|
Környezetbarát technológiák
|
Új magyar rekord a Shell Eco-marathon Europe 2011 versenyen
Zöldtech *
2011.05.30
2 hozzászólás
|
 |
|
2277 kilométer egyetlen liter üzemanyaggal: a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata új rekordot állított fel a Shell Eco-marathon Europe első versenynapján, amivel az ötödik helyen állnak jelenleg a Prototípus benzines kategóriában.
Sajtóközlemény - Shell
A Kandó-Electric, az első magyar középiskolás résztvevő csapat szintén büszke lehet eredményeire, hiszen a Plug-in mezőnyben jelenleg ők hatodikak.
Az első versenynapon a teszteléseket követően az egyik legnagyobb kihívás a gépátvétel. Az egyetemi új csapat, a Team Orca Pécsről, az SAP Racing Team Budapestről, valamint a SZEnergy Team Győrből a második, esősebb napon is kitartóan próbálkozik a megfelelő műszaki körülmények megteremtésére.
„A magyar csapatok közül elsőként fogadták el a gépátvételen az autónkat, valamint már az első futamunk is érvényes volt. Szeretnénk tovább javítani eredményeinken, célunk a 400 km túlszárnyalása. A hatodik helyhez 317 km-t tettünk meg” – mondta Dankó Zoltán, a Kandó-Electric középiskolás csapat menedzsere.
„Továbbra is a motor javításán dolgozunk, már nagyon kevés hiányzik a versenyzéshez az SAP Racing Teamnek” – mondta Sági Viktor csapatmenedzser.
„A mai hideg miatt állítanunk kell a motoron, a szél sajnos zavaró volt a mai első futamunkon, de teljesíteni fogjuk mind az ötöt. Reméljük, hogy sikerül megdönteni a tegnapi rekordunkat is” – osztotta meg Bagány Mihály, a kecskeméti GAMF csapat felkészítő tanára.
A napelemes csapat csütörtök este végül átment a gépátvételen: „Nagyon várjuk, hogy erősebben süssön a nap a megfelelő sebesség eléréséhez. Az eredményes teljesítéshez módosítottunk az autó intelligens rendszerén” – mondta Szauter Ferenc a SZEnergy csapatból.
„Ma kétszer is próbálkoztunk a rajttal, de sajnos úgy tűnik, motorhiba miatt nem fogjuk tudni befejezni a versenyt. Mindenesetre nagyon jó a hangulat, tapasztalatszerzésnek remek” – mondta Makida László, a Team Orca csapatmenedzsere.
Május 26. és 28. között a németországi EuroSpeedway Lausitz pályán tesztelik a fiatal szakemberek járműveik üzemanyag-hatékonyságát a 27. Shell Eco-marathon Europe versenyen. A szigorú ellenőrzéseket és a tesztelést követően indulhat a megmérettetés, a diákok energiát nem kímélve javítanak járműveik teljesítményén, sokan éjjel-nappal dolgoznak rögtönzött műhelyeikben. Végleges eredmények hamarosan várhatóak.
(Kattintson a képre a nagyításhoz)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólások:
(A hozzászólások tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Hozzászólások listázása időben növekvő sorrendben.
lehet
2011.06.08, 16:37
Ember!
Vizet lehet bontani, de roppant drágán.
Nagyobb a beviteli, mint a kihozatali ráfordítás.!!
v. D. J. Zs.
2011.06.08, 13:52
GEET technológiával (Paul Pantone 1986-os találmánya) kiegészítve Chris Robinson közel zárt rendszerű GEET technológiájával a GAMF-osok eredményét meg lehet 4-szerezni...
http://www.youtube.com/watch?v=N5Yc4tJAhbc
http://www.youtube.com/...L6mLw9s&feature=related
http://www.youtube.com/...Lrm8f1U&feature=related
És egy kis "őrület"... :-)
GEET GENERATOR RUNS ON BEER AND COFFEE
http://www.youtube.com/...isFwbVc&feature=related
És még valami...
Philip Litherland Teed: The Chemistry and Manufacture of Hydrogen
http://ia600309.us.arch...rymanufac00teedrich.pdf
Mert ugye vizet lehet bontani többféleképpen...
http://www.youtube.com/watch?v=6r6Hcbuqlgk
|