KMOP pályázati támogatást nyert az Algaprogram Zöldtech *
2011.04.28
8 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Az Algaprogram keretében algatechnológia segítségével Magyarországon is nagyüzemi mennyiségben állíthatnak elő bioüzemanyagot, biomasszát, valamint értékes kozmetikai- és gyógyszeralapanyagokat.
A projekt összköltsége 305 millió forint, ebből az Európai Uniós KMOP támogatás 135 millió forint.
H i r d e t é s
Sajtóközlemény - Intelcom Kft.
2010. március 23-án, alig több mint egy évvel ezelőtt az Intelcom Mérnöki Kft. és a Greenflow Corporation Zrt. (akkori nevén Green Capital Zrt.) algakutatási centrum és Európában újszerű bioalga üzem létrehozását célozta meg közös szándéknyilatkozatuk aláírásával. A tervek szerint az algatechnológia segítségével Magyarországon is nagyüzemi mennyiségben állíthatnak elő bioüzemanyagot, biomasszát, valamint értékes kozmetikai- és gyógyszeralapanyagokat.
Az Algaprogram most újabb, már a gyakorlati megvalósítást lehetővé tévő állomásához érkezett el: az Intelcom Kft. az alga előállítására KMOP pályázatot nyert.
Az Intelcom Kft. 2011. április 21-én projektnyitó rendezvényt tartott. A rendezvényen részt vettek az Intelcom Algaprogramban résztvevő munkatársain kívül az MTA Tihanyi és Szegedi kutató központok algológusai, mint kutatók, a Spring Solár Kft., amely cég az ipari méretű alga biomassza előállítására alkalmas reaktor és szűrő tervezésben és gyártásában működik közre, a Greenflow Zrt. és vendégeik.
A megnyitón Csányi Ferenc, az Intelcom Kft. ügyvezető igazgatója ismertette a projekt előzményeit, a korábbi eredményeket, így például bejelentette a magas keményítő tartalmú algatörzs ipari jog védelmét.
Örömmel számolt be a 2010-ben beadott KMOP 1.1.4-09/2010-0090 számú "Az ipari algatermelés problémáira megoldást nyújtó, innovatív alga biomassza termelő eljárás és foto-bioreaktor kifejlesztése" című pályázat kedvező elbírálásáról és a támogatási szerződés aláírásáról, ami lehetővé tette a projekt indítását. A projekt összköltsége 305 millió Ft, ebből az Európai Uniós KMOP támogatás 135 millió Ft.
Ismertette a most induló kutatás-fejlesztési elképzeléseket, a projektet. Bemutatásra került a korábbi fejlesztés eredményeként megépült kutatást segítő reaktor és labor.
Csányi Ferenc egyúttal bejelentette, hogy 2011. június 1-től a cégcsoportból kiválással megalakul az Első Magyar Algatechnika Kft. Az így megalakított cég kizárólag a magyarországi alga-biomassza előállítására alkalmas technológia-tervezéssel és építéssel fog foglalkozni.
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Névtelen olvasó
2011.11.19, 15:26
Na pont ilyeneknek kell pályázni, hogy cége megélhessen!
Tipikus a hozzáállás?
Krúdy Renáta
2011.11.18, 16:35
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni! A cégünk szeretne valamilyen pályázaton részt venni, hogy fejlődjön. Fő profilunk az egészség/egészségre nevelés. Valakinek van esetleg tudomása olyan pályázatról, ami jó lehet nekünk?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.05.05, 20:20
Tehát 1 m2 algatelep fajlagos beruházási költsége mennyi is?
Ha a gyakorlati megvalósításra kaptak pénzt, akkor ezt tudni kell, nem?
Bocsánat az alább elkövetett téves adatokért, tisztázom:
A gyakorlati adatokból egy napelemrendszer 154 kWh/m2 energiát produkált.
Nem az 1 m2 , hanem az 1 kW névleges teljesítmény fajlagos rendszerára 800.000 HUF.
1 m2= 102.300 HUF.
A fotoszintézis adata pontos (4,8-5,2) kWh/m2 évente).
Elsőre azt gondolná az ember, hogy amennyiben az algaberuházás a napelemberuházásnak csak a 3%-ába kerül, akkor paritásban vannak.
Ehhez 1 m2 algatelep (tokkal-vonóval)3.000 HUF/m2 kellene legyen.
Viszont az üzemanyag, ha autóban ég el, akkor 38% maximum hatásfokkal számolhatunk mozgási energiára, tehát 1-1,2 %- a lehet csak a fajlagos beruházási érték a napelemhez képest, hiszen a termelt áramot 80% hatásfokkal alakíthatjuk át mechanikai energiává.
Szóval érdekes lenne az a fajlagos algatelep beruházási érték, hogy lássuk, hogyan lehet ilyen szép összeget nyerni akkor, amikor mától nincs makói fokhagymatermesztés (200 munkanélküli megint legalább), meg nincs cukorgyártás, nincs konzerv, nincs malom, stb.
Régi békési kesernyés tájhumor:
"Szegínyek vagyunk, meg íhesek, de szípen járunk..."
Zuba János agrippaenergy@gmail.com
2011.05.05, 19:01
Valahonnan leírtam régebben egy gyakorlati értéket egy napelemrendszerről.
11 kW, 13.248 kWh/ átlagév.
A 16% hatásfokot elfogadva
T=11/0,8/0,16=86 m2
Ebből adódik, hogy: 13.248 kWh/86 m2 = 54 kWh/m2.
A különbség így is nagyságrendi.
Re:8
2011.05.05, 17:14
Helyénvaló az összehasonlítás.
Nem (gazdaságtalan) algaprogrammra kellene atyafiainknak összpontosítani ebben az idöben!
8
2011.05.05, 14:10
Egy kis háttér info.
Algák energetikai célú termelése már alapjaiban nem rentábilis, csak úgy mint az ipari termelés.
Ez csak pályázati források lenyúlása, csodálom hogy az elbíráló bizotság támogathatónak itélte.
A földre 0,8 kW fényenergia érkezik négyzetméterenként.
Az év 8760 órájából gyakorlatilag 2200 óra vehető teljes napsütésnek.
A többi éjszaka, felhő stb.
Ha ezt 16% hatásfokú napraforgatós napelemmel hasznosítjuk, akkor
2200*0,8*16% = 280 kWh – t kapunk négyzetméterenként.
Napraforgatás nélkül ennek a felét.
A fotoszintézis gyakorlati hatásfoka nem több 2% - nál
Mivel a napraforgatás nagy tételben nem oldható meg, így
2200*0,8*2%*0,5 = 17,6 kWh – t kapunk.
Valójában ennél is kevesebbet, mert a napfényes időszakok egy része téli időszakra esik, amikor hiába süt a nap nem nől a fű.
A fotoszintézis hatásfokáról gyakran igen mesés adatokat is hallhatunk.
Főleg algatechnológia területén.
A gyakorlati apróság.
1 hektár földterületen évente megtermelhető 20 tonna energiafű
Kiszárítva tömege csökken, fűtőértéke javul
Négyzetméterenként akár 18 MJ - 5kWh is elérhető
Tehát napelemmel 280 kWh
Gyakorlatban fotoszintézissel 5 kWh
22
2011.04.28, 11:15
Kiváncsian várjuk az erdményeket.Reméljük egyszer majd ezt is bejelenti Csányi Úr!Mert ez eddig még csak rizi-bizi.