Ez a cikk több mint 1 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Geotermikus távfűtőmű épül Szentlőrincen, a beruházás alapkövét csütörtökön tették le. A tervek szerint novembertől már termálvízzel fűtik a baranyai város közintézményeit és közel ezer lakást.
H i r d e t é s
A baranyai kisváros melletti kútból kitermelhető víz 87 Celsius fokos, zárt rendszerben elérheti a 90 fokot is, hozama maximálisan 25 liter másodpercenként. Így a geotermikus energiát hasznosító erőművel teljes egészében kiváltható a jelenlegi földgázalapú távhőszolgáltatás a 7.500 lakosú Szentlőrincen.
Győrvári Márk, Szentlőrinc polgármestere az ünnepélyes alapkőletételen hangsúlyozta: a fejlesztésnek köszönhetően 900 lakást és a közintézményeket geotermikus energiával fogják fűteni, emellett a fűtésre használt és a helyi hőerőműtől visszaérkező vizet később üvegházak fűtésére is fel lehet használni. A rendezvényen jelen volt Izland külügyi és külkereskedelmi minisztere, Össur Skarphédinsson is, aki hangsúlyozta: Izland a geotermikus energia hasznosítása területén szerzett több mint 70 éves tapasztalattal tudja majd gazdagítani az uniót. Jelezte: országa benyújtotta csatlakozási szándékát az Európai Unióhoz.
Az ünnepségen Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiapolitikai helyettes államtitkára a geotermiát jelentős kiugrási lehetőségnek nevezte, tekintettel az olajár várható alakulására. Gyimóthy Dénes, a PannErgy Nyrt. vezérigazgatója a projektet ismertetve elmondta: Magyarországon eddig ez a legnagyobb vállalkozás a föld hőjének kiaknázására. Az új létesítmény megszünteti a fosszilis energiaforrással működő erőművet és az ezzel járó szennyezést. Közölte: az ősszel megkezdhetik a távhőszolgáltatást Szentlőrincen, jövőre pedig már Miskolcon dolgoznak. Hozzátette: a projekt KEOP forrásból 442 milliós támogatást nyert.
A PannErgy Polifin Zrt. 90 százalékos tulajdonában álló Szentlőrinci Geotermia Zrt. idén júniusban hosszú távú, 15 évre szóló és további öt évre meghosszabbítható hőenergia-szállítási szerződést kötött a város 100 százalékos tulajdonában álló Szentlőrinci Közüzemi Közhasznú Nonprofit Kft.-vel. A szerződés értelmében várhatóan október 15-től a Szentlőrinci Geotermia Zrt. mint távhőtermelő szállítja a Szentlőrinc jelenlegi távhőrendszerét üzemeltető távhőszolgáltató cég számára a geotermikus energiaforrásból származó hőenergiát.
A geotermikus energia termelésére és szolgáltatásra koncentráló PannErgynek ez az első sikeres geotermikus kútfúrása. A társaság 2009. áprilisában kezdte meg a munkát a baranyai város mellett. A fúrás az előzetesen tervezettnél hosszabb ideig tartott, részben a gépek és berendezések többszöri meghibásodása, részben bizonyos geológiai információk újraértékelése miatt.
Bokorovics Balázs, a PannErgy Nyrt. igazgatótanácsának elnöke az MTI-nek korábban a szentlőrincit a portfólió legkockázatosabb geológiai adottságával rendelkező projektjének nevezte. A bonyolult geológiai szerkezet új megközelítést és következtetéseket eredményezett a fúrás során, amely a későbbiekben nagyobb lehetőséget fog adni Magyarország és a Kárpát-medence geotermikus adottságainak kiaknázásához.
A geotermikus energia kutatásban a PannErgy szakmai partnere az izlandi Mannvit, korábbi nevén VGK Hönnun cég. A PannErgy több tucat önkormányzattal alakított közös vállalatot a kutatásra és az energiaszolgáltatásra. A 2007-ben kezdett stratégia alapvető célja 20 létesítmény és legalább 60 megawatt energiatermelő kapacitás megteremtése. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
lőrinci
2010.12.20, 17:17
Na ma átadták a szentlőrinci geotermikus erőművet. Ennek fényében igen érdekes visszaolvasni a károgókat.
netuddki
2010.07.20, 22:01
kedves Géza!
"a húsos fazék körül. Így volt ez régen is, az emberi természet elég változatlan. "
Javítottál, mert ez igaz, azért értek egyet, mert te sem, meg én sem fértünk még hozzá, igaz-e?
Mézga Géza
2010.07.20, 07:56
Idő hiányában nem tanulmányoztam, tanulmányozom az alábbi két szervezet honlapját, az ott elérhető dokumentumokat:
Magyar Geotermális Egyesület
MAGYAR TERMÁLENERGIA TÁRSASÁG
Aki többet tud róluk, az esetleg közzé teheti információit.
A szaksajtóban vannak elég meggyőzőnek látszó cikkek. A bulvársajtó csak a "hírértékű", gyakran túlzó dolgokra ugrik. Egyszer hallottam egy riportot Kurunczi Mihállyal, szerintem érdemes meghallgatni és megismerni a felfogását.
Azon ne csodálkozzunk, hogy tolongás van a húsos fazék körül. Így volt ez régen is, az emberi természet elég változatlan.
Balkettő
2010.07.20, 07:25
De azért érdekes az elgondolás.
Azt mondják Magyarország geotermikus nagyhatalom.
De nincs semmiféle tudományos szervezet amely (kiszámolná) megmondaná, hogy hol mekkorát kell fúrni, ahhoz hogy valamilyen paraméterű víz legyen.
A fúrásra szakosodott (cég) cégek ahol gyakorlati tapasztalatokat, elméleti tudásokat lehetne kombinálni, ott mégkevésbé.
Egy meghülyített polgármester beszámolójából.
„Ha meleg víz lesz, akkor termálfürdő, ha hideg víz lesz, akkor bekötjük az ivóvízhálózatba.”
A fúrásra szakosodott (cég) cégek-nek létfenntartó érdekük hogy olyan információkat fogadtassanak el a köztudattal, ami az ő munkájukat gazdaságos, jövőbe vezető útként lehet jellemezni. Kormányzati körökkel el lehet hitetni, hogy csak némi támogatás szükséges, némi Izlandi tanulmányút, stb.
Mézga Géza
2010.07.19, 21:38
Az udvariatlan stílus nem fedi el a tudatlanságot.
Csak egy észrevétel: a gázolaj (dízelolaj) nem robban...
netuddki
2010.07.19, 20:23
Figyuzzál, te Gejza:
A dízelmotor eleitől fogva levegőt sűrít össze, és az felhevül, de nagyon. Na ebbe spriccelnek egy kicsi gázolajat, és az ottan felrobban.
Nálunk nem melegebb a föld, csak vékonyabb a köpenye, oszt nagyobb a hővesztesége itten.
Ne foglalkozzál "gondolatmenetekkel", mert az csak összezavar tégedet..:-)
Mézga Géza
2010.07.18, 12:02
Egy számomra sokat mondó hasonlat.
Hogyan működik a dízel motor? Egy zárt térbe egy kicsi gázolajat juttatok be. A közeget összenyomom. Ettől a hőmérséklete megnő, és a gázolaj meggyullad. Elég, az égéstermékek további nyomásnövekedést okoznak. Ha ezt egy "motorban" (henger, dugattyú, hajtókar, forgattyús tengely) csinálom, a gázolajban lévő kémiai energia forgatónyomatékká, hajtási energiává alakul.
Gondoljuk meg, hogy ennek a kis gondolatmenetnek az egyszerűsége és egy mai valóságos dízelmotor bonyolultsága hogyan aránylik egymáshoz.
Azt mondják Magyarország geotermikus nagyhatalom, mert alattunk melegebb a Föld. Na, ez a "gondolatmenet".
Balkettő
2010.07.18, 10:51
Nem véletlenül tartják a Magyar nyelvet a világ egyik legbonyolultabb nyelvének.
Kötelesség: kár hogy ez a szó kezd elavúlni. Főleg lelki indíttatásból valamit meg kell tenni, én kényszerítem magamat. Motíválója elsősorban a lelkiismeret.
Kötelezettség: előírás feltétel utasítás. Amit mások írnak elő törvényekre hivatkozva.
A geotermikus hő kihasználás kapcsán, elpazaroljuk azokat a vizeket amik több százezer évvel ezelőtt kerültek oda.
Egyrészt ha nem sajtolják vissza elfogy.
Ezzel egyidőben a mélységben a nyomás csökken. A talajban feszültségek keletkeznek, azt követően kiegyenlítő mozgások. Házfalak kezdenek repedezni, stb.
Felszini hatás. Kiengedem a legközelebbi patakba.
A mélyben lévő nagy hőmérséklető és nyomású víz felold olyan anyagokat is amit a felszinen nem tenne. Felszínre kerülve ezek igyekeznek kiválni.
Pl. kénhidrogén, ammónia, stb. Szabadba kerülve a környék lakóinak életminőségét rontanák.
Vagy, a víz magas arzéntartalma. Ami élővízbe kerülve változásokat okozna, az ott élő élőlények nem kis bánatára.
De a felszini víztől eltérő sóösszetétel is okozhat, (nem feltétlen kataszttrófális) változásokat.
Megemlíteném Új-Zéland környékén érthetetlen korallpusztulások.
Kiválik nagy mennyiségő főleg szilíciumdioxid, és kalciumkarbonát összetételű csapadék. Mondhatnám homok, és mászkő. Ha ezek tartalmaznak kockázatot jelentő összetevőket, Pl nehézfémeket, akkor baj van. Visszapréselésnél igen hamar dugúlást okornak. A felszinen tárolva ártalmatlanításuk költséges, és bizonytalan.
Kötelezettség-szerű a visszasajtolás.
De nem engedelmeskedhetetlenségeskedéseik miatt nem sajtolják vissza, hanem gyakran nincs rá ismert technológia, tapasztalat.
A kútfúrások költségei pedig horribilisek!
Névtelen olvasó
2010.07.18, 09:19
Azért kötelesség a visszasajtolás. Nem?
Mézga Géza
2010.07.18, 07:54
A PannErgy NEM talajvizet hoz fel.
A mélyebb rétegekbe lassan szivárog le a víz. Ha gyorsabban termeljük ki a rétegvizet, mint a pótlás, fogyni kezd.
Névtelen olvasó
2010.07.18, 05:24
Miért? Hova kerül a vissza nem sajtol víz? 1szer: Elpárolog-esö lesz majd valahol belöle; 2szer: elmegy talajvíznek.
A visszasajtolás szerintem kötelesség.
Mézga Géza
2010.07.17, 21:58
A visszasajtolt oké. És a vissza nem sajtolt?
A sok víz, ami ott lenn van, fenntről jutott oda. Volt rá ideje. Ha mi gyorsabban hozzuk fel pótlás nélkül, akkor a készlet fogy.
Elég egyszerű.
Névtelen olvasó
2010.07.17, 08:03
Miért, a visszasajtolt víz nem fog visszamelegedni a földhötöl?
Miért fogyna el?
Névtelen olvasó
2010.07.16, 20:52
Miből gondolja?
Re. Földönjáró
2010.07.16, 12:36
Elfogyni csak az ilyen gondolat fog.
Földönjáró
2010.07.16, 08:48
Kedves Pirigyi R.T., több oldalt tenne ki a válasz, nem csodálom, hogy nem vállalkozik rá senki. De ha a Geotermikus energia meg a Hőszivattyú oldalakat átnézed, lényegében mindent megtudhatsz.
Most csak annyit, hogy az 1-2 km-es fúrásokra alapozó rendszerek is egyre inkább csak zártan működhetnek, a visszasajtolási kötelezettség miatt. Ilyenkor olyan helyeken fúrnak, ahol várhatóan meleg vizet találnak. Ma már nem biztos, hogy feltör a víz, mert nagyon lecsökkentek a nyomások, tehát lehet, hogy szivattyúzni kell.
A felhasználás után a lehűlt vizet vissza kell sajtolni a rétegbe, leginkább azért, hogy a réteg vízkészletét ne fogyasszuk. Tehát a rendszer – elvileg – zárt. A gyakorlatban nem, mert a vizet visszasajtolás előtt meg kell tisztítani, különben hamarosan eltömődne a nyelőkút. A gyakorlatban azért sem zárt a rendszer, mert még sehol nem sikerült a visszasajtolás 100 %-ban. A jó megoldások is csak olyan 60-70 %-nál tartanak. Ezért fog elfogyni néhány évtized múlva a magyar termálvíz-kincs.
Pirigyi Roland Tamás
2010.07.15, 06:59
(1)Most ezt nem értem. Ezeknél a nyílt rendszerű megoldásoknál hogyan néz ki a folyamat? Lefúrnak (2 helyen) 1-2km mélységig ,ahol a talajhő várhatóan 50-100C°. Majd az egyik furatba besajtolnak x m^3 vizet ,ami várhatóan elfolyik-terjed -(s közben felmelegszik)- a felszívó furatig,s így lesz meg a magasabb hőmérsékletű víz tömeg? Vagy konkrétan olyan helyeken fúrnak,ahol előrevárhatóan a (meleg oldali) furatból már meleg víz (tör) fel (termálvíz?),amit utána visszasajtolnak?
(2)Amit még nem igazán értek,az az ,hogy a 100-150m-es zárt rendszereknél (pl.http://www.multidruck.hu/referencia.php) ,ahol kb. 15C°-os a (talaj)hőm. Ott azzala hőmérséklettel fűtenek télen?? Illetve,hogy ugyanilyen zárt rendszerű szondás megoldás miért nem alkalmazható az 1-2km es fúrásoknál (túl kevés lenne az így felmelegített vízmennyiség)?
(3)Akkor már azt is megkérdezem,hogy biztosan tudjam. Ami a köv. videónál http://www.youtube.com/watch?v=p0RckH8xjQ8 -látható,úgy működik,hogy lefúrtak ott olyan mélyre,ahol a víz forráspontjánál már jóval magasabb hőm. van,amibe (hideg) vizet folyatnak (ezt állítja a mukso?:)) ,majd felforr ,s gőzként távozik a felszínen(=nyomás, gőzturbina,blabla)?
Ha valaki ezeket a kérdéseket tisztázná nekem ,annak örülnék :P (főleg a 2.-at).
A PannErgy-ről részemről ott tette be a kaput,amikor azt a cikket olvastam,hogy valamely (község) polgármestere vétózott egy általuk elvállalt projectet. Addig tetszik,amit célul tűztek ki mind rövidtávban ,mind hosszútávban. De ennek eredményeit ha igaz amit a cikkek hozzászólásaiban írtok nem látni. Illetve ezek eredménytelenségét jelentéseikben nem tüntetik fel (amik egyébként összehasonlíthatatlan pl. egy graphisofttal).Ami sokat elárul.. Plusz azt se igen látom át,hogy miből jön be nekik pénz (de ez lehet ,hogy az én informálódásom hiányából fakad),tehát totál kalkulálhatatlanok :( . Bár tudom ők nyrt,vigyázniuk kell az információ áramlásukra,lehet így normális. Én örülnék,ha összejönne nekik az előretűzött céljaik,de amíg min. 1 jelentős sikerük nincs,részvényvásárlás nem lesz :D
Balkettő: Sajnos a TEG rendszerek valódi,kicsatolható teljesítményük alapján még 12%-os hatásfokkal sem rendelkeznek ,a maximum ennek 1/4.-e ,így ez kb. 3%. Ami 5MW-esetén csak 150KWh-lenne. Megtérülési idejük kb. 15 év ,mivel magas tellúrtartalommal (így a felépítő félvezetőik drágák) rendelkeznek.
Földönjáró
2010.07.14, 21:03
Inkább te hagyj minket békén, jó?
Michael
2010.07.14, 20:18
A név talán oly annyira fontos, hogy ha látom azt a nevü írást és nem bírom azt a jellegü írást, akkor elsiklok felette, észre sem veszem. Ezt teszik a müvelt emberek.
Békés koegisztencia Uram!
Ha tudja, mit jelent. Akkor hagyjon békén engem legyen szíves!
Jakab
2010.07.14, 20:04
Egy információnak nem az adja meg az értékét hogy fel van-e címkézve, vagy esetleg mennyire hosszú.
Michael
2010.07.14, 19:46
Még valami névtelennek!
Meg lehet figyelni, hogy kik vannak ezen a zöldtech-lapon megszólva állandóan: azok akik nevükben írnak és nem névtelenül!
Michael
2010.07.14, 19:43
Nem baj kedves/nem kedves névtelen olvasó.
Én még azért a "hülyeségemhez" is megadom a nevemet és nem bújok a tömegbe és onnan kiabálok, hogy pfúj!
Ez bátortalanság és jellemzö olyan elemekre, akik mernek kiállni a szávukért!
De akkor legközelebb keressen máshol görcsöt a kötélen maga névtelen!
Névtelen olvasó
2010.07.14, 19:16
Kedves Michael, folytassa nyugodtan. Legfeljebb már előre tudjuk, mire számíthatunk. Ha nem sértődik meg, ezt hívják felénk üres dumának.
Egyes stílus elemei azért meglepőek. Gondolok itt többek között a lehajtott fejű tárgyalóra....
Michael
2010.07.14, 18:14
Nem gyözöm megköszönni a kijavításait, Tanár Úr!
Földönjáró
2010.07.14, 17:51
Tévedsz. Egyik helyen se valósult meg semmi.
Szentlőrincen előbb a visszasajtoló kutat kellene megfúrni, ami vagy sikerül, vagy nem. A többi helyszínen még meg se kezdődtek a próbafúrások (Miskolc talán kivétel, ott már - úgy hallom - csinálnak valamit.)
A PannErgy színrelépésével (még a nevüket is rosszul tudod) a nagy geotermikus szélhámosság valósult meg hazánkban.
Michael
2010.07.14, 17:34
Maga a vezércikkben megnevezett szentlörinci.
Projektek: Miskolcon, Györött, Kaposváron, Kiskunhalason stb.
Meg kell jegyezni, hogy a cég a tözsdén vezett vállalkozás és még mindig átalakulóban van.
A PannEnergy Nyrt. színrelépésével azonban komoly fejlödésnek indulhat hazánkban a geotermikus iparág. A cég több mint 10
önkormányzattal kötött szerzödést próbafúrások kivitelezésére, majd kedvezö eredmények esetén projektcégek alapítására és a geotermikus energia felhasználására mind a távfütésben, mind villamosenergia-termelésben.
A megújulókkal kapcsolatbani elörelépés az, hogy vannak célszámok és még fontosabb, hogy ezek nemcsak a villamosenergia szektorra, hanem a teljes energiafelhasználásra vonatkoznak.
Magyarország azok közé tartozik, ahol meglehetösen alacsony (13%) értéket tüztek ki 2020-ig, amely sem nem ösztönzök politikailag, és a szektor valamint a hazai iparfejlödés (mondjuk K+F) szempontjából sem játszanak
komoly szerepet. Itt érdemes megjegyezni, hogy Magyarország eddig is nagyon reaktív volt, követö magatartást folytatott ezen politikák és intézkedések, EU szabályozások átvétele tekintetében. Amennyiben ez nem változik, semmilyen elönyünk nem fog származni hosszabb távon az így indukált változásokból.
A feltárt potenciálok pedig azt mutatják, hogy hazánknak nem kell szégyenlösködnie, és fejét lehajtva ülni a tárgyalásokon, hiszen minden lehetöség adott arra, hogy egy megfelelö éghajlat és
energiapolitikával nemcsak, hogy megfeleljünk, de hosszú távon profitáljunk is az elöttünk
álló kihívások teljesítéséböl.
Földönjáró
2010.07.14, 16:40
Vezess elő egyetlen "megvalósult" gondolatot a PannErgy-től, arany Michael!
Michael
2010.07.14, 15:28
Nagyon sok a negatív hozzászólások tömkelege.
Itt tervezett és megvalósult gondolatokat is lehet olvasni, amik nem feltétlenül a "majd" szóra várnának.
Névtelen olvasó
2010.07.14, 15:19
Milyen lelkesedéssel üdvözöltük annak idején a lakótelepek távhővel történő fűtését. És ma?
Milyen lelkesedéssel üdvözöltük a földgáz ellátó rendszer kiépítését a legeldugottabb faluig. És ma?
Milyen lelkesedéssel üdvözöljük, hogy nem csak az Alföldön, de máshol is meleg (forró) víz jön a fúrt kútból. Térjünk majd vissza a témára egy pár év múlva....
Egy fogyasztó
2010.07.14, 15:15
Én mit fogok észrevenni ebből?
Michael
2010.07.14, 15:01
Valóban nem erre a szentlörinci kútra gondoltam.
Projektpélda a geotermikus energia höszivattyús alkalmazására Magyarországon.
Budapest, Raiffeisen Bank irodaház.
• az irodaház komplett hütése és fütése 3 db höszivattyúval.
• 3 nagyteljesítményü höszivattyú AERMEC NLW multi-scroll
kompresszorokkal felszerelve.
• összes fütési teljesítmény: 854 KW, hütési teljesítmény: 776 KW.
Bármikor meg lehet tekinteni.
Projektek hazánkban:
• PannEnergy projekt elektromos áram termelésére geotermikus energiából.
• próbafúrások (3000 – 4000 m mély) 10 községben.
Balkettő
2010.07.14, 13:46
Kedves Tamás.
Michael valószinüleg nem erre a kútra gondolt amikor a kijelentését megtette.
Én is kíváncsi lennék hogyan lehet ezzel hűteni???
Az elektromos áram termelésről annyit hogy a világon jelenleg legjobb berendezésével sem lehetne ebből a vízből 12%-nál jobb hatásfokot elérni.
Nyáron legfeljebb kommunális melegvíz szolgáltatásra, de az miatt üzemben-tartani roppant gazdaságtalalan.
A fenti beruházás elsősorban hosszútávú használatának ismeretszerzésére alkalmas.
Pl a számoltakkal ellentétben.
Lehet hogy nincs is annyi kitermelhető hőmennyiség alattunk mint amit az optimista számítások állítanak.
Lehet hogy igen nagy költséget képező kutak eldugúlnak, újra kell furni.
STB stb.
Michael
2010.07.14, 08:59
Geotermikus energiát lehet fütésre és hütésre is alkalmazni. Vagy indirekt áramtermelésre is használni.
Pirigyi Roland Tamás
2010.07.14, 07:01
Fűtési időszakon kívül mire szokás felhasználni az ilyen jellegű (hő)energiát? Végtére kb. 8-9MWh-nyi energiakapacitás nem kevés. Vagy ilyenkor stop van :) ?