Bencsik: Az évtized második felében jönnek a jobb hatásfokú napelemek Zöldtech *
2011.05.18
32 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint Magyarországnak fel kell készülnie a villamos energiát termelő napelemek gyártására és telepítésére, mivel az évtized második felében jönnek a jelenleginél jóval nagyobb hatásfokú eszközök, és ezzel a megtérülés is jelentősen lerövidül.
H i r d e t é s
A jelenleg társadalmi vitán lévő nemzeti energiastratégiáról az államtitkár elmondta, hogy az évtized végéig még növekedni fog a földgázzal előállított villanyáram mennyisége, de az erdőket eltüzelő biomassza erőműveket az idén már korlátozza az állam.
Az államtitkár a konferencián kifejtette: két éven belül fel kell újítani az energetikai gépgyártást, de ezt azokban a szegmensekben kell megtenni, ahol már van gyártási kezdemény és magyar kutatási eredmény is. Két területet jelölt meg: a biomassza tüzelőberendezéseket, valamint a napenergiás berendezéseket, vagyis a villamos energiát termelő napelem-, valamint a meleg vizet előállító napkollektor-gyártást.
Az államtitkár jelezte: a következő év elejétől a megújuló tüzelőanyaggal működő erőművek új átvételi rendszer és egyszerűbb szabályok mellett működnek.
Bencsik János beszélt arról is, hogy az előrejelzések szerint Magyarország villamosenergia-felhasználása 2030-ig növekedni fog, mivel a háztartások újabb eszközöket működtetnek, és a közúti közlekedésben is terjedni fog a villamos energia használata. Így ha a Paksi Atomerőműnek csak az üzemidejét hosszabbítják meg, de nem bővítik, akkor a leállást követően - 2035-től - újra megugrik a gáz-alapú villamosáram-termelés, amely a szén-dioxid-kibocsátás növekedésével jár.
Két évtized alatt az erőművek hatásfoka - legyen szó szén- vagy gáztüzelésűről - a jelenlegi 30-35 százalékról 55-60 százalékra növekszik. A teljes magyar primer energia felhasználásban a megújuló források 35-40 százalékot tehetnek ki, de az energiastratégia - 20 éves távlatban - ennek a felével számol. A hőtermelésnél viszont a megújuló források aránya 20 év múlva elérheti a 35-40 százalékot - tette hozzá az államtitkár. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
gzm
2011.05.22, 09:14
Kedves Michael sikerült értelmezni a valós német alkotmányos és egyéb extraköltségeket,
...no, és kiszámítani a 343 milliós égből pottyantott manna alkotmányos költségeit?:)
Névtelen olvasó
2011.05.20, 05:56
"egyébként, manapság már 2000EUR/kWp alatt lehet erőműveket csinálni, persze ahol nincs annyi "alkotmányos" és egyéb extraköltség"
1MW-osat már lehet ennyiböl, igen.
De 400kW-os és 2tengelyes Deger rendszert nem.
gzm
2011.05.20, 00:09
Re: Napelem
Ne legyen igaza, de sajnos lesz.nem annyira a svájciaktól, hanem a németektől. Ha meg ránézek egy egész éves,havi/napi bontású német "széláram" betáplálási grafikonra akkor már kezdem sejteni, hogy miért favorizálják a németek annyira a vill. energiarendszerük összekötését gibraltártól- turkuig, miközben több tucat szén és gázerőművet építenek.Már a norvégokkal megegyeztek, hogyha az eu piacon nem értékesíthető a "szélvillanyuk", vagyis csak kedvezőtlen áron, akkor a "széláramot" Norvégiába küldik tárolásra(szet), majd, ha szükségét látják= elég magas visszaszállítják.
A siemens és eon/gazprom karöltve készül a nagy bizniszre. Minden szélerőműhöz egy gázerőmű dukál, persze ennek tartozéka egy gázturbina is.Októberben indul az é-i áramlat.
Névteleneknek és Michaelnek:
ad 1./ A német infláció éveken át(2008 óta) 1,5 % volt és nem 3 %.Most idén áprilisban 2,4-re ugrott, éppen és legfőképpen az energiaárakat okolják érte (az élelmiszerárak emelkedése mellett)
ad2./ németeknél 0,4 % a "napvillany" részesedése,(2020-ra 1,5 % a terv) ezért megengedhetnek maguknak az infantilis K- európai energiapolitikusok beetetésére egy kis étvágygerjesztést= állami luxusköltségen az adófizetőik zsebére.
Kérdés meddig?
Ne legyen igazam, de inkább legyen, Merkel arcáról a jövő évi választások után lehervad az odaragadt együgyű zombimosolya.
Megint csak névtelenkének és michaelnek:
"egyébként, manapság már 2000EUR/kWp alatt lehet erőműveket csinálni, persze ahol nincs annyi "alkotmányos" és egyéb extraköltség"
"Összesített eredmény 25 éves üzemidöre"
Mivel úgy tűnik mindketten tisztában vannak(???) a német alkotmányos és extraköltségekkel, gondolom nem kell lefordítani, ha mégis szóljanak.
"Durch den enormen Zubau weiterer Anlagen und die 20-jährige !!! Laufzeit der garantierten EEG-Vergütung könnten bis über 100 Milliarden !!! Euro an kumulierten Kosten entstehen, hat das Rheinisch-Westfälische Institut für Wirtschaftsforschung RWI errechnet. Dabei sind die RWI-Experten sogar noch von künftig geringeren Stromeinspeise-Vergütungen ausgegangen, die eine derzeit diskutierte Novellierung des EEG vorsieht.
die jährliche Subventionierung jedes Arbeitsplatzes in der Solarindustrie mit rund 205.000 € jährlich.!!!
Denn in den Hightech-Bereichen Zellen-, Silizium- und Wafer-Herstellung sowie Wechsel-richterbau arbeiten nach Angaben des BSW(=német napelem- szövetség) gerade 3500 Menschen. In der technisch weniger anspruchsvollen Modulproduktion sind es 1600. Der größte Teil der Stellen, rund 20 000, entfällt auf das installierende Handwerk. Gezählt wurden die Jobs nie – der BSW schließt pro 150 000 Euro !!! Branchenumsatz auf einen Arbeitsplatz.
In den vergangenen zwei Jahren wurden jedenfalls jeweils mehr als 50 Prozent der in Deutschland verbauten Solarstrom-Anlagen von ausländischen Konzernen geliefert... Nur 201,7 Megawatt konnten die deutschen Firmen 2004 auf den Markt bringen. Aufgestellt wurden hierzulande laut „Photon” mindestens 770 Megawatt. Große ausländische Anbieter, wie etwa die chinesische „Suntech” preisen ganz ungeniert im Internet, daß „80 Prozent unserer Produktion nach Europa geht, mit Deutschland als dem größten Markt”
...verstehen uraim?
"Wolfgang Pfaffenberger, Leiter des Bremer Energie-Instituts, hat die Arbeitsplatz-Effekte der erneuerbaren Energien untersucht. Danach entziehen die „gewaltigen Kosten der Photovoltaik” den Bürgern soviel Kaufkraft, daß mehr Arbeitsplätze verhindert werden, als in der Solarbranche neu entstehen. „Der Netto-Effekt in Bezug auf Arbeitsplätze ist negativ.”
Maradt a kérdés: a pályázati összeg= égből pottyantott manna = 343.200.004 Ft kamatait ki fogja megfizetni?
persze ahol nincs annyi "alkotmányos" és egyéb extraköltség" ott ki lehet pipálni?
Előbbi névtelennek: (bár számomra nem az:)az MFB-t is ezért mutogatni kellene,...tartósítószeres áztatás után :)
Névtelen olvasó
2011.05.19, 23:27
A Korax is minden alapanyagot Kínából hoz. Itt laminálják, melynek a beruházása EUR45e.
Tehát nem kellene ezt így reklámozni!
Névtelen olvasó
2011.05.19, 21:39
"Ezt melyik bank írta alá, hogy éves 3 % infláció mellett, fix 5,4 %-ra ad hitelt 15 évre?"
az MFB-nek vannak és voltak hasonló konstrukciói a kapcsolódó KEOP pályázatokhoz, hadd ne keressem már ki őket, aki ügyes megtalálja
Névtelen olvasó
2011.05.19, 21:35
4% körül vannak jelenleg a német zöldhitelek, 5-10-12-15-20 stb évre, fixen
egyébként, manapság már 2000EUR/kWp alatt lehet erőműveket csinálni, persze ahol nincs annyi "alkotmányos" és egyéb extraköltség
Michael
2011.05.19, 19:41
Re gzm:
Ez a német elökészített kfw-bank ún. "Zöldbank" (5,4%, 15 évre fix kamattal) példája.
Adózás elötti 124.888.264,55 Ft tiszta (hitel+üzemi költségek+biztosítás ebböl már levonva) nyereség, ebből még adózni is kell!
De az újszilvási projekt nem ezzel megy és nem ilyen konstrukciós!
Azt ugyan ki tudja?
Még egy adalék
2011.05.19, 19:09
"Sie ist zudem eine Voraussetzung für die Integration erneuerbarer
Energien in den Strom-Mix – national und grenzüberschreitend. Es braucht daher die
aktive Beteiligung der Schweiz in den EU-Gremien und einen Masterplan für den Ausbau
und die Modernisierung der schweizerischen und europäischen Netzinfrastruktur. Ein
fortschrittliches Energieabkommen mit der EU ist dafür die Basis."
Napelem
2011.05.19, 18:57
"Und die Verbrauchspotenziale für die
Spitzenleistungstage sind z.B. bei der Elektromobilität, bei der Nachwärmung
von Elektroboilern, bei Kühlschränken und Gefrierkühltruhen
usw. zu suchen. Der Verbrauch wird sich also stärker nach dem
Stromangebot richten."
Ne legyen igazam! Még megérhetjük, hogy a svájci háztető termelt áramot nekünk Magyarországon, emelt áron át kell venni...
Fejéről a talpára
2011.05.19, 18:55
Azt halljuk, hogy baj van az energiaellátás jövőjével. Megfizethetetlen lesz a kőolaj, földgáz, szén. Készüljünk fel rá.
Készüljünk.
Mi ebben a baj? Ügyesek és erősek a gyengékkel akarják megfizettetni a számlát. Ráerőltetik az akaratukat, hogy növeljék a megújulók arányát pl. 13 százalékkal. Miből? Részletkérdés. Nyugi, mi szállítjuk a hozzávalót, sőt, ha nagyon kell a bankjaink hitelt is adnak. Húzzátok össze a gatyamadzagot, menni fog. Mi az, hogy sok a 13 %? Ez EU, itt Brüsszelből diktálnak, megértve?
Ehelyett inkább azzal foglalkoznánk, hogy nekünk mi az érdekünk. Lehet, hogy 13 %, de lehet, hogy nem annyi.
Csak magunkra számíthatunk!!!
gzm
2011.05.19, 18:27
Lehet, hogy rosszul értelmezem, de:
Hitel: 42.900.000 Ft (15 évre, 5,4%-os fix kamattal
Önerö: -42.900.000 Ft
Hiteltörlesztés (hitel+kamat):-63.683.718 Ft
Ezt melyik bank írta alá, hogy éves 3 % infláció mellett, fix 5,4 %-ra ad hitelt 15 évre?
Pályázati összeg: 343.200.004 Ft.Ennek kamatait ki fogja megfizetni?
124.888.264,55 Ft tiszta nyereség az évi cca. 5 millió, ebből még adózni is kell,vagy nem ?
Ha valaki előáll egy olyan tervezettel, 430 000 000 Ft-t beruházunk és cserébe kapunk évi legfeljebb 3-4 milliót(se) azt is csak 343 millió ajándék közadakozással,plusz 43 milliós hitelt adjanak hozzá 15 évre 20 millióért 3 % fix infláció mellett azt is dupla feláras kötelezően átvett s.ződ árammal megspékelve, azt a figurát a közgazdaságtudomány tankönyveiből nem szabad kihagyni. Sőt 25 éven át rodsókon kellene mutogatni majd formalinban tartósítva, hogy ükunokáink is tanulmányozhassák, hogy kell hülyét csinálni magunkból.Bocsánatot kérek, de ezt nem szabadna kihagyni.
Michael
2011.05.19, 17:47
T. erbe és fejlesztö!
Általános felépítés összességben nézve:
0.Felmérés, tervezés, részletes, kivitelezési tervezés
0.1.Engedélyeztetési eljárás, esetl. müemlék?, stb.)
0.2.Logisztika (csomagolás, szállítás)
1.Építési terület elrendezése, terepbiztosítás
(2.Földmunkák)
3.Modultartó asztalok, állványzat
4.Modulok
5.Inverterek
6.Szerelés és DC-oldali bekötés
7.Kommunikáció, távfelügyelet (Sunny WebBox) és Sunny Matrix kijelző
8.AC-oldali kábelezés
(9.Középfeszültségű 20 kV-os transzformátorállomás)
(10.Védőkerítés kiskapuval és tolókapuval)
12.Érintésvédelmi mérések
13.Hálózatra köttetés/közremüködés a csatlakozási pontig való kábelezés kiépítése és a rendszer rákötése a közmü hálózatára
14.Betanítás, kezelöi betanítás
15.Dokumentációk: átadási-, üzembehelyezési-, rendszervédelmi-, oktatási-, garancia papírok és jegyzökönyvek.
Remélem nem hagytam ki semmit.
Ezek lennének a pozíciók, amik munkába és költségbe kerülnek.
Karbantartási, inspekciós és felügyeleti szerzödést is szoktak egyböl kötni, föleg nagy rendszereknél.
Üzemi és fenntartási költségek
Nagyobb rendszereket professzionálisan kell tervezni, üzemeltetni és természetesen karbantartani is.
Minél nagyobb a rendszer annál kevesebb a megtermelt kWh-ra eső üzemeltetési költség százaléka.
Az évente felmerülő állandó üzemeltetési költségek, amikkel a napelemes rendszer üzemeltetőjének számítani kell:
Biztosítási nagyság a rendszer nettó értékének kb. 0,2%-a Ft/év.
Rekultivációs költségek: a megtermelt éves villamosenergia nettó értékének 1,0%-a.
vagy pontosabb elosztásban:
Az üzemi és fenntartási költségek tapasztalati értéke az invesztíciós (bekerülési) költségek 1,5%-a.
Rekultivációs, kártalanítási munkák:
A tervezett 25 éves üzemidő után a projektgazdának az eredeti állapotnak megfelelő állapotban kell a területet átadni a természetnek! Ezért erre a visszafordítási munkák költségfedezetére ajánlatos - az értékesített villamosenergia összegéből - évi 1-1,5%-os nagyságrendű összeget valamelyik bankban kamatoztatva visszatartani.
Vegyük a 400 kWp újszilvási 2tengelyes projektet:
Névleges teljesítmény: 401,28kWp (2432dbx165Wp modul).
Önerö: 42.900.000 Ft,
Hitel: 42.900.000 Ft (15 évre, 5,4%-os fix kamattal, 0év törlesztésmentes év),
Pályázati összeg: 343.200.004 Ft.
A rendszer nettó ára:429.000.004 Ft.
Az egyszeri költségek %-os kb. felosztása:
Modulok:235 950 002 Ft (55%)
Inverter:55 770 001 Ft (13%)
Szerelési anyagok:68 640 001 Ft (16%)
Szerelési és bekötési költségek:47 190 000 Ft (11%)
Tervezés+dokumentáció:21 450 000 Ft (5%)
Átlagos fogyasztói nettó tarifa:36,436 Ft/kWh.
KÁT:29,28 Ft/kWh.
Tervezett üzembehelyezés: 2011 Szeptember vége.
25 éves üzemidöre számítva.
1.390 kWp/kWh-t termelhet ez a 2tengelyes rendszer kezdetben évente.
Évente megtermelt, értékesíthetö villamos energia: 557.861 kWhp.a.
25 év alatt termelhetö villamos energia:13.214.704 kWh (a rendszer hatásfokcsökkenését figyelembe véve).
Környezetünk elörelátható CO2-emisszió mentesítése a napelemes rendszer alkalmazásával:344,48 to/év.
Összesített eredmény 25 éves üzemidöre (Ft nettó):
Összes termelt és átadott érték:709.252.063,77 Ft.
Üzemi költségek (karb.+bizt.):-134.580.077 Ft.
Hiteltörlesztés (hitel+kamat):-63.683.718 Ft
Önerö: -42.900.000 Ft.
---------------------------
Támogatási nagyság:-343.200.004 Ft
---------------------------
124.888.264,55 Ft tiszta nyereség+Áfa
Hozamveszteség a modul felmelegedése miatt:8,5%
Hozamveszteség a meröleges sugárzási szög eltérése miatt:2,8%
Egyéb veszteségek (kábel, csatlakozó, inverter, stb.):14,0%
Kombinált rendszerveszteség:23,5%
A napelemek 1820 kWh/m2 éves áramtermelési kapacitását, 5%-os hálózati veszteséget és a valós beruházási költségeket figyelembe véve a napelemmel történő villamos energiatermelés 25 éves üzemidö esetén 34,05 Ft/kWh átlagos évi áron valósítható meg.
Várható éves energiaár emelkedés: 4,5%/év.
Várható infláció az MNB szerint kb. 3%/év.
Megtérülés 11 év után.
Hiteltörlesztés vége: 2026.04.11.
Akinek nem tetszik számításom, az legyen akkor úgy.
Maradok üdvözlettel.
Fabatka
2011.05.19, 15:26
Kérdéseim:
A Ganz-Röck gyár bezárásával és az Alstom gyár bezárásával az elmúlt évben hagyta a politika tönkremenni az egykori legendás hírű magyar energetikai gépgyártás utolsó védvárait. Miért kellett ezt megvárni, miért akarunk nulláról indulni?
35-40% megújuló a villamos energia termelésben és 35-40% a hőtermelésben - csak azt szeretném tudni, hogy ezt milyen energiaforrásra álmodta meg...
A T. államtitkár úrnak az energetika egyet jelent a háztartási méretű rendszerekkel - csak ebben tud gondolkodni (biomassza kazánok, napelemek, napkollektorok).
Amikor 35-40%-nyi megújulóról beszél a hőtermelésben, akkor minden bizonnyal napkollektorokra és pelletkazánokra gondol, de ha kiszámolja hogy ehhez mennyi biomassza és napsütés kell, hamar rájönne, hogy ez vágyálom.
Michael
2011.05.19, 15:19
Egy napkollektoros rendszer akkor is csak napkollektoros rendszer marad, nevezve is, ha 1 vagy 18 db napkollektort kapcsolok a "melegvíz elökészítö" rendszerbe!
Egy fotovoltaikus napelemes rendszer pedig modul/modulokból plusz egyéb mechanikai és elektronikai hardware-böl áll össze. Ez utóbbi rendszerrel csak elektromos energiát nyerhetünk!
Egy kristályos napelemes modul maga több 12,5x12,5 ill. 15,6x15,6 mm-es napelemcellákból (60-72-96) van összeállítva, ezzel mint az áramerösség valamint a feszültség is, tehát a modul névleges teljesítménye stabilizálva és növelve van.
A minöségi modulok napelemcellái pluszszortírozottak, ami azt jelenti, hogy a névleges teljesítményérték elérése garantált.
A teljesítménygarancia 10, 20 és 25 évre van megadva és átlagosan 80%-os teljesítménnyel dolgoznak a jó modulok 25 év után is. Moduldegradációval azaz teljesítménycsökkenéssel (kristályok elöregedése miatt) a gyakorlat szerint csak a második üzemévtöl kell számolni. Az éves degradáció 0,5-0,8%, azaz 100%-20%(12,5%)=80%...87,5%-os a modul teljesítmény leadása 25 év üzemidö után.
Névtelen olvasó
2011.05.19, 11:14
fejlesztőtől sem vennék semmit, az biztos
az alapfogalmakkal sincs tisztában
fejlesztő
2011.05.19, 10:34
re: kedves erbe
A hatásfokot úgy kell értelmezni, hogy ha az új kollektor hatásfoka 17% akkor 10 év múlva kb. 8-9%.
Az európai törvények ártól függően max. 1 év garanciát írnak elő. Ha a termék nagyon jó, akkor a gyártó ezt növelheti ami kb. 2-3 év. 10 vagy 25 évre senki sem vállal jogszerű garanciát, ez a SZÖVEG csak megtévesztő a nagyobb forgalom elérésére. A kollektor nem egyenlő a napelem kifejezéssel, mert a napelem alatt egy egységet értünk, a kollektor pedig sok, 10-20-30-100..... egységből áll. Miután ezek sorba vannak kötve, ha egy elem kiesik (roncsolódik, megszakad....) az a sor kiesik. Ez pedig főleg egy kínai terméknél előfordul. Mindig azt kell nézni, hogy olcsó vagy jó terméket veszünk. Olcsón jót viszont nem lehet kapni.
erbe
2011.05.19, 09:38
Kedves fejlesztő!
1. Nem arra gondoltam, mint Ön.
2. Attól, hogy idegen szavakat kever a hozzászólásba, nem lesz több az értelme, sőt... :-(
3. "Fotovoltikus rendszernél az hatásfok 8-10 után már nem több mint 50%."
Itt most össz. rendszerhatásfokról lenne szó? ???
Egyrészt a kereskedelmi forgalomban kapható termékek max. hatásfoka 17% körül van, de erre a gyártók jobb termékek esetén 10 évre 90%, 25 évre 80%-os teljesítménygaranciát vállalnak.
4. kollektor =|= napelem
A megtérülésről meg talán Michael tudna többet mondani. De létezik. :-)
fejlesztő
2011.05.19, 09:06
Re: erbe
Javasolom, hogy számolja ki a beruházás+fenntartás+karbantartás költségét 10 évre vonatkozóan.
Majd számolja ki, hogy a széllességi foknak megfelelően+inverter mennyi áramot termel. Majd nézze meg az elektromos számláján lévő egységárat.
Ha ezeket összeolvassa/összeszámolja akkor rájön arra amit az előzőekben leírtam. Az f.... és a b... meg nem szalonképes ezen a szinten/fórumon.
erbe
2011.05.19, 08:57
fejlesztőnek nem ártana először az elméjét fejleszteni. Keveri a szezont a fazonnal, az élettartamokról és megtérülési időkről meg halvány f...ogalma sincsen. :-(
fejlesztő
2011.05.19, 08:46
Tapasztalataink szerint magyarországon egyetlen napelemes rendszer sem hozza be a beruházási+fenntartási+karbantartási költségeket az élettartamon belül. Fotovoltikus rendszernél az hatásfok 8-10 után már nem több mint 50%. A thermo-solár rendszereknél az élettartam 5, max. 10 év. Sőt nyáron a fotovoltikus kollektorokat hűteni kellene mert ha túlmelegszik akkor a hatásfoka csökken illetve szétég. Ugyanez a helyzet a thermo-solar kollektoroknál is. A napenergia felhasználása csak akkor rentábilis ha a politika felismeri azt, hogy:
- a fosszilis energiahordózóktól függetlenedni kell,
- az innovációt/fejlesztést támogatni kell,
- a napenergia felhasználással munkahelyeket teremtünk (gyártás, szerelés, szolgáltatás)
- és még egy kis energiát is nyerünk.
Ezt a németek nagyon jól csinálják.
Bencsik úr az évtized második felében már sehol nem lesz, úgyhogy bármit mondhat.
justice.for.hu
2011.05.19, 07:46
Ezeket a hihetetlen jó hatásfokokat hihetetlenül magas pénzekkel lehet elérni. Úgy, hogy a megtérülési idő hosszabb, mint az élettartam (minden viharos vis maior nélkül is. Nincs karbantartás és más rezsi munka sem számolva no meg a konvertálás 220V/50Hz-re. Csak a háztetők és hasonlók jöhetnek számításba, mert máshol rentábilisabban dolgozik a klorofill, mint bármely fotovoltaikus --- mármint Magyarországon, ami se nem sivatag, se nem tengerpart.
És ne legyen átvehető semmilyen támogatott áram! Kellene egy korrekt költség és megtérülés analízis!!!
Ezután, ha valaki hisz benne, m csinálja, de a saját kontójára, és ne nevezze az én adóforintomat az ő támogatásának, mert nem arra adtam. Gyűjtsön befektetőket, mint bármely más iparos és jelenjen meg piaci viszonyok közt. Felejtsük már el, a kínai, német spanyol munkahelyteremtést is, a magyar zöld ipar ontójára!
Michael
2011.05.18, 17:46
Nem akarok feltétlen vesszöt törni a Korax mellett. De azért sok olyan müveletet adaptáltak és korszerüsítettek a gyártási folyamatban, hogy azokat már sajátnak tekinthetik. Minden esetre nem kívánom az a sorsot nekik, mint a Budasolar és társai, mert az egyik kivándorolt a másik pedig egyszerüen piackutatás hiányában csödbe ment illetve korszerütlen volt a gyártási folyamat.
Az újszilvási szolárpark az ismét egy nagy tanulmányi és kísérleti projekt név alatti szülemény.
4 viszonylag alkalmas és hozzáértö pályázót minden fajta formai ürüggyel elutasítottak (mert nem kentek senkit).
De az utolsó az foglalkozik energetikával és erösebb tökével.
Igazán érdekes az újszilvási polgármester felkérése a Minisztérium felé, hogy ezt az utóbbit preferálja a hozzáértés és az idö szüke miatt.
A kivitelezési ütemterv szerint már a statikai próbafúrásokat meg kellett volna kezdeni és be is kellett volna fejezni, hogy a talajt rendezni lehessen, a földmunkákat meg lehessen kezdeni és a teherbírálási szakvélemény szerinti nagyságban a kb. 70 db DEGERtraker alapjait betonozni lehessen.
Igen 2tengelyes trakerek lettek tervezve. De erre a szélességi régióba?
Ezek az 47° geo-szélességi fokoktól felfelé fontosak, ahol minden beérkezö napsugárzást maximálisan ki kell használni a nap alacsonyabb pályája miatt.
A beüzemelési határidöt öszre, szeptember végére tették.
De a támogatási összeget is meg kell nekik kezdeni kiutalni, mert talán hatályát veszti akkor az egész támogatott dolog, olvastam valahol.
Na, de most eltértem a valós témától, elnézést mindenkitöl ezért.
Az átlagosan 13%-os modulteljesítményt minden hozzáértö elfogadja, de az ezt lényegesen túlszárnyaló hatásfokú napelemek mihamarabbi ipari és gazdaságos gyártását nem! Ha már fel is találták azokat és laboratóriumokban kísérleteznek velük, azok az elkövetkezö 5-8 évben még igen csak drágák lesznek (támogatás ide-oda).
Ha a, természetesen a névleges teljesítménynagyságától függö és optimálisan beállított, napelemes rendszert 6 év megtérüléssel reklámozzuk, úgy annak moduljainak hatásfoka legalább 25-35%-osnak kellene lenni! Nem beszélek akkor az összes passzív és aktív elemek minöségéröl és árszinvonaláról, amik (ha a %-os árképzésben nem is olyan nagy szereppel ugyan) feltétlen hozzátartozói egy akármilyen napelemes rendszernek.
Névtelen olvasó
2011.05.18, 16:40
Sajnos a Korax kínai koppintás, magyar gagyikkal felturbózba. Ez is a Helio és Dunasolar társai után fog előbb utóbb eredni.
Amúgy Bencsik egy nagy ***, ugyanis a napelemek ára teljesítményben van meghatározva pl €/Wp, így nagyobb hatásfokú napelem ugyanannyival drágább lesz, sőt túl drága, mert "korszerűbb".
Van itthon elég kereskedő és gyártó, mért nem így nekik lenne segítve?
Másik: az újszilvási projektbe lehet Benne van Bencsik keze, és persze pénze, ugyanis olyan cég nyerte meg aki életében sose foglalkozott napelemmel, azt se tudja mi az, és olyan feltételekkel nyerte, hogy itt valamelyik kormánytag zsebe biztosan vastagodni fog a közeljövőben...
Egy átkozott banda az egész...
Szokolai
2011.05.18, 16:33
volt itt valamikor egy cikk, hogy nem a hatásfok fog fejlődni (ebben téved Bencsik), hanem az áruk csökken gyorsan a napelemeknek - ettől fog valóban mindenhol elterjedni.
asszem ez a cikk fejtegeti ezt: http://napelemek.blog.h..._mikor_jon_a_forradalom
Michael
2011.05.18, 16:05
Re Javaslat: Tessék a Koraxsolar honlapját megnézni: http://www.koraxsolar.hu/
Szerintem ez a cég kiforrott és a külföldi piacra nem, de viszont a hazai piacra be kell(ene) neki törni!
Re: Névtelen olvasó
Na látja, itt a baj, hogy ilyen embereknek ülünk fel állandóan valamilyen választások elött. És még be is magyarázzák aztán késöbb nekünk, hogy mégis csak a másik, másképpen és késöbb lesz jó...
Névtelen olvasó
2011.05.18, 15:01
Ti itt csak magatokat szórakoztatjátok, a kutya nem törődik a polgárok véleményével.
Javaslat
2011.05.18, 14:26
Ha van olyan cég Magyarországon, amelyik vállalja, hogy napelemet és/vagy napkollektort fog gyártani (és eladni), kapjon kamatmentes hitelt.
Nem vagyok közgazdász, de úgy sejtem, hogy a költségvetésbe több jönne be pluszban, mint a kamattámogatás.
Halk kérdés: van ilyen cég?
Nem könnyű betörni a piacra....
Névtelen olvasó
2011.05.18, 11:37
"az erdőket eltüzelő biomassza erőműveket az idén már korlátozza az állam."
Ahhoz képest egy hang sincs a biomassza tüzelő származásának igazolásáról.
És fás és lágyszárú energiaültetvények támogatása is jelenleg bizonytalan időre elhalasztva. Így nehéz lesz !
Michael
2011.05.18, 10:07
"Bencsik János államtitkár hozzáfüzte, hogy ezeket a fejlesztési lehetöségeket most kell megragadni,
mert nagyon rövid idö alatt
megétrülhetnek ezek a beruházások:
napelemeknél mindössze egy 6 év alatt, napkollektoroknál pedig két-három
év alatt." - idézet a Csongrádi Hírek 2011/1. kiadásából -
Ezt regélte Bencsik Úr az elmúlt heti Délmagyarországi-Körutazásán Csongrádon.
Nos itt állítom Tisztelt Bencsik Úr, hogy ezek az adatok már számtaniailag lehetetlenek így valótlanok.
Mi értelme az ilyen beszédnek? Mi a cél ezzel?
Vagy nem a választó polgár által egyszer befizetett adópénzéböl lett ez az utazás és a küldöttség finanszírozva? És akkor nem a választó szerepét kellene képviselni az önkormányzaton belül is Önnek? Ön nem fakadt sírva, amikor Csongrádon meglátta/meghallotta a súlyos patthelyzetet?
Amatőr
2011.05.18, 09:43
Dolgozni kéne már nem pofázni meg konferenciázgatni. Az eljátszott bizalmat nagyon nehéz, és csak tettekkel lehet visszaszerezni, tisztelt vezető urak.
Névtelen olvasó
2011.05.18, 09:24
"de ezt azokban a szegmensekben kell megtenni, ahol már van gyártási kezdemény és magyar kutatási eredmény is"
attól tartok a jó öreg dunasolar, budasolar, eurosolar, heliogrid stb elavult, eladhatatlan vonalat akarják megint továbbvinni = garantált csőd
Michael
2011.05.18, 06:00
Jó Bencsik Úr!
Ha most kijelentette a konferencián ezt a fontos elörelépést a terjesztésben és a gyártásban is, akkor megkérdezném most Öntöl jogosan, hogy az újszilvási 400kWp-es napelemes rendszerbe beépülö napelemek miért jönnek Kínából (DelSol). Absolút ismeretlen. De ami a legfontosabb a már külföldön is elismert Korax gyár jó minöségü napelemei miért nem voltak jók erre a projektre? Ugyan is ennek a cégnek az ajánlata el lett utasítva a pályázatokból! Vagy ez a mottónk, hogy vásároljunk ismeretlen, olcsó kínai terméket és növeljünk "gazdaságunkat"???
Annyi az értelmetlen döntés és megannyi a kételkedés az igazságos döntésben!