Veszteséggel kezdte az évet a dán Vestas szélerőmű építő vállalat
Zöldtech *
2011.05.05
5 hozzászólás
|
 |
|
 |
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz. |
A világ legnagyobb szélerőmű kivitelező vállalata a dán Vestas az idei évet is veszteséggel kezdte, még a tavalyinál is nagyobbal. Az egész szélerőmű ágazatot a megrendelések viszonylag alacsony beérkezése sújtja, a várt fellendülésnek egyelőre nyoma sincs.
Az első negyedévben az üzleti szintű veszteség 69 millióra, a tavalyi első negyedévinél 30 millió euróval nagyobbra duzzadt. A Dow Jones hírügynökség által megkérdezett szakértők átlagban 34,6 millió eurós üzleti veszteséget vártak. Az üzleti eredmény kulcs mínusz 6,5 százalék lett mínusz 4,6 százalék után.
Az első negyedévben 72 millió euró nettó veszteséget szenvedett el a Vestas a tavalyi 26 millió eurós veszteséggel szemben.
Tavaly hosszú ideig gazdálkodási nehézségekkel küzdött a társaság, éves mérlegét csak az erős negyedik negyedév mentette meg.
A vállalat az eredmény tekintetében gyenge évkezdet ellenére is megerősítette előrejelzését, hogy az idén hétmilliárd eurós értékesítési árbevétel mellett 7 százalékos üzleti eredmény kulcsot ér el, mivel az első negyedévi forgalom mintegy negyedével haladta meg a tavalyi első negyedévit.
Az első negyedévben 1,06 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el a Vestas, 24 százalékkal többet az egy évvel korábbi 849 milliónál. A Dow Jones által megkérdezett elemzők 960,4 millió eurós forgalmat vártak.
Az idei első félévben a Vestas el kívánja érni fedezeti pontját, szemben a 2010 első félévi 219 millió eurós üzleti veszteséggel.
Az egész szélerőmű ágazatot a megrendelések viszonylag alacsony beérkezése sújtja, a várt fellendülésnek egyelőre nyoma sincs. Az Egyesült Államok és számos európai ország költségvetési helyzete egyelőre nem teszi lehetővé nagyobb környezetvédelmi energiaipari beruházások beindítását, ami fokozott árversenyre kényszeríti a szélerőmű ágazatban működő vállalatokat. (MTI)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólások:
(A hozzászólások tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Hozzászólások listázása időben növekvő sorrendben.
nakaroly
2011.07.10, 11:54
http://zoldtech.hu/cikk...110704-kinai-szeleromu/
Ez az ok itt leírtam, és az, hogy nem hajlandók modernizálni pl. Whale turbina.
Budai Zoltán
2011.07.09, 22:21
Üdvözlök mindenkit!
Olyan energiatároló gyártása van előkészületben amit a szélerőműparkoknak fejlesztettek ki. Akkor tárolja el az energiát amikor már más tárolók rég felmondják a szolgálatot.
Én úgy gondolom az energia eltárolása mind a napelemerőműveknél és a szélerőmű parkoknál gondot okoz. Most van megoldás!
willhiting@indamail.hu
erbe
2011.05.06, 13:02
b2!
Ezt én már nem tudom kivárni, ha 120 évig élek is. (2072) :-(
b2
2011.05.06, 09:19
Szerintem Györgyi Viktor prof. találmánya rengette meg a piacot.
A befektetők inkább várnak még egy kicsit.
Rövidesen megjelenik az olcsó, nagyon kis szélben is termelő, legnagyobb vihart is elviselő, könnyen szervizelhető, nagyon jó hatásfokú, stb. stb. grandiózus Magyar találmány.
Névtelen olvasó
2011.05.05, 18:44
Ez az az eset, amikor nem új derékszíjat veszünk, hanem egy lyukkal beljebb csatoljuk be.
Már csak az hiányzik, hogy a grínpísz is veszteséges legyen...
|