EU: Nincs veszélyben az észak-afrikai sivatagi erőmű projekt Zöldtech *
2011.02.16
2 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Az Európai Bizottság szerint az észak-afrikai változások nem fenyegetik a Desertec projektet, a térségben tervezett százmilliárd eurós nagyságrendű erőmű-építési programot.
H i r d e t é s
Günther Oettinger energetikai biztos szerint "éppen most, a válság és a társadalmi átalakulás idején nem volna szabad hátat fordítani, és a kínaiakra meg az iszlámra hagyni a régiót", az energetika pedig kiváló lehetőség az uniós szerepvállalásra.
Oettinger az energlobe.de szakportálnak adott keddi nyilatkozatában hangsúlyozta: ott, ahol süt a nap és fúj a szél, európai vállalkozások is építhetnek nap- és szélerőmű parkokat. "A megtermelt áram egy része marad a térségben, egy másik része pedig megy az európai hálózatba" - mondta a brüsszeli bizottság tagja, aki szerint ez sokkal gazdaságosabb, mint a megújuló energia "fejlesztése sokkal kedvezőtlenebb adottságú európai helyszíneken."
A 2010-ben indított Desertec Industrial Initiative (Desertec ipari kezdeményezés -DII) az eddigi legnagyobb szabású úgynevezett zöldáram - vagyis megújuló forrásból termelt áram - projekt a világon. A 17 társaság - köztük olyan óriáscégek, mint az E.On és a Siemens - által alapított konzorcium mintegy 400 milliárd eurót kíván bevonni a fejlesztésbe azzal a céllal, hogy az évszázad közepén 15 százalék legyen a napenergiával és egyéb környezetbarát technológiával előállított észak-afrikai áram aránya az európai felhasználásban.
Oettinger szerint a tunéziai és egyiptomi fejlemények nem veszélyeztetik a projektet. "Mondhatnánk úgy is: mindegy, hogy ki kormányoz, hiszen senki nem lehet olyan bolond, hogy leállítsa az áramtermelést". A fejlesztés munkahelyeket termet és bevételt termel. "Biztos vagyok benne, hogy teljesen mindegy, ki nyeri a választásokat, mert ez a beruházás az érintett országoknak és Európának egyaránt megtérül" - mondta az Európai Bizottság energetikai ügyekért felelős vezetője.
A német elképzelés alapján indult Desertec első konkrét eredménye a tervek szerint egy erőműpark lesz a marokkói sivatagban. A létesítmény szél- és napenergiával termel majd áramot, kapacitása pedig 500 és 1.000 megawatt között lesz, ami nagyjából egy átlagos nagyságú széntüzelésű erőmű teljesítményének felel meg. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Oettinger szerint a tunéziai és egyiptomi fejlemények nem veszélyeztetik a projektet. "Mondhatnánk úgy is: mindegy, hogy ki kormányoz, hiszen senki nem lehet olyan bolond, hogy leállítsa az áramtermelést".
Komment: Oettinger elfelejtette, hogy az ember hajlamos az esze helyett az indulataira hallgatni és olyat művelni, ami még neki sem jó. Az ő gondolkodása alapján még öngyilkos merénylők sem léteznének.
22
2011.02.16, 10:22
Hajrá ,hajrá!Szorgos népünk győzni fog!
Mindegy, hogy ki fog kormányozni?Biliben nőtt fel ez a pali?Tauragek már a Római Brodalommal is hadakoztak......