Kivonják a 75 wattos izzókat is az EU-tagországokban Zöldtech *
2010.08.31
24 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Szeptember 1-től nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően.
H i r d e t é s
Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos izzók kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva.
Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-től a 75 wattosokon a sor. Következik még a 60, a 40 és a 25 wattos hagyományos izzók kereskedelmének megszüntetése is. E termékek 2012-ben tűnnek el véglegesen az üzletekből.
A döntés hátterében az áll, hogy az új típusú, energiatakarékos kompakt fénycsövek vagy ledlámpák akár ötször kevesebb áramot fogyasztanak, mint a régiek, így használatukkal jelentősen csökkenteni lehet az energiafogyasztást, és ezen keresztül a környezetszennyezést.
Ráadásul uniós átlagban egy-egy családnak akár 2-300 euró éves megtakarítás is jelenthet, ha összes izzóját kicseréli.
A készletek kifutásáig a kiskereskedelmi üzletek elvileg még kínálhatnak a kivonásra ítélt izzókból.
Az unióban 2006-ban a háztartások 5,1 milliárd izzót üzemeltettek, ennek kétharmada még hagyományos volt. A családok több mint fele abban az évben még egyáltalán nem használt energiatakarékos villanykörtét. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Gabi999
2010.09.03, 09:26
Nos hozzászólásom 1. része idézet csak rosszul formáztam az üzit . Saját bunkoságomért viszont BOCSÁNATOT kérek .Elkapott a hév .
Michael
2010.09.02, 05:23
Uraim!
Ezek a sok negatív kifejezések és lehurrogások valamint minösítések tömkelege - szerintem nem illik egy tanult, toleráns emberre - csak egy önzö és butára jellemzö. Ezt a viselkedést nem lehet tanítani, ezt a bölcsöbe adják a gyereknek.
Én is a megújulók alkalmazásáért harcolok, de még is veszek jó pár hagyományos izzót tartalékba, mert úgy gondolom, hogy még nem engedhetem meg magamnak az E27-es foglalatú és még melegítö izzókat is lecserélni. De amúgy pár helyen (ahol ésszerü)mozgásérzékelös- illetve idözítö kapcsolóim vannak ezekhez installálva. Tehát már spórolok, de jelenleg kisebb lépésekben teszem ezt, amit árban is megengedhetek magamnak és családomnak.
Gabi999
2010.09.01, 21:03
Névtelen olvasó
2010.08.31, 20:37
Szerencsétlenek és agyhalottak, hajrá, húzz bele mert már csak az utolsó darabok maradtak ebből a hulladékból! Amikor pedig - igencsak hamarosan - kiégnek, sirathatod a pénzedet, hogy a világ legdrágább módján 4-5x annyi pénzért világìtottál az értelmes embertársaidhoz képest. :)
Ráadásul ezt az elmebetegséget nem is tudod majd tovább folytatni. :)
Nos tisztelt névtelen . Az én nevem ott fenn látod .
2. Írásod nem engem hanem téged minösit Örülök hogy pichomókus vagy. És távolrol el tudod dönteni hogy hülye vagyok .
3 . Meg akarsz takaritani ? Tedd azt ! Én is azt teszem de nem tartom idiótának aki máshogy áll hozzá . ( Mellékesen nem 2 db led lámpa van beépítve nálam )
Takaríts meg 100e et , milliót.Majd ha te se látsz rendesen 15-20 év mulva , akkor kend a hajadra . Ér 1 millát a látásod ? Nekem érne de azt már elqrtam a 40 es égök miatt .( Energia takarékosság ohhh )
4. Csak azért is veszek jópár 100 as égöt .NEKEM SE TE SE A MINDENHATÓ UNIO NE AKARJA MEGSZABNI HOGY AZ APRO DOLGOKAT LÁSSAM . Béke veled .
Névtelen olvasó
2010.09.01, 13:07
Remek ötlet Fabatka!
Az emberek maradhatnak nyugodtan a termekben, hiszen napszemüveget viselnének mint a matrixos emberek. Nem is venné észre öket az ember csak a hálózatban...
Fabatka
2010.09.01, 12:20
Kifejtem én is az ötletemet, tanult mesterem, nakaroly után szabadon:
Szerintem meg azt kellene csinálni, hogy minden szobát tükörrel kellene burkolni, így lecsökkentve az elnyelést. Akár egy db 40W-os izzóval is be lehetne világítani egy egész lakást!
Persze ha az egész lakást még feltöltenénk Xe gázzal, majd vákumot csinálnánk, az még jobb lenne, mert:
1. nem is kéne mégse Xe gáz ha már vákum van (minek is használjuk, ha egyszer drága), vagy ha nincs vákum, Al2O3 aerogéllel fel lehetne tölteni a lakást
2. lecsökkenne az izzószál vesztesége
3. nem is lakna ember a lakásban, mert vákumban, vagy aerogélben nem lehet lakni, tehát le lehetne kapcsolni a villamos fűtőtestet is, meg a lámpát is - tiszta nyereség, tiszta megtakarítás
4. és ha lámpát nem is kapcsolnánk, akkor már a tükörbevonatot is megúsznánk!
Ez az egyetlen megoldás örökre megoldaná az emberiség világítási problémáit.
Persze van még egypár megoldásra váró apró részlet (pl. hogy hova tegyük az embereket), de ezt már tényleg oldja meg más, a fő ötletet én már kidolgoztam!
nakaroly
2010.09.01, 11:12
Én a villany kályhákat tiltanám be inkább, pl. most is amikor hűvösebb idő van szerintem rengetegen elkezdték használni főleg idősebbek.
Persze ki kell találni olcsóbb megoldást és semmiképpen sem a tiltás a megoldás. Pl nem értem miért kell olyan iszonyú drágán adni hő szivattyúkat. (ez egy külön téma ami ki kellene fejteni részletes más helyen) talán egy fodrász szalonban már gazdaságos lenne egy hőszivattyú hajszárító.
A tiltás nem megoldás, ha ember akarja használ két 60W -ost vagy három 40W-ost.
Vissza térve az állítható fény erejű lámpára , van neki egy kicsi Spot izzója 25W-os ebbe bele van építve egy tükör felület (az egyik oldalra) ami szintén növeli hatásfokot, mert visszaveri a hőt is fényt is. Az állítható fény erejű lámpa kísérleti célra is kiváló lenne és üveg csöveket könnyű egymásba rakni. Amiket leírtam lentebb azok kutatási ötletek csupán természetesen.
A reflektor üveg csöveket egy kicsit vastagabbra gyártanám már a legbelsőt is és az egyik felét el látnám tükröző felülettel, hogy minél előbb legyen vissza verve a hő és fény ami rossz irányba halad.
Sok féle kutatási módszert meg próbálnék arra, hogy hagyományos villany körte és reflektor lámpák hatásfokát feljavítsam. A reflektor üveg csőben egy nagyobb Volfrám szál van, ezt kellene ha lehetséges valamilyen hő visszaverő, fény áteresztő anyaggal beburkolni pl ThO2. Az is egy megoldás lenne és ez legdrágábbik, hogy kifejleszteni egy vékony átlátszó 1-2mm Al2O3 aerogélt a két üveg cső fala közé. Viszont ez sem elegendő önmagában. Az üveg csövek számát sem lehet növelni nagyon mert 3-4 darab már lerontja fény áteresztést. A nap energia vákuum csőnél azért használjuk a vákuumot, hogy hőt szigeteljünk, persze ott kisebb az energia sűrűség (és ott fordítva van a fényt alakítjuk hővé), ott az energia kívülről jön ott az üres járási hőmérséklet 300C itt ahol lényeges koncentráltabb az energia és a hő és fény belülről jön itt jóval hőállóbb üvegek szükségesek és másfajta megoldások.
Nem a Xe gáz ára lényeges mert az 3000Ft körül van normál litere és itt kis nyomásokról van szó. Tehát több ezer villany körtéhez vagy reflektor csőhöz elegendő lenne egy normál liter Xenon gázt. Többszörös üveg csövek miatt a vákuum vesztés is csökkenne.
.......
Nem engedném meg névtelen hozzászólásokat csak a regisztráltakat. Semmi közöm ahhoz aki közé írt két hozzászólásomhoz engem is leszólva egy vers részlettel.
Én nem szeretem annyira József Attilát akit régi rendszer kisajátított magának, már csak a halála miatt sem. Az megint más dolog ha valakit szándékosan tesznek tönkre, viszont Ő saját magát is bántotta. (vagyis senki sem tudja biztosan mi lett vele)
Megértem nehéz családi sorsát és akkori történelmi viszonyokat. Viszont szerintem nem volt annyira vallásos és tönkre rakta pszichológus nője akibe szerelmes volt.
Névtelen olvasó
2010.09.01, 10:58
Fénycső elektronikus előtéttel villogás és károsodás nélkül ki-be kapcsolható.
Léteznek hasonló kompakt fénycsövek is.
Névtelen olvasó
2010.09.01, 10:12
A fénycsövek egyáltalán nem, a LED-lámpák viszont igen, hozzájárulnak a villanyszámla csökkentéséhez.
Sehol sem ég egy égö huzamosabb ideig egy átlagos háztartásban, ezért csak LED lehetséges, ami bírja a ki-be kapcsolásokat.
A jelenség itt is a drágaság miatt nem passzábel.
Fabatka
2010.09.01, 07:17
Megint előállt az a szerencsétlen körülmény, amikor az ostobaság szorgalommal párosul.
Szerencsétlenek és agyhalottak
2010.08.31, 20:42
Óriási szellemi potenciáról tanúskodik itt néhány hozzászóló!
Szégyen és gyalázat, hogy ezek még tudatni akarják mással, hogy élnek ilyenek közöttünk és írni is akarnak! Brávó színvonal!
Névtelen olvasó
2010.08.31, 20:37
Szerencsétlenek és agyhalottak, hajrá, húzz bele mert már csak az utolsó darabok maradtak ebből a hulladékból! Amikor pedig - igencsak hamarosan - kiégnek, sirathatod a pénzedet, hogy a világ legdrágább módján 4-5x annyi pénzért világìtottál az értelmes embertársaidhoz képest. :)
Ráadásul ezt az elmebetegséget nem is tudod majd tovább folytatni. :)
Kálmán László
2010.08.31, 19:21
Télen hasznosul a hő, nyáron meg hőszivattyúval hűtünk, tehát zőőd.
Re:Sekély e kéj
2010.08.31, 19:08
Csupa kisbetüvel írom nevemet, akkor is melegszem télen az izzó (Tunsgram vagy Osram) mellett.
Nem veszed észre a cukkolást hékás...?
nakaroly
2010.08.31, 17:52
Ez bonyolult hosszú téma: ehhez se kaptam segítséget .. sehonnan sem egy két gondolat hozzá még: vákuumban szabad úthossz is számít, számít fény elnyelés színképe. Kellenének hozzá magas olvadáspontú üvegek akár ThO2 vel is ! Létezik már higany gőz lámpa is, annak még nagyobb atomtömege tehát elvileg még lassabban mozog. Itt is nagyon nagyon kicsi mennyiség van benne ha tömeget nézzük.
Ezerféle megoldás fejlesztése van a gyártóknak nehéz olyat mondani ami tényleg érdekelné őket. Elsősorban az energia takarékos izzókat fejlesztik csak azzal foglalkoznak ami lehet, hogy hiba.
Sekély e kéj
2010.08.31, 17:45
Veszek pár száz forintért NEMIZZÓT, és máris óriásit nőtt az önbecsülésem. Az agyhalottak pedig csak használjanak izzót (csupa kis betűvel, pfúj!).
Maradiak, bugrisok, mucsaiak, télen az izzó (pfúj!) mellett melegszenek. De jó, hogy ÉN (nagybetűvel...) nem ilyen vagyok.
nakaroly
2010.08.31, 17:38
Volt egy olyan fizikai gondolatom, hogyha xenon gázzal lennének töltve az ilyen izzók akkor nem lenne jobb hatásfok mert rosszabb a hővezetés ugyanis Xe atomok jóval lassabban mozognak. Xe gáz drága ugyan viszont itt nagyon kicsi mennyiségekről van szó, mert nagyon kicsi nyomás. (tehát nem gáz ár miatt drága Xe izzó) Ezenkívül gondolkoztam még vákuum burákon azért, hővezetés le legyen rontva. Volt egy olyan gondolatom is, találjunk ki, olyan üveg csöveket amelyek többszörösek az állítható fény erejű reflektor izzó csövekhez. Konkrétan a 300W -os reflektor csövet akartam többszörös burába rakni. Ezt a gondolatom elküldtem egyetemi tanárnak , és gyártóknak is. Sehol semmi válasz.
Ez lámpa típus nem keverendő össze az autókban használ ív fényt kibocsátó xenon izzókkal. Ami nem tudom miért olyan nagyon drága.
Szerencsétlenek és agyhalottak
2010.08.31, 16:03
Nem baj, akkor is bevásárlok egy két rekesszel belölük, ecsi-pecsi!
Névtelen olvasó
2010.08.31, 16:01
Igen, a nagyon-nagyon hülyék most elkezdik felvásárolni az alig néhány száz óra élettartamú, 5% hatásfokú izzókat.
No pont az ilyen szerencsétlenek, meg az ebben az egészben csak a múltunkat megtagadni látó agyhalottak miatt kellett volna már réges-régen betiltani az összeset.
Persze jobb később mint soha. Legkésőbb 2012-re már minden civilizált helyről kitiltják ezeket a borzalmakat.
Névtelen olvasó
2010.08.31, 15:42
A boltban mindenféle külföldi izzó kapható, csak az nem, ami a kiégett helyére kellene a lámpáimba. Tungsram gyártmányú volt eddig minden lámpámban. Most hazai hiányában a kínai és egyéb külföldi gyártók bevétele lesz a lámpacsere.
Re:csúfolt fűtőtestek
2010.08.31, 11:26
Azért csúf, mert technikailag egy elavult energia pazarló eszköz az izzó. Első hsz nagyon is igaz, izzó(nevében is benne van) egy világításra is alkalmas fűtőeszköz.
Kompaktok miatt nem csoda hogy mindenki prüszköl, mert én se szeretem, de a LED-ről már teljesen más véleményem van.
Nem a kínai piaci sokLED-es vackokra gondolok, inkább a Cree powerLED-es jószágokra. Komfortban, színben, mindenben egyenrangú az izzóval, egyedüli baja, hogy kész gyári példányok horror drágák, ezért idehaza barkácsolni kell a jó LED-es lámpáért...
Energetikus
2010.08.31, 10:57
Ez nem szakmai, hanem politikai döntés volt az EU-ban.
Névtelen olvasó
2010.08.31, 05:09
Akkor felvásárolok még egy-két karton hagyományos izzót gyorsan.
csúfolt fűtőtestek
2010.08.31, 05:05
Olyan butaságot írt itt az illetö.
Miért olyan csúf az?
Eddig nagyon jó volt, ha egy kicsit melegített is az égö.
Miért tagadjuk már megint a múltunkat?
Névtelen olvasó
2010.08.31, 01:12
Éppen itt az ideje, hogy eltűnjenek ezek a világitótestnek csúfolt fűtőtestek.