Családi házak energetikai hatékonyságának javítására is lehet majd pályázni
Zöldtech *
2011.03.28
7 hozzászólás
|
 |
|
 |
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz. |
A nyár folyamán két pályázat kerül kiírásra az Új Széchenyi Terven (ÚSZT) belül; az egyik a meglévő családi házak energetikai korszerűsítésére, a másik pedig új építésű családi házak energiahatékony módon történő létrehozásához fog segítséget nyújtani.
Nemcsak a nagyvárosi iparosított technológiával épült társasházakra, hanem a vidéki környezetben meglévő, 1992 előtt épült családi házakra is kiterjesztik az új épületkorszerűsítési programot - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyért felelős államtitkára Kiskunhalason a helyi református gimnáziumban tartott fórum előtt.
Bencsik János kiemelte: az ország energiafüggőségének oldásához a megújuló energiaforrások elsősorban a hőellátás vonatkozásában tudnak hozzájárulni.
Ahol mezőgazdasági vagy erdőgazdasági melléktermékek, hulladékok állnak rendelkezésre, ott a helyi, közösségi igények kielégítését biztosító hő termelésére kerülhet sor, ahol pedig geotermikus energia van, annak a használatát fogják támogatni pályázati forrásokkal is.
Bencsik János utalt arra: a Dél-Alföld jó helyzetben van, mert meglehetősen sok geotermális kúttal rendelkezik, amelyek nem csak gyógyfürdő céljára hasznosíthatóak.
Célként jelölte meg, hogy ahol megfelelő hozamú kutak vannak, ott a geotermikus energiának a hő oldalát is használják ki.
Az államtitkár szerint az épületenergetika területén óriási megtakarítási lehetőség van.
A külső energiafüggőség oldását nem csak a megújuló energia elterjedése szolgálhatja: a fel nem használt energia a legolcsóbb és a legtisztább energia - húzta alá az államtitkár.
Bencsik János statisztikákra hivatkozva elmondta: az állami és az önkormányzati középület-állomány energetikailag fenntarthatatlan állapotban van, és a lakosság tulajdonában lévő otthonok 70 százaléka ugyancsak energetikailag felújításra szorul.
A klíma- és energiaügyi államtitkársághoz tartozik a Környezet és Energia Operatív Program gondozása. Az államtitkár - aki a testület monitoring bizottságának elnöke is - példaértékűnek nevezte azt a pályázatot, amit Kiskunhalas városa az elmúlt évben nyújtott be, és az elmúlt napokban kedvező elbírálásban részesült.
A város 3,4 milliárd forintos uniós és központi forrásból származó támogatást kap, hogy ki tudja építeni a város biztonságos szennyvízkezelését biztosító csatornahálózatot - számolt be a pályázat eredményéről.
Bencsik János hangsúlyozta: a kis- és közepes vállalkozásoknak is érdemes figyelemmel kísérniük az ÚSZT kiírásait az épületenergetikai programokra, hiszen az önkormányzatok mellett ők is pályázhatnak. (MTI)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólások:
(A hozzászólások tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Hozzászólások listázása időben növekvő sorrendben.
Szemerédi Antal
2011.04.03, 16:05
Szeretném a családi házak mellett az
üdülőszövetkezetek is pályázhatnának a
jövőben és necsak a saját erőből szigeteljenek. Miért zártak ki minket?
Csak 5 szövetkezet nem pályázhat, miért?
CIVIL 2011
2011.04.02, 00:17
Mi lett a tavalyi kampányban nagy hévvel hangoztatott "100 ezer lakás, 100 milliárd forint" c. szlogenből? Már nem kell szavazókat gyűjteni, a választás messze van!
greenenergy
2011.03.28, 21:12
Jó lenne ezt a pályázati anyagot előzetesen megismertetni a kiírás előtt a szakma képviselőivel véleményezésre. Talán sikerülne ezáltal kiküszöbölni az elmúlt évek "gyerekbetegségeit".
Névtelen olvasó
2011.03.28, 09:57
"De ha nyáron írják ki, akkor az őszi szezonba lehet el kezdeni a beruházásokat"
tévedés, ha nyáron írják ki(ha kiírják), akkor az szinte biztos, hogy augusztus vége lesz
az eddigi tapasztalatok alapján, ha valaha el lesz bírálva, akkor jövő tavasszal lehet majd elkezdeni
ne legyen igazam, de szvsz ez a forgatókönyv a legvalószínűbb, tovább folyik a hitegetés...
Taki
2011.03.28, 09:25
Ez mind szép és jó. De ha nyáron írják ki, akkor az őszi szezonba lehet el kezdeni a beruházásokat. Megint halogatni fogja mindenki, mert a fűtési szezonra esik és nem akarják bolygatni a fűtési rendszert.
Kálmán László
2011.03.28, 09:07
A távhőcsapda után jön a csatornacsapda...
Kálmán László
2011.03.28, 09:03
A távhőtámogatás szelleme tovább kísért...
|