A jövedéki adó mértéke miatt veszélybe kerül a bioetanol-gyártás Zöldtech *
2011.06.29
15 hozzászólás
A bioetanol jövedéki adójának literenként 40 forintban történő megállapítására a jövedéki adótörvényhez benyújtott módosító javaslat elfogadása ellehetetleníti a magyarországi bioetanol-gyártást és forgalmazást a Magyar Bioetanol Szövetség szerint.
H i r d e t é s
Az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatban eredetileg áfa nélkül 12 forint szerepelt, de Aradszki András képviselő június 21-én benyújtott módosító indítványa már 40 forintra emelné azt. Áfával együtt ez literenként 50 forintot jelentene az eddigi adómentességgel szemben.
A szövetség közleménye szerint a legnagyobb bioetanol-tartalmú üzemanyag, az E85-ös a jelenlegi adókedvezmény mellett átlagosan 280 forint literenként, míg a 95-ös motorbenziné 370 forint. Az alacsonyabb energiatartalom miatt a bioüzemanyagból ugyan 20 százalékkal többet kell felhasználni, de így is 10 százalék megtakarítást jelent a bioüzemanyagot használó autósoknak.
A túlzott mértékű adó a Magyar Bioetanol Szövetség szerint elsősorban kis- és középvállalkozásokat lehetetlenítene el és mintegy 30 ezer munkahelyet érint. Ugyanakkor nehezíti az Európai Unió által 2020-ig kitűzött 10 százalékos megújuló arány elérését az üzemanyagok forgalmazásban.
A szövetség közleménye hangsúlyozza, hogy Magyarországon minden évben jelentős kukoricafelesleg marad, ehhez teremt felvevő piacot a bioetanol-gyártás. Az uniós célkitűzések ugyanakkor jelentős exportpiaci potenciált is jelentenek. A Magyar Bioetanol Szövetség szerint az "idő sürget, hiszen a bioetanol elsősorban ebben az évtizedben jelent kitörési lehetőséget Magyarország számára".
Aradszki András a módosító javaslatban túlzott támogatással indokolta az áfával együtt 50 forintos literenkénti jövedéki adót. A képviselő szerint túlzott állami támogatás lenne a 12 forint jövedéki adómérték a hosszú idő óta magas üzemanyagárak miatt.
A képviselő az indoklásban emlékeztetett arra, hogy az E85-ös üzemanyag jövedéki adóztatásának kedvezménye az Európai Bizottság szerint állami támogatásnak minősül és az nem vezethet az E85-ös üzemanyag túlzott támogatásához. Az Európai Bizottság határozata szerint az adózási kedvezmény nem haladhatja meg a bioetanol előállítási költsége és a benzin piaci ára közötti különbséget. A képviselő hivatkozik arra, hogy a benzin fogyasztói ára 2006-ban, az E85-ös jövedéki adómentességének jóváhagyásának időpontjában 272,6 forint volt literenként és jelenleg 375-385 forint, ugyanakkor az E85-ös alapanyagát jelentő bioetanol meghatározó európai jegyzésára ebben az időszakban nem változott.
Aradszki András az indoklásban felhívta a figyelmet arra, hogy ha az Európai Bizottság túlkompenzálást állapítana meg, akkor a bioetanol-gyártóknak literenként 120 forintot plusz a kamatokat kellene visszafizetniük. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
A bejegyzőnek igaza van.
Adóbevétel növelés ürügyén, a köolaj ipari lobbi hatására történt az E85 adóemelés egy sima hétvégi egyéni képviselői indítvány alapján.
Biztosan egy tudós szakember hirtelen rögtönzése alapján.
Nagy gyengeségre vall, hogy a NFM tétlenül, szótlanul nézte, hogyan hazudtolják írásban n-szer hangozatott ellenkező előjelő, szakmai álláspontját.
Az EU-n mivel magyarázzák e lépést?
Palotai
2011.07.06, 14:06
Re: Zuba János
Azért vitatkoznék azzal, hogy nem MOL-érdek a bioetanol megadóztatása. Ahogy korábban is írtam, az E85 konkurenciát jelent a benzinnek. Az E85 parkolópályára állítása nem jött rosszul a MOL-nak, ráadásul az egész javaslatot a jogi képviselője indítványozta. Itt nem csak a lóláb lóg ki hanem az egész ló.
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.07.04, 22:56
Nem a MOL-nak érdeke.
Nem akarok ismételni (nem is lehet),javaslom a szintén itt levő cikkhez olvsni a hozzászólásokat:
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.07.04, 17:09
Az állami érdek jelen állapotunkban (már akik e határon belül éljük meg ezt)az, hogy csökkenjen az adósság, mihamarabb, minél több értékteremtő munkahely legyen.
na, erre azt mondja a "hozzáértő hozzászóló" (adtam már egy nevet is szabad használatra a szégyenlőseknek..:-), hogy ez ellentmondás, mert ha nő az etanol adója, még az is bezárja az üzemét (fogy a munkahely), ki eddig csinálta.
Lári-fári (idézet klasszikustól)!
Újra mondom, olvasni értésig, és a sorok között is:
Aki érti, ogy mit kell csinálni, az teszi (lásd a fenti linket!)
Aki nem érti, az nyavajog, és lamentál.
névtelen
2011.07.04, 15:07
A MOL-nak miért állna érdekében a bioetanol megadóztatása?
lobby érdekek?
2011.07.04, 15:04
A portálon folyó szakmai eszmecsere fontos üzenete, hogy nemzetgazdasági érdek, az E85 üzemanyag használat növelése, ill. hozzá szükséges feltételek növelése.
E cél útját keresztezi kivetett adó, amely automatikusan csökkenti a megújuló üzem anyag iránti fogyasztói keresletet.
indokoltan felvetett kérdé, milyen állami érdek eredményezte ezt a váratlan adó emelést?
Csak találgatni lehet az okokról. Egyszerű magyarázat lenne a bevétel növelési állami érdekeltség.
Az így elérhető néhány milliárd Ft. többlet adó bevétellel, aligha lehet szembesíteni ugyanis, a megújuló energia felhasználás növelésében ismert nemzetközi elkötelezettségünket és a hozzá fűződő nemzeti érdekeket!
Mások tudni vélik, a fosszilis üzemanyag forgalmazás hazai monopolisztikus lobbizó érdekeknek sikerült a nemzeti érdekek fölé helyezkedni.
A MOL részvények 20 %-k állami vásárlását követő és a MOL-lobbinak szóló elletételezést jelentheti a bioetanol adó emelés ?
Ezt a feltételezést azonban bizonyítás nélkül elhinni nem lehet!
E
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.07.04, 07:36
Jó, hogy nem kell mégsem a szerkesztőségnek átssilabizálni minden hozzászólást megjelenttés előtt.
tehát nem eszik a kását olyan forrón, ahogy főzik, ugye?
Az átmeneti szünet azért logikus volt. Apám mondta annó: inkább előtte legyen három álmatlan éjszakád egy döntés miatt, mint utánna....bárcsak néha mondaná most is....
Az kissé zavar, hogy névtelen felelőtlenséggel továbbra is lehet "bekiabálni".
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.07.04, 07:25
ha meglesznek a I. generációs etanolgyártás technológiai gayakorlati módszerei, akkor mi is fog történni?
Mivel a gabonanövények "másodtermése", a szár, és feldolgozási egyéb hulladéka jól meghatározott arányszámmal jellemezhető a főterményhez képest, attól nem kell félni, hogy akkor meg szemtermés nem lesz. magyarán nem támad fel (remélhetően) a fásszárú ültetvény-mánia.
Bizos vagyok benne, hogy az alternatív gyártótechnológiák lesznek a nyerők (evolúciós technológiák), amelyek megépítése nyilván nem az első generáció ledózerolásával kezdődik....
Persze, ha továbbra is marad például az abnormális pályázati kiírási katyvasz, még előfordulhat ilyesmi is, a nomális ész ellenére......
névtelenhez
2011.07.01, 09:56
A "névtelen", ha azt akarta állítani, hogy amíg nincsenek meg a második generációs termelés feltételei, addig ne is termeljenek bioetanolt, akkor nagyon súlyos hibát vétett.
Az innovációs folyamatok szerves átalakulással haladnak.
Most még kukorica, cukornád, cukorcirok, gabonafélék, stb. a bioetanol fő nyersanyagai, s a második generációs termelés, fenntarthatósági állapotának eléréséig azok maradnak.
2022-g tehát, biztosan számíthatunk a kukorica, gabona stb, - vagyis hagyományos - nyersanyagok használatával.
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.06.30, 18:07
megnyugtató érzés, hogy nagy cégeknél is tudnak logikus, bár "egyszerűnek tűnő" döntéseket hozni.
Előrelátó vezetés nem vinnyog, hanem felkészül a változásokra:
A biomassza átalakítása árammá, és nagyon sok szükségeshővé. annak legalább olyan hatása van az eredményre, mint a "majd" bekövetkező technológiaváltás.
A megoldások gakran a lábunk előtt vannak. Csak az, aki állandóan az egekbe nézve ábrándozik, általában pofára esik.....
névtelen
2011.06.30, 11:35
Na, tehát a "bioetanolt nem kukoricából hanem cellulózból kell előállítani" állítással azt akarta mondani a Névtelen olvasó, hogy 2022-ig ne is legyen kukorica alapú bietanol gyártás, ami amúgy feleslegben rendelkezésre álló magyar(!) kukoricából valósulna meg? És addig is gyártsuk tovább a fosszilis üzemanyagokat import kőolajból, ugye? Okos!
névtelen-hez
2011.06.30, 08:53
A fejlett bioetanol iparral rendelkező országokban is még kezdetleges, kísérleti állapotban áll az un. második generációs, vagyis a cellulóz bázisú (pl. kukoricaszár-szalma st.) bioetanol gyártás megvalósítása.
Ott is kell még 6-8 év, amíg az óriási K+F ráfordítások optimális technológiai gyártás-biztonságot nyújthatnak.
Nálunk az alkalmazáshoz, még további 2-3 év lesz szükséges.
A névtelen olvasó indokolt felvetése, tehát kb. 2022 után lesz valóság.
Fontos továbbá, hogy az új generációs termeléshez nem kell új üzemeket építeni, a " régi" bioetanol üzemek átalakítással folyathatják tevékenységüket az új technológiával!
Névtelen olvasó
2011.06.29, 21:30
bioetanolt nem kukoricából hanem cellulózból kell előállítani.
névtelen hozzászóló
2011.06.29, 16:39
Sajnos jól látja. Ahogy írja, "pár ember érdeke miatt" azonnal félre lettek söpörve az ország érdekei... A mindig hangoztatott környezetvédelem is hirtelen el lett felejtve, sőt! Legjobb védekezés a támadás: bizonyos kutatók jelentéseire hivatkozva (akiknek pártatlansága valószínűleg sikerrel megkérdőjelezhető) a képviselő úr kijelentette, hogy a bioetanol nem is környezetvédő, mert nem csökkenti a széndioxid kibocsátást. Ha a bioetanol gyártás csak az évente jelentkező kukoricafeleslegre épül, akkor ez azt jelenti, hogy a bioetanol termelés nélkül sem csökkenne a kukorica mennyiség, nem? Akkor pedig a termesztéséből származó széndioxid mennyiség sem csökkenne, tehát nem korrekt ezt széndioxidot közvetlenül a bioetanol gyártás rovására írni. Továbbá az alkohol előállítás energiaszükségletének biztosítása biomassza hasznosításával tovább növeli a bioetanol "környezetvédelmi előnyét" a fosszilis üzemanyagokkal szemben, erről is lehetett olvasni nem olyan régen.
Palotai
2011.06.29, 11:54
A benzin és az E85 konkurens termékek. Ez még akkor is így van, ha a fogyasztási arány 99/1% a benzin javára. Ha az egyik termék árát hirtelen szabályzás módosítás hatására 50 Ft-tal megemelik, akkor a verseny eldőlt, megszűnik a drágább termék. Ezt tervezi a most kormány az E85-tel, nem meglepő módon egy ex-Mol-os képviselő indítványára.
Az E85 eddig – a túlfogyasztást is figyelembe véve – literenként pár (5-10) forinttal olcsóbb volt a benzinnél. Ezzel ösztönözték a vásárlókat, hogy a környezetbarát terméket válasszák és kompenzálták azt a plusz befektetést, ami az autósok részéről felmerült (flexi autó +150-200 e Ft az alapmodellhez képest vagy E85 átalakító elektronika beszerelése 30-80 eFt).
A várható szabályzásváltozás hirtelen, nem kalkulálható és drasztikus áremelést okozna, ami nem finomítana a versenyen, hanem – csúnyán fogalmazva – kivégezné az E85-öt. Kérdés kinek jó ez. A MOL-nak (amelyben az állam az egyik fő részvényes, ne feledjük) biztosan, egy tollvonással megszabadul a konkurenciától. De nézzük az érem másik oldalát: egy hatalmasat lépünk visszafelé a fosszilis érába, az ország elbukja a vállalt megújuló energia részarányt, tönkremennek a bioetanolra épült hazai vállalatok, a gabonatermesztő gazdáknak okozott kárért (eladhatatlan terményfelesleg) hatalmas támogatást kell adni, befektetői bizonytalanságot okoznak a hirtelen változó szabályzások…
Súlyos árat fizet az ország pár ember érdeke miatt.