Nem kelendők az elektromos autók Spanyolországban Zöldtech *
2010.08.11
19 hozzászólás
Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Meghiúsulni látszik Spanyolország azon nagy nyilvánosságot kapott terve, hogy a jövő év végéig elektromos autók ezrei futkározzanak az utakon, mivel eddig csak 16 ilyen gépkocsit sikerült értékesíteni.
H i r d e t é s
Az ez évi eladások így is jóval, pontosan 15 darabbal múlták felül a tavalyit, mert akkor mindössze egyetlen autó kelt el - olvasható a REVE nevű, a kormány által is támogatott (elektromos autókra és szélenergiára specializálódott) projekt honlapján.
Az ipari minisztérium célja az volt, hogy még ebben az évben kétezer, jövőre pedig már húszezer elektromos és hibrid jármű kerüljön a spanyol utakra.
José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök áprilisban jelentette be, hogy kormánya a következő két évben 590 millió euróval támogatja az elektromos autók gyártását. A most meglehetősen kétséges sikerűnek tűnő ötlet az egyik kulcseleme volt a kormány gazdaságélénkítő stratégiájának. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Fabatka
2010.08.24, 07:04
Egyre inkább az a gyanúm, hogy nakaroly nevében egy google fordítórobot szivat bennünket.
Mert mi más tudna ekkora hadovát összelapátolni, ilyen rossz helyesírással...
Kedves nakaroly, köszönöm, a ma reggeli kacagásom megvolt...
Névtelen olvasó
2010.08.23, 20:34
Egy nagy értékű berendezéshez a gyártó automatikus tűzoltó technológiát is szállított.
Tűz észlelésekor minden nyílászáró automatikusan lezár.
A védett területet pedig el-árasztja halonnal.
A megrendelő feltette a kérdést! Mi van, ha bent van valaki?
A gyártó megkérdezte. A berendezés nem igényel kezelőt, miért lenne ott valaki?
Nálunk szoktak.
nakaroly
2010.08.23, 16:20
aki tud jobbat írja le ! nem egyszerre gondoltam nyilván ...
én nagyon örülök ha valaki tud jobbat... ezt a témát nem is ide kellet volna írnom, csak itt lett újra felhozva az atom erőművek témája...
Lángoszlop Kánaán felé
2010.08.23, 15:47
Nekem az tetszene legjobban, amikor a hatalmas ventilátorok kirántanák a zárt helységből a CO2 gázt és bekapcsolnának a NaOH-KOH oldat zuhanyok.
Ezeket az eszközöket az atom ipar számára fejlesztették ki (szuper kritikus CO2 turbinát is) viszont bármely más hőforrással hasonlóan működnének magas hatásfokkal legyen az föld gáz, geotermikus energia, biomassza égetés , vagy nap torony. pl ilyeneken is gondolkodtam ha ingadozik teljesítménye nap toronynak föld gázzal van kiegyenlítve a hélium turbina hő igénye... bármivel is működik kb. kétszeres teljesítményt kapunk ugyanannyi hővel a hatásfok miatt.
A Hélium drága ezért gondolkoztam helyette az Argon gázon . Erre kérdésre senki sem adott választ.
...
másik gondolat: szuper kritikus CO2 turbináról azt írja cikk, hogy: "lényegesen kisebb keskeny néhány hüvelyk átmérőjű mert nagy sűrűsége szuper kritikus CO2 -nek". ez így félre érthető. Bár kisebb lenne valószínűleg CO2 turbina ugyanolyan vastag acél tengely mindenképpen szükséges a hatalmas több száz MW teljesítmény miatt. Valószínűleg turbina lapátjai lennének kisebbek és erősebbek mint hélium turbinánál és nem csak sűrűség miatt, hanem hatalmas nyomás miatt, mert +31 C foknál egy hatalmas nyomás emelkedés van. Arról nem tudok pontos információkat, hogy kritikus állapoton belül hogyan változna nyomás vagyis mennyi lenne az optimális gáz felmelegítés. Egy másik cikk beszél transz kritikus állapotról is, vagyis azon belül is vannak különbségek.
CO2 turbina véleményem szerint működne Szaharai körülmények között is +40-50C levegővel fűtési oldalon és hűtési oldalon tenger víz párologtatóval ami lehűti CO2 gázt 31 C alá újra cseppfolyósodon 72 bár nyomáson és természetesen kell legalább -+10C hő különbség, hogy működjön vagyis megfelelő sebességgel lehessen hőt cserélni. (csak ott nem lenne gazdaságos ez bonyolult hosszú téma)
Az erőművekben való felhasználás lenne a leg célravezetőbb és leggazdaságosabb fáradt gőzzel hő cserélni és fűteni hő cserélővel szuper kritikus CO2 turbinát.
Ki kell dolgozni biztonsági elemeket is hozzá pl. hatalmas ventilátorok kirántják egy zárt helységből a műszaki hiba esetén kiömlő CO2 gázt és bekapcsolnak NaOH -KOH oldat zuhanyok (vagy por Ca(OH)2 bár ez fel melegedne ez nem jó) a gáz megkötésére. és kellenek oxigén források műszaki hiba esetére a kezelő személyzetnek. Persze ez nem olyan nagy veszély egyéb vegyi ipari folyamatokhoz képest. Ez a turbina ha naponta 1-2 Kg CO2 elszivárogtatna az milliomod része sincs annak ami energiát nyerne más energia forrásokhoz képest. Megfelelő kivitelezéssel nullára csökkenthető kibocsátása zárt helységben leköthető az kevés CO2 vagy megfelelő tömítéssel nagy mértékben lecsökkentheti.
.............
ezt már írtam: http://translate.google...ail%26sa%3DG%26rls%3Dgm
supercritical turbine sun energy
Írd be keresőbe és olvass!
Fabatka
2010.08.23, 13:41
Kedves nakaroly,
az energetika "szakterületedről" ezek szerint áttértél a vegyészetre?
Kár, mert rámférne továbbra is reggelenként egy jó kacagás az "ötleteidet" illetően.
Már várom, hogy megjelenne az az ötleted is, amikor a rátóti atyafiak egy zsákban hordták be a napfényt egy ablaktalan házba... esetleg nekik el lehetne adni a szuperkritikus CO2 turbinát is, aminek az egyik fele a napon, másik fele az ablaktalan házban lenne. Persze a te szavaiddal élve: itt is meg kellene oldani még pár apró mellékkörülményt...
Einstein
2010.08.23, 13:08
"Egy problémát nem lehet azzal a módszerrel megoldani, ami miatt a probléma keletkezett."
Az ún. fejlett országok gazdasága gondban van. Jönnek a "gazdaságélénkítő csomagok". De nem veszik komolyan Einstein meglátását. Termeljünk, hogy fogyaszthassunk- fogyasszunk, hogy termelhessünk. Ez már nem megy, tessék észrevenni!
a kötőjelmentes
2010.08.21, 15:37
Kedves Nakaroly, én nem vagyok Ön ellen!
Az ország tele van fémtolvajokkal, nagyban játszó adócsalókkal, korrupt politikusokkal, lenyúlós cégekkel, trükkös csalókkal, utcán kötekedő keménylegényekkel, és én őszintén örülök, hogy még van ember, aki valami hasznos cél érdekében töri a fejét. Egy csónakban evezünk, nincs konfliktus! Nem akartam bántani, csak tényleg nem értem a kötőjelezős jelenséget. De nem Ön az egyetlen, nagyon sokan művelik. Ez van. Azt hiszem, megbeszéltük.
nakaroly
2010.08.21, 15:06
Én megadtam nevem és a témánál próbálok maradni lehetőleg senkit sem megbántva.
A működésről legyen pontosabb fogalmad olvasd el ezeket cikkeket: http://hu.wikipedia.org...iumion-akkumul%C3%A1tor
Amikor az ember olyasmiről beszél amit létre kell hozni akkor segítségre szorul (mert ez elég nehéz) és NEM leszólásra! Lent leírtam másik cikknél egy kicsit jobban Li nagyon drága fém és bizonyos fém bóridok jó vezetők valószinüleg alkalmasak lennének hidrogén tárolásra és vezetésre is . Ha tudsz jobb alaposabb információkat a témában (és segítő kész szak embereket) nagyon szívesen veszem.
Általában sajnos szak emberek nem adhatják ki az ipari titkokat ami hátráltatja fejlődést.
Írd be keresőbe és olvass! Részletes komoly leírást ne várj szerintem nincs olyan személy itt aki látott volna ilyen eszközt működni élőben.
Ez az eszköz még nincs elterjedve fejlesztés alatt áll tudtommal..
Ydeth Lenke
2010.08.21, 14:35
Nem számít, hogyan fogalmaz, vagy tud-e helyesen írni. Az a lényeg, hogy rettenetesen jó ötletei vannak!
b2
2010.08.21, 09:24
Viszont, ha a hozzászólások vegyészhez, műszaki emberhez méltóak lennének.
Érv nélkül, szajkózni, kimásolni cikkeket. Leírtam, megmondtam, véleményem, stb.
Egy vegyésznek nem véleménye van egy akkumlátorról, hanem. Ismeri az áramtermelő kémiai folyamatokat, az elektródpotenciálokat, az elméleti, és megvalósítható teljesítményürüséget,
Ha azt írja, hogy jobb, mint egy másik, akkor le kellene írni a másik rossz, DE jó tulajdonságait is, összehasonlítani.
Ha „ kombinálni valahogy egy kobalt oxid rendszerrel „ mi az a reakciómechanizmus, ami által jobb lesz stb stb.
Örömmel várnánk vegyészhez méltó hozzászólásokat is.
erbe
2010.08.20, 22:16
Ezek szerint emiatt tekintettek el a felvételinél a fogalmazási és helyesírási problémáktól. :-(
nakaroly
2010.08.20, 21:46 http://www.origo.hu/itt...inak-kartalanitasa.html
....
Az ilyen esetek elszaporodása miatt igen is gondolkodni, és erőlködni kell.
pl. azon gondolkodtam most, hogy az általam javasolt ammónia turbina NEM legjobb, hanem valószinüleg sokkal jobb és biztonságosabb lenne egy szuper kritikus CO2 turbina erőművek hulladék hőjére. Persze ennek is vannak veszélyei és nem ide tartozó téma.
Ez például nagy hiba, hogy nem erre gondoltam. Ennek olvasson utána akit érdekel kb. 25% hatásfoka erről ha valaki tud információt hálás lennék érte.
Nem írom le itt az életem elég bonyolult történet a lényeg: a kémiát nagyon szeretem és jól tudtam középiskolában és felvételi érettségivel jutottam be a főiskolára vagyis elsőnek egyetemre. Ez itt mellékes.
erbe
2010.08.20, 14:44
Kedves Hóbortos!
Ne tessék felháborodni!
Nakaroly már majdnem elvégzett 2 főiskolát.
Csak tudnám, hogy jutott be oda?
Egyébként látszik a hozzászólásain, hogy annyira kell erőlködnie az általa írt szövegek megértésén, hogy a helyesírásra már nem marad ereje. :-(
Névtelen olvasó
2010.08.20, 14:37
Nem bántani akartam, csak felhívni a figyelemet egy jelenségre. Egyre több helyen olvasni, hogy Budapest-en, körút-on, bank-ban, web-en, net-re, camera-t stb. És nem értem, de tudom, hogy a jelenségekkel, tényekkel kár vitatkozni. Ha az emberknek jobban bejon a kötőjelezés, hát hajrá.
Egy példa: http://forum.index.hu/A...e/showArticle?t=9017818
A zöld erőfeszítéseiért - minden irónia nélkül - hálás vagyok.
Üdvozlettel
GréTSy tanár úr :)
Névtelen olvasó
2010.08.20, 13:58
Kedves Grécsy Tanár Úr !
Maradjunk témánál! Valóban vannak helyesírási hibáim, de elsősorban környzetvédelem versenyképpessé tétele érdekel és a szöveg tartalma ami sokszor elég bonyolult, sokkal nehezebb az írásnál !
mi ez az új hóbort?
2010.08.19, 21:07
Mi az, már az akku-t is kötőjellel írják, nem csak Paks-ot ? :) :(
nakaroly
2010.08.19, 16:41
Ki találni olcsó könnyű akkumulátort.
pl Ni -(M)BH3 alapút mint leírtam, és nem Lítium Ni-M-Li alapút amit le is írtam már többször.