Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Az Új Széchenyi Terv zöldenergia-programjának keretében az önkormányzatok 85 százalékos vissza nem térítendő támogatást kapnak energiafelhasználást csökkentő beruházásaikhoz - közölte Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára.
H i r d e t é s
A nehéz anyagi helyzetben lévő megyei és települési önkormányzatoknak csak akkor van esélyük, hogy intézményeik energiafelhasználását csökkentsék, és ezáltal működésüket biztosítsák, ha fejlesztéseikhez 85 százalékos támogatást kapnak - fejtette ki az államtitkár.
Hozzátette: a 200 millió forint alatti beruházásokat tartalmazó önkormányzati pályázatok támogatásáról egyszerű, automatikus elbírálási rendszerben döntenek.
Ismertetése szerint épületenergetikai beruházások támogatására 11 milliárd forintos, megújuló energia előállításával, illetve felhasználásával kapcsolatos beruházásokra 30 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre májustól.
További 10 milliárd forintot lehet majd felhasználni szemléletformálásra, demonstrációs célú mintaprojektek bemutatására - tette hozzá az államtitkár.
Bencsik János a debreceni sajtótájékoztatója előtt több hajdú-bihari település polgármesterével találkozott, és Tégláson az energiatakarékos víztárolókat, kazánokat és napkollektorokat gyártó Hajdu cégcsoportnál járt.
Bencsik János példaértékűnek nevezte, hogy a magyar tulajdonban lévő társaság nemcsak a piaci igényekhez és az uniós előírásokhoz igazodó korszerű termékeket gyárt, hanem munkahelyeket is teremt a térségben.
Nyíradonyban a sportcsarnok, a hajdú-bihari önkormányzatnál a megyei könyvtár lesz az első, ahol energiacsökkentő beruházásra pályáznak, illetve hajtanak végre az idén - jelentette be a sajtótájékoztatón Tasó László, a város polgármestere és Bodó Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
gzm
2011.03.04, 20:12
a remény hal meg utoljára..robinunk még ezt is túl éli... halhatatlan lesz
Remény
2011.03.03, 08:38
Abban reménykedem, hogy Danubius Robin tud banki feltételekkel finanszírozható, energiaköltség csökkenést eredményező beruházást mondani.
Danubius Robin
2011.03.02, 21:01
Murci kérdésére
A minél gyorsabb megtérülés helyes, de akkor az új Széchenyi terv pályázataiban miért van korlátozva hogy csak max 15 % os megtérülésű beruházást támogat. Tehát ha gyorsabban térül meg az nem jó? Érthetetlen !
Ami a szokásos maximális 6 éves géplízing időtartamon belül vagyis piaci alapon megtérül, az ne kérjen támogatást.Ez érthető.
De maga a Széchenyi Terv lenne érthetetlen Széchenyi számára. Ha a kormány támogatja a szegényeket, mindenki szegény akar lenni.A milliomos is tartja a markát a háztetőn a napeleme támogatására. Ez talán érthető?
Re: Sándor
2011.03.02, 19:38
Kedves Sándor, ne vegye rossz néven a megjegyzésemet.
A találmányi hivatalban nem azonnal alkalmazható megoldások vannak, hanem olyan LEHETŐSÉGEK, amelyekből jó esetben kész megoldás is válhat. Ahhoz azonban még nagyon sok munka és pénz kell. Úgy tudnám érzékeltetni, mint a családi ház vázlatterve és a kész ház.
Sándor
2011.03.02, 17:35
Érdekes lenne a Találmányi Hivatalban
bejelentés alatt lévő energiahatékonyság
növelő megoldásokat is tanulmányozni.
Lehet,hogy gazdaságos és gyors projekteket is létrelehetne hozni.Ne mindig a drága és lassan megtérülő megoldásokat keressék.
szkeptikus
2011.02.28, 12:40
Ez csak a Fideszes Önkormányzatokra fog vonatkozni?
Zuba János zubajanos@gmail.com
2011.02.28, 08:50
A szemlélet az formálódik kommunkiációval, tudás- és véleménycserével.
persze függ attól, a célszemélyek, kicsodák?
Már másik cikknél leírtam:
a Balog Józsi szemléletét az formálná, ha abból a valóban létező 10 milliárd "szemléletformáló perojktalapból",
Ha 25 év állandó (élethosszig) munkahelyre számíthatna, akkor az ő szmlélete, azonnal rendben is van, amint eljár dolgozni.Mert van három kisgyerek, és az asszony áldott állapotban van a negyedikkel....
Azt fel kell nevelni, kioskoláztatni, hogy megvalósuljon egy kiegyensúlyozott fenntartható társadalom.
Értve vagyok?
Ha 10 milliárd arra kell, hogy egyes döntéshozók szemléletét formázzuk, akoor ahhoz egyszerűbb forrásokat is tudok javasolni.
No, nem valami arrogáns dologra kell gondolni.
Csak arra, hogy elég talán emlékeztetni arraőket, hogy miért kapják a fizertésüket, netán mire esküdtek fel.
nem akarok naívnak látszani, de talán ennyi is lég lenne (egyenlőre).
Igen , egy projekt megáll a saját lábán, ha jók a paraméterei.
Csak álljunk meg egy kicsit:
Piszkosul el van tévedve valaki, ha úgy , és arra játszik, hogy a béna kacsákat kell támogatni.
Alapvetőenarról van szó, hogy mi, a szewgényrokon az EU-ban itt állunk piszkosul okosan, de üres zsebbel.
Tőkeinjekciókra van szükség.
A tőkét meg hovaérdemes adni, na?
Hát kapjunk a fejünkhöz: hát oda, ahonnan biztosan és belátható időn belül vissza is jön.
Ellentkező esetben magunkkal rántjuk azt is, aki adni akar.
Tényleg kell pénz ezek szerint a szemléletformálásra is....
Az ész megáll....
Szemlélet
2011.02.28, 07:49
Szemlélet, amit formálunk.
Vajon a 10 milliárdból mekkora rész jut a szemlélet formálására?
És ki méri és hogyan a formálás eredményességét, netán hatékonyságát?
Talán
2011.02.28, 07:46
Ha egy intézkedés (beruházás) ráfordítás és haszon aránya nagyon kedvező, akkor az támogatás nélkül is meg áll a lábán.
Zuba János zubajanos@gmail.com
2011.02.28, 07:32
Tehát egyfajta kiegyensúlyozotságra történő motiválást segít ez a 0-15%-os sáv.
Tényleg jó lenne, ha hozzáértő pályázatszerkeszők felvállalnák, hogy felvilágosítástadnának az okoról is, válaszokat a miértekre, ha azok (szerintük) mégoly együgyű kérdések is...:-)
Zuba János
2011.02.28, 07:26
A megtérülés 15% korlátozásának csak egy érthető magyarázata van az én értelmezésem szerint:
A mérleg szerinti eredmény a megtérülési idő hosszától függ egyrészt.
Az, hogy hogyan alakul ez a két éerték, az pedig az amortizációs kulcsok átlagától függ.
Ha gyors a leírás ugyanannál aprojektnél, akkor rövidebb ideig, de alacsony a mérlegszerinti eredmény.
Ha lassú, nyújtott leírás jaellemzi, akkor hosszabb ideig magasabb a mérleg szerinti eredmény.
Ez lehet wgy szabályozó elv, vagy nem?
Jó lenne, ha az Energiaközpont is olvasná e fórumot, mert akkor nem kellene ilyesmin rágódnia az olvasóknak.
Mert ők nyilván tudják, hiszen ők írták ki ezeket a feltételeket, nem?
cs
2011.02.28, 07:00
meg magyar nyelv tanárokat, számító gépen magyar nyelven tudó helyes írás ellen őrző programokat...
Névtelen olvasó
2011.02.28, 01:01
Nem részesülhet támogatásban az a projekt, amelyben bemutatott beruházás
pénzügyi megtérülési rátája (BMR) nem éri el a 0 %-ot, vagy meghaladja a 15%-ot.
Murci
2011.02.28, 00:37
A minél gyorsabb megtérülés helyes, de akkor az új Széchenyi terv pályázataiban miért van korlátozva ,hogy csak max 15 % os megtérülésű beruházást támogat. Tehát ha gyorsabban térül meg az nem jó ?
Érthetetlen !
nakaroly
2011.02.27, 12:38
Ez nagyon jó és nagyon okos lépés a kormány részéről. Lehetőleg minél rövidebb megtérülésű idejű beruházásokat kell választani, ami később tiszta nyereség lesz a magyar népnek és munkalehetőség.
Hő szigetelés, nap kollektorok, védett japán nap tető, gally zúzalék fűtés köz munkával, nyugat Mo.-n szél turbina, termál fűtés lehetőség szerint. Evaporátor vagy hideg talajvíz hűtés nyáron stb.