Németország 10 év múlva lemond az atomenergiáról? Zöldtech *
2011.05.30
1 hozzászólás
A korábbi politikusokból, továbbá tudósokból és egyházi személyiségekből álló, úgynevezett Bölcsek Tanácsa előzetes értesülések szerint azt tanácsolja a kancellárnak, hogy Németország legkésőbb 2021 végéig zárja be atomerőműveit. A testület szerint tíz év alatt végrehajtható a szükséges energiapolitikai fordulat, mindenekelőtt a megújuló energiaforrások hasznosítására való áttérés.
H i r d e t é s
Az atomenergia, illetve az atomerőművek jövőjével kapcsolatos vita nem új keletű Németországban. A fukusimai atomkatasztrófa nyomán azonban ez új lendületet kapott, a lakosság körében pedig még inkább felerősödött az atomenergia-ellenes hangulat. Ezt bizonyítja, hogy március közepén szerte az országban mintegy 250 ezren, május utolsó hétvégéjén pedig csaknem 150 ezren tüntettek az atomerőművek bezárásáért.
Merkel ennek nyomán kormánya energiapolitikájának felülvizsgálatát ígérte, és kilátásba helyezte az atomenergiáról való, gyorsabb ütemű lemondást. A kancellár elrendelte azt is, hogy a 17 németországi atomerőmű közül a hét legidősebbet átmeneti időszakra, azaz három hónapra zárják be. Egyidejűleg megbízta az említett bizottságot, hogy dolgozza ki az atomerőművek bezárásának, valamit a megújuló energiaforrásokra való ésszerű áttérésnek a menetrendjét.
Mindez a jelek szerint a hajrához érkezett, noha változatlanul sok a nyitott kérdés. Hírek szerint a kancellár és pártja, a konzervatív CDU az erőművek bezárása mellett van, és a bizottság által javasolt tízéves intervallumot elfogadhatónak tartja. A koalíciós partner FDP azonban ezt némileg elsietettnek tartja. Nem megoldott még a biztonságos áramellátás problémája sem, és több kérdést vet fel a kormány, valamint az energetikai konszernek közötti együttműködés jövője. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólás:
(A hozzászólás tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)