Újabb klímavédelmi programot indított a zöldtárca
Zöldtech *
2010.03.24
8 hozzászólás
|
 |
|
 |
Ez a cikk több mint 2 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz. |
Egymilliárd forint keretösszegű csereakcióval közel 15 ezer korszerű és energiahatékony háztartási gép beszerzéséhez nyújt támogatást a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) új klímavédelmi programja keretében - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Budapesten sajtótájékoztatón.
A Klímabarát Háztartás Program keretében gépenként 60-70 ezer forint támogatás is kapható.
A miniszter kiemelte: az új háztartási gépek beszerzésére az időskorúakat, nagycsaládosokat, a fogyatékkal élőket és a regisztrált munkanélkülieket segítő alapítványok és egyesületek pályázhatnak. Hozzátette: a pályázatok 2010. október 30-ig vagy az egymilliárd forintos keret kimerüléséig lehet benyújtani, elbírálásuk folyamatos.
Rámutatott: a zöldtárca a program keretében háztartásonként és a pályázatot benyújtó szervezetek saját részére székhelyenként egy régi mosógép és egy hűtőgép cseréjét támogatja "A", vagy annál jobb energiaosztályú új gépre. Egy pályázaton maximálisan bruttó 70 ezer forint támogatás adható "A+" és "A++" osztályú gépre, míg 60 ezer forint az "A" osztályú gépekre.
Aláhúzta: mivel a program elsődleges célja a klímavédelem, ezért az új gépek vásárlása mellett hangsúlyt fektet a működőképes, régi háztartási gépek visszagyűjtésére is.
Szabó Imre jelezte: a számítások szerint a program megvalósításával mintegy kétezer tonnával csökkenhet a magyar háztartások éves szén-dioxid-kibocsátása, ami egy 200 hektáros tölgyerdő éves szén-dioxid-megkötésének felel meg, illetve 2.600 megawattórás csökkenést jelent a lakossági energiaigényben.
A miniszter emlékeztetett: a magyar háztartásokban a nagy háztartási gépek 43,2 százaléka nyolc évnél idősebb. Amennyiben az összes ilyen gépet lecserélnék, akkor elméletileg összesen 1,8 millió tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítást lehetne elérni. A sajtótájékoztatón a tárcavezető arra is rámutatott, hogy a gépcsere jelentős megtakarítást is eredményez a háztartások számára, mivel a korszerű háztartási gépek 20-50 százalékkal kevesebb villamos energiát fogyasztanak, mint a régiek. (MTI)
Navigáció:
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Hozzászólások:
(A hozzászólások tartalmáért
a Zöldtech magazin szerkesztősége
nem vállal felelősséget.)
Hozzászólások listázása időben növekvő sorrendben.
GézengúZM
2010.04.20, 10:53
Kedves Munkanélküli!
4 MW -nyi kapacitást nem kell leszabályozni. Úgyhogy Paksot sem kell visszaterhelni. Viszont a 7 év alatt megtérül és utána is termel még 15 évig biztosan.A magafajta munkanélkülit sem hűtőgéppel kell támogatni, hanem munkahellyel.Kár, hogy nem ez jutott az eszébe mindjárt elsőnek, a (majdnem) ingyen az A + kétplusszos hűtő és mosógép helyett.
Gorenje
2010.03.25, 10:32
Emlékeznek? Aki gyorsan ment Gorenjét vásárolni,az jól járt. Most fussunk mosógépet venni.
Kutyából nem lesz szalonna!
Zuba János zubajanos@gmail.com
2010.03.24, 22:39
Ez jóóó!
Én meg gerelyhajító atléta voltam, akkor lehetnék Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi osztályának igazgatója, (mint levegőnél nehezebb hajított tárgy röppályaszakértő....-))
Ott úgyis üresedések vannak éppen, nem?
Munkanélküli
2010.03.24, 21:39
GézengúZM:
A szélerőművekkel az a gond, hogy a működésükből adódó anomáliákat valahogyan ki kell szabályozni. Ha fúj a szél és nem kell áram, azokra kötelező átvétel van és ha sok szélerőmű van, akkor pl. Paksot kell visszaterhelni, ami elég veszteséges tud lenni rövid és hosszú távon is. Ha a magyar villamosenergia rendszerben lennének szivattyús-tározós erőművek pl., akkor biztosan lehetne több szélerőművet is beépíteni, de amíg a sötétzöldeknek semmi sem jó,de azért az áram kell nekik, addig ez van. Persze a hatóságok sem a racionális gondolkodásukról híresek sok esetben...
Lehet, hogy gyártótámogatás van a háttérben, de mégis melyik gyártót támogatja, mikor a listán nem szereplő bármilyen A, A+, A++ készülékre kérhető a támogatás? A szélerőműből, hogy jutna új mosógéphez a magamfajta munkanélküli?
Tényleg
2010.03.24, 21:36
+ tényleg futballedző + még természetkedvelő is
http://www.meh.hu/korma...tag/szaboi20080430.html
Zuba János zubajanos@gmail.com
2010.03.24, 20:28
Tényleg tornatanár?
Munkanélküli
2010.03.24, 19:57
Hol lehet ilyen társadalmi szervezetet találni, aki engem, mint munkanélkülit támogat? A munkaügyi központ az olyan szervezet? Bár én semmilyen ellátást nem kapok tőlük...
GézengúZM
2010.03.24, 19:10
„Szabó Imre jelezte: a számítások szerint a program megvalósításával mintegy kétezer tonnával csökkenhet a magyar háztartások éves szén-dioxid-kibocsátása, ami egy 200 hektáros tölgyerdő éves szén-dioxid-megkötésének felel meg, illetve 2.600 megawattos csökkenést jelent a lakossági energiaigényben.
Egymilliárd forint keretösszegű csereakcióval közel 15 ezer korszerű és energiahatékony háztartási gép beszerzéséhez nyújt támogatást a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) új klímavédelmi programja”
Számoljunk:
2000 tonna CO2 ( 9 euroval, ennyiért utaztatott meg a KVVM kontinensek között, nemrég papíron 2 millió tonnát) =18 000 euro=4,8 millió Ft ! ennyi piaci értékű CO2-t spórolunk meg a klímavédelem oltárán… és mennyit áldozunk rá? .... egymilliárd forintot. Vajon mennyi CO2-t bocsátanak ki a 15 000 mosógép, hűtőgép legyártásával és hazafuvarozásával?
Vagyis mindezzel 2600MWh=2 600 000 kWh áramot is.
2 600 000 kWh x 40 Ft/kWh= 104 000 000 Ft áramköltséget.
Mennyibe is kerül ez nekünk? Potom 1 milliárdba. 1 Milliárdot áldozunk most évi 100 millióóért. Megtérülési idő legalább 15 év. Működni fognak még 15 év múlva?
Nem kellett volna a tornatanár(= futballedző) miniszter úr mellé egy alsótagozatos számtan-tanár bácsit is államtitkárnak kinevezni?
1 milliárdért lehet üzembehelyezni egy 4 MW-os szélgépet. Az 2000 óra éves üzemidő mellett hozhatna 8000 MWh-t, tehát háromszorosát a képzelt megtakarításnak. 7 év alatt tokkal-vonóval megtérül.
Vagy csak egyszerűen a hűtő és mosógépgyártókat burkoltan így támogatjuk meg 1 milliárddal?
|