Knauf: hiányzik a finanszírozás a lakások energetikai felújításához Zöldtech *
2011.06.16
34 hozzászólás
A szén-dioxid kvóta eladásából tavaly a költségvetés 40 milliárd forint bevételhez jutott, amely a Zöld Beruházási Rendszerbe került, de ennek a Klímabarát Otthon alprogramja keretében csak 188 pályázó jutott 379 millió forint támogatáshoz.
H i r d e t é s
Európában az energia felhasználás 40 százaléka jut az épületekre, ennek pedig 63 százalékát a lakások fogyasztják el. Magyarországon a 4 millió lakásból 2,8 millió a családi ház. Amennyiben évente ezek 10 százalékát fel lehetne újítani energetikailag, úgy 10 éven át közel 80 ezer ember juthatna munkához. A teljes magyar építőipar 300-400 ezer főt foglalkoztat - áll a világ vezető építőanyag és épületszerkezeti rendszer-gyártó magyarországi érdekeltségének értékelésében - áll a Knauf Insulation Kft. közleményében.
A közlemény szerint az uniós tapasztalat az, hogy állami támogatás nélkül nem indul be a felújítási folyamat, viszont ha működni kezd "visszahozza" a bele tett összeget.
Ezzel kapcsolatban idézik Margarete Czerny, az osztrák Építés és Környezet Kezdeményezés Tudományos Tanács vezetőjének szavait, aki egy konferencián beszélt a témáról.
Elmondta, hogy az osztrák épületenergetikai felújítási támogatás 2009 óta működik, valamennyi építő- és építőanyag ipari érdekképviselet közös lobbizásával sikerült elindítani. Az induló évben a 100 millió eurós állami támogatás 650 millió euró felújítási beruházást indukált. Ez 7 ezer új munkahelyet teremtett, az állam bevétele pedig az áfából 105 millió, míg a munkanélküli segély megtakarításból 95 millió euró volt.
Az osztrák rendszerben egy családi ház 5 ezer euró támogatást kaphat, amennyiben az energiamegtakarítás eléri a 30 százalékot. A többlakásos házakban 15 százalék megtakarítás után 2 ezer euró támogatás jár lakásonként. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Gríz Galuska
2011.06.26, 10:41
A téma arról szól, hogy "hiányzik a finanszírozás a lakások energetikai felújításához".
Arra kívántam rávilágítani, hogy a lakások energetikai felújításának finanszírozása egy nehéz ügy. Nem üzlet, röviden szólva. Ezért van a toporgás. Mindenki mástól várja a "boldogító igen"-t. Majd a kvóta, majd az EU, majd az állam. Persze a bankok is, sőt az üzleti szféra.
Talán úgy tudnám összefoglalni, hogy az finanszírozza a lakások energetikai felújítását, akinek érdeke. Ha több érdek találkozik, akkor együttesen.
Jó lenne, ha az esetleges további hozzászólásokból kiderülne, kinek érdeke és miért a lakások energetikai felújítása.
Továbbiak?
2011.06.26, 09:59
Most már hozzászólhatna valaki érdemlegileg is, ne csak ez a 4 emberke egymás beminösítésével.
gzm
2011.06.26, 09:31
Én úgy érzékelem GG egyáltalán nem laikus a témában.pusztán minden körülmények között udvarias és előzékeny, még akkor is,ha a vitapartnere erre egyáltalán nem szolgált rá. Valószínű, hogy profi épületgépész/energetikus. A korábbi hozzászólásaiból, célirányos kérdéseiből is, számomra ez szűrhető le.Udvarias, korrekt kérdéseivel is a tájékoztatást, figyelemfelhívást kívánja szolgálni.Tévedések és feltételezéseket megelőzve: nem ismerem.
Tozo
2011.06.26, 08:01
Csatlakozom GZM-hez:
Gizi, SOHA nem fog megtérülni a ház tetejére szerelt napelem. És ha már kérte, kérem fogadja meg a tanácsot: ne vegyen fel hitelt. Se erre, se semmi másra.
Nagy butaság egy névtelen fórumtag véleménye alapján úgy dönteni, hogy "ő azt mondta, megtérül, akkor megyek hitelt felvenni". Ha Ön nem ért semmit az energetikához, akkor ne ilyen területen próbáljon befektetni.
Megmondom miben van pénz:
- szaktudás
- menedzselési képesség
- és ennek részeként laikusok átverése
- és természetesen szerencse, bűnözés stb.
Olyan nincs, hogy ezekből egyik sem kell, és kockázat nélkül csak úgy magától pénz áll a házhoz. Még egy lakáskiadást is ésszel kell csinálni, különben átvernek a palánkon.
Michael
2011.06.26, 05:13
Tisztelt gzm és GG!
Folytassák akkor Önök a tovább párbeszédjüket. Talán meg is értik majd egymást. Vagy mindkét alias egy személy?
Megyünk és kellemes idötöltéssel csépeljük tovább a napunkat.
gzm
2011.06.25, 20:43
Tisztelt Michael, ne haragudjon, de mi értelme állandóan mellébeszélni=kitérni egy még PV-laikusok által is érdekes egyértelmű és (másod?)percek alatt közérthetően megválaszolható kérdésre válaszolni.Miért nem akar egyenes választ adni. Hiszen Ön ezzel foglalkozik ez a szakmája, ebből él(ne) meg, vagy nem?
Kapásból válaszolhatott volna már elsőre. Ehelyett nyújtja a rétestésztát szakadásig.
Azt tetszett kijelenteni GG-nek:
".. kértem Önt egy e-mail cím megadására! Egyébként tárgytalan, mert ez e közös fórumnak nem helye. Meg kell, hogy értse."
Nem értem meg ill. megértem, hazudni nem mer/lehet/tud a valóságot meg nem lehet/ meri/tudja kimondani?
Nyilvánvaló, hogy soha meg nem térülő beruházásról van szó. Ezt már tisztázták itt előttünk már néhányszor.Teljesen mindegy10 -20-30 vagy O % hitelt vesz fel.Ennek közléséhez ugyan miért van szüksége GG e-mail címére, főleg úgy, hogy hozzá is teszi:"egyébként tárgytalan"?
Ön komolytalan (ebben az ügyben legalábbis.)
Michael
2011.06.25, 18:13
Ön nem fog hitelt sehol sem kapni a teljes beruházási összegre!
A min. 10%-os önerö kell hozzá.
100%-os hitelfelvétellel sohasem térül meg a rendszer! Butaság ilyet kérni! De nem is állítottam ilyesmit, nem is informáltam senkit így el sem!
Szívesen kikalkulálok Önnek egy adott rendszert, ajánlatfelkérés címe alatt. De, nem itt!
Erre kértem Önt egy e-mail cím megadására! Egyébként tárgytalan, mert ez e közös fórumnak nem helye. Meg kell, hogy értse.
Ha eleget visszalapoz itt egy-két napelemes témában, úgy biztosan talál elég -talán Önnek is megfelelö- számvetéseket egyéb diszkurziók alatt.
Gríz Galuska
2011.06.25, 14:33
Remélem, hogy válaszom nem volt sértő. Legalábbis nem volt célja.
Nézzük inkább a témát.
Feltételezem, hogy vannak általános érvényű adatok. Ezekre alapozom érdeklődésem. Ilyen adat például, hogy háztartási méretben mennyi egy kW beruházási költsége. Háztartási méret alatt a tetőn elhelyezhető napelemet értem. Továbbá közelítőleg ismerjük egy ilyen rendszer élettartamát és az ezen idő alatt termelt "kWh"-át. Számításba vehetjük az így elért, pénzben kifejezett eredményt. Itt kétségtelenül bizonytalan vagyok, de Michaelnek ez nem jelent gondot. Mi jobb, minden kWh-t eladni, vagy csak a felesleget? Szóval Michael ki tudja fejezni forintban a napelemes rendszer hasznát. (Ha azonnal nem is, de egy-két hozzászólással tisztázni fogjuk.) A hitel azonos a beruházási költséggel. A futamidőre és kamatra felvehetünk néhány változatot.
Szóval így már érthetőbb?
Michael
2011.06.25, 10:12
Nem ismer, ezért nem is állíthat ilyet, hogy a mellébeszélést választottam!
De nem vagyok az Ön hivatalosan, ajánlatkérésben felkért embere. Ezért nem is áll módomban Önt mélyebb ismeretekkel gazdagítani.
De be kell látnia végre - amennyiben Ön a napelemes rendszerekben otthonosan mozog -, hogy hozamprognózist, finanszírozási tervet és gazdaságossági számítást egyedi (az Ön) adatokkal szoktak elvégezni.
Sokaknak az a bajuk, hogy mindenben általánosítanak illetve akarnak általánosítani, ezért is kapnak a legtöbbször eltorzult eredményeket és fals következményeket.
Amennyiben megad egy elérhetö E-Mail címet (akár freemail), úgy folytathatjuk az Ön kérdésére a választ.
Nem hallgatok el, de a további témakibontás nem ide való!
Gríz Galuska
2011.06.24, 21:19
Egyetlen információval lettem gazdagabb: Michael az egyenes beszéd helyett a mellébeszélést választotta.
Michael
2011.06.24, 21:12
Még egyszer: ez itt egy figyelemfelkeltö informatikai fórum eszmecserére és nem ajánlatkérési hely!
Örülök, hogy felkeltettem egy-két szavammal figyelmét. Amit Ön kér, az egy prognózis és a banknak szükséges számítás hitelfelvételre. Ilyet ajánlatkérésben lehet kérni.
Re: advocatus diaboli
Minél nagyobb a rendszer, annál kedvezöbb a bekerülési összköltség, tehát gazdaságosabb.
De családi házra 1,5 kWp-et nem szokás telepíteni, legfeljebb egy hétvégi lakra és akkor is szigetüzembe.
Gríz Galuska
2011.06.24, 20:09
Tisztelt Michael!
Nem mindegy miért beszélek megtakarításról?
Csak!
Sokadszorra kérdem:
Érdekel, hogy tudnék-e bankhitelből napelemet telepíteni. A vállalkozó megadná a beruházás költségét, és felvenném a hitelt. Utána tisztességes ügyfélként törleszteném a banknak. Csak azt nem tudom, hogy a MEGTAKARÍTÁS fedezné-e törlesztő részletet.
Michael tudja?
Ha a válasz az, hogy tudja, kérem adja meg.
advocatus diaboli
2011.06.24, 20:08
Elképzelhető hogy 2 millió forintból felszerelnek egy 1,5 kW-os napelem rendszert.
Ezzel lehet termelni évente 1500 kWh villamos energiát.
Na ez nem túl sok, bizonyára mindet el is fogja fogyasztani.
Én 56 forintot fizetek 1 kWh villamos energiáért.
E-ként 1500 kWh….. 84 ezer forint évente.
Havonta 7000 forint.
2 millió forintnak havi 4,5%-os kamata 7500 forint.
És ez csak a kamat. Ami nem csökkenti az alap 2 millió forint összegét.
Michael
2011.06.24, 20:04
Tisztelt Gríz Galuska!
Miért beszél Ön állandóan megtakarításról? Itt villamosenergia hozamról beszélünk amit részben felhaszálunk fogyasztói áron és másik x részét értékesítjük a KÁT-ban lerögzített árral. Önnek az egész hozamot kell néznie, amennyiben rendszerére amortizációs számításokat szeretne végrehajtani!
Az én véleményem és eddigi gyakorlati tapasztalataim után még mindig az a válaszom, hogy igen!
Gríz Galuska
2011.06.24, 18:45
Kedves Michael, én nem segítséget kértem. Arra várom válaszát, hogy lehet-e bankhitelből napelemet telepíteni azzal a feltétellel, hogy a megtakarítás fedezi a törlesztést.
Részletezve:
beruházás x forint
hitel x forint
kamat y százalék
futamidő z év
összes törlesztés (tőke+kamat) q forint
megtakarítás a futamidő alatt w forint
Kérdés: "w" és "q" aránya.
Michael
2011.06.24, 18:01
Akkor nem tudok tovább segíteni!
A bekerülési költség a jó elöbb ismertetett három tényezöböl áll általában (önerö+pályazati úton megnyert állami támogatás+banki hitel).
De rendes, az Ön igényére kikalkulált ajánlatot bármikor megkérhet hivatalos honlapokon. Sokan kínálnak már rég óta minden nagyságú hálózatra kötött és szigetüzemü PV-rendszereket a magyar kivitelezök. Német szakmai honlapokon is kaphat ajánlatokat, de a gazdasági eltérések miatt ezek nem adaptálhatóak egy az egyben.
Gríz Galuska
2011.06.24, 17:02
"Kedvezö (4,5-5,5%) és bizonyos futamidöig (10-12-15 év) fix kamattal szerzödött hitellel igen, kifizetödö egy napelemes rendszer 30-35%-os részfinanszírozása."
Sajnos ez nem egyértelmű a számomra.
Michael
2011.06.24, 16:46
2011.06.24, 16:44
Legyen szíves az elsö bekezdést végig olvasni! Az a direkt válasz az Ön kérdésére. A többit ne olvassa el, ha esetleg összezavarná.
De nem a kötekedés kibontakozását várva válaszoltam az Ön kérdésére!
Erre megtalálja a felelös miniszter és titkár urakat a kijelölt helyükön.
További szép napot kívánok Önnek!
netuddki
2011.06.24, 16:40
Jó az a napelem egy Önkormányzat tetején..
Legalább ha megy a csóró a rendelkezési pézér', akkor láthassa, hogy ugyan munkahelyteremtésre nem telik, de az ott van, és milyen gyönyörű, meg környezetbarát....
Gríz Galuska
2011.06.24, 14:42
Ha jól értem a választ, nem banki hitelről írt. A támogatást, stb. kéretik kihagyni!
Tudom-e törleszteni egy napelemes beruházás hitelét a megtakarításból?
Michael
2011.06.24, 09:30
Re: Gríz Galuska
Magán:
Kedvezö (4,5-5,5%) és bizonyos futamidöig (10-12-15 év) fix kamattal szerzödött hitellel igen, kifizetödö egy napelemes rendszer 30-35%-os részfinanszírozása. A megtermelt villamosenergia értékesítéséböl a havi törlesztések és az állandó üzemi költségek is levonhatóak úgy, hogy a maradékot berakjuk a bankba tovább dolgozni. Tehát nem kellene kivenni a hasznot.
Amennyiben a saját villamosenergia fogyasztás 100% (tehát teljesen autark) és legalább 35-45%-ot értékesítünk legalább 15 évre fix árral a leszerzödött egyetemes áramszolgáltató felé, annál rövidebb a megtérülési idö.
Tehát a rendszernek legalább 45%-al többet kell termelni, mint a saját (háztartási) szükséglet.
Az önerö (40%), a pályázati támogatás (30%) és a banki hitel (30%) egyenlö mértékü elosztása a legkedvezöbb.
A rendszer a hitelezö zöldbank tulajdonában van.
A kinti ún. "Zöldbankok" ilyen kondíciókkal megadják a kedvezö hitelt.
De ettöl a hazai bankok messze elmaradnak még, mert a hosszútávú, de biztos befektetés részükröl még nem gazdaságos.
Végül is a napelemes rendszerek tulajdon joga akkor száll át a felhasználóra, amikor az utolsó hiteltörlesztés is megtörtént.
Intézmények+Önkormányzatok részére más a kondíció, hiszen ök legjobb esetben (jó megírt pályázat esetében) 90%-os állami támogatást is kaphatnak.
Visszahozza
2011.06.23, 23:17
A betett pénzt visszahozza.
Akkor mi a gond?
Ez banki hitelnyújtás lényege. Vajon akkor miért nem tolonganak a bankok, hogy hitelt nyújtsanak? Talán utána számoltak? Kiderült, hogy a megtakarításból nem fut törlesztésre?
Majd a hülye államot beugratjuk, hiszen a betett pénzt visszahozza....
Michael
2011.06.23, 10:37
Ha a szén-dioxid kvóta eladásából bevett összeget különbözö idegen lyukak stoppolása elidegenítjük, úgy valóban csak 0,00947 részesedési aránnyal számolhatunk.
Úgy látszik máshonnan is nagyon kell a pénz, mert több jól menö (jól látogatott) iskolát is átvesz ösztöl a katolikus egyház a már felkért hitel fejében!
papa88
2011.06.23, 00:02
Tavaly, 2010-ben nem volt értékesítés, így bevétel sem.
Mipapa
2011.06.22, 22:46
"A szén-dioxid kvóta eladásából tavaly a költségvetés 40 milliárd forint bevételhez jutott, amely a Zöld Beruházási Rendszerbe került, de ennek a Klímabarát Otthon alprogramja keretében csak 188 pályázó jutott 379 millió forint támogatáshoz."
Számtan!
40 000 000 000:378 000 000=0,00947
Nem egészen 1 % és a többi mire lett fordítva? /ELSZÁMOLTATNI!/
Egy pályázó: 378 000 000:188=2 010 638Ft ==2 millkó (3 fős családokkal számolva pályázónként ez összesen kb.600fő)!Milyen vonzata van? Milyen műszaki tartalomra elég?
Az ország energia felhasználásának kb.60%-a háztartások, OTTHONOK falai között történik (és ott 10 millió ember! süt, fűt, hűt kommunikál él és energiát stb. használ ).Ezt klimabarátositja a bevétel 1%-aval a PROGRAM! :)
Ha ennek a bevételnek évente 50%-t fordítaná a költségvetés
a Kilmabarát Otthon alprogramra akkor évekre előre perspektívát adna a felhasználóknak, kivitelezőknek, új munkahelyeket teremtenének. Számos termelést bővítő és gazdasági növekedést lendítő hatása lenne.A másik 50% pedig mehetne "törlesztésre".
Érdeke ez az energia lobbynak, és a bank szférának? Úgy tűnik nem! Pedig lehet, hogy a 99%-ot ezen a vidéken kell keresni, ha vigyázó szemeiket Japánra vetették.....!
Németék már megtették!!!
Nevetséges és "bohóckodásnak " tűnik a program ilyen finanszírozása. Egy programnak lendületet kell adni, különben csak ezt is kipipáltuk.
Energetikai felújítás
2011.06.16, 17:04
Brüsszelben azt hiszik, hogy az épületek energetikai felújítása bankhitelből megoldható. Budapesten is van hasonló nézet.
Bár látnék olyan számítást, ami ezt alátámasztja. Nincs. Mi van helyette? Nem finanszírozható, de majd állambácsi (adófizetők) segítenek.
Re amatőr
2011.06.16, 17:00
Nem tudom, hogy kerül ide a "vezető elit". Nem sopánkodni kell, hanem élni az "átlag ember" számára is adott lehetőséggel. Legalább választáskor letenni a voksot valamelyik irányzat mellett.
Egyébként talán még elkerülhetjük a teljes csődöt, ha ki-ki a saját helyén ennek érdekében munkálkodik. A "vezető elit" is, és az "átlag ember" is.
Amatőr
2011.06.16, 11:14
Az átlag ember ennivalóra gyűjt nem napkolektorra. Köszönjük a vezető elitnek, ha ez az új világrend akkor nem kérünk belőle.
Amatőr
2011.06.16, 11:12
Tapasztalatom szerint még akinek van is pénze az ilyen beruházásokra, az is a pályázatot várja. Egy ismerős cégnél több mint száz elszánt ügyfél várja a támogatást a cég meg örül, hogy még él.
Duma
2011.06.16, 08:56
"Ezzel kapcsolatban idézik Margarete Czerny, az osztrák Építés és Környezet Kezdeményezés Tudományos Tanács vezetőjének szavai."
Jobban tennék, ha kiszámolnák ezt hazai adatokkal. Akkor látnánk feketén-fehéren, hogy követhető-e az osztrák példa vagy sem.
Én úgy találtam, hogy az osztrák számok szerint a megtakarított munkanélküli segély köszönő viszonyban sincs a magyar valósággal. Éppen ez a probléma végső oka. Ha igaz, amit Margarete Czerny mond, akkor ott valóban van forrás, valóban kiadás csökkenésből finanszírozható a dolog. És itt?
Mutassanak rá a hőszigetelő forgalmazók, miből finanszírozható a korszerűsítés! Úgy csinálnak, mintha csak a tudatlanság lenne az oka, hogy kevés a hőszigetelés. Nem. Pénz az nincs, visszafizetendő adósság az van!
Névtelen olvasó
2011.06.16, 05:43
Nálunk ezzel szemben ez a helyzet.
Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva (FELFÜGGESZTVE!)
ÚSZT
Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő és villamosenergia-, valamint biometán termelés (FELFÜGGESZTVE!)
ÚSZT