Nem fogy a 10% etanolt tartalmazó üzemanyag Németországban Zöldtech *
2011.03.09
10 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
A német kormány kedden csúcstalálkozóra hívta az olajipari és autóipari vállalatok képviselőit, ahol az úgynevezett E10 bioüzemanyag-keverék értékesítési kríziséből kívánják megkeresni a kivezető utat. Frissítve: 2011. március 11-én.
H i r d e t é s
Sajtóértesülések szerint a kormány nem kívánja leállítani a 10 százalékos etanol tartalmú benzin üzemanyag (E10) piaci bevezetését - annak ellenére sem, hogy a csúcstalálkozót megelőzően Rainer Brüderle gazdasági miniszter a Südwestrundfunk rádiónak adott interjúban készségét fejezte ki a bevezetés átmeneti felfüggesztésére.
Norbert Röttgen környezetvédelmi miniszter és Ilse Aigner fogyasztóvédelmi miniszter kitart az E10 terv szerinti bevezetése mellett.
A kormány elsősorban a felhasználók számára az üzemanyagtöltő állomásokon rendelkezésre álló információt szeretné bővíteni az olajtársaságok és az autógyártók információadási kötelezettségének szigorításával. A Németországban fogalomban lévő személygépkocsikból mintegy hárommillió nem alkalmas a 10 százalékban etanolt (alkoholt) tartalmazó benzin üzemanyag használatára.
Az E10 üzemanyag bevezetése állítólag azért fulladt kudarcba, mert az autógyártók eleve elhárítottak maguktól minden felelősséget a keverék által esetleg hosszú távon okozott motorkárokért. Kétségek merültek fel a keverék klímavédelmi, károsanyag-kibocsátás csökkentési célok elérésében játszott szerepével szemben is.
Holger Krawinkel a Bundesverband Verbraucherschutz fogyasztóvédelmi szervezet szakértője a dpa hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy "mindaddig, amíg nem alakul ki tiszta kép azokról a bizonyos hosszú távú károsodásokról, amelyekről senki nem tudja, hogy fellépnek-e vagy sem, nem lehet számítani az üzemanyag elfogadására a fogyasztók részéről". A gyártók hosszú távú garanciái nélkül a fogyasztók többsége úgy van vele: túl drága lenne számára az, ha öt-hat év múlva tönkremenne a motor".
A hiányos információk miatt az autótulajdonosok biztos ami biztos alapon tartózkodnak az E10 használatától, és inkább nyolc centtel drágább "szuper-plusz" benzint tankolnak, ami értékesítési fennakadásokhoz, az E10 készletek felduzzadásához vezetett.
Ilse Aigner szövetségi fogyasztóvédelmi miniszter megértésének adott hangot az autósok aggodalmait illetően. "Érthető, hogy az autósok nem tankolnak E10 üzemanyagot, ha nem lehetnek benne száz százalékosan biztosak, hogy az üzemanyag nem károsítja autójukat" - mondta a miniszter újságíróknak nem sokkal a csúcstalálkozót megelőzően.
Az autósok számára a lehető leghamarabb biztosítani kell a tisztánlátást a kérdésben, és ez elsősorban az autógyártók felelőssége, de az olajtársaságoknak is bőven van mit tenniük ennek érdekében - mondta a miniszter.
Norbert Röttgen környezetvédelmi miniszter a Bild lapnak adott interjúban az olajipart tette felelőssé a kialakult helyzetért az új termék "elégtelen" reklámozása miatt. "A bevezetés ütemezése, a termék reklámozása és az árképzés az olajipari vállalatok dolga" - mondta a miniszter. "A bevezetés során elkövetett hibákat nem lenne szabad a fogyasztókkal megfizettetni."
Az öt százalékos etanol tartalmú kevert üzemanyagot már kivonták a forgalomból Németországban, csak 10 százalékos keverék és a tiszta benzin kapható.
Az ország 15 ezer benzinkútjából már 7 ezer kínálja az új bio-keveréket, de mivel a finomítók tárolói megteltek, az új üzemanyag bevezetését a többi benzinkútnál egyelőre felfüggesztették.
Az E10 üzemanyag németországi bevezetése az EU 2009-es bio-üzemanyag irányelvén alapul, ami 2020-ra irányozza elő kötelező jelleggel 10 százalékos megújítható energiaforrás arányt a közlekedésben használt energia-mixre. A 10 százalékos arány elérésének mikéntjében az egyes országok szabadkezet kaptak. (MTI)
Közzétették az E10 üzemanyag tankolására alkalmas járművek listáját Németországban
A VDA német autóipari szakmai képviseleti szervezet közzétette az E10 üzemanyag tankolására alkalmas és nem alkalmas gépjárművek teljes listáját.
A Németországban fogalomban lévő személygépkocsikból mintegy hárommillió nem alkalmas a 10 százalékban etanolt tartalmazó benzin üzemanyag használatára.
Az E10 üzemanyag bevezetése azért fulladt kudarcba, mert az autógyártók eleve elhárítottak maguktól minden felelősséget a keverék által esetleg hosszú távon okozott motorkárokért. A hiányos információk miatt az autótulajdonosok biztos ami biztos alapon tartózkodtak az E10 használatától, és inkább nyolc centtel drágább "szuper-plusz" benzint tankoltak, ami értékesítési fennakadásokhoz, az E10 készletek felduzzadásához vezetett.
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
re nkaroly
2011.03.11, 08:40
Tényleg szót kell emelni a gzm-által keltett lékkör védelem ellenesség szításának csillapítása érdekében.
Egy fecske ugyan nyarat nem csinál, de miért hagynánk elvenni, túlnyomó többségünk kedvét, az éltető légkör védelmének támogatásától?
Miért hagynánk rögeszmétől rombolni, egy alapvetően progresszív világfolyamatot, amely az egész emberiség jövőjét védi?
Gzm mondhatja a magáét, de mantráját, ne hagyjuk tétlenül, ne engedjük válaszolatlanul ismételgetni!
valami változás biztosan van
2011.03.11, 07:14
Igen. De jobb az értelmes magyarázat, mint az agymosás.
gzm
2011.03.10, 22:18
Kedves nkaroly, bocsásson meg, de gyakran hajlamos erősen félreértelmezni, félreérteni dolgokat.Nem kicsit, nagyon.
Más:
"viszont ennek nem az a módja, hogy a környezet védelem fontosságát egyszerűen hazugságnak nevezzük." -nakároly
Ki és hol nevezte annak?
Hazugságokkal, a tömegek orránál fogva= félrevezetésével,"ökoterorral",sehova nem vezető hatalmas közpénzlenyúlásokkal kell/lehet környezetet védeni?Melyiket? és kiét?Látott már bantu négert örvendezni az olajáért kapott szolártechnikának?
"Erről szól a rosszabbik történelem, hogy őrültek világhatalomra, törnek."-nkaroly
el kellene gondolkodnia rajta,...hogy most miről szól, de ez egy másik oldalra tartozna.
nakaroly
2011.03.10, 19:34
re: miért nem fogy? (lent nagyobb szövegrész)
Ez nagyon rossz komment volt, mert ugyan vannak haszonélvezői CO2 menetes és alacsony CO2 technikáknak de nem ez a lényeg. Nem a németek vagy nem csak németek találták ki az éghajlatváltozást. Ne modernizálódjunk? Ne akarjunk hő szigetelni? Ne akarjuk csökkenteni a magas számláinkat? Menjük vissza a fekete füstöt okádó sárga buszok korába? Vagy menjünk vissza gőzekéhez, meg bivaly fogathoz vagy még régebbre a lovas romantikus középkorba? Ez lehetetlenség a fejlődés csak előre mehet. Persze haragudhatunk modern korunk sok hibájára joggal, viszont ennek nem az a módja, hogy a környezet védelem fontosságát egyszerűen hazugságnak nevezzük.
Vitatjuk az éghajlati problémákat, de valami változás biztosan van, mert még állnak tavalyi túl sok eső vizei, olyan helyen ahol évtizedek óta nem állt meg a víz. Nehezen akar tavasz lenni, most, de ha hagyjuk így tovább az éghajlat változást, akkor lehetséges még rosszabb kiszámíthatatlanabb időjárás, ami itt helyileg nem jelen feltétlenül melegebb időjárást.
Véleményem szerint a legutolsó bantu néger is szívesen lenne "zöld" és nagyon örülne ilyen modern solar technikáknak (szerintem ez lenne az egyetlen okos segélyezési forma)
Az hogy valaki zöld gondolkodású nem szabad véletlenül sem össze "mosni" vagy szándékosan összekeverni azzal hogy német vagy nemzeti gondolkodású- e? Sőt az ilyen nagyon eltévelyedett kommentek provokálják azt, hogy az emberek haragudjanak, gyűlölködjenek erősen. (és a visszaélések az esélyegylősi törekvésekkel)
Milyen egyéb választási lehetőségük van a németeknek? Miért kell őket ezért bántani? A desertech NEM álnok, gonosz terv, hanem nagyon jó! Nem háborúról szól, hanem arról végre valahára annak semmire nem való sivatagi területnek hasznosításáról ! Nem németek hibája, az hogy hasonló tervek nem valósultak meg az USA-ban, pedig hatalmas kutatási potenciált áldoztak a nap iparba (minap olvastam fekete szilíciumról jó kollektor –nap elem hibrid anyag lehetne szerintem), hanem az amerikai politika hibája és gyenge kezűsége az, hogy 750 milliárd jut hadiiparba minden évben. (ez a világhatalmi törekvés ára) Haragudna valaki az Amerikára, vagy Izraelre vagy, bármely világhatalomra, ha Desertech-hez hasonló terveket akarnának végbe vinni a világban? Persze arról lehet vitatkozni, hogy megéri-e az ilyen távolságból való energiaszállítás, vagy helyben kell első körben növelni zöld ipart.
Pl. 2012 abszolút nem éghajlat változásos film, német rendezővel, hanem katasztrófa –siker film, amit már leszóltam itt egyszer.
Vagy még egy gondolat, ha másképpen alakul a történelem és Napóleon világhatalmi törekvése esik 20 századi modernebb technika korába? Ő is elment elfoglalni Moszkvát hasonlóan a németekhez. Mekkora lett volna a halálos áldozatok száma? Erről szól a rosszabbik történelem, hogy örültek világhatalomra, törnek. Kezdve a Babiloni Nabukodonodozor-tól és magukat képzelik világ középpontjának. Egy jobb történelem arról szólna, hogy pl. desertech-hez hasonló terveket véghez, vagy magas hegyeken, túlnyomás alatt zárt biosz rendszerekkel kisérletezzünk, vigyünk, vagy a Marsra lépjünk békésen.
A túl nagy városok sem élet közeliek (lelkileg el idegenedett emberek gyűjtő helye) ez egy nagy hibája modern korunknak . (.....) vagy túl sok TV-és és internetezés.
Amatőr
2011.03.10, 12:28
A cukor meg egyre drágább.
re Miért nem fogy?
2011.03.10, 08:40
gsm változatos név megjelenéssel, mondja-mondja a magáét.
Jobb ügyhöz méltó buzgalommal küzd a klíma védelem ellen.
Lassan váltani kellene a Tudományos" forrásokat!
Konc
2011.03.10, 07:37
Az sem teljesen érdektelen, hogy ki és mikor kezdte. De ennél fontosabb, hogy most ki és miért csinálja.
A naivak nyugodtan elhihetik, hogy a világ megmentéséért.
A realisták tudják, hogy érdekből.
A legfontosabb, hogy nekünk, magyaroknak mi a teendőnk.
Ez az igazi kérdés.
hargi
2011.03.09, 15:16
A stílusból úgyis ki lehetett találni :)
lemaradt
2011.03.09, 11:48
véletlenül a tudósító
gzm
Miért nem fogy ?
2011.03.09, 11:45
The Secret History of Climate Alarmism( A „klimavészmadarak” titkos története)
A fenti tanulmányban a kiotói klímavészmozgalom „haszonélvezőiről” olvashatunk a Német Fizikai Társaságtól az 1992 –es riói klimacsúcs nyitányára megjelentetett Al Gore klimavész-propaganda könyvtől, Kiotón át napjainkig.
Az amerikaiak nyíltan a németeket vádolják, hogy tulajdonképpen ők találták ki, erőltették a Világra a klímakatasztrófa- hisztériát. Ezt arra alapoznák, hogy a Német Szövetségi Gyűlés egy álláspontot fogadott el még 1991 szeptemberében. A Bundestagban hét hónappal korábban, Helmut Kohl kancellár arra figyelmeztette a honatyáit, hogy "antropogén üvegházhatás fenyeget egy súlyos éghajlatváltozásssal", és felszólított a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának korlátozására, nem csak Németországban, hanem világszerte. ( akkor még 33-%-kal, Kiotóban már csak 8 % lett belőle)
A kérdéses állásfoglalás összegezte és támogatta a parlamenti vizsgálóbizottság javaslatait , „elővigyázatossági intézkedéseket”, hogy „megvédje a Föld légkörét." Amely megerősítése a vizsgáló bizottság által már 1987 októberében megfogalmazott indítványnak. Ennek az eredetileg a Német Fizikai Társaság, 1986 januárjában kiadott "Figyelmeztetés egy közelgő éghajlati katasztrófáról" c. felhívása adta meg a kezdő impulzust. Alig hat hónappal később, augusztusban, a Der Spiegel hetilap népszerűsítette a német fizikusok " figyelmeztetését "
A Spiegel látványos címlapsztorival adta a német lakosság (és a Világ ) tudtára a közeli végveszélyt: „A klimakatasztrófa" címmel. A tanulmány szerzőjének sugallata szerint , tulajdonképpen ezzel lett pályára állítva a németek „klimakatasztrófa -projektje”
A Spiegel magazin címlapján egy fotomontázs : Köln történelmi székesegyháza körül az Északi –tenger(a cikk írója szerint az Atlanti- óceán) vize hömpölyög,csak a tornyok felső fele látszik ki a víztükörből
Az áradás már akkor a sarki jégsapkák olvadásának következményeként lett beállítva.
Így „szülték” meg a "globális felmelegedés" pánikot a Világ számára 1986 –ban Németországban. Állítják mindezt az amerikaiak 2010. augusztusában.
„ A klimavészmadarak titkos története” címmel, és kizárólag álkörnyezettudatosságnak álcázott német történelmi hatalmi törekvéseket sejtetve a háttérben.
Megjegyzésem: már sokkal korábban az ötvenes-hatvanas években, sőt már a 1930-as években is ők, és még a sztálini Szovjetunióban is ugyanilyen címlapsztorikkal, esetenként meg közeli jégkorszakkal , az 1970 –es években ijesztgették az amerikaiakat, a Világot. Erre viszont nem tért ki. Amerikát jégkorszakkal fenyegető katasztrófa filmet is készítettek Hollywoodban.(The after Tomorrow, Holnapután címmel) Dr James Hansen, ma a NASA glob. klimaváltozással foglalkozó intézményének(GISS) „klímakutatója, IPCC szakértő, „ akit ma már folyamatosan adathamisításokkal vádolnak, 1971 –ben az antropogén fosszilis CO2 kibocsátás miatt még globális jégkorszakkal fenyegette az amerikaiakat. (1945-1975 közötti lehűlési periódussal bizonyítva). Majd 17 évvel később, 1988- ban, az amerikai kongresszusban már drámai előadással jövendölte meg ugyanezen indokokkal a felmelegedés okozta klímakatasztrófák közeli eljövetelét. Tehát 3 évvel a német parlament állásfoglalása előtt!. Mindezt úgy látszik már elfelejtették. Talán Al Gore 1992 –es könyvét amit a riói csúcs előtti napokban jelntetett meg,sem olvasták, és Nobel-díjáról sem hallottak még. Most, 2 hete(2011.febr.21.) Ban Ki Mun ENSZ főtitkár szólította fel a Los Angeles Times-ban, a hollywoodi rendezőket , producereket, színészeket, hogy sürgősen készítsenek nagy hatású filmeket a „lankadó” világfélelem felrázása érdekében.
A „titkos történet” írójának vádjai között szerepel, hogy a megújuló energiaiparban a németek a vizierőmű világpiacának 33 %-kát uralják egy heidenheimi cégen keresztül, a szélerőművek esetében minden második, a napenergia területén pedig, minden harmadik konstrukció német gyártmány. Szerintük ezért, üzleti megfontolásból, forszírozzák olyan hévvel a megújulókat és a közelgő klímakatasztrófát a németek. Hogy, a GMO-s piacot és rajta keresztül a bioetanol, biodizel piacot ki uralja, ellenőrzi ? arról nem tesznek említést. Felróják, hogy a németek a kedvező CO2 emissziós eredményeiket is a keletnémet ipar felszámolásával érték el úgy, hogy a kiotói viszonyítási alapot tulajdonképpen a német újraegyesítés előtti napon határozták meg. A hivatalos statisztikák szerint, 1990-1995 CO2-kibocsátása az NDK bukásával esett vissza óriásit = 44 százalékkal.
Vajon mindez, miért csak most jutott az amerikaiak eszébe?
Megállapítja, hogy az eredeti EU 15 ből 7-ben nincs kibocsátási csökkentési kötelezettség, 5-nek megengedett a kibocsátás növelése,pl. Görögo. 25 %-kal, Portugália 27 %-kal. Románia akár 100 %-kal is emelhetné kibocsátását. A kiotói szerződés anomáliái miatt az oroszok garantált tárháza a fantomkibocsátási kvóták értékesítésének a nemzetközi kibocsátási kvótapiacon.
Megemlíti, hogy a kiotói visszásságok miatt elvileg Ausztrália is, akár 30 %-kal is emelhetné kibocsátását.
Végezetül úgy tűnik a levonandó konklúzió pedig az lenne a laikus szemlélődő számára, hogy Amerika teljes mértékben ártatlan, vagy inkább „áldozat”?
Lehet, hogy a Nyugatiak összevesznek a koncon? A GMO=biomassza nem hoz annyit a konyhára, mint a szélenergia és a napenergia ipar? Az hátradőlhetnek a DESERTEC napenergia- program egyelőre az afrikai események miatt úgy tűnik hosszútávra jegelve. Az EU most engedélyezte főleg német közbenjárásra , hosszú évek csendes háborúskodása után, az amerikai GMO-s növények felhasználását az állati takarmányokban és élelmiszerekben. Mint már korábban itt olvashattuk, az amerikai nyugdíjpénztárak vagyona gmo-os cégek részvényeibe lettek befektetve. Már korábban 2 éve, az EU feloldotta az amerikai génmódosított cukorrépa behozatalának tilalmát, és engedélyezte a felhasználását kizárólag az európai bioetanol- iparban. A bioetanolgyártás európai fellegvára Németország. A németek viszont már keresik a bioetanol- üzemanyag elleni védekezés egy formáját: