Napelemgyártó üzem épül Komlón
Zöldtech *
2011.03.30
4 hozzászólás
|
 |
|
 |
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz. |
Napelemgyártó üzemet épít a Solar Energy Systems Kft. Komlón, a november végéig tartó beruházásra mintegy 1,2 milliárd forintot költenek.
Vajda László, a társaság szóvivője elmondta: a cég a komlói ipari parkban, egy hektáron építi fel 1400 négyzetméteres, évi 16 MW kapacitású üzemét, amelyben modern, amerikai-japán technológiával végzi villamos energia előállítására szolgáló 140, 230, valamint 270 W névleges teljesítményű napelemek gyártását.
A szóvivő hozzátette, hogy a 2008-ban alakult Solar Energy Systems Kft. Magyarországon a harmadik, napelemek gyártására létrejött magyar tulajdonú vállalkozás, és működéséből évente 4 millió euró bevételt remél. Termékeiket elsősorban a német piacra szánják, tekintettel arra is, hogy Németország 2020-ra a jelenlegi 8,5 százalékról 40 százalékra akarja növelni a megújuló energiák arányát.
Vajda László ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a napenergia hasznosítása iránti igény Magyarországon is erősödni fog a jövőben. Ennek köszönhetően egyre többen telepítik majd a villamosenergia-költségeket és az áramszolgáltatónak való kiszolgáltatottságot csökkentő környezetbarát napelemes rendszereket.
Polics József, Komló polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztéshez nyújtott mintegy 400 millió forintos közös európai uniós és állami támogatás a rendszerváltás óta az első olyan termelő vállalkozás beindítását teszi lehetővé a városban, amely nagy számban teremt új munkahelyeket.
Úgy vélte: a mintegy 100 új munkahely ugyan nem sok a városban regisztrált munkanélküliek számához viszonyítva, mégis hatalmas jelentőséggel bír, hiszen az első lépés, hogy a 2200 állástalan nagy részének munkát biztosítsanak a következő években.
A polgármester megjegyezte, hogy tárgyalásokat folytatnak befektetőkkel megújuló energiára épülő erőmű létesítéséről és könnyűipari foglalkoztatási lehetőségekről is. (MTI)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólások:
(A hozzászólások tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Hozzászólások listázása időben növekvő sorrendben.
Névtelen olvasó
2011.10.12, 10:02
Én személy szerint nagyon várom csak az a baj hogy túl sok a jelentkező rá így nem biztos hogy bekerülök. Pedig nagyon szeretnék dolgozni. Sok sikert hogy megvalósuljon.
Pakusza Zoltán
2011.04.01, 19:44
A megvalósulás talán nem kérdéses de a működtetése a rendkívül magas alapanyag költségek miatt már jelenthet kérdőjeleket. Sok sikert hozzá!
Névtelen olvasó
2011.03.30, 19:00
A rétsági üzem is bedölt...bár lehet, hogy más technológián alapul...és persze jókora támogatást kapott annak idején.
kívánok hozzá sok sikert...hiszen ez a jövő!
Névtelen olvasó
2011.03.30, 18:10
egy héten két PV-modul összeszerelő üzem bejelentése? (a másik a berettyóújfalui) Szép... aztán kívánom, hogy valósuljanak is meg!
|