes Tolna megyei faluban helyi anyagokból, helyi erővel, olcsó, ökoszemléletű és energiatakarékos szalmabála házat építenek.
H i r d e t é s
A háromlakásos ökoház építésével olyan modellt szeretnének létrehozni, amely úgy juttatja otthonhoz a családokat, hogy nem adósodnak el egy életre, ezért az a cél, hogy 10-12 millió forintból megépíthető és olcsón fenntartható házak tervei készüljenek el. Az épület tartószerkezete fából lesz, a hőszigetelés szalmából. Már folyik az engedélyek beszerzése, és még idén elkezdődik a kivitelezés is a falu központjában - mondta Braun Zoltán polgármester.
"A program kidolgozásakor abból a problémából indultunk ki, ami nemcsak Györkönyt, hanem más településeket is érint, ez pedig a csökkenő lélekszám. Kevés gyereket vállalnak a fiatalok. Ahhoz, hogy vállaljanak, munka és otthon kell" – vázolta Braun Zoltán. Náluk a foglalkoztatás nem gond, 5,2 százalék a munkanélküliségi mutató, mégis a csőd felé tartanak, mert az óvoda, iskola fenntartása egyre nagyobb terhet jelent, mivel kevés a gyerek. Az elsődleges cél tehát az volt, hogy megteremtsék a lehetőségét annak, hogy a györkönyi származásúak visszatelepüljenek, az ott dolgozók, oda kötődők számára lehetőséget kínáljanak az otthonteremtésre - tette hozzá.
A szalmabála házakat – éppen olcsóságuk, gyors megépíthetőségük miatt – a világ más országaiban például természeti katasztrófákban elpusztult házak pótlására, lecsúszott rétegek otthonhoz juttatására alkalmazzák, illetve a nyugati világban az ökotudatos építkezés egyik fő iránya.
A terveket a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építész Kara készítette. Braun Zoltán ezekkel kereste meg a Vidékfejlesztési Minisztériumot, amely támogatást nyújt az előkészítésben, illetve a kivitelezésben. A Duna Összeköt Leader Egyesület is támogatja a kezdeményezést.
Már körvonalazódik a folytatás: a minisztériummal egyeztetnek egy olyan településrész kialakításáról, ahol kísérleti házakat építenének, például újrahasznosított anyagból - mondta a polgármester.
A györkönyi program része az is, hogy a szakképzőkben tanulóknak gyakorlati képzési helyet, a munkanélkülieknek foglalkoztatási, átképzési lehetőséget biztosítanak, a műszaki főiskolák, egyetemek hallgatói a tervek elkészítésében, kivitelezésben gyakorlatot szerezhetnek, az önkormányzat növelheti bérlakás-állományát - sorolta a polgármester hozzáfűzve, hogy fontos szempont volt, hogy egészséges, fenntarthatóság szempontjából jó, energiahatékony, a helyi közegbe illeszkedő épület jöjjön létre, mindez helyi erővel, hely alapanyagból. Ez az anyag lehet akár bontott tégla, vályogtégla, de vertfalas építkezés is szóba jöhet - tette hozzá. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.09.23, 09:22
A szalmaház is lehet alternatíva.
A vályog (aki látta márcsinálni, tudja), térfogatarányban sok szalmát tartalmaz törek (tört-darált9 formában.
A ház alapjából kitermelt föld és a szalmatörek autentikus helyi alapanyag.
magyar találmány, lehet kapni boltba az Aquanil habarcsot,amely légátereztő, egyben hidrofób. 1 m magasan, kívül belül ezel vakolva kizárt a fal felnedvesedése, normál lábazat szigetelésssl.
Egy veder vízben be tudom bizonyítani, mennyivel tovább bírja egy normál vályogtégla bevonva az Aquanillal, mint egy nem bevont.
Mindenféle jogszabály hókusz-pókusz nélkül lenne csóróknak munkahely, olcsó, és egészséges otthon.
Csak vissza kell állítani az eredeti állapotot, elsőként szólni a nagy multi kerámiatégla gyártóknak ( importgázzal agyagunkat égetők, és otthon adózóak), hogy ne sértődjenek meg, de az általuk "lezsírozott" lobbizot szabályok érvénytelenek.
Ha elmennek emlesz munkahelyveszés, mert 100-nak 120 áll a helyébe.
nagyapám háza alapra épült (erős vakolatba rakott égetett vályogból), és 60 cm vastag falak voltak. Fillérekért fűtöttünk télen, ingyen hűsöltünk nyáron.
Nem kellett légkondi, meg ilyen baromságok.
Jó lenne, ha végre a vidéki(nem nagyvárosi)embert hagynák alkotni, mint régen.
zsike
2011.09.23, 08:42
Gondoljunk a három kismalac meséjére.
A hagyományos helyi alapanyagból való építkezést támogatnám én is, ha megkérdeznének. Vályog tégla, döngölt fal, tégla alap, 60-80 cm falvastagság, ennél jobbat nem is tudok elképzelni, több százéves ilyen házak is állnak még, betontól mentesen. Télen meleg, nyáron hűvös./ A szalmaház nagy odafigyelést, igen gondos gazdát igényel. Nem mindenkire jellemző ez, így nem biztos, hogy több generációt is túlélne az épület. A kérdés az, hogy létezik még olyan szakember, aki kifogástalanul tudna felépíteni egy ilyen házat?
Névtelen olvasó
2011.08.07, 18:20
Ezt a gondolatot itthon már mások is felvetették és komolyan foglalkoznak vele.
TM
2011.08.07, 13:50
A szalmaháznál relisabbnak tünik a cikk végén említett hagyományos helyi alapanyagokból épült házak építése. Ehhez ki kell dolgozni ezek építési szabályait is./műszaki feltételek, biztosíthatóság stb/ El kellene gondolkodni azon, hogy talán nem véletlen volt az, hogy régebben a vályogvetés igen nehéz munkájának iparosait elsősorban a telepűlés cigány lakossága adta.......