Az Orient Solar magyar-kínai vegyesvállalat Berettyóújfaluban felépítendő napelem- és napkollektorgyártó üzemének egyedi kormánydöntéssel való támogatásáról kezdett tárgyalásokat a szaktárcáknál Galló Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója.
H i r d e t é s
A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban és a Nemzetgazdasági Minisztériumban folyó egyeztetéseknek kedvező hátteret adnak a Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő hétvégi magyarországi látogatásán történtek, illetve az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel aláírt gazdasági jellegű kétoldalú megállapodások - hívta fel a figyelmet a cég vezetője.
Tájékoztatása szerint szakmai partnerük, a kínai LGREAT Solar telepíti a gyártóüzemet Berettyóújfaluba. Az összesen 10,5 millió euró összegű beruházás kapcsán 14 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot építenek, ahol évente 200 megawatt teljesítményű beépített napelemet, 800 ezer darab cellát fognak gyártani, s szállítanak majd elsősorban az LGREAT európai uniós partnereinek.
Az üzem gyártósoránál 730-an fognak dolgozni, de összesen 800 személynek ad majd munkát az Orient Solar Kft. a különösen hátrányos kistérségben - tette hozzá Galló Ferenc.
Utóbbi okán - mint megjegyezte - a kormányzati támogatás 25-60 százalék közötti lehet. A Becsey Zsolt külgazdasági kapcsolatokért felelős államtitkárral folytatott tárgyalások eredményeként napokon belül beadhatják a projektet a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, s két-három héten belül megszülethet a megállapodás az egyedi kormánydöntés alapján várható támogatásról - jegyezte meg.
Hozzátette: 2-3 hét múlva aláírják a magyar-angol nyelvű dokumentációkat, s várhatóan szeptemberben megkezdődnek a kivitelezői munkák, attól számítva négy hónap múlva pedig a termelés is megindul Berettyóújfaluban.
Galló Ferenc szerint a magyar-kínai együttműködés tovább folytatódik: cégük 5-10 megawattos naperőművek gyártását tervezi a jövőben. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Névtelen olvasó
2011.11.03, 09:37
Ha mi csak 20 eurocentet kapnánk (jelenleg kb. 0,1 €/kWp), akkor még az is jó lenne, hogy meginduljunk!
megvonják a támogatás 50 % -kát
2011.11.02, 17:20
... A brit kormány decembertől felére (30 eurocentre) csökkenti a napelemekkel előállított zöldáram átvételi árát
TA-hoz
2011.10.31, 08:30
Itt már írták, nagyon jó dolog e fejlesztés. Hátrány, hogy e gyár is külföldön gyártott napelemek össze szerelő üzeme lesz. Még nagyobb hátrány, hogy a termelés minden cm2-ét nyugati exportra szánták.
Ösztönöznünk kellene a kormányt, ha már támogatja ezt az innovációt, hazai szállításra is serkentse az üzemet.
A " szociálisan rászoruló családoknak" ne külföldről importált forrásból, drágábban legyen vásárolható a napelem!
Összefogás szükséges ilyen cél eléréséhez!!
Tanner Attila
2011.10.31, 07:02
Nagyon jó, kiváló gondolatnak tartom remélem a hazai gyártású napelemrendszerekre lesznek majd pályázatok is kiírva és talán megoldást jelenthet a szociálisan rászoruló családok számára is
Szolárpark Magyarországon
2011.07.25, 18:30
Mi lenne olyan külföldi támogatással, befektetövel, ha az az egész aktív fotovoltaik equipmentet adná. A leendö tulajdonosnak csak a telekröl és a hálózatrakötés munkálatait kellene anyagilag vállania?
Opcióban ö lenne az elsö, aki ezt a szolárparokt egy pár év után megvehetné, bérelhetné esetleg lízingen keresztül meg is vásárolhatná?
Mégeccer
2011.07.25, 16:03
Nem ismerem a vonatkozó döntések állítólagos következetlenségeit. Egyet tudok. Ma Magyarországon az államnak csak adóssága van, pénze nincs. Bőkezű támogatásokat várni nem időszerű.
Re intő-z
2011.07.25, 10:23
A hosszú külföldi nyaralás máskor sem volt és a jövőben sem lesz reális egy átlagos magyar családnak.
Nem nekik kell azonban, dönteni a megújuló energetikai pályázatok feltételeiről és módszereiről.
A baj, hogy a NFM egyszer így, másszor úgy dönt. Most úgy látszik napirenden lesz a megújuló energetikai piacról szóló vissza vonulás taktikájának.
Ugyan abban a Minisztériumban, BJ államtitkár, éppen ellenkező nyilatkozatokat tesz, mint a fenti idézet.
Az intés ezért indokolt!
Re intő
2011.07.25, 09:58
Minden hasonlat sántít, de...
Adott egy család,ahol eddig két kereső volt. Most az egyik elvesztette az állását. Kérdés: reális-e, hogy most is hosszú, külföldi nyaralást tervezzenek?
intő
2011.07.25, 08:37
"A NFM-t és más döntési tényezőket, ezért kell szorgalmasan inteni e hiány
okainak csökkentésére!"
Olajos Péter:
"vége van annak az időszaknak, amikor 30 százalékos támogatással lehetett energetikai lakás-felújítási programokat végrehajtani, és egyre kisebb lesz az állami vagy az uniós támogatás."
ZJ-nak
2011.07.25, 08:12
A 200 MW napelem össze szerelő kapacitás ígérete, nagyon komoly kilátást jelent a piac számára.
A gond az, hogy ez is mint a dorogi 330 MW- össze szerelőüzem, csak nyugati exportra tervezi e termelést.
Nem erősíti a hazai megújuló energia
kultúra terjedését.
Kedves János!
A NFM-t és más döntési tényezőket, ezért kell szorgalmasan inteni e hiány
okainak csökkentésére!
Ez nemzeti fejlesztési ügy.
14,6%
2011.07.24, 22:27
Várjuk ki a végét.
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.07.24, 20:01
Ne marakodjanak már Kendtek, az az én reszortom....:-)
Most akkor baj, hogy Berettyóujfaluban napelemet fognak gyártani, vag nem, Ezt tesék taglalni, egymást már szeretik...
Tőlem kb 60 km-re van, ott akarok lenni az elején majd (ha az Égi Atya elég hosszra fonta a sorsom kötelét..:-).
Annyi sza.t gyártanak a világon (pl. világítós szűzmáriát, meg könnyező Krisztust) oszt a sok egyszerű, megbolondított ember megveszi, mert a szomszédnak már van...
Most mi bah lesz, ha függetlenül, hogy lesz-e klímaváltozás, vagy nem, elfogy-e 20 múlva valami, vagy nem? az emberek napelemeket fognak venni?
gzm-hez
2011.07.24, 19:54
Önnek minden smafu, ami az EU energetikai stratégiáját jellemzi, pl, a 2020-ra előirányzott " 3X20 "-s elv érvényesítése.
Ezt a Magyar kormány elfogadta, az új Széchenyi Tervben, s a 2030-g terjedő Nemzeti Energia Stratégiai programban hangsúlyosan érvényesít.
Konkrétan, a korábbi Kormányzat által a megújuló energia használati arányra vállalt 13- al szemben, mostani Kormányunk, 14,65 %-s teljesítésére elkötelezte az Országot.
Nagy szerencsénk, hogy e dokumentumok készítéséhez, a kormányzati tervező tényezők, nem vették figyelembe gzm által jelzett 40.000 aláíró véleményét.
gzm
2011.07.24, 19:14
T. erbe, rererés haverunk ezt aligha értette meg :(
rererés "barátomnak":
"Meglepő, hogy a hagyományos energia hordozó világkészlet helyzetéről, s a természetes- és gazdaságosan termelhető készlet erőteljes csökkenéséről a világ szakirodalmában nagy számban megjelenő, leírások-tudományos dolgozatok, hivatalos nemzetközi közlemények, mindig elkerülték a figyelmét." -mondotta "rereréző" hívem
-melyek lennének azok ?
-melyek azok a"hivatalos nemzetközi közlemények"?
szívesen elolvasnám, az ezeket bizonyító/alátámasztó "nagy számban megjelenő, leírásokat-tudományos dolgozatokat" is.
Végre megoldódhatna a " Nagy szemléleti hátrányom", s a "felesleges lelki vívódásaim" orvoslásához is hozzájárulhatna.
A rendelkezésre álló természeti erőforrásokkal valóban takarékosan és beosztással kell(ene) élnünk.
Ezért ostoba dolog a termőföldön energia"zöldségeket" termeltetni,főleg kötelező átvétellel meg méginkább felárral.
„A nemzetek sorsát az dönti el, hogy mennyire törődnek a termőföldjükkel” -
ezt nem gzm találta "fel", hanem vagy 60 éve Roosewelt amerikai elnök.
Ezt azok is tudják, sőt nagyon is tudják, akik ezt az ostoba energianövény-termelősdi, csiki-csukit kitalálták számunkra, és beetetnek vele, korlátolt rövidlátókat. Példa rá a zöldtech biobi..ba..hívő szemellenzős fanatikusai.Akik nemzeti szinű pántlikába csomagolt hamis közérdeknek tüntetik fel önös érdekeiket.Türelmetlenül, arrogánsan követelőznek itt is nap, mint nap, mert tisztában vannak vele, az idő nem nekik dolgozik.
Így azzal is, hogy már sokáig nem tartható a jó és a gonosz CO2 , és vele együtt a: " kimerültek a hagyományos energiaforrások " hamis ideológiája.
El tud képzelni egy olyan világot, ahol nem használnak szenet, kőolajat, földgázt? Mert a mai világban egyelőre kizárt.(meg a jövőben is) Azonban, ha valaki meg tudja dolgozni a döntéshozókat, hogy halált megvető "vakugrással" mondjunk le ezekről az energiahordozókról, erőlködjön. Ha nem sikerült, gondolkodjon el vaj'h, miért nem sikerült eddig, és ezután sem?..ha igényli a realitásokat, vágyik az igazság megismerésére, eljuthat,( el kell jutnia) az igazságig. Ha túl értékeli a " hivatalos nemzetközi közleményeket",és még mindig képtelen elszakadni a beszűkített látóterű szektája hitétől, rákenhet mindent a buta, korrupt, tudatlan, felelőtlen, vak stb. döntéshozókra, no és természetesen az "önálló gondolat nélküli gzm-re" , aki "azt sem tudja mit beszél".
Eggyel több ok, hogy nem kellene azokkal foglalkoznia akiknek, nincsen egyetlen önálló gondolatuk sem,(=gzm). "Szemben a gondolkozó emberek más sokaságával"= rererés barátommal.
Egyszer elárulhatná már végre, mennyi az a "sok", mert nekem 54-ről van ismeretem (de, ha nagyon szőrös szívű lennék, akkor csak 4-ről.) Ugyanis összesen 54-en írták alá az IPCC utolsó 4.jelentésének valamelyik fejezetét még külön-külön. Mind a négy fejezetéhez együttesen, viszont már csak 4-en adták a nevüket.
A tiltakozó tudományos kutatók, szakértők közül, viszont immáron több, mint 40 000-ren vállalták aláírni az IPCC áltudományos irományait elutasító állásfoglalást.
u.i.:Rererézőnk, hogyan/hol, milyen határértékeknél képzeli elvágni a gordiusi csomót=
"gazdaságosan termelhető készletének erőteljes csökkenéséről..."
erbe
2011.07.21, 18:08
GZM nem él "falún", mert feltörné a s.ggét. :-(
gzm álláspontjához
2011.07.18, 08:34
Jelezte Ön is falún él.
A bőrén kell éreznie az év minden időszakában, hogy a rendelkezésére álló erőforrásokkal pl. a fűtő anyagokkal, takarékosan,beosztással kell élnie.
Tüzeltünk már szénnel, fával, fűtőolajjal, majd föld gázzal.
Tüzelő berendezéseinket is váltottuk a tüzelő nyersanyagok váltásának függvényében.
Falún élő, gondolkodó ember létére, művelt, sokat olvasott ember.
Meglepő, hogy a hagyományos energia hordozó világkészlet helyzetéről, s a természetes- és gazdaságosan termelhető készlet erőteljes csökkenéséről a világ szakirodalmában nagy számban megjelenő, leírások-tudományos dolgozatok,hivatalos nemzetközi közlemények, mindig elkerülték a figyelmét.
Nagy szemléleti hátrányt, s felesleges lelki vívódást eredményezhet Önnek, hogy szemben a gondolkozó emberek más sokaságával, e csökkenést makacs módon tagadó, vagy egyszerűen szkeptikusan fogadó irodalmi termékeknek hisz!
E felfogás hívei, valószínűsíthetően önkéntelenül is, strucc politikai szemlélettel,olyan álláspontot képviselnek, hogy a ma élő ember gondjaira kell ma figyelni. Az utódok majd maguk megoldják a rájuk nehezedő gondokat.
Lehet, hogy ez a szemlélet valójában önző magatartást takar?
gzm
2011.07.15, 20:22
"Mindebből ered a ma emberének történelmi felelőssége, hogy a fogyó készlet helyettesítéséről időben gondoskodjon."
Re falusinak energetikusnak:
Bár én is falun élek, de sajnos nem vagyok energetikus, így nem valószínűleg ezért nem tudhatok fogyó készletről. Folyton csak folyton növő készletről olvasok.
Ez egy olyan elmaradott "zsákfalu", hogy nem hoz a postás senkinek sem blikket.Hol olvashatnék én is mértékadó(=autentikus=hiteles)forrásból "folyton fogyó készletről"?
re falúsi-energetikus
2011.07.08, 13:00
Az alapképlet volt:
"Mértékadó becslés szerint, talán 50-60 évre elegendő a Föld gazdaságosan kitermelhető, fosszilis üzemanyag (kőolaj, földgáz)készlete."
Tény, hogy nincs és nem is lehet egységes adat, mert ehhez nincs megfelelő mérési módszer. A tudomány ezért fordul a tudományos becslés eszközéhez.
Az is tény, hogy, jelentős szóródási különbséggel, találhatók becslési
adatok. Ezek 20 évtől 50, vagy annál több évig terjedően határozzák a
kitermelhetőség határidejét. Közös jellemzőjük, hogy rövid távon kimerülő készlet gazdálkodásra keltenek figyelmet.
Mindebből ered a ma emberének történelmi felelőssége, hogy a fogyó készlet helyettesítéséről időben gondoskodjon.
Egy ilyen, korántsem egyetlen,lehetőséget kínál a bioenergetika.
Az értelmesen irányított gazdasági rendszerek e technikai lehetőségtől nem elzárkózni, hanem a kínált lehetőséget hasznosítani igyekeznek.
Magyarország szerencsénkre erre az útra lépett.
Természetesen erősíti e folyamatot a légkör védelem érdekében globálisan vállalt kötelezettség, amely már ma is a fosszilis energia hordozók használatának viszonylagos és abszolút csökkentési törekvését jelenti.
Kedves falusi barátunk nyugodtan mehet a Polgármesterhez e magyarázattal. A Polgármester biztosan megérti és akkor megéri a fáradságot.
városi
2011.07.08, 11:09
falun nem értik mi az a mértékadó becslés, gzm lélegeztető gépén éldegélő falusi tudja?
falusi
2011.07.08, 09:17
Azt sem tudja miről szól a párbeszéd, de csak mondja: kiért, miért, nem világos, hogyan értsük...?
Energetikusként(falusi) már befejezte a
" maga részéről"!
Jött egy, gzm-t pótló, kérdezgető?
falusi
2011.07.07, 18:26
"Legyen szíves , ha arra jár, szóljon a Polgármesterüknek, hogy szervezzen összefogást"
szokott erre járni,ma az import földgáz 60 Ft/m3 az európai gázpiacon. Mennyi lenne a "finomított" biogáz ára, ha szólnék a polgármesterünknek is, fogjunk össze mi "disznó- tartók" komplexen is?
Mi az a :" mértékadó becslés"?
Ki mérte és adta?
"Ad 2.) Földgázt használ fűtésre,víz melegítésre. Kérdezi, mit kell tennie, hogy megtakarítást tudjon elérni?
A takarékos földgáz használat mellett erre csak akkor lesz lehetősége -sajnos-, ha olyan településen él, ahol pl. termelő szövetkezet, vagy nagyobb növénytermesztő-állattenyésztő gazdaság is működik, valamint a településen szennyvíz derítő is működik."
nem világos!
hogy értsük ?
ha ezt város szélén működtetik, a szilázst a város szélén termelik meg, a polgármester is hajlik a komplexitásra, finomítani is hajlandók akkor ott már miért nem gazdaságos?
"a biogáz termelés hatására, annyi m3-t tudunk eladni a Régió földgáz piacán.."
kinek és mennyiért?
miért csak 4 MW-ig gazdaságos?
Energetikus
2011.07.07, 17:44
1. A biogáz két fő összetevője a metán és a széndioxid. Hogyan lesz ebből szén-dioxid kibocsátás csökkenés?
2. Ezen még gondolkodom...
3. Valamit félreért. A földgázt nem a magyar állam importálja. A biogázt sem a magyar állam exportálná. Deviza? A forint konvertibilis.
A magam részéről befejeztem a témát.
Energetikus-re
2011.07.07, 17:18
Bővebb válasz:
Ad 1.) A földgáznak, mint fosszilis energiának, biogázzal történő kiváltása, annak mértékével kb. arányosan csökkenti a levegőbe jutó CO2 és más légkört szennyező anyagok kibocsátását. E csökkentés javítja a levegő minőségét, ami hozzájárul az emberek egészségének óvásához, közérzetük javításához.
A kőolaj alapú üzemanyagoknak, bio üzemanyagokkal( bioetanol-biodízel-biogáz)történő kiváltása-azáltal, hogy kibocsátási egyenlegük a fosszilis üzem anyagokhoz8 benzin-gázolaj) képest: 0- szaldós,a helyettük felhasznált benzin, vagy gázolaj mennyiségének megfelelő mértékben szennyezik a légkört üveg hatást keltő , és egészségrontó gázokkal,más szennyező anyagokkal.
A fosszilis, újra nem termelődő üzemanyagok egyik fő jellemzője egyébként is, hogy természetes készlet állományuk gyors ütemben csökken. Mértékadó becslés szerint talán 50-60 évre elegendő. Pótlásukról történő gondoskodást, már ma kell kezdeni. Ez történik világszerte a megújuló energia hordozók termelésével, használatuk bővítésével.
Ad 2.) Földgázt használ fűtésre,víz melegítésre. Kérdezi, mit kell tennie, hogy megtakarítást tudjon elérni?
A takarékos földgáz használat mellett erre csak akkor lesz lehetősége -sajnos-, ha olyan településen él, ahol pl. termelő szövetkezet, vagy nagyobb növénytermesztő-állattenyésztő gazdaság is működik, valamint a településen szennyvíz derítő is működik.
Legyen szíves , ha arra jár, szóljon a Polgármesterüknek, hogy szervezzen összefogást az állattenyésztő üzem és más agrár vállalkozásokkal,komplex biogáz termelő üzem helyi beruházására.
A komplexitás alatt értem, olyan célkitűzés kialakítását, mely az említett fő biogáz nyersanyagok mellé, a többi ( növény termesztési hulladék (kertészeti melléktermékek stb.) és cukorcirok-, vagy kukorica szilázs előállításával (pl.silóval) helyben tudná előállítani folyamatos ritmusban a szükséges nyersanyagot.
Ugyancsak helyi felhasználás céljából megoldaná a termelt biogáz helyi feldolgozását pl. a termelt gáz finomításával. A finomított gáz lényegében a földgázzal (metán) lesz azonos minőség és helyben több célra lesz felhasználható optimálisan 4 MW kapavitás szintig!
A többirányú felhasználás egyik módja lesz a finomított biogáznak földgáz hálózatra táplálása, ami a település lakosságának gázfelhasználási költség ráfordítását a biogáz használattal arányosan csökkentené.
További irány lesz, a termelt biogáznak üzemanyagként történő értékesítése, vagy biogáz üzemanyag használatra alkalmas, helyi járművek üzem anyaggal történő ellátása.
A termelt biogáz legnagyobb helyi felhasználója lehet azonban,tisztás nélkül távhő termelési szolgáltatással biokertészet létesítése és fenntartása nemcsak foglalkoztatási gondok enyhítésére, hanem a helyi bevételek, keresetek növelésére.
Ilyen törekvésekhez kitalálták pl. az EU pályázatok rendszerét is.
Fő bajunk, hogy kevesen jutnak el a Polgármesterekig ilyen törekvésekkel.
Magától pedig semmi sem mozdul!
Ad 3.)Az állami háztartás egyensúlya jelentős mértékben javul egy erőteljes biogáz termelés fejlesztési programmal.
Gondolja meg: 1,5 milliárd m3 földgáz import biogázzal történő kiváltása, az import viszonylagos csökkentésével, arányosan mérsékelné, a földgáz vásárlásra fordított deviza kiadás mértékét. Azért viszonylagosan, mert Régiónk földgáz kereslete folyamatosan magas, ezért amennyivel kevesebb m3 földgázt használunk a biogáz termelés hatására, annyi m3-t tudunk eladni a Régió földgáz piacán, pl. a mai kilátások szerint, a MVM földgáz üzletágának útján.
A biogáz termelés más gazdasági vonzatairól a biokertészettel kombinált helyi termelő kapacitások hasznosításával javíthatjuk a helyi pénzügyi-bevételi egyensúlyt.
Egy 4 MW kapacitású komplex biogáz üzem építésével, szakszerű ( laboratóriumi szolgáltatást is magában foglaló)működtetésével az érintett településen 180-210 embernek tudnak végleges állást teremteni, nemcsak a komplex termelési folyamatokba, hanem a nyersanyag előállítási és logisztikai üzemekben egyaránt.
Külön figyelmet érdemel, hogy nem iskolázott, szakképzett emberekre, hanem
iskolázatlan munkanélküliekre lesz szükség ilyen fejlesztéseknél.
Kedves energetikus.
Energetikus
2011.07.07, 14:06
Köszönöm a rövid válaszokat.
Van időm elolvasni a hosszabbakat is.
1.A szén kiváltását még csak értem. A többit nem. Úgy tűnik nem javulna a települések levegőminősége. Cáfoljon meg! (Röviden vagy hosszan.)
2.Várom a választ, a kérdésre természetesen...
3.A kérdésem azt volt, hogy az államháztartás egyensúlya hogyan változna. Nézzük konkréten: 1,5 milliárd m3 biogáz és 42-45 ezer új munkahely.
re energetikus
2011.07.07, 09:09
Rövid válasz:
Ad 1.)A szenet biomassza tüzelő anyaggal, földgázt biogázzal. kőolaj alapú üzemanyagot bioetanollal, bioidizellel és biogázzal.
Ad 2.)A termelt bioetano-biodízel-biogáz-biomassza erőművek által termelt energia arányos kiváltja a kőolaj-földgáz t, m3 mennyiségeket.
Adottak pl. lehetőségeink 1,5 milliárd m3 biogáz termelésére anélkül, hogy az élelmiszer és takaermány szükséglet kielégítése hátrányt szenvedne.
E lehetőség hasznosításának függvényében, arányosan csökkenthetö lenne a földgáz importunk!
Ad 3.)Csak a jelzett 1,5 milliárd m3 biogáz termelés kb. 42-45.000 uj, föleg iskolázatlan ember foglalkoztatását tenné lehetővé! Természetesen nem kizárólag a biogáz üzemekben, hanem a hozzá kapcsolódó mezőgazdasági (pl. melegágyi biokertészetek,) és a termelt javak helyi, komplex feldolgozásával( hűtés-szárítás-konzerválás-stb.)együttesen.
Energetikus
2011.07.04, 21:05
"1.) Nálunk, elsőrendűen, a lakosság egészségi állapotának javítása. Ezt segíti a fosszilis energia hordozó tüzelőanyagok használatának kiváltásával. Segíti ezáltal tisztítani a települések légterét, ami feltétlen egészségjavító tényező."
Konkrétan mit váltunk ki mivel, és ettől hogyan javul a települések légköre?
"2.) A megújuló energia hordozók ( biogáz, napelem. szélerőmű stb.) használatával csökkenti az energia hordozó import függőséget, ami jelentős megtakarításokat eredményez."
Földgázt használok fűtésre és vízmelegítésre. Mit tegyek, hogy jelentős megtakarítást érjek el?
"3.) Az új energetikai ágak fejlesztése, nagy munkaerő kereslete miatt, különösen a hátrányos térségekben, számottevő mértékben javítja a foglalkoztatást. Az új munkahelyek tömegével arányosan csökken adott térség szociális feszültsége."
Melyek ezek a nagy munkaerő keresletű új energetikai ágak? Ezek a munkahelyek az állami bevételt vagy kiadást növelik?
állami érdekeltség?
2011.07.04, 10:44
A hazai megújuló energetikai piac (benne a nap energia termelés-használat fejlesztése) bővítése törvényben deklarált gazdaság fejlesztési eszköz és módszer.Értelme, az emberi lét- érdekek szolgálata, környezetünk minőségének javítása által.
A gyorsan fogyó un. fosszilis energia nyers anyag(kőolaj, földgáz stb.)- források helyébe újakat állít, a megújuló (nap,-szél,- víz,-geo,- bio)-)-energiák használata, amelynek bővítése, az emberiség szükségszerűen folyamatos és globális érdeke.
Nem tehet mást, mint időben gondoskodik a csökkenő nyersanyagok után pótlásáról. Egyidejűleg képes gondoskodni, - a fosszilis energia hordozók használatának csökkentése útján - a környezet,- és légkör védelmének javításáról, a hozzá szükséges feltételek megteremtéséről.
A környezet- és légkörvédelem folyamatainak gazdasági-jogi-államigazgatási(pl.pályázati)stb. feltételek megteremtése azonban, állami feladat.Egyben EU elkötelezetten, állami érdek is.
Az állami érdekeltség jellemzői:
1.) Nálunk, elsőrendűen, a lakosság egészségi állapotának javítása. Ezt segíti a fosszilis energia hordozó tüzelőanyagok használatának kiváltásával. Segíti ezáltal tisztítani a települések légterét, ami feltétlen egészségjavító tényező.
2.) A megújuló energia hordozók ( biogáz, napelem. szélerőmű stb.) használatával csökkenti az energia hordozó import függőséget, ami jelentős megtakarításokat eredményez.
3.) Az új energetikai ágak fejlesztése, nagy munkaerő kereslete miatt, különösen a hátrányos térségekben, számottevő mértékben javítja a foglalkoztatást. Az új munkahelyek tömegével arányosan csökken adott térség szociális feszültsége.
Íme néhány állai érdek.
Ezek hatása természetesen, az állami felismerés és annak alapján érvényesülő gyakorlati intézkedések
( pl. pályázati ösztönző politika stb. )
függvényében -kifejtik,vagy nem- kedvező hatásukat.
E hatásokat nálunk ma még, sajnos, jórészt a konkurens iparágak ellen érdekeltségén nyugvó, monopolisztikus befolyások determinálják.
Ezek hatásának mérséklésében, rendszerint a szakmaiak mellett, civil tényezők is, mint pl. a zöldtech fórum is, kedvező hatással képesek jó irányba terelni.
Mégeccer
2011.07.04, 09:37
Ne keverjük össze a dolgokat.
Munkahelyekre szükség van. Az új munkahelyek javítják az állami költségvetés helyzetét: több lesz a bevétel, kevesebb a kiadás. Ezért mondhatjuk, hogy az állam ráfordítása visszatérül.
Az új munkahelynek tartósnak kell lenni. Ez érdeke a támogatást nyújtó államnak, a munkahelyet létesítő befektetőnek és az ott dolgozó munkavállalónak. A befektetőnek van egy üzleti terve. Remélhetőleg jó. Ha ebben az áll, hogy a nyereségességét az export biztosítja, akkor miért akarjuk, hogy a kevésbé nyereséges belföldi piacra is szállítson? A kereslet, ráadásul a fizetőképes kereslet a meghatározó.
Tévednék?
erbe
2011.07.04, 09:37
"Kívánatos az lenne, hogy termelt (össze szerelt) napelemét itthon is használják a fogyasztók.
Az államnak is érdeke lenne ez."
Az államnak ez egyáltalán nem érdeke. :-(
Illene a napelem telepítéséhez is támogatást nyújtani, valamint a megtermelt áramot is emelt áron kellene átvenni.
Ahelyett, hogy az export által javuló mérlegben gyönyörködnénk.
Már csak azt kellene megtudni, miért lenne érdeke?
Re gond-re
2011.07.04, 08:59
A külföldi napenergia befektető, ha kizárólag nyugati import céllal létesít beruházást Magyarországon, azzal mi gond van ?
Kérdezte " Re gond".
A gond lényeges. A külföldi, főleg munkahely építése miatt jelentős állami támogatást élvez.
Kívánatos az lenne, hogy termelt (össze szerelt) napelemét itthon is használják a fogyasztók.
Az államnak is érdeke lenne ez. A külföldivel a hazai érdeket lenne szükséges érvényesíteni annak érdekében, hogy a napelem felhasználás gyorsabban terjedjen.
Sem a dorogi, sem a fejlesztés alatt álló külföldi napenergia-beruházások nem terveznek hazai szállítást: ez a baj!
Ez nem önzés, hanem állami üzlet politika kérdése és megoldandó feladata!
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.06.30, 17:40
Igen,kell minden olyan beruházás, ami emberekt (családfenntartókat) foglalkoztat.
Sok sokra megy.
800 ember után csak a tb+szja állami bevételek kb 0,6 mrd/év.
Sándékosan nem az írtam, hogy sok kicsi sokra megy.
Ez nem kicsi. 800 ember fellélegzik...
Névtelen olvasó
2011.06.30, 15:43
Csak egy pár észrevétel:
1,A Sanyo sem gyárt 330 MW-ot egy évben Dorogon.
2,Komlón meg sem fog épülni a napelemgyár!(Pénz nélkül nehéz!)
3, Van magyar gyártású napelem a piacon.
Re gond
2011.06.30, 09:11
Miért baj az, hogy egy cég külföldön értékesít? Talán elment az eszük, és saját érdekük ellen döntöttek? Nem ismerem közelebbről a témát. Szinte biztosra veszem, hogy ott nyereséggel és nagy mennyiséget el lehet adni.
Jó dolog alkudozni velük, hogy van ám Magyarországon is kereslet? Igaz, hogy töredéke annak, és kisebb árat szeretnének.
Ne legyünk önzők.
gond
2011.06.30, 08:39
A fejlesztés nagyon jelentős.
Egy gondot jelez, hogy a dorogi Sanyo 330 MW és a Berettyóújfaluihoz hasonlóan, ugyancsak épülő, komlói 100 MW kapacitású napelem össze szerelő üzemhez, a nyugat európai, elsősorban németországi piacra értékesít.
Most kellene a NFM-nek garanciát szerezni, a magyar szükségletre szóló értékesítési keret arányának kialakítására.
Forint
2011.06.30, 08:11
Hátha elérhető lesz a penelek ára.
Nagyon szívesen vásárolnék magyar terméket napelemből is.
A szállítás is igen olcsó lenne.
Már alig várom a termelés beindulását.
Gimitata
2011.06.29, 18:14
Na végre. 20 éve erre várok.