Zöld trend a tengereken Menedzsment Fórum *
2010.09.01
* Szerző: Wéber Balázs
17 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
A jövőben a tengeri szállításban is komoly szerepet kaphatnak (ismét) a szélenergiát hasznosító hajók, amelyek egyrészt könnyebben megfelelnek az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak, másrészt lényegesen kevesebbet fogyasztanak hagyományos társaiknál.
H i r d e t é s
»Az új kihívásokra jelenthet megoldást a brémai székhelyű Beluga hajóstársaság DHL Global Forwardinggal közösen tető alá hozott fejlesztése, a Beluga Sky Sails is, amely egy óriási siklóernyő segítségével hasznosítja a szélenergiát. A SkySails akár félmillió dollárt is képes megspórolni az üzemanyagszámlán egy Európa és Ázsia közötti szakaszon, éves szinten pedig 10 és 35 százalék közötti megtakarítást lehet elérni általa, a szélviszonyoktól függően.«
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Fabatka
2010.09.08, 07:25
Elsősorban arra gondoltam, hogy egy ilyen hőcserélő csőkötegekből áll. Az áramvonalasításnak esetleg van értelme az egyes csövek alakjának meghatározásánál, de a csőmátrix meghatározásánál már nincs.
Természetesen minden esetben olyan csövekről beszélünk, aminek a hossztengelye nem párhuzamos a haladási iránnyal.
Áramlástanilag a legjobb, ha egy csövet teszek előre, az összes többit mögé (leválási örvénybe kerülnek) - de csapnivaló lesz a hőcserélő hatásossága.
Hőtanilag az a legjobb, ha sakktábla szerűen osztom el a csöveket (mint pl. a sakktábla csak fekete mezői, hogy a következő csősor ne kerüljön az előző csősor takarásába) - ez viszont áramlástanilag borzasztóan nagy ellenállást jelent.
Félkegyelmű
2010.09.07, 19:03
"A hőcserélők nagy felületen történő érintkezést, és intenzív közegáramlást kívánnak meg."
"nagy felületen érintkezni vele. Az jó, ha a közeg gyorsan áramlik körülötte."
Nagyjából ugyanazt írtuk, csak egy dologra tudok még gondolni:
Az igaz, hogy egy 1cm x 10cm x 100cm-es fémlap és a víz között jobb a hőátadás, ha nem hosszában úszik a vízben, hanem függőlegesen (de természetesen a síkja párhuzamos a haladási iránnyal). Azaz nem a körülötte egyre melegedő hűtővíznek ad le a lemez hőt, hanem mindig friss, hidegvíznek. (Vagy vesz fel hőt, mindegy.)
Erre gondoltál?
nakaroly
2010.09.07, 12:05
Egy nap hajó pl. Sun21 elég lassú volt. ehhez képest az én módszerem sokkal sokkal erőteljesebb lenne. (ez lenne a Sun22 )
Jó pontosítom ezt cső köteg dolgot: az alsó hő cserélő helyett fel kellene szivattyúzni a hideg vizet és bent hajó testben hő cserélni nagy hő átadású rendszerrel az ammónia turbina felmelegedett és már munkát végzett ammónia gőzét. Ez azért jobb lenne mert, lent nincs akkor ütközés veszély. Ez a "vasmacskaként" le logó szivattyúzó hőszigetelt műanyag cső ferdén állna vízben az áramlástól esetleg ha szükséges ellipszis lenne kereszt metszete így kisebb lenne közeg ellenállása. A fenti cső köteg viszont olyan alakú lenne amelynél csövek egymás alatt lennének néhány darab így egészen biztosan nem lenne nagy közeg ellenállása és elég nagy felületen hő cserélnének a trópusi tengerek felszíni meleg vízével így munkát végeztetnének a tengerek hő különbségével. Hatalmas hő mennyiség van a tengerekben és mozgás közben kiválóan felhasználható.
Fabatka
2010.09.07, 07:11
Rosszul tudod. A hőcserélők nagy felületen történő érintkezést, és intenzív közegáramlást kívánnak meg.
Az áramvonalasság lényege elsősorban a teljes szerkezet olyan alakjának megválasztása, ami nagy energiavesztés nélkül letereli a közeget a benne haladó tárgyról, további szempont a leválási örvények elkerülése.
Ezzel szemben hőcserélőnél elsődleges fontosságú a csőkötegen belüli (csövek közötti) intenzív közegáramlás.
A kettő alapvető ellentmondásban van egymással.
Ha áramvonalas csőköteget tervezek, akkor alig kerül közeg a csőkötegem belsejébe, a közeg nagyrésze a csőköteg palástján kikerüli a hőcserélőt.
Ezért olyan járműnél, aminél fontos a közegellenállás leküzdése, a közegbe merülő hőcserélők csak nagyon kicsik de hatékonyak, vagy nagyobbak, de nagyon rossz hatékonyságúak lehetnek.
Zuba János zubajanos@gmail.com
2010.09.06, 19:49
Lassan nem járnak már hajók a tengeren. 50 km/óra sebesség fölé is felgyorsulnak pár óra alatt. Az egy rézcsőkötegnek az első útja volna egyben az utolsó is....
Félkegyelmű
2010.09.06, 19:48
Fabatka, hőerőgéppel üzemelő hajónál egyáltalán nem fából vaskarika, hogy a hőcserélő áramvonalas legyen. Teljesen normális tervezési szempont. Nem üktöznie kell a közeggel, csak nagy felületen érintkezni vele. Az jó, ha a közeg gyorsan áramlik körülötte.
nakaroly
2010.09.06, 18:35
Víz szintesen lenne le engedve a hajó haladási írányával párhuzamosan egy réz cső köteg, amelyről egy hőszigetelt csőpár vinné le és vinné föl a megfelelő hőmérsékletű közegeket pl. az ammóniát. Amint halad a hajó még ha lassan is rengeteg hőcserélést tud megoldani (itt fent is lent vízzel történne a hőcsere) elsősorban trópusi tengerre van kitalálva az NH3 turbina ezért írtam, hogy jeges vízben álló rendszereket kellene telepíteni.
...
Az ammonia turbina alkalmazása jeges vízben az már tényleg problémásabb mert le jegesedne mély vízben.
Pedig nagyon sok jóléti ország van ahol többet van hideg idő mint napsütés (Finn, Svéd ,Alaska, Orosz) lenne rá tőke aminek vissza termelné az árát.
Fűtő hőszivattyúnak is ki lehetne belőle venni hő energiát a munkavégzés után (!). Tehát a jég felszínt kellene átfúrni és lerakni a megfelelő csőveket. Van ahol több méter mélyen be vannak fagyva tavak vagy tengerek. Még ez befagyott rész is csekély csőhosszat jelent ahhoz képest hogy Hawain km mélységekből hozzák fel hideg vízet a hő különbségért. Természetesen hajón 10-20 méterekben lehetne csak gondolkodni.
Fabatka
2010.09.06, 13:13
Az ammóniaturbinás meghajtású hajódról:
butaságnak tűnik a hőcserélőt belógatni a vízbe, az áramvonalas hőcserélő meg egyenesen ostobaság - fából vaskarika, a hőcserélő ugyanis akkor hatékony, ha nagymennyiségű közeggel ütközik. Ha nem ütközik - mert áramvonalasítod, akkor nincs érdemi hőcsere sem.
Ammónia turbináról hajón, műszaki szempontok figyelembe vételével csak kényszeráramoltatott közegek (értsd: átszivattyúzod a hajón a vizet, és ventillátorokkal átáramoltatod a levegőt is) lehetne beszélni. A rendelkezésre álló hőfok különbségek mellett azonban a rendszer nem termelné meg a szivattyúk, ventillátorok működtetéséhez szükséges energiát.
Még egy millió más probléma van, de aki ezeket ennyire nem látja át magától, arra nem érdemes szót vesztegetni sem.
nakaroly
2010.09.04, 11:28 http://translate.google...l%26rls%3Dgm%26prmd%3Dv
Szerintem Schauberger elmélete téves:
a víz a hirtelen össze szűkülése és tágulása miatt végez plusz munkát. Vagyis nagyon kis része felforr a nyomás esés miatt amitől egy kicsit veszít hőenergiájából a mozgási energia rovására vagyis másodfajú örökmozgóként viselkedik. (még lehetnek más okok is a molekulák szétválása alakja miatt, nem tudom igazából ez csak egy elmélet)
Ez turbinát kellene megalkotni nagy nyomású cseppfolyós gázokkal pl. szuper kritikus szén dioxid. Ez az egyetlen szabad energia elképzelés szerintem ami nem sugároz az összes többi az atom energiával áll rokonságban.
Egyébként a táguló jég munkavégzése is megsérti a termodinamika második főtételét vagyis munkát végez energia leadása közben. Svédek létre hoztak erre egy hidraulikus gépet ami nagy nyomású olajjal végzet munkát amit a jég nyomott össze egy zárt tartályban.
... víz plazma = hideg fúzió vízben NMR frekvenciákon. (ez erősen sugároz) Ez csak sejtés egy elmélet.
... gravitációs rezonanciák, gravitáció frekvenciái azért , mert gravitáció fénysebsebéggel terjed. Ezt földsugárzásnak is nevezik, bár ezek megközelítések tévedéshez vezetnek.
Ezek szintén csak elméletek.
Alternativa
2010.09.04, 10:42
Kedves Nakaroly!
Legyen szíves velünk ismertetni és tegyük nyilvánosságra az eddigi energiahordozók helyett alkalmazható újabb energiahordozókat, a fa, a szén, a köolaj, a gáz, az atom, a szél, a nap, a víz, a geo, stb. helyett.
nakaroly
2010.09.04, 10:27 http://www.hetek.hu/hat...0708/kie_az_eszaki_sark
Csak a metán hidrátot kellene kitermelni nagy óvatossággal, azért hogy ne segítse elő felmelegedést. A többi energia hordozó kitermelést igazából be kellene tiltani, így nem lenne rajta vita. Az a probléma még nincs elég jó alternatíva helyette (vagy nem ismert nyilvánosság számára).
Félkegyelmű
2010.09.03, 19:49
A tengeralattjárók azért járnak a víz felszíne alatt, hogy rejtve maradjanak! A polgári közlekedésnél ez egyáltalán nem cél.
A víz alatt közlekedni sokkal több energiát fogyaszt mint a vizen, pláne a víz felett lebegve. Az utastér fűtése is több energiát igényel, mint egy hajón. Semmi nem indokolja a vízalatti közlekedést.
Régi trükk: egyenes* fúrjunk alagutat Kína és az EU közé, a cuccost ott beejtik, itt kiesik, épp csak el kell kapni.
* nem is egyenes kell, hanem enyhén ívelt, a föld forgása miatt.
Nukleáris meghajtású
2010.09.03, 14:16
Kíváló ötlet az atommeghajtású polgári célú tengeralattjáró Európa és Ázsia között.
Esetleg gyorsan még valamit lehetne? Ha már belekezdünk akkor egy kalap alatt kiviteleznénk az egészet.
nakaroly
2010.09.03, 12:44
Persze a függőleges tengelyű forgó szél turbina hajókra az is nagyon jó lenne. ez hát szél esetén nem működne, (vagyis akkor nem forogna, de vitorlaként funkcionálna) minden más esetben jó volna. Valamilyen összetett vitorla rendszer lenne megoldás szerintem, pl. Sikló ernyő forgó szélturbina kombináció.
Ha rossz szélirány akkor sikló ernyő becsukható. A hajó hátulján lenne egy nagy forgó szélturbina ami csak alakban hasonlítana maglev szél turbinához és elején lenne egy vagy két hatalmas húzó sikló ernyő.
Ez japán hajó szél- nap -tüzelő anyag cella kombinációval már kezd jó elképzelés lenni, de még ez sem elég jó ha rossz szél irány és nap energia sem mindig használható.
Az ammónia turbina alkalmazásának lehetőségét már említettem trópusi tengereken. Ehhez áramvonalas hőcserélők lennének szükségesek nagyon jó hő átadással. Ehhez meg kellene oldani azt hogy ezek hőcserélőknek legyen szabályozható merülési mélysége.
(elvileg jeges tengerben is hatalmas hőkülönbség van csak azt nem lehetne hajókon kihasználni, ezt csak álló erőművekben lehetne kihasználni, jeges tengeren lehetséges az 50C fokos hő különbség a víz és a levegő hőmérséklete között amire szintén kitalálható turbina. Az ammónia turbina is jó lenne mert az ammónia -78C fagy csak meg. -50C az ammónia gőz nyomása csak néhány tized bar lenne, nulla fokon 5bar.)
.........
Nekem az még gondolatom erről hogy ha a hadiipar nagy mennyiségben használja nukleáris meghajtású tengeralattjárókat akkor azt meg kellene próbálni polgári célra is alkalmazni persze ez csak nagyban gazdaságos és lehetséges. Főleg tórium technikát kellene kifejleszteni amit nem lehet fegyver célra használni. Ez nem bocsátana ki CO2-t.
Már az is jó lenne ha Ázsia és Európa között lenne tengeralattjáró forgalom polgári célra. Vagyis csak a jég alatt utat kellene csak ilyen módon hajóval megoldani ugyanis sokkal közelebb van így egymáshoz hajón a két hely.
Becsléseim vannak csak arról mennyi idő alatt lehetne így leküzdeni azt 10.000 km-t és ez mennyivel lenne gyorsabb én fele időre becsülöm az a baj ezzel az ötlettel, hogy nem biztos hogy lenne rá kereslet. Talán esetleg csak hajon gyorsnak számító áruforgalom céljára működnének ilyen eszközök.
Voltak érc szállító hajók nukleáris meghajtással régen.
Névtelen olvasó
2010.09.01, 20:07
Nan, na, csak nehogy Kína lefölözzön egy szép napon minket a mi technológiai hátterünkkel!
Mi még a zoknit sem tudjuk legyártani közönséges fogyasztói árban.
Ott nincsennek valótlan álmok, kapzsik és szélhámosok, mert rövid lábon ill. fejjel élnek azok!
Félkegyelmű
2010.09.01, 19:11
Ha a tévében betiltanák a reklámokat, akkor az emberek fele annyi szrt vennének, és fele annyi szrt kellene Kínából elhozni idáig. Ez lenne az igazi környezetvédelem.