Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
2010 június 9-én hat taggal és két partnerrel megalakult az Első Magyar Napelem Erőmű Klaszter, amelynek elsődleges célja több megawattos napelem erőművek létesítése Magyarországon és Európa szerte, különös tekintettel a közép-kelet európai szektorra.
H i r d e t é s
Sajtóközlemény - Az Első Magyar Napelem Erőmű Klaszter
Az Első Magyar Napelem Erőmű Klaszter első magyarországi referencia napelem erőművéhez olyan
önkormányzat partnerségét kereste, amely a fenntartható, hosszú távú fejlődés mellett kötelezte el magát.
Az 500 kW-os minta, illetve az ezt követően tervezett 18 MW referencia projekt helyszíneinek kiválasztási
szempontjai a megfelelő fejlesztési környezet, valamint a megfontolt, helyi lakosság és város érdekeit
szem előtt tartó városvezetés partnersége.
Előzetes tárgyalásaink alapján elmondhatjuk, hogy Hatvan város a fenti kritériumoknak mindenben
megfelel, így napenergia-ipari klaszterként szívesen keressük az együttműködés lehetséges formáit
Hatvan város önkormányzatával.
A megépítendő napelem erőmű minden tekintetben környezetkímélő, csendes, hang és füstmentes
rendszer. A vonatkozó EU irányelvek (pl. 2009/28/EK) kiemelten foglalkoznak és előnyben részesítik
az ilyen jellegű beruházásokat. Hazánk, mint EU tagállam, vállalásokat tett a közösség felé káros
anyag kibocsájtásának csökkentésére; ezt a célkitűzést már az 500 kW-os minta napelem erőmű is
nagyban elősegíti, hiszen ez évi 529 000 kWh zöldáram termelését jelenti évente Hatvanban. (European
Comission PVGIS alapján). További előny az önkormányzat energiaköltségeinek jelentős csökkenése és az
importfüggőség enyhítése.
Az 500 kW-os mintaprojekt pályázati munkálatait megkezdtük, és a pályázatot legkésőbb 2010. októberében benyújtjuk az illetékes szervek felé.
2010 június 9-én hat taggal és két partnerrel alapított Első Magyar Napelem Erőmű Klaszter a napenergia
ipar, azon belül a napelemes áramtermelő rendszerek kivitelezői, beszállítói, finanszírozói,
K+F és oktatói körébe tartozó vállalkozások és szervezetek önkéntes együttműködése, amely közös
célok megvalósítása érdekében jött létre. A klaszter hálózatának elsődleges célja több megawattos
napelem erőművek létesítése Magyarországon és Európa szerte, különös tekintettel a közép-kelet európai szektorra.
Klaszterünk a fejlődés szakaszában keresi mindazokat, akik érdemben segíthetik egy napelem erőműves,
piacorientált szövetség munkáját és sikerességét.
Az Első Magyar Napelem Erőmű Klaszter tagjai:
SUNsitive Kft. - Napelem ipar
EURO Innovation Solution Kft. - Finanszírozás
Mesterházak Kft. - Szerelvényezés
Porstatik Kft. - Szerkezet gyártás
Felzárkózást Esélyegyenlőséget Segítő Egyesület - Oktatás
Andul Kft. - Marketing tanácsadás
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Névtelen olvasó
2010.09.04, 05:38
De különben is, itt még senki sem bólitott még konkrétan egy projektre sem rá. Tehát ezek itt még mind elvi gondolatok a társaság részéröl oprimista szemmel. Ez lenne az ök tervük. Nagy hühó semmiért, amire még a zsidó sem adott még soha.
Névtelen
2010.09.03, 09:08
Persze, ha netán sikerült 1kW-ot valahogy megépíteni, akkor majd ugrásként többszáz kW-al kell a fallnak menni?
Ebből a beruházásból 100%-ra nem lesz semmi.
Ahogy itt más is írta, itt sokminden hiányzik.
Románia
2010.09.02, 19:30
Minket is előznek - a korrupcióban....
Solarize-Solution
2010.09.02, 17:24
Nagy színvonalú bemutatást tartunk Romániában, Aradon a piacon novemberben. Új szélgenerátor család (Helios Capital AG), 2-tengelyes Degertracker (Deger), blockerömü (Wolf) és szolártechnika.
Itt érdemleges potenciál mutatkozik.
KHA
2010.09.01, 14:45
Minden beruházást finanszíroznánk Mo.-on egy alapból, projektenként 2-3 MW-ig!
A probléma az, hogy "pista" az elsö hozzászólónak igaza van......
Re: Névtelen
2010.09.01, 13:34
Nos igen, hol a biztonság?
Mi is úgy kezdtük, hogy egy kicsi 1kW-os napelem rendszert építettünk fel. Felvonultunk olyan professzionálisan, hogy a mütösöknek sem volt olyan felszerelésük. Mert a megjelenés is fontos. Kivitelezés 1a.
Nem bántuk meg.
Névtelen
2010.09.01, 13:22
Kezdjük ott, hogy a Sunsitive Kft soha az életben még egy mini háztartási kisrendszert se épített fel (gondolok én az 1-2kW-os rendszerre), akkor 0-ás háttérrel és semmilyen tapasztalattal akar egy nagyobb erőműnek nekiesni? Abból az 1 főből amiből áll a cég?
Ne röhögtessenek már...
Ki fogja adni a pénzét az ilyenhez? Tárgyalhatunk polgármesterrel beharangozhatjuk az MTI-be, de ez már itt ahogy van bukásra van ítélve mégpedig rögtön az elejénél.
A LEGNAGYOBB KÉRDÉS: melyik marha szeretné mindezt finanszírozni?? Már ha találnának egy palimadarat.
Kezdetben
2010.08.31, 16:07
Kezdetben a villamos energia termelése nyereségérdekeltségű üzleti tevékenység volt. Aztán azt mondták, hogy vigyünk bele egy kis egyebet is. Akinek ez nyereségesen nem megy, attól felárral vesszük meg a portékát. Most minden ilyen hős, azt szeretné, hogy őtőle még nagyobb felárral vegye meg a fogyasztó az ő áramát. Különben neki nem éri meg, mondja.
Megkérdezték a fogyasztót, hogy neki megéri-e?
Javaslatom: ha egy áramtermelőnek valamilyen érv alapján felárat fizetünk, ezt ne a fogyasztótól szedjék be. Gyűjtsék erre a pénzt abból a forrásból, ahol ennek a feláras áramnak az előnyei megjelennek. Amennyi ott összejön, annyit kapjon a termelő. Felőlem akár 200 forintot is kilowattóránként. Én meg kikocogok a piacra, és onnan szerzem be piaci áron. Hogy aztán azt ki termelte, neki miért érte meg, az másodlagos.
Ki szavaz erre?
Michael
2010.08.31, 14:49
Kívánok minden jót és sikert mint a kezdetekben valamint a további lehetséges munkájukhoz is.
De ehhez nem feltétlenül kell Cluster/Klaszter! Ebben a felállásban, mint fent utoljára említve van, csak költségfelosztás és kenyérszeletelgetés látszik. A sok szereplökkel csak felfújt a mozgalom, ami csak drágítja az egészet. Szerkezetgyártás, felületkezelés, oktatás, munkavédelem, hm...?
De ennek a szektornak az elindulásának nem a Klaszter a lényege, hanem sok más bázistényezö! Az EURO Innovation Solution Kft. sem lehet önzés nélküli szamarita egyesület. Ha befektetö alanyon müködik, akkor neki visszatérülési biztonság valamilyen haszonkulccsal kell.
De, ha a Klaszter nem akkreditált, akkor mehetnek bárhova, nem veszik komolyan öket sehol, mert nincs támogatás de még a megértö fül is hiányzik majd!
Zuba János zubajanos@gmail.com
2010.08.31, 13:52
Nem teljesen e cikk kapcsán jut az eszembe, de régen szeretném kérdezni értőtől, hogy közgazdasági szempontból mi az értelme a "klaszter" típusú halmaznak, vagy minek?
Jó. jó, ennyit tudok:
""Klaszter angol, tud. (cluster, e: klaszter): csoport, halmaz Átvitt értelemben a klaszter kifejezés jelentése: társulás, egységbe tömörülés, összefogás, szövetkezés.""
Viszont ez nekem úgy tűnik, mint a kitalálása a kanál mélyedésének...
A társasági-, és más törvények által pontosan definiált korlátolt felelősségű társaság egyértelmű, és kiforrott formája a tagok "feladata+hatásköre+felelőssége" hármas működési alapkövetelmény-rendszernek.
??
ZUba János zubajanos@gmail.com
2010.08.31, 13:42
Úgy látszik Hatvan, és környéke nem küzd munkanélküliségi problémával.
Az ottaniaknak elég az egyszeri építés során esetleg csurranó-cseppenő "szezonmunka", amúgy meg van jövedelmük másból, a napelem erőmű működési élettartama alatti időkre...
pista
2010.08.31, 13:30
Ez min d rendben is van, azonban az energetikai szakterületre vonatkozó szakmai háttér láthatóan itt is ugyanúgy hiányzik, mint a többi hasonló beruházásnál.
A hiányzó szakmai háttér pedig akár meg is pecsételheti a sorsát. Lásd a kb 29 Ft/kWh mértékű kötelező átvételi ár, melyről úgy tűnik, eddig még a befektetők nem értesültek. Ez pedig még 50%-os KEOP támogatási intenzitás mellett sem gazdaságos, hacsak nem virmanolnak a beruházási összegekkel a KEOP-ban, ahogy hasonló esetekben szokták tenni.