Bencsik: még a nyáron elfogadhatja a parlament az energiastratégiát Zöldtech *
2011.04.21
44 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
A 2030-ig szóló energia stratégia napokon belül elkészül a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM), május elején kezdődik a szakmai vita, majd a kormány tárgyalja, és a parlament a meghosszabbított tavaszi ülésszakán el is fogadhatja azt.
H i r d e t é s
A stratégia fontosabb elemei közé tartozik például az, hogy megszűnik a távfűtőművek "gáláns támogatása". Az állam nem a kapcsoltan előállított áramot, hanem a hőt támogatja, a felszabaduló támogatást pedig az alternatív energia támogatására fordítja, mondta Bencsik János, az NFM államtitkára szerdán a Budapesti Műszaki és Gazságtudományi Egyetemen rendezett "Energikus város" című konferencián.
A szél- és napenergia nagyobb arányú felhasználása csak akkor jöhet szóba, ha megépül az ezek tárolására szolgáló szivattyús tározó erőmű - tette hozzá az államtitkár.
A legnagyobb energia megtakarítás az épületeknél érhető el. A 4,3 milliós épületállománynak ugyan is a 70 százaléka felújításra szorul. Az egy négyzetméterre jutó felhasznált energia Magyarországon 250 kWh/év, míg Szlovákiában mindössze 130 kWh/év - ismertette az adatokat Bencsik János.
Amennyiben a lakosság 30 százalékkal tudja mérsékelni az általa felhasznált energiát 2030-ig, úgy a nemzetgazdasági megtakarítás 22 százalék lesz.
Az állam a megújuló energiák közül a zöld áramtermelést, így például a kapcsolt üzemű - áramot és hőt előállító - biogáz erőműveket támogatja. A méret azonban nem lehet a településen túlnyúló teljesítményű, mivel akkor túl nagy körből kell begyűjteni a biomasszát. A mai nagyteljesítményű gázüzemű fűtőművek bio-fűtőanyaggal elképzelhetetlenek.
A stratégia eleme még, hogy a kisebb városok, illetve egyes térségek önellátók legyenek energiából. Ez összefügg azzal a nemzetközi törekvéssel, hogy decentralizált okos hálózatok lássák el villanyárammal a fogyasztókat.
Erre egy példát is hozott az államtitkár, a Bükk-Mak nevű Leader csoportot. Ez 44 Észak-magyarországi települést készül ellátni energiával. Ebben lesz napelem, faapríték tüzelés és a patakra szerelt mikro vízturbina is. A magyar kormány támogatja a projektet, most pályáztak uniós támogatásra, és ha kiépül a rendszer, 500 ember megélhetését biztosítja.
Az energia megtakarítás másik nagyobb eleme a közösségi közlekedés, amelynek vonzónak kell lennie ahhoz, hogy az emberek azt válasszák az autó helyett. Az elektromos hajtású tömegközlekedés előnye, hogy a városi hulladékból készített biogáz, majd az ezzel előállított áram (is) működteti. A városok zöld-területeit pedig esővízzel kell locsolni, így a csapadék nem terheli a tisztítóműveket.
Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy az EU-ban a városfejlesztés nemzeti hatáskörben van, de az illetékes miniszterek - informálisan ugyan, de - együttműködnek. Ebből a kapcsolatból született 2007-ben a Lipcsei Charta, amely a várostervezés és a környezetvédelem alapelveit fogadta el. A minisztériumok illetékes vezetői május elején Gödöllőn találkoznak, a magyar uniós elnökség keretében. A magyar fél itt terjeszti elő a klímaváltozásról szóló kézikönyvét. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Virágnyelv
2011.05.18, 21:16
"Mindez azt jelenti, hogy Magyarországra egyszerre jellemző a nagyon alacsony fajlagos (egy főre jutó) energiafelhasználás és a viszonylag magas energiaintenzitás."
Ez azt jelenti, hogy a magyar munka alul van értékelve.
Vigaszul József Attilától:
"Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres -
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes."
Névtelen olvasó
2011.05.18, 20:51
"A globális klímaváltozást előidéző CO2 kibocsátás"
Hát itt tartunk.
Aki nem ért ezzel egyet, az lapít.
Arany János ma is megírná a "Walesi bárdok"-at? Petőfi hallgatna?
Energetikus
2011.05.18, 20:40
"A kormány célja jelen Energiastratégia megalkotásával az energia- és klímapolitika összhangjának megteremtése."
Hol érhető el a magyar klímapolitika?
3/4
2011.05.18, 20:37
Mi köze van a parlamenti erőviszonyoknak az energetikai szakmai kérdésekhez?
Jobb lesz a napelem hatásfoka, ha a parlament úgy dönt?
A szakma megosztott, és kevés kivételtől eltekintve érdekek kiszolgálójává lett. Meggyőződés, abból is meg lehet élni?
Michael
2011.05.18, 16:20
Tájékozódás nekem azt jelenti, hogy ugyan arról a témáról több helyröl más irányelvü (és politikai beállítottságú)forrásból összeállítom -az eddigi tanulmányaimat felhasználva- véleményemet.
Általában mindig azt mondom, hogy amit nem látok és nem tudok kézzel megfogni, azt nem hiszem teljesen el.
A kételkedéseket az eddigi hazai negatív élményeim erösítik meg magamban, sajnos.
Bizonyos köröknek hiába argumentál aztán már csak "acsarkodik" az ember jó szándékból, de azt már tehetetlenségéböl, azt fel sem veszik azok a bizonyos körök.
Dogmatikusan kiötlött, páratlanul balga és végig nem gondolt ügyletek felböszítik az embert már csak azért is, mert valamiben reménykedtünk az elözö kormány stratégiája után.
Talán még sem jó az a 3/4-es többségi arány!?
Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyákba
2011.05.18, 14:34
Kedves gzm!
Mit tenne Bencsik János helyében?
Elhiszi
2011.05.18, 14:32
Kedves Michael, hogyan tájékozódik? Ha olvas valamit nyomtatva vagy a világhálón, mikor kezd kételkedni?
Michael
2011.05.18, 08:29
"Nem az államtitkárnak kell a legjobb energetikusnak lenni."
Ez biztos, különben nem jó helyen lenne, szokták mondani.
De nem mindegy, hogy bizonyos érdekcsoportok sok balgaságát még saját maga is elhiszi és azokat prédikálja, azokkal hitetgeti a népet. Lsd. a napelemek, napkollektorok eröfeszített hazai gyártását és alkalmazását a lefolyt konferencián.
Névtelen olvasó
2011.05.17, 22:18
Kedves gzm!
Lépjen kapcsolatba Bencsik Jánossal, és adjon neki megfelelő tájékoztatást.
gzm
2011.05.17, 20:18
de a leginkább alultájékozottnak sem,... hogy finoman fejezzem ki magamat.
re gzm
2011.05.17, 14:28
És a szakma?
Marakodó érdekcsoportok. Nem az államtitkárnak kell a legjobb energetikusnak lenni.
gzm
2011.05.16, 22:14
Bencsik János valószínűleg olyan helyen abszolválta az érettségit, ahol a matematika kötelezően elhagyható volt.Mindenestre valaki tájékoztathatná, a képzeletbeli- matek nélkül- érettségizett társai közül, mondjuk pl. Olajos vagy Illés pajtásai, hogy először is mi kiotót már majdnem ötszörösen túlteljesítettük.Ennél tovább nem kellene számolniuk, mert a sok 0, 0000...-ba csak belegabalyodnának.Az embernek ennyi ostobaság mellett, már megmosolyogni sincs kedve a szamárságaikat. Ki itt belépsz(=a jövő hazai energiapolitikája)hagyj fel minden reménnyel.Nem akarom elhinni, hogy egy államtitkár ennyire korlátolt legyen.Hol mondta ez a "jó ember" ezt az ökörséget?Bocsánatot kérek az érintettől és a másként gondolkodó olvasóktól, de nem lehet igaz, hogy ekkora sötétség felülkerekedjen a józan észen és a természettudományos törvényeken, vagy, ha igen, legalább az ország érdekeit kötelessége lenne józanul felmérni.
Az MTA tagok ilyenkor szégyenükben hová dugják a fejüket, meg a diplomájukat?
papa88
2011.05.16, 20:55
Ezt olvasta?
"Bencsik János elmondta azt is, hogy a tervezet szerint stratégiai tartaléknak tekintik a hazai lignitvagyont a jelenlegi kitermelési kapacitással és infrastruktúrával, de a szén-dioxid- leválasztási és tárolási technológiák alkalmazásával."
Tűz
2011.05.16, 20:28
Ki beszélt pályázatról?
Ennyi pénz!?
2011.05.16, 18:10
Miért?
Ha jól meg van írva az a "leválasztási" pályázat, úgy ismét nyerhetnek ök is, mint sokan mások is egy-két ésszerütlen dologra. A lényeg, hogy a tüz mellet lévök ismét tovább élhessenek. Nem?
Most olvastam
2011.05.16, 17:53
Szén-dioxid leválasztást terveznek a visontai lignit erőműhöz.
A beruházó már dörzsöli a markát.
Kína meg legyint. Kb. egy perc alatt kibocsát annyit, amennyit mi jó pénzért egy év alatt leválasztunk.
Ennyi eszünk van?
Ennyi pénzünk van?
Kostyál L.
2011.05.14, 10:54
Szomorúan látom, hogy a magyar állam nem lát fantáziát a centrifugális erő és a centripetális erő kölcsönhatásában.Pedig ebből a kölcsönhatásból soha nem látott hatásfokú erőgépet lehet csinálni.El lehet látni energiával családi-házat, városokat,űrobjektumokat,mindenféle mozgójárművet szárazon,vízen és vizalat. Mi magyarok birtokában vagyunk e-csodának.Akinek tulajdonában van ilyen lehetőség, előtte nincs akadály.Ne gondja senki,hogy ez így is marad örökké Lehet, hogy már el is késtünk.
Nach Bali und den vier IPCC-Klimaberichten wird langsam deutlich, dass Energieeinsparung und Klimaschutz nichts miteinander zu tun haben.
Entgegen der bisherigen verbreitenden Meinung, baut sich z. B. bei 50 % weniger Verbrauch von Öl, Gas oder Kohle das CO2-Polster in der Atmosphäre nicht ab! Das nimmt, wie sämtliche Kurven seit 200 bis 250 Jahren (ca. ab 1750) beweisen, ständig zu."
gzm
2011.04.29, 22:30
Mai hír:
Közel hétmilliárd forintot költ fejlesztésre a következő években az utolsó "magyarországi" cukorgyár, a kaposvári üzem tulajdonosa, az osztrák Agrana-csoporthoz tartozó Magyar Cukor Zrt.
A magyar állam pár éve(ha jól emlékezem ) 21 ? milliárdot költött az EU szankciók elkerülésére, és a hazai cukorgyártás/cukorrépa termelés felszámolására.
Mennyit tetszene majd igényelni a rossz mínőségi földjére igényelt támogatás után a bedőlt enrgianádtermelésének felszámolására?
és mi lenne az ötlete, mennyi kellene majd az unokáinak egy újabb megújulós ötletének támogatására, csakhogy elkerüljük a szankcionálást és rá ne fizessenek az energianádas "szamárkalandra" ? Lesz még lé az EU szankcióspénztárban?.. és EU ?
gzm
2011.04.29, 22:07
"energianádat telepítek idén 8ha saját erőből de lenne még 20-22ha rossz minőségű földem is ha lenne támogatás."
ha a 8 ha-t saját erőből megoldotta,mi az akadálya, hogy a többit is megoldja?
"szankcionálják majd, mindenki ráfizet."
ugyan ki és mit és hogyan szankcionálna?
az eltúrt EU cukorkvóta leépítési projektjének esetleges elvetését szankcionálták, meg is lett az eredménye ..ráfizettünk. Az EU szamárságait ki szankcionálja? Pedig támogattuk/juk/.. mármint a szamárságait.
Tudna prezentálni akkreditált eredményt az energianád termelési/tüzeléstechnikai vizsgálatairól?
Névtelen olvasó
2011.04.27, 20:30
Energianövény ültetvények nélkül nem tudja az ország teljesíteni a célokat.
Ültetvények támogatás nélkül csak akkor lesznek megfelelő méretben amikor már késő,ezt szankcionálják majd, mindenki ráfizet.
Ezek tények sajnos, most kell lépni és egy jó támogatási rendszert kidolgozni és gyorsan bevezetni.
Én energianádat telepítek idén 8ha saját erőből de lenne még 20-22ha rossz minőségű földem is ha lenne támogatás...
P. S.
Névtelen olvasó
2011.04.26, 19:02
És az új Alkotmány is nagy dáridóval végzödött egyesek részére az adózók pénzéböl.
Névtelen olvasó
2011.04.26, 01:29
a 72/2007. (VII. 27.) FVM rendeletben megfogalmazott célok úgy valósultak meg, hogy 2007 2013 között kb 3000 ha ültetvény országosan.(500 ha / év országosan , ez nem valami sok.) Ez aztán egy kormányokon átívelő sikertörténet. Publikációkra, propagandára többet költöttünk az adófizetők pénzéből.
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.04.25, 19:24
Igen, értm, és elnézést kérek.
őszintén mondom, még most is azt mondom, ha "általunk választott" politikussal sikerül beszélni, hogy "értetek haragszom, nem ellenetek..."
Csak az un. "listás" képviselő nem létezik számomra. Arra nem szavaztam.
Az valaki hálájából lett az.
Jó lenne a kétharmados többséggel élve eltörölnia listás képviselőséget.
Persze csak akkor fog sikerülni, ha a nem listásoknak van kétharmada....
No, eltértünk a tárgytól (bár nem sokkal).
Csak egyre kevesebb érti meg.
Talán van a hatalomnak egy mellékhatása?
Re_2: Felelös
2011.04.25, 15:42
Tisztelt Zuba János Úr!
Nincs itt az Ön kijelentésével ill. fejtegetésével semmi baj.
Ez egy sajnálatos felkiáltás és nem "cinikus" hurrázás, mivel a szavazók felültek a szép propaganda szövegnek, és egy reményteljes jobb megélhetöségért rájuk is szavaztak, sajnos!
Névtelen olvasó
2011.04.25, 08:13
Átolvasgattam az összes biomassza és energiapolitikai rovathoz írt kommentet. Amit pl a fásszárúkhoz olvastam az egyszerűen siralmas.
Névtelen olvasó
2011.04.25, 08:08
Bevallom én is erre a mostani kormányra szavaztam, de amit itt olvashatok energiaültetvény ügyben az elkeserítő.
A fejetlenség és mellébeszélés hegyekben. Egy szavazót biztosan elvesztettek
streszi
2011.04.24, 22:14
Belegabalyodtak... :)
Aki tud alkotmányt módosítani, az kérem ne gabalyodjon semmibe! Mert az kemény csávó. Kifogásnak helye nincs. Ezért kapják a négykarikás autót a félmillás fizuval?
Belegabalyodtak... :)
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.04.24, 21:30
Nem kell cinikusan "hurrázni".
Annyi történt csupán, hogy belegabajodtak a sok jogi, meg irányelvi katyvaszba, mint macska a házicérnába.
Mintha a józan ész az ördögtől való lenne.
Re_2: Felelös
2011.04.24, 12:07
Hurrá! Mégegyszer!
Megválasztottuk a jelenlegi kormány embereit és parlamenti képviselöinket, azzal a reményben, hogy ök a néppel összhangban fognak cselekedni és érdekeiket állandóan szemük elött tartva végre minden rétegnek egyértelmü szociális és gyorsabb tetteket látunk majd.
Füstbe ment tervek lettek azok amikben reménykedve bíztunk a választásig és rövid ideig a választások (önkormányzati) után.
Szánalmas ez a tendencia! Itt is látható, hogy megint elment a pék órásnak!
Akkor nem csak én látom az egy labirintusba haladó játszmákat így.
Az egész egy "nesze semmi fogd meg jól" eset ismét, sajnos!
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.04.24, 11:22
Túl sok az irányelv, a feltétel, a stratégiaterv.
Közben egy egyszerű pályázati kiírás hosszútávra lebénítja a munkahelyteremtésen alapuló biomasszatüzelést intézményi épületekben, azok "átgondolt " besorolásával".
Ezért lényegében az intézményeknél csak napkollektorra, napelemre, meg geotermikus hőre leht pályázni.
MIt akar a Bencsik hosszutávon megfogalmazni stratégiának?
Az ott felejtett régi-új szürke eminenciások már ezt a fentiekben el is döntötték. Hiába rázza a lábát már, a meccsek le vannak játsszva.
a politikusoknak az egészben már csak a "nesze semmi-fogdmegjól" szerepjáték maradt, hagyjuk is az egészet, mert értelme semmi.
Energetikus
2011.04.24, 11:06
Egy országban, egy adott időpontban meghatározható a villamos energia piaci ára. Ez többé-kevésbé az előállítás költségétől függ, amiben természetesen nem csak a folyó költséget vannak benne. Benne van az infrastruktúra amortizációja is.
Ha ez a költség viszonylag kicsi, akkor nincs nagy hajlandóság a fogyasztás mérséklésére. Ha ez a költség viszonylag nagy, megfontolandó, hogy a beruházásaink inkább a fogyasztáscsökkentést lehetőségeit célozzák. Jobban járok, ha a drágább áramból kevesebbet fogyasztok.
A baj csak az, hogy döntéseink 10-20 évre szólnak. Azt viszont nehéz előre látni, hogy a villamos energia ára (előállítási költsége) hogyan alakul a jövőben.
Mi ebből a tanulság?
Tegyük félre az érzelmeket. Tudásra, tájékozódásra van szükség. Óvakodjunk a hamis prófétáktól. Nézzük meg ki miért állítja azt, amit állít. Az igazság mellett (helyett!) túlteng a féligazság.
Jó döntést!
Tozo
2011.04.23, 14:03
Régóta tudjuk: egy politikuson onnan látszik, hogy éppen hazudik, hogy mozog a szája.. Aki egyszer a zsírosbödön közelébe jutott, azt csak a kényelem érdekli. Nem rossz emberek, nem gonoszak, egyszerűen ilyen az emberi természet.
A legnagyobb környezetszennyezést a fölösleges túlfogyasztás okozza. Azt pedig a hitelek, az agymosó reklámok és a közoktatás hiánya. A fenntartható fejlődés és a mai demokratikus kapitalizmus szöges ellentétben áll.
Az áruházakban a bevásárlókocsit érme ellenében lehet elhozni és ez motivál arra, hogy vissza is vigyék a helyére.
Ugyanezt kellene bevezetni pl. az üdítős palackokkal, de nem 60Ft-os betétdíjjal, hanem 1000Ft-ossal. Akkor majd visszaviszik és nem a szemétbe kerül.
Kaptam 50 ezer forint fizuemelést. Azóta lazábban veszek 2 literes műanyagpalackos jegesteát , és bizony én is egyre inkább teszek rá, hogy mi lesz vele. Ha lenne rajta 1000Ft betéti díj, akkor még vissza is vinném.
Szelektívbe már nem viszem, mert nem fér be, egy szeméttelep a négy színes konténer környéke. Ha ők nem ürítik, én minek vigyem?
Névtelen olvasó
2011.04.23, 11:15
Most már csak a következő kérdésemre szeretnék választ kapni:
Ha már folyamatosan ellenőrzik a források elköltését akkor közöljék, hogy 2007 óta amióta a 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet megjelent erre a jorgcímre mekkora összeget fordítottak( éves bontásban ). Tartok tőle, hogy olyan jelentéktelen összeget, amit a minisztériumban sem hisznek el.
Ez csak 4 szám az az a 2008 as, a 2009 es ,2010,2011es adatra lennék kíváncsi.
2007 óta nem telepítettek azaz támogattak 3000ha nál többet országosan sem. Ez maximum 4 év alatt 300 szer 200 000 Ft azaz 150 millió Ft éves átlagban, de inkább ennél kevesebb. Ez vitte volna el a forrásokat. Arra hivatkozni, hogy eddig is meg volt hirdetve és most ezért nincs lehetőség erős túlzás. A 2008 óta tartó válság miatt is eleve kevesebben vágtak bele egy ilyen drága és utólag támogatott beruházásba. Most,hogy talán kifelé megyünk a válságból most viszont azt mondják nincs rá pénz és nem írják ki a pályázatot csak jövőre amit csak 2013 ban kell amúgy is csak kifizetni mi lesz így ebből ? Ebből az következik ,hogy sem 2011 ben sem 2012 ben nem, hanem talán majd 2013 ban lesz legközelebb telepítés ami majd 2016 ban fordul termőre. Így állnak a kérdéshez.
Hová lettek a források ?
Névtelen olvasó
2011.04.23, 10:18
Tessék csak itt hőbörögni. Jobb, mint ha a családját verné...
Re_2: Felelös
2011.04.23, 08:02
Hurrá!
Megválasztottuk a jelenlegi kormány embereit és parlamenti képviselöinket, azzal a reményben, hogy ök a néppel összhangban fognak cselekedni és érdekeiket állandóan szemük elött tartva végre minden rétegnek egyértelmü szociális és gyorsabb tetteket látunk majd.
Füstbe ment tervek lettek azok amikben reménykedve bíztunk a választásig és rövid ideig a választások (önkormányzati) után.
Szánalmas ez a tendencia! Itt is látható, hogy megint elment a pék órásnak!
Balogh László
2011.04.22, 21:34
Bencsik úr ha venné a fáradtságot és az említett Szlovákiába átbattyogna láthatná, hogy hatalmas napelemes farmok épülnek gőzerővel. Jelenleg Bencsik úr és csapata semmilyen megújulót sem anyagiakkal, sem rendeletekkel nem támogat. Miről is beszélünk?
Re.Felelös
2011.04.22, 07:12
Az a jó, hogy az a bizonyos papíros sok mindent kibír! Az után csak várakozni lehet, de miben lehet reménykedni?
26.a pontja
az itt felsorolt folyamatosnak beállított fvm pénzügyi ösztönzők egyike sem működik jelenleg, akkor miről beszélnek ?
co2
2011.04.21, 19:53
FN.hu, MTI
2011. április 21. 18:46
Elkezdte a nagymányoki feketeszén feltárását a pécsi Calamites Kft., a szénmezőről várhatóan egy hónapon belül üzemi mennyiségben termelik ki a magas fűtőértékű szenet - mondta a cég üzemvezetője.
A negyven hektáros, összesen két és fél millió tonna szenet rejtő terület közepén bányagödröt hoztak létre, amely a tengerszint feletti 240 méteres magasságban már tartalmazza a felszíni műveléssel kitermelhető feketeszenet. Kaufmann Tibor elmondta: jelenleg a széntelepek felszínre hozását szolgáló feltáró munkát végeznek, a szén kitermelését a terület nyugati végén készülő meddőhányótól kelet felé folytatják. A társaság a tengerszint feletti száz méteres magasságig rendelkezik engedéllyel a szén kitermelésére.
A Nagymányokon 1965-ig folytatott mélyművelésű szénbányászat 150 méter magasságig terjedt, de a kft. reményei szerint a 100-150 méteres sávban is találnak szénvagyont. A 25 évre tervezett munka végeztével teljes rekultivációt végeznek a területen, az idei helyreállításra a cégnek 24 millió forintot kellett elkülönítenie. A most felszínre került, oxidálódott szén egyelőre nem a várt minőség, de ez is magas, 16-17 ezer kilojoule fűtőértéket képvisel kilogrammonként. A földben rejlő feketeszén 20-24 ezer kilojolue fűtőértékű. A szakember megjegyezte: jelenleg az országba érkezik 13-14 ezer kilojoule fűtőértékű import háztartási szén is.
a kft. az idén 17 ezer tonna szén kitermelésére kapott engedélyt, később évi százezer tonna ásványkincset termelnek majd ki. Várhatóan egy hónap múlva indulnak el az első szállítmányok, a cégnek az ajkai erőművel egyelőre szóbeli megállapodása van a teljes mennyiség átvételére, de egyre nagyobb igény van a lakosság részéről is - tette hozzá. Kaufmann Tibor elmondta: a társaság célja, hogy a Máza és Váralja térségében 10,5 négyzetkilométeres területen rejlő jelentősebb, 438 millió tonnás feketekőszén-vagyont kitermeljék.
Kalmár István, a kft. üzletfejlesztési igazgatója korábban azt mondta, a nagymányoki beruházás 1-1,5 millió euróba kerül, amelyet a cég hitel nélkül, saját forrásból finanszíroz.
Felelős
2011.04.21, 19:10
Tessék elolvasni a megújulós cselekvési tervet.
Nemzeti törekvés?
2011.04.21, 18:26
Magyarország most minden hírek szerint a biomasszát támogatja kiemelten. A többi megújuló források nem érdeklik a felelösöket?
Névtelen olvasó
2011.04.21, 12:17
Ezúton tájékoztatom, hogy Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár úr részére címzett elektronikus levelét megkaptuk. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program egyik kiemelt célja a megújuló energiaforrások felhasználásának bővítése. Jelenleg az I. tengely forráshiányos, ezért(lágyszárú energiaültetvények és a fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatások (71/2007. (VII.27.), 72/2007. (VII. 27.) FVM rendeletek ) ezen jogcímekre, az esetleges forrás felszabadulás esetén lehet majd újra pályázni. Erre leghamarabb 2012-ben kerülhet majd sor.