Egy német passzívház építés bemutatása Passzívház Magazin *
2011.05.17
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Egy négyfős család részére épült a passzívház az energetikai számításba bevont, 160 m2-es területtel. Az építést mutatjuk be, néhány szerkezeti megoldást kiemelve.
H i r d e t é s
»Azért alkalmazzuk a meghatározást- energetikai számításba bevont terület- a passzívházaknál, mert igazán az a jellemző ezeknél a házaknál, vagyis ez a terület, amely az ún. termikus burkon belül van. Nem feltétlenül kell, hogy ez a terület lakóterület legyen, hiszen a termikus burokba akár pincét (lakófunkció nélküli) is be lehet venni, ha alkalmazzuk a passzívház szabályait. A bemutatásra kerülő ház részben került alápincézésre, amely a terep adottságokból is adódik. Az alápincézett részben egy vendégszoba,és a gépészeti helyiség kapott helyet. A vendégszoba igaz a kis ablakai miatt nem sokáig vendégmarasztaló, de a célnak megfelel, és így nem kellett emiatt a funkció miatt a földszinti, vagy emeleti hasznos területet növelni. A vendégszobát még dolgozóként is használják majd, a számítógéppel történő munkához úgysem szükséges a nagy ablak felület.«
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.