Ismét engedélyezték a brazíliai óriás vízerőmű építését Zöldtech *
2011.03.04
2 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Brazíliában egy fellebbviteli bíróság csütörtökön visszavonta az építkezést felfüggesztő határozatot a Belo Monte vízerőmű ügyében, amelyet a környezetvédők hevesen támadnak.
H i r d e t é s
Az amazonasi esőerdőben, a Xingú folyón tervezett Belo Monte erőmű a harmadik legnagyobb lenne a világon, ha elkészül. Egy brazil szövetségi bíró a múlt héten utasítást adott az előkészítő munkálatok felfüggesztésére, arra hivatkozva, hogy nem teljesült az összes környezetvédelmi követelmény.
Egy magasabb fokú bíróság most viszont azt mondta ki, hogy nem kell az összes feltételt teljesíteni az építkezés kezdete előtt. A beruházás ellenzői szerint elfogadhatatlan, hogy az erőmű megépítésével járó elárasztások következtében a Xingú folyó mentén kitelepítsenek mintegy 16-50 ezer őslakost. A bírálók szerint az erőmű gazdaságilag is életképtelen lesz.
A brazil kormány szerint a majdan 23 millió háztartást villanyárammal ellátó Belo Monte megépítése kulcsfontosságú az ország gazdasági fejlődése és a munkahelyteremtés szempontjából. A kabinet szerint a beruházás nem fenyegeti az őslakosok területeit, a projekt káros társadalmi és környezeti következményeinek kezelésére pedig dollármilliókat fordítanak.
A 11-17 milliárd dollárba kerülő (2200-3400 milliárd forint) 11 ezer megawatt kapacitású komplexum becslések szerint a világ harmadik legnagyobb vízerőműve lenne a Jangce folyón található kínai Három Szoros-gát és a Paraná folyó brazil-paraguayi határszakaszán épült Itaipu vízerőmű után. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Ratioactiv
2011.05.23, 11:59
A mindenféle vízerőmű ellen tiltakozó világmozgalom új bűnbakot talált ebben a projektben. Belevetétték magukat a küzdelembe a szokásos fegyvertárukkal. Katasztrófa próféciák, gazdasági csőd, őslakosok kényszer-telepítése, stb.
Figyeljük meg, hogy apokaliptikus jóslataik nem jöttek be Asszuánnál, ahol a bőséges energia jelentős nehéz ipart generált, sem a Három Szurdokban, sem a Colorado kanyonjában, sem a Tennessee völgyben, ahol az elvadulttájon rendszeresen pusztító folyó mentén virágzó , élhető civilizált környezetet teremtettek a vízlépcsők. Ezeken a helyeken már nem is akcióznak a homályos indítékú és rejtélyes finanszírozású aktívisták.
Csak szerencsétlen Hazánkban foglalták el a politikai hatalom bástyáit, és teszik nevetségesen dacos magatartásukkal botránykővé a világ józan népei szemében.
Ezen én nem igazodom ki ..és nem találtam ez eddig elég jó információkat, erről témáról szakértő vagy helyi lakos kellene, hogy írjon erről.
Én tartom a véleményem, hogy több kisebb (rövidebb folyó szakasz) duzzasztást tervezni és kivitelezni. Ez a turbina gyártóknak is (mindenkinek) erősen érdeke lenne, mert sokkal több turbinára van szükség.