Ipenerg: jó megoldás a hő árának támogatása
Zöldtech *
2011.03.17
7 hozzászólás
|
 |
|
 |
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz. |
A hő árának támogatása jó megoldás lenne még akkor is, ha azt az áramfogyasztók fizetik meg a végfelhasználói árban, mert ezzel a jelenlegi csaknem 100 milliárd forintos úgynevezett kát támogatás már az idei évben 30 százalékkal mérséklődhet, később pedig akár felére csökkenhet - fejtette ki Fürjes Balázs, az Ipenerg Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselet egyesülés igazgatója.
A hővel kapcsoltan termelt áramot jelenleg a kötelező átvételi (kát) rendszerben a piaci árnál magasabb áron veszik át, amit a végfelhasználó fizet meg. A kát rendszerrel az a baj - magyarázta Fürjes Balázs -, hogy a támogatás miatt túlzott kapacitások épültek ki.
Zarándy Tamás, az Ipenerg energetikai szakértője ehhez hozzáfűzte: vannak olyan városok, ahol a hőigény jóval kisebb a kiépített kapacitásnál, így akkor is termelnek az áram árának támogatása miatt, amikor nincs szükség a hőre.
Az Ipenerg a februárban kidolgozott javaslatát eljuttatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz és úgy tűnik, hogy a kormányzati álláspontban ez "visszaköszön".
Az érdekvédelmi egyesülés azt javasolja,hogy a kapcsoltan termelő erőművek álljanak le addig, ameddig a villamos energia termelés nem gazdaságos, a települések hőigényét a meglévő kazánokkak elégítsék ki.
Az egyesülés azért helyez nagy hangsúlyt a kát átalakítására, mert az áram piacinál magasabb ára versenyhátrányt jelent az ipari termelésben. Ráadásul megjelent ismét a keresztfinanszírozás, ami azt jelenti, hogy csak az idén mintegy 74 milliárd forinttal "támogatják" az ipari felhasználók a lakossági áram- és földgázfelhasználást.
Ha a kát rendszerben az áram helyett a hőt támogatják, akkor az elszámolás alapja a számla lehet, mert ez megoldaná azt a problémát, hogy a hő mennyiségét nehezebb mérni, mint a kát rendszerbe került villamos energiáét, amit a Mavir tart nyilván. Ugyanakkor jogszabályban kellene újra definiálni azt, hogy mi a hasznos hő, ami nem más, mint a végfelhasználóhoz eljuttatott hő.
Fürjes Balázs emlékeztetett arra, hogy a kapcsolt energiatermelők már a beruházáskor tudhatták, hogy számukra a rendszer 2010-ig marad fenn. Ha még van banki hitelük, akkor emiatt rosszul terveztek, ha pedig nincs, akkor már a támogatás nélkül is nyereségesen kellene működniük, tehát nincs szükségük támogatásra. Ha áttérnek a kazános hőtermelésre, akkor a hő árának támogatásával az akkor is nyereséges lehet, ha még hitelt is kell törleszteni - állítja Fürjes Balázs. A kapcsolt termelésre akkor kellene visszatérniük ezeknek az erőműveknek, ha gazdaságossá teszi azt a villamos energia iránti igény.
Arra a felvetésre, hogy a kapcsolt energia termelők elviszik a berendezésüket, ha nem éri meg nekik a kát nélkül termelni Fürjes Balázs annyit mondott: a kapcsolt termelésnek ebben a támogatási rendszerben több a költsége mint a haszna. Megjegyezte: az áramtermelés mintegy 25-30 százaléka van kát rendszerben, a végfelhasználók ekkora mennyiséget támogatnak.
Az Ipenergnek jelenleg 6 cég a tagja van és mintegy 25-30 kíván csatlakozni. Tagjai között van olyan külföldi cég, amelyik a magyarországi letelepedéskor azzal számolt, hogy nyer az olcsóbb munkaerőn, de nem számolt azzal, hogy ezzel szemben pedig háromszor annyit veszít a magas energiaárakon.
Fürjes Balázs szólt arról is, hogy a fa biomassza célú felhasználását az erdőtörvényben szabályozni kellene. Jelenleg ugyanis az olyan biomasszával tüzelők, mint a pécsi Pannonpower, a Mátrai-, illetve Vértesi erőmű a technológia miatt nem képes csak rönkfát használni a hulladékfa helyett. (MTI)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólások:
(A hozzászólások tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Hozzászólások listázása időben növekvő sorrendben.
Névtelen olvasó
2011.04.06, 16:48
Miért kellene az áramfogyasztóknak együttesen támogatni az áram árában a hőfogyasztókat. Kedves Fürjes Balázs! Légyszíves Te támogasd a magánvagyonadból a hőfogyasztókat.
Hogy 74 mrd forinttal támogatják a cégek a lakossági felhasználást? A mi cégünk 18,7 Ft/kw áron + mvm díj + egyebek veszi az áramot. Ez kevesebb, mint az egyetemes szolgáltatói ár. Talán mégsincs keresztfinanszírozás?
Péter
Névtelen olvasó
2011.03.22, 08:23
Én meg attól tartok, hogy sokan későn térnek észhez.
Névtelen olvasó
2011.03.21, 21:36
Az sosem baj ha az erdőket nem tüzeljük el az erőművekben és az sem ha ezt még az állam nem is támogatja...
Előkerülnek a "hulladék" és a fenntartható/megújuló energiaforrások, pl. energianövények.
Az az egy baj van, hogy még csak most kaptak észbe... de még talán nem késő.
Húsos fazék
2011.03.21, 08:10
Nagy a tolongás. Már inkább lökdösődésnek mondanám.
pista
2011.03.17, 23:04
Fürjes Balázs a döglött lovat áthúzta a Körútról a Rottenbiller utcába.
Kálmán László
2011.03.17, 21:07
Miért, az igen gazdaságos távfűtés termelési és hálózati veszteségeit ki fogja támogatni?
papa88
2011.03.17, 20:15
Árulja már el valaki, hogy a hőtermelés támogatását ki fogja fizetni?
|