Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Kétmilliárd forintos beruházással, kínai befektetéssel napelemeket és napkollektorokat gyártó üzem épül Berettyóújfaluban, ahol az ősztől háromszázan, 2013-tól pedig várhatóan ezren dolgoznak majd.
H i r d e t é s
Az új üzemben összesen 4000 négyzetméteren, három üzemcsarnokban folyik majd a termelés, várhatóan október-novembertől. A gyárban félkész, Kínából érkező napelemek és napkollektorok integrált áramköri munkálatait, továbbá a műanyag és fém alkatrészek beszerelését fogják végezni. Kizárólag helyi munkaerőt fognak alkalmazni, a dolgozókat nyáron szakképzés keretében készítenek fel a munkára - közölte Galló Ferenc vállalkozó, a kínai-magyar Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója.
A gyár építéséhez szükséges kilenc hektáros területet a napokban tudták megvásárolni nyolc hónapos előkészítés után - ismertette az előzményeket a vállalkozó. Elmondta, a piaci eredmények függvényében fogják bővíteni a termelést, de terveik szerint 2013-ra a dolgozók létszámát ezerre növelik. A hazai piac mellett Romániába, Bulgáriába, Szerbiába és Horvátországba kívánják szállítani a késztermékeket.
Kiemelte a magyar piacon rejlő lehetőségeket is, ugyanis a megújuló energia arányát a hazai energiafelhasználásban az uniós irányelv szerint 2020-ra 20 százalékra kell növelni.
A kínai többségi tulajdonú céget Galló Ferenc mellett Hu Bi Feng Magyarországon élő kínai vállalkozó vezeti ügyvezető igazgatóként. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
gzm
2011.06.29, 00:40
kedves rererés barátom,nem az iránt érdeklődtem, hogy maga milyen kérdést szeretne feltetetni velem, hanem aziránt, hogy:
mennyi lenne a "bővített"nagyságrend? olvassa el még egyszer a hozzászólást, gyógyszerÉszével közösen.
Mi köze a dorogi összeszerelő üzem kapacitásának a "német bővített nagyságrendhez"?
re gzm
2011.06.28, 18:45
A kérdéses nagyságrendről:
Ma itthon a napelemek beépített kapacitása kb. 1 MW. (A dorogi Sanyo napelem összeszerelő üzem kapacitása kb. 330 MW, de minden m2-t német, s más nyugati piacra szállít!)A berettyóújfalui és komlói épülő napelem össze szerelő üzemek,ma még termelésüket (összteljesítményük kb. 300 MW-t képvisel) teljes egészében nyugati piacra tervezik.
Ennél -már,mint az 1 MW-nál- hatvanszor több kapacitást találhatunk Lengyelországban és ezerszer ennyit Németországban.
Névtelen olvasó
2011.06.28, 14:47
"s ezen belül nagyságrenddel bővíteni a napenergia termelő kapacitását."
Tudtommal a napenergiának tölünk független a "termelö kapacitása".
Amit mi földlakók tehetünk, a napenergia kapacitásának hatékonyabb kihasználása!
Itt nem a "bövített nagyságrend"-re kellett volna, kedves GZM, visszakérdeznie!
Habár az Ön elvböli ellenállása - azaz szemellenzö, miatt ezt már nem láthatta.
A lényeg, hogy újra megszólalt, mint ellenzéki.
gzm
2011.06.27, 19:06
"Németország 2020-ra, a mostani 8,5-ről 40 %-ra növeli a megújuló energetikai használat arányát, s ezen belül nagyságrenddel bővíteni a napenergia termelő kapacitását."
jelen pillanatban ez 0,4 %, mennyi lenne a "bővített"nagyságrend?
friss
2011.06.27, 16:57
Minapi sajtóhír szerint Komlón, 1,2 milliárd Ft. beruházással épít napelemem gyárat a SOLAR ENERGY SYSTEM Kft. A cég Magyarországon a harmadik, hazai befektetésre alapozott, nap elem gyártó projekt. Termékeit német piacra szánják.
Németország 2020-ra, a mostani 8,5-ről 40 %-ra növeli a megújuló energetikai használat arányát, s ezen belül nagyságrenddel bővíteni a napenergia termelő kapacitását.
Lesz tehát hosszú távra szóló piaca a SES Kft.-nek.
(MH 2011.06.24)
remény
2011.06.27, 14:02
hol lehet jelenkezni dolgozonak,
Névtelen olvasó
2011.05.06, 08:42
hol lehet jelentkezni dolgozónak?
b2
2011.04.01, 20:36
Tisztelt névtelen.
Ha a szövegszerkesztő aláhúz egy szót, akkor gyanakodjon.
Névtelen olvasó
2011.04.01, 19:41
nagyon helyes, tobb ilyen kellene, de magyar tulajdonu legyen
Névtelen olvasó
2011.03.30, 17:49
Magyar napelemcella-gyártó nincs, csak modul-összeszerelés folyik Dorogon (Sanyo), és egy magyar cég, a Korax is végez összeszerelést, csak nem tudom hol. Továbbá PV-összeszerelő automata rendszereket gyárt a Budasolar, ha minden igaz.
re netuddki
2011.03.25, 12:15
Igen, napkollektor gyártás több helyen is.
Névtelen olvasó
2011.03.25, 11:06
Ismereteim szerint gyártanak Magyarországon napkollektort.
Névtelen olvasó
2011.03.24, 21:27
milyen piacról?
a magyar gyártás gyakorlatilag teljes egészében exportra megy, itthon nincs piac...
Re
2011.03.24, 21:08
Nagyar gyártó nincs, csak japán Dorogon.
Névtelen olvasó
2011.03.24, 20:15
Csak ne az legyen a vége, hogy az eddig működő magyar gyártók szoruljanak ki a piacról.
sz
2011.03.24, 09:27
Kínai befektetők Újfaluban, Biharország fővárosában http://www.berettyoujfa...n=show&nid=64090#MIDDLE
Még tavaly hozták létre azt a közös kínai-magyar kft-t, melynek többségi tulajdonosa egy kínai állampolgár, míg kisebbségi tulajdonosa Galló Ferenc berettyóújfalui vállalkozó és egy 18 éve hazánkban élő szintén kínai férfi.
A kétmilliárdos beruházást a magyar kormány is támogatja, mely kiemelt figyelmet fordít az ilyen fejlesztésekre, hiszen az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségben valósul meg, ahol igen magas - az országos átlag fölötti – a munkanélküliség.
Szerdán Újfaluban megtörtént a projekt elindulásához szükséges szerződések aláírása, a kínai fél pedig a beruházáshoz szükséges tőkét is a kft. rendelkezésére bocsátotta. A nyolcfős delegációval más beruházók is érkeztek azzal a céllal, hogy a lehetséges magyarországi helyszíneket feltérképezzék. Így például számításba jöhet Kaba, Gyula és Miskolc is a kínai üzletemberek számára.
A hamarosan megvalósuló projekt elindításában nagy segítséget nyújtott Kusai Sándor nagykövet, aki Berettyóújfaluból származik.