A villamos energia törvény módosítási szándéka és a hazai fapiac összefüggése Zöldtech *
2011.02.28
4 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
A VET változtatására a Parlament előtt lévő tervezethez Lázár János képviselő azt javasolta, hogy a zöldáram célú biomasszába a 8 cm-nél vastagabb rönk ne számítson bele. Ezzel a FAGOSZ elnöksége nem ért egyet.
H i r d e t é s
Sajtóközlemény - Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ)
Lázár János a T/1941/6 módosító javaslata egyik része szerint 2011-ben 15% helyett 25%-kal, 2012-ben 30% helyett 35%-kal csökkenne a KÁT rendszerben értékesített zöldáram ára. Ez a biomassza alapú és az egyéb megújuló alapú zöldáram termelőkre is vonatkozna. A javaslatnak ez a része drasztikusan befolyásolná a távfűtés árát mindenhol, ahol ezt a KÁT-ban résztvevő ún. kogenerációs (villany+hő termelése) gázmotorokkal oldják meg. A több millió áram vásárló kereszt-finanszírozza a néhány százezer ilyen távfűtés fogyasztót (miközben a gáz cégek ehhez sok gázt eladnak). Ezen arány miatt a zöldáram bármely árcsökkenésénél erősen nagyobb mértékben kell a gázmotoros távhő árát emelni ahhoz hogy annak üzemeltetője ugyanúgy "pénzénél legyen". A 2002-ben született megoldás mára csapdává vált. Az ügy nagysága és érintettjei miatt ez politikai döntési téma. A sajtó ezzel terjedelmesen és alaposan foglalkozik.
A Lázár javaslat, másik része szerint, tehát a VET tervezett változtatásával a biomassza fogalma azzal "pontosodna", hogy az erdőgazdálkodásból származó 8 cm-nél vastagabb fűrészipari és papíripari rönk, vagy annál magasabb rendű faválaszték valamint az ezekből előállított apríték kikerülne a KÁT szempontjából biomasszaként elszámolható körből. A javaslat erre egy további § kapcsán rá is erősít, illetve az illegális forrású fát is kizárja a a VET szempontjából biomassza körből. (E helyen tévesen nem a 2009. évi új, hanem az 1996. évi rési Evt-t hivatkozza a javaslat.) A VET szerinti biomassza fogalom e szűkítési javaslatát a sajtó alig taglalta.
A javaslat megvalósulásának várható fapiaci hatása:
A zöldáram ár csökkenését az erőművek hosszú távú szerződéseikben és eseti beszerzéseikben is érvényesíteni fogják alapanyag, tehát fa beszállítóik felé a fa áram előállítási költséghányadának megfelelően. Tekintve, hogy a biomassza erőművek mintegy 1 millió m3 fát fogyasztanak, e téren tett bármely árcsökkentési kezdeményezésük ki fog hatni az egész hazai fapiacra, sőt akár az exportban elérhető árainkra is hatással lesz. Nyilván fa ipari felhasználói (fűrészüzemek, falemezgyártók, parketta és fa csomagolóanyag gyártók, stb.) ezt örömmel fogják fogadni. Az erdőgazdálkodókat és ezek alvállalkozóit ugyanakkor érzékenyen érinti majd és munkájuk költség viselő képessége csökkeni fog, amely az általuk foglalkoztatottak számának visszafogásában is megjelenik olyan vidékeken és képzettségi körben ahol és akiknek más lehetőségük nincs.
A biomassza fogalmat szűkítő javaslatrészben a papíripari rönk kifejezés nem szakszerű, a szaknyelv ilyen fogalmat nem ismer. Az igazi problémája e javaslatrésznek azonban a 8 cm-es átmérőkorlát, aminek tényleges és teljes érvényesítése becslésünk szerint éves szinten mintegy fél millió m3 hazai erdőgazdálkodóktól származó, máshol rövidtávon nehezen vagy nem értékesíthető hengeresfát zárna el a biomassza erőművek elől, illetve tenné lehetetlenné a hazai erdőgazdálkodóknak ezen - a téli véghasználatok által részben már letermelt - árualap értékesítését. A 18 cm átmérő alatti hengeresfa még a tervutasításos időkben sem volt rönk, ma pedig 24-30-nél kezdődik a rönk feldolgozásának gazdaságossági határa.
A 8 cm-es korlát hatálybalépésének napjától az említett mintegy fél millió m3 hengeresfa a hazai és export piacainkon is hirtelen többletként, így erősen árromboló tényezőként fog megjelenni, annak minden foglalkoztatási és vállalkozás gazdaságossági, likviditási következményeivel együtt. Egyetértünk azzal a helyes szándékkal, hogy ipari feldolgozásra alkalmas rönk ne kerülhessen a biomassza erőművek kazánjaiba. Ugyanakkor nem értünk egyet azzal, hogy a Lázár javaslat szerinti 8 cm-es átmérő korlátozás a VET hatályos szövegében megjelenhessen.
Meg kell említeni, hogy a hazai erdőkben túlhasználat a biomassza erőművek színrelépése előtt, de azt követően sem volt, aminek alapja a szoros hatósági előírás, a szakhatósági ellenőrzés és a szakszerű erdőgazdálkodás. Sőt, a tényleges fakitermelés még a hatóság megállapította erdőtervi lehetőségektől is már sok év óta elmarad.
A FAGOSZ javaslata: Gázmotor helyett fa alapú távfűtőmű, a faipar versenyképességének javítása.
Tudva, hogy a fa fűtési felhasználásának hatásfoka sokkal jobb, mint az önmagában áramtermelésbe vonásáé, egyben érzékelve a "gázmotor KÁT híd" lebontásának, szűkítésének szándékát, azt javasoljuk, hogy ahol csak ez műszakilag megoldható és közeli rászállításból a faellátás biztosítható, a távfűtést is szolgáló gázmotorokat helyi fafűtőművekre kellene cserélni úgy, hogy ezek a beüzemelés után kisebb méretű áramtermelő egységekkel is bővíthetők legyenek. A fél millió m3-nyi említett árutömeg és a mögötte lévő vállalkozások, munkavállalók alól ugyanis nem szabad egy mozdulattal "kirántani a szőnyeget", először létre kell hozni azt a piacot, ahova a most kevésbé hatékonyan felhasznált fatömeget át lehet terelni.
Természetesen ugyanezen gondolat mentén meg lehet és kell vizsgálni a hazai faipar fejlesztésének azon lehetőségeit, mely által a mainál nagyobb mennyiségben versenyképes többlet vevők lehetnek e fa tétel egy részére. Az Új Széchenyi Terv hamarosan megnyíló pályázatai bizonyára hozzájárulnak majd ehhez. A millió m3-es nagyságrend alapján azonban a VM és az NFM összefogásában érdemes lenne a hazai erdők faanyaga minél jobb hasznosítását elősegítő koncepciót kidolgozni, amihez a FAGOSZ mint szakmai szervezet szívesen rendelkezésre áll.
Végül említést érdemel, hogy a FAGOSZ (melyben erdőgazdálkodók, faipari és fakereskedelmi cégek is tagok) elnöksége már 2004-ben kidolgozta Állásfoglalását a fából termelt zöldenergiával kapcsolatban.
Már akkor javasoltuk az áttekintő állami stratégiaalkotást e téren, illetve a regionális, kisebb, méret-sávonként eltérően támogatott faerőművekre tettünk javaslatot. Örömmel látjuk, hogy az állami akarat is most ebben az irányban változik. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a létrejött és a közel egy évtized alatt bejáratódott üzleti, áruforgalmi kapcsolatrendszert csak kiegyensúlyozottan, a piaci fa árukínálat áttereléséhez az új felhasználási lehetőségeket előzetesen megteremtve szabad átalakítani, annak már említett munkaerő-piaci veszélyei miatt is.
A FAGOSZ, Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség szívesen áll rendelkezésre bármely további konzultációra, egyeztetéshez.
A fentieket is tartalmazó, összesen 8 oldalas "FAGOSZ észrevételek" pdf-ben itt letölthető.
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
olvasó
2011.03.22, 07:53
Valóban érhetetlen a VM döntése.
Minden realitásnak ellentmond.
Hirdetik a megújuló en. támogatását szavakban. döntéseikkel pedig ezzel ellentétes intézkedéseket hoznak.
Haladunk az EU perifériájára ebben az alapvetően fontos agrár fejlesztési ügyben is.
Névtelen olvasó
2011.03.22, 07:08
Így valószínű sok energia ültetvényt telepítenek 2020 ig. Ezt a választ bírtam kapni.
Tisztelt Molnár Ferenc Úr!
A Vidékfejlesztési Minisztérium központi elektronikus címére írt levelét köszönettel megkaptuk. Ügyével kapcsolatosan az Agrárfejlesztési Főosztály az alábbi tájékoztatást adja.
Az ÚMVP I. tengelyes intézkedéscsoportjához tartozó intézkedések nagymértékben hozzájárulnak a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és az erdészeti ágazat versenyképességének javításához, az agrárium fenntartható fejlődéséhez. Az I. tengelyen belül az összes kiemelten fontos támogatási konstrukció elindult (állattenyésztés, kertészet, növénytermesztés, gépbeszerzés, fás- és lágyszárú ültetvénytelepítés, élelmiszeripar, fiatal gazda, öntözés, stb.).
Az I. tengelyes keretén belül közel 56 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be, amelyekre több mint 35 ezer támogatási határozat került kiadásra. Az odaítélt támogatási összegek a beruházások befejezését követően közel 700 milliárd forint értékű beruházási színvonal elérését teszik lehetővé. A fejlesztések megvalósítására nagyobb részben 2011, évben kerül sor. Ez alapján az I. tengely végrehajtásával a 2007-2013. közötti időszakban rendelkezésre álló keret több mint 80%-a lekötésre került.
A lágyszárú energiaültetvények és a fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatások (71/2007. (VII.27.), 72/2007. (VII. 27.) FVM rendeletek) ez idáig minden évben meghirdetésre kerültek. A források felhasználásának megfigyelése folyamatos. A jogcím vezetői döntés alapján 2011. évben nem kerül meghirdetésre. Amennyiben a jogcímen maradványkerettel lehet számolni, 2012. évben újra megnyitásra kerülhet a támogatási jogcím.
Tisztelettel:
dr. Hiller Márta
főosztályvezető-helyettes
Intézkedés csúszások és törlések
EMVA.hu, 2011/03/01 08:16
A várakozásoknak megfelelően a tegnapi napon megjelent az a VM rendelet, mely több ÚMVP I-es tengelyes intézkedés benyújtási határidejét tolja át az őszre.
A módosító rendelet szerint kertészeti ültetvényekre június 15-től, öntözésre, meliorációra július 1-től, kertészeti és élelmiszeripari beruházásokra november 15-től lehet majd kérelmet benyújtani.
A rendelet egyidejűleg bizonytalan időre elhalasztja a szárítók korszerűsítését, a biomassza energiára alapozott fejlesztéseket, a fás- és lágyszárú ültetvényeket, a kertészeti gépek támogatását.
Kérdésem a következő: Miért törölték a támogatási határidőt ,hiszen eddig is csak 2011 okt 2 és 2011 nov 15 között lehetett beadni a pályázatot fásszárú energia ültevények telepítésére ami szerintem nem tavasszal és nyáron van. Ezzel az intézkedéssel viszont még azokat a gazdákat is elbizonytalanították akik um. saját felelősségre ( a későbbi pályázás reményében) ,de most tavasszal telepíteni szándékoztak. Eddig lehetett tavasszal is pályázni ,ezt már idén nem tette lehetővé a szabályozás. Ha továbbra is ilyen bizonytalanságban hagyják a termelőket akkor hogyan várható el, hogy pl az Új Széchenyi Terv pályázatival megvalósuló helyi fűtőművek pl faaprítékkal való ellátása biztosított lesz ? Teljesen érthetetlen ,hogy éppen most szünetelteik a pályázatot ill semmilyen információt nem lehet kapni ,miért lett törölve a pályázat beadási határidő azaz "bizonytalan időre "elhalasztva.
Várom válaszukat. Ne hagyjanak minket bizonytalanságban.
Üdvözlettel ! Molnár Ferenc
erbe
2011.03.03, 17:11
A letarolt erdőket átalakított bicikliken tolták haza. Mutatták a TV-ben. :-)
Molnár
2011.03.03, 10:07
Az eddigi nylatkozatok szerint csak hulladékot tüzeltek az erőművekben, nem értem, hogy most miért aggódnak (feltéve ha igazat mondtak eddig) A letarolt erdők helyét az egész országban látjuk és elszenvedjük annak következményeit. Kiváncsi lennék arra is, hogy mennyi adót és Tb járulékot fizettek be a favágó vállalkozások féltett munkahelyei után. Nem gondolom, hogy a FAGOSZ szűk lobbiérdekének felül kellene írni a nemzet, az ország, a környezetvédelem érdekét. Igen, ki kell rántani azt a szőnyeget, minél elöbb. Maradjon esélyünk arra, hogy még tudjunk mutatni erdőt,-nagy és vastag fát- az unokáinknak.