Passzívházak épületgépészeti megoldásai
Zöldtech *
2011.04.27
* Szerző: Sariri-Baffia Enikő
9 hozzászólás
|
 |
|
 |
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz. |
Április 29-én és 30-án Budapesten a Magyar Építőművészek Szövetségének házában ismertető előadást tartanak a Magyarországon most induló Minősített Passzívház Tervező képzésről.
A passzívházak alapötlete abból az elgondolásból ered, hogy a minimális – nem nulla – fűtési hőenergiaigényt egy leegyszerűsített fűtőrendszer fedezi, amelynek kialakítása költségcsökkenéssel jár. Ez pedig részben biztosítja a jól szigetelt burok és a szellőztető rendszer többletköltségeit.
Ennek az egyszerű elvnek a következetes megvalósítása Nyugat-Európában az elmúlt 10 év során kiemelkedő fejlődéshez vezetett: mára már több, mint 30.000 passzívház épült, amelyek között sok közintézmény is van. Az Európai Unió döntéshozói is belátták, hogy elérhető és gazdaságosan megvalósítható cél olyan épületek kivitelezése, melyek fenntartásakor alig kerül a légkörbe klímára kártékony anyag. Ezért döntésük értelmében 2020-tól az Únió tagállamaiban csak ilyen épületet lehet majd újonnan megépíteni.
A passzívházak minimális energiaigénye teszi lehetővé azt, hogy az épületet teljes egészében megújuló energiával láthassák el, mely a jövőben - a fosszilis energiahordozók rohamosan növekvő ára miatt - előbb utóbb nem lesz elkerülhető. A megcsappanó mennyiségű fosszilis energiaforrásokat legegyszerűbben megújuló energiákkal lehet jelenleg pótolni. A nukleáris energia jövője Csernobil és Fukusima óta erősen megkérdőjeleződött. A német szövetségi kormány például többi politikai párttal kivételes egyetértésben döntött úgy, hogy mihamarabb meg kell szabadulni a német nukleáris erőművektől, mert a belőlük származó kockázat nehezen kezelhető, amellyel a német lakosság nem hajlandó tovább együtt élni.
A passzívházak gépészetei rendszereinek kialakításához a szokásostól eltérő gondolkodás szükséges: miközben egy hagyományos 150 m²-es családi ház befűtése 10-15 kW teljesítményű kazánt és minden szobában egy tekintélyes méretű fűtőtestet, vagy padlófűtést igényel, addig ugyanez az épület passzívházként befűthető akár egy 1500 W-os hajszárítóval is. Fölösleges tehát százezreket költeni egy bonyolult fűtőrendszerre és a hő elosztására, mivel ez sokkal egyszerűbben és olcsóbban is megoldható.
A passzívházakban továbbá az ablakok közelében nincs szükség fűtő felületekre. A kiváló szigetelésű háromrétegű üvegezéssel rendelkező ablakok belső felületei olyan melegek a legcsikorgatóbb hidegben is, hogy nem érzékelhető közelükben huzat, vagy egyéb kellemetlen érzet.
Viszont a léghigiéniai és a hővédelmi szempontok miatt elengedhetetlen tartozék a szellőztető berendezés, mely visszanyeri a házból a kidobott levegő által távozó hőnek a 80-90%-át. A légelosztó rendszer pedig felhasználható a még fennmaradt minimális fűtési hő elosztására is.
A gépészeti rendszerek kiválasztásában és tervezésében háttérbe szorul a fűtés és nagy fontosságot nyer a szellőztetés kialakítása. A gépészet és az épület termikus burka szorosabb kölcsönhatásban vannak egymással, mint a hagyományos épületek esetén. Ha nem kellő minőségű a tervezés vagy a kivitelezés, akkor a legkisebb baj az, ha a ház többet fogyaszt a tervezettnél. Kevésbé szerencsés esetben azonban nem lesz megfelelően befűthető, mivel csak alacsony fűtőteljesítményre méretezték a rendszert.
A középületek esetén hasonló a helyzet: egy 1000 m² alapterületű óvoda kiválóan befűthető egy 10-12 kW teljesítményű falon függő kondenzációs gázkazánnal, viszont egy kiemelkedően energiahatékony szellőztető berendezést igényel. A passzívházak esetén előtérbe kerül a melegvízellátás is: energiaigénye majdnem megegyezik a fűtésével. Olyan rendszerek szükségesek tehát, melyek mindezeket az igényeket kielégítik: kicsik, egyszerűek, lehetőleg olcsók, de képesek fűteni, meleg vizet készíteni és szellőztetni, ezen felül lehetőleg megújuló energiákkal is kiegészíthetők.
A piacon ilyen rendszerek ma már nagy számban megtalálhatóak, de az optimális kiválasztásuk, méretezésük még a szakembereket is próbára teszi. A hagyományostól eltérő igények új fajta mérnöki gondolkodást tesznek szükségessé, mely jobban ügyel a részletekre.
Április 29-én és 30-án Budapesten a Magyar Építőművészek Szövetségének házában a Minősített Passzívház Tervező tanfolyam keretében e témába lehet betekintést nyerni.
29-én, pénteken a passzívházak tipikus hőelőállító rendszerei kerülnek bemutatásra, 30-án szombaton a szellőztető rendszerek kialakításának alapjaiba nyernek a résztvevők betekintést.
A tanfolyamon minden érdeklődő részt vehet, azonban műszaki előképzettség ajánlott. A tanfolyam különösen ajánlható építészeknek és épületgépészeknek.
A Minősített Passzívház Tervező tanfolyam összesen 9 témát érintő modulból áll, mely 10 napon keresztül kerül oktatásra. A tanfolyam végén egy vizsga is tehető, melyen a sikeres vizsgázók bekerülnek a www.passivhausplaner.eu című nemzetközi adatbankba is. Ezen kívül tervezzük más magyar platformokkal is a lista megjelentetését, hogy az építtetők könnyen megtalálhassák őket.
A tanfolyamhoz kapcsolódó bővebb információk a következő honlapon találhatók meg, melyen keresztül a jelentkezés is lehetséges: www.passzivhaztervezo-oktatas.com
A tananyagot az Európai Unió támogatásával a darmstadti Passivhaus Insitut állította össze. A magyarországi tanfolyamot az Építész Továbbképző Nonprofit Kft. szervezi. Az építész és a mérnöki kamarák továbbképzési kreditpontokat is adnak a részvételért.
Sariri-Baffia Enikő okl. építőmérnök
passzívház minősítő és oktató
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólások:
(A hozzászólások tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Hozzászólások listázása időben növekvő sorrendben.
Biztosan így van?
2011.05.18, 22:03
"Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a hűtési igények csak villamos energia felhasználásával fedezhetőek."
nakaroly
2011.05.04, 20:02
Szerintem szükség van más fajta magas hő szigetelésű olcsó anyagok kifejlesztésére amik nem éghetők. Pl. préselt perlit, vagy vákuumozott perlit csomagok, védő lemezek közé (lindab), (ez bizonytalan meddig tartaná vákuumot?) vagy aerogél, vagy keverék anyagok.
Volt több tűz eset (elektromos zárlat miatt általában és más szabálytalanságok miatt) ezzel kapcsolatban ez tény ezt nem lehet elhallgatni. (vagy szigorúbb szabályok kellenek az ilyen házakhoz)
vénróka
2011.05.04, 08:18
Kapitány a gépháznak: - Mennyi?
Gépház a kapitánynak: - Harminc!
Kapitány a gépháznak: - Mi harminc?!
Gépház a kapitánynak: - Mi mennyi?
bigyó
2011.04.30, 13:04
"a még fennmaradt minimális fűtési hő"
Ez alatt azt érti, h a fennmaradt fűtési igény kielégítését képes ellátni, így külön fűtőtest alkalmazása nélkül kialakítható a rendszer...
Elnagyolt fogalmazás.
Névtelen olvasó
2011.04.29, 08:33
Nagyon nagyon furióznak tartom ezt a csak magyarországi akkreditációs pontszerzési elöírásokat mérnököknek!
Aki pl. gépészeti mérnöki szakot tanult és elvégezte régen már, régen a megfelelö helyén dolgozik, az akkor nem lehet projektfelelös sehol?
Rengeteg idöt ellopnak és sok pénzt kiszednek az olyan ember zsebéböl, aki ide-oda utazgat a pontokért és egész napokat ott ücsörög valaki beszédéd maghallgatni!
Miért nem néznek most külföldi példákra? Ott sehol sincs ilyen! Ismét átestünk a ló túloldalára!
K.P.
2011.04.28, 23:07
Apró lényegtelen műszaki kérdésekkel nem zaklatom, kedves Sariri-Baffia Enikő, de szíveskedjen világosan megválaszolni:
Mi tervezők egyetemet, főiskolát végzünk, aztán gyakorlatot szerzünk, majd a Kamaránál regisztrációt és engedélyt szerzünk, erre idő, pénz és idegrendszer megy rá. Ekkor leszünk hivatalosan dolgozható tervezők. Az Ön tanfolyamán bárki részt vehet és megszerezheti a tervezői minősítést? Ez szerintem felháborító és arcpirító pimaszság a kamarai tagságra kötelezett képzett tervezőkkel szemben. Nos, mi a válasz?
sz
2011.04.28, 18:48
Ezt én sem értettem.
Köszönöm Energetikus, akkor csatlakozom!
"a még fennmaradt minimális fűtési hő" = ?
Energetikus
2011.04.28, 14:41
Tisztelt Sariri-Baffia Enikő!
A hozzászólás korlátaira is tekintettel fejtse ki, kérem az alábbiakat:
"A légelosztó rendszer pedig felhasználható a még fennmaradt minimális fűtési hő elosztására is."
M.
2011.04.28, 10:29
Nagyon tetszett a cikk.Minden mondata elgondolkodtatott, nagyon figyelem, mert nekem tervem egy ilyen ház.
|