Drasztikus gázáremelés jön - háttér hvg.hu *
2010.03.11
* Szerző: Papp László Tamás
8 hozzászólás
Ez a cikk több mint 2 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
Az elmúlt húsz év - előző rendszertől örökölt - gázpolitikája zsákutcába vezetett. A jövő hívó szavai az energiatakarékosság és a tudatos fogyasztás. A nyugati hitelekből mesterségesen olcsón tartott, pazarlásra ösztönző gázáraktól pedig végleg búcsút vehetünk.
H i r d e t é s
»Csak késve (és lassan) indultak be a fűtéskorszerűsítési, energiatudatossági programok. Ez persze nem is csoda: míg az embereket az áremelkedés nem kényszerítette rá, kevesen voltak hajlandóak ebbe önrésszel beszállni. Így a támogatás csalóka biztonságba ringatta a lakosságot. A politikának nem volt érdeke, hogy őszintén bevallja: a kvázi alanyi jogon járó olcsóság fenntartása olyan csődhelyzetet idéz majd elő, amelyben már a rászorultsági támogatás is kérdésessé válik. Az orosz-ukrán gázháború, hazánk egyoldalú függősége, a Nabucco-projekt bizonytalan jellege miatt ráadásul kiszolgáltatott az ország bizonyos geopolitikai folyamatoknak is. Ha annak a 600 milliárd forintnak, amit az ország az utóbbi hat évben gázár-támogatásra költött, csak az ötöde-tizede az alternatív (pl. geotermikus) hőenergia kutatására-fejlesztésére ment volna, nem itt tartanánk. «
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
GézengúZM
2010.03.11, 21:11
Névtelen olvasó
2010.03.11, 08:10
nya akkor itt is van a lipotmezosok altal megenekelt gazkorszak, mindenkinek valjek egeszsegere
Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése:
„A kereslettel nem fedezett, kihasználatlan termelőkapacitás 2015-re elérheti 200 milliárd köbmétert világszerte.”
Összehasonlításul az ÉVES európai gázfelhasználás cca.500 milliárd m3, azaz a várható globális túlkínálatot az EU-s fogyasztás 40 százalékára teszi az IEA jelentése.
Tavaly májusban megnyílt Európa legnagyobb, folyékony földgáz fogadására alkalmas terminálja Walesben. A tankerhajók fogadására berendezkedett kikötői terminál, amit
az amerikai Exxon Mobil, a francia Total és az állami tulajdonú Qatar Petroleum építtetett évi 11 milliárd köbméternyi gázt képes a brit vezetékekbe pumpálni.(korábban pontosan ennyit exportált a GAZPROM a briteknek)
A Quatargas(katari állami cég) vezérigazgatója Faisal Mohammed Al-Suwaidi szerint:.
„ a kereslet valóban csökkent, ugyanakkor egyre emelkedik a kitermelés, ami LE FOGJA NYOMNI az árakat. De ezt a projektet a JELENLEGINÉL JÓVAL ALACSONYABB ÁRAK MELLETT terveztük.” – mondta az újságíróknak. Szakemberek szerint a folyékony földgáz (Liquefied Natural Gas – LNG), a jövő üzemanyaga, lévén a vezetéken keresztül érkező gázzal szemben akárhová szállítható a világon.
A Gazprom szerint Európa gázfogyasztása 2015-re tér vissza arra a szintre, ahol 2008-ban volt.
Az EU végső energiafelhasználásnak 25 %-a lakossági.(Ezzel a CO2 kibocsátás 12 %-át tudhatja a magáénak az eu-s átlagpolgár )
A korábbi évek hazai földgáz felhasználása 14 milliárdról tavaly 11 milliárd m3-re esett vissza, ennek 37 %-át = 4,4 milliárd m3-t használja fel a lakosság, ennek kb. 60 %-a =2,6 milliárd m3 megy el a fűtésre. Ha ebből a kitűzött 2020 –as 13 % megújulós célt levonjuk, pontosabban 7% -ot mert már 6% megvan, akkor 182 millió m3 földgázt takarítottunk meg EGÉSZ ÉVBEN ! a klímaharc nagyobb dicsőségére. Ez a Falcon Makóra 2015-re tervezett NAPI ! kitermelésnek alig ¼ része. Összegszerűen és 10 Ft/m3 drágulást kalkulálva1 1,8 milliárd Ft kiesést (észre sem veszik) könyvelhet el a Gazprom-EON duó, vagyis „támogatásmegtakarítást „az állam. Ha ezt mind panelszigetelésre fordítjuk, és egy nagyon-nagyon szolid 500 000 Ft/lakás szigetelési költséggel számolunk, akkor 3 600 lakás szigetelését lehetne belőle elvégezni.
Egyenlőre a gázáremeléseket nem a kereslet-kínálat, termelési költségek determinálják.
Hanem politikai és tőkepiaci spekulációk. Kérdés meddig lehet fenntartani?
Y-B-K
2010.03.11, 20:57
Ez egy önjáró mese az egész, megélhetési politizálás, 50 szerese a politikusok száma a kelleténél, megélhetési tudományoskodás 50 szerese
a magukat tudósnak tartók száma a valódi tudosokénak, Mert a tudós a
a valóság megismerésére törekszik, és nem megélhetési tanulmányokat
irni a megélhetési politikusoknak. Pl Sávoly 3szor annyiba kerül mint a
szlovák hasonló. Gagyi a vége van az olcsó pénz korszakának, /csak nálunk/
a lányomnak dortmundba 1%-ra 20évre lett korszerüsitve a lakása.
Hasbeszélö kontár herék, tanulmány hegyeket irnak tudoskodásnak nevezve
söt a valós tudománytól, elveszik a pénzt, konkrét peldák is vannak,
A jelenlegi tudóskodás nem más mint a tekintély és dominancia-igény
kasztrendszer legfelsöbb kasztjának a védelmére fölállitott zsoldos-hadsereg,
tisztelet a kevés kivételnek.
A TUDÁSALAPÚ NEMZETGAZDASÁG, PIACGAZDASÁGI DEMOKRATIKUS
ALAPOKON, nem 2millió munkahelyet ellop, hanem 2millió munkahelyet
teremt. Egy országban mindig a politika és tudományos réteg és ebböl
jól élök tehetnek a munkahelyek számáról vagy annak hiányáról.
22
2010.03.11, 15:48
Akit meg lehet etetni azt meg is etetik.Magyarországon ezt tömőfával teszik, mint a kacsahízlalásnál.
Hőszigetelést mindenkinek!Könnyen elérhető támogatást!
GézengúZM
2010.03.11, 10:40
Kutatták... már legalább 10 000 000 000 -ot elkutattak, mennyit kellene még "megkutatni", hogy triviális dolgokra is rájöjjenek... legalább utólag a K+F biomijós keresztes lovagjaink
Alternatív
2010.03.11, 09:52
Ha a fejlesztésre és kutatásra fordított pénzt tényleges eredményt adó célokra fordítottuk volna....
K+F
2010.03.11, 09:51
Fejleszd és kutasd az alternatívot!
Névtelen olvasó
2010.03.11, 08:42
Attól még nem lett rosszabb a gáz füstgázkibocsátása, hogy valós piaci árat kell érte fizetni. Szerinted, ha mesterségesen alacsonyan tartjuk az árát, hányan fognak késztetést érezni arra, hogy alternatív energiával váltsák ki?
Névtelen olvasó
2010.03.11, 08:10
nya akkor itt is van a lipotmezosok altal megenekelt gazkorszak, mindenkinek valjek egeszsegere