Takarékosságra tanít az energiabringa Zöldtech *
2011.04.29
6 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Energiabringákkal indult országjárásra az Energiapersely program: a kerékpárra hasonlító szerkezetet hajtva bárki élményszerűen tapasztalhatja meg, mennyi áram kell ahhoz, hogy otthonában például egy olvasólámpa negyedórán át világítson. Az első állomáson 2000 Wh energia gyűlt össze emberi erővel. Jövő héten folytatódik az áramgyűjtés.
H i r d e t é s
Az energiabringák építésével tavasszal készültek el az Energiapersely program szakemberei, és először április első hetében vetették be őket kísérleti üzemben: félezer önkéntesen jelentkező, vállalkozó kedvű látogató közel 2000 Wh áramot termelt meg.
Az energiabringák jövő héttől folyamatosan, ősz végéig járják az országot, hogy mindenki részt vehessen az áramgyűjtésben. A következő helyszín a Hungexpón lesz a Renexpo ideje alatt, május 5-7-ig.
Bárki, aki felül és teker az energiabringán, kap egy kódot, amivel a Facebookon tudhatja meg eredményét: ezen a felületen az is kiderül, mire elég az energia, amit megtermelt. Érdemes kipróbálni az energiabringát: a résztvevők 6 mezőnyben indulnak és az adott mezőny első 30 helyezettje elemtöltőt-szettet kap ajándékba.
"Ennél is fontosabb, hogy az energiabringázók testközelből tapasztalhatják meg, mit jelent elektromos energiát termelni. Még konkrétabban: megmutatjuk, hogy az energiabringázás néhány intenzív perce alatt megtermelt energia mire elegendő. Természetessé vált számunkra, hogy kattintunk a villanykapcsolóval és a szoba fényárban úszik, mi azt szeretnénk elérni, hogy ilyenkor jusson eszünkbe az is, ez mekkora munka eredménye. Az áramhasználatot szeretnénk tudatosabbá tenni, illetve ennek gazdasági és környezeti hatására felhívni a figyelmet." - mondta el Smucz Katalin, a társaságcsoport marketing-vezetője.
A társaságcsoport takarékos áramhasználatra ösztönző, felnőtteknek szóló edukációs programja, az Energiapersely eddig alapvetően a weben volt jelen, illetve energiatanácsadó roadshow-val járta az országot, majd tavaly szeptemberben egészült ki egy interaktív budapesti bemutatóteremmel. Legújabb kezdeményezésükkel, az Energiabringával az ELMŰ-ÉMÁSZ szakemberei szeretnék gyakorlatban megtapasztalhatóvá tenni az áramfogyasztás nagyságrendjét - és közelebb hozni a résztvevőkhöz, hogy mi is rejlik az villamosenergia-számlán szereplő fogyasztási értékek mögött.
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Névtelen olvasó
2011.05.18, 22:06
Kísértet járja be Magyarországot, Olajos Péter kísértete:
"Az egyén érdekeltté tételének leghatékonyabb módja, egy olyan másodlagos gazdasági kör kialakítása lehetne, melynek alapját egy fogyasztói csoportonként meghatározott mennyiségű elfogyasztható energiakvóta jelentené."
Danubius Robin
2011.05.04, 18:38
Kálmán Lászlónak: Szép, szép, csak a bringa nem termel semmit. Kár
Az ELMŰ-ÉMÁSZ EnergiaBringa egy szimulátor. Jól mutatja, hogy két perc alatt intenzív kerékpározással akár
100 watt feletti teljesítményt is elérhetünk. Függetlenül attól, hogy az EnergiaBringa nem tud egy 100 wattos izzólámpát működtetni.
b2
2011.04.30, 13:47
Egy kirándulás kapcsán, egy szabadban megrendezett szemétgyűjtés, játékos vetélkedő színterére tévedtünk.
Egy feltett kérdésre, ha valaki jól válaszol, az vehet egy süteményt az asztalról.
Én sértőnek találtam a jutalmazás e formáját igyekeztem elterelni a csapatomat.
Egy kisgyerek viszont szeretett volna egy süteményt,… megpróbáltam segíteni neki.
Kérdés……..Mekkora erővel nyomod a földet?
Súgtam…330 Nyúton. Amit a kisgyerek hibátlanul el is mondott.
A kérdező szomorúan mosolyogva közölte hogy sajnos nem.
Egy középiskolás fiatalember nyert. Ő 55 kilóval nyomta a földet.
Nem derült ki hogy kilóohmmal-e, vagy kilólumennel-e.
Ha most elmondanám hogy melyik középiskola tanulója volt, akár be is perelhetnének.
De énszerintem nem energiabringa kellene, hanem fizikaóra.
Ahol a fizikatanárok fizikát tanítanának.
Névtelen olvasó
2011.04.30, 13:26
Jó, akkor tekerjenek tisztelt választott polgáraink vele, példamutatás képpen.
Névtelen olvasó
2011.04.30, 09:46
Elemtöltésre alkalmas. Az izzadság a lényeg. Meg lehet vele kampányra utazni.
Kálmán László
2011.04.30, 09:26
Szép, szép, csak a bringa nem termel semmit. Kár.