Napenergia-kutató intézet létrehozásáról írt alá megállapodást a Pécsi Tudományegyetem és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány.
Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektora az MTI-nek elmondta: az intézet az egyetem 2011-re felépülő természettudományi kutatóközpontjában, a Science Buildingben kap helyet, 10-15 szakembert foglalkoztat majd, működésére az első három évben 2 milliárd forintot költenek. Ezután várhatóan tudományos eredményei értékesítéséből tartja fenn magát.
A rektor beszámolt arról, hogy a Magyarországon egyedülálló intézet tevékenysége a villamosáram-termelésre készülő napelemekre, a napenergia gyűjtésének technológiájára, a napenergia-hasznosítás hatásfokának növelésére irányul. Kitért arra: a jelenlegi napelemek az energia 6-7 százalékát hasznosítják, a legújabb kutatások eredményei alapján ez azonban akár 30 százalékra is növelhető.
Gábriel Róbert a Science Building építésével kapcsolatban megjegyezte, hogy még tart a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás, de a 7800 négyzetméter alapterületű létesítmény a terveknek megfelelően 7 milliárd forintból, jövő augusztusra elkészül.
Az egyetem vezetői korábban elmondták: szeretnék, ha Európa meghatározó kutatóintézményévé válna a 200 munkahelyet, köztük 40 kutatói állást teremtő, a bio-, környezettudományi és információtechnológiai központot is magába foglaló, a természet-, a műszaki és az egészségtudományok területén az alapkutatási potenciál fejlesztését célzó Science Building. (MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Michael
2010.06.04, 17:25
Tisztelt Chiovini György!
Szívemböl beszél a 13. és a 14.03. írásában.
Kis koromtól kezdve, 2000-ig Ausztriában éltem, ma 53 éves fejjel azt kell megállapítanom, hogy az itteni közpénzfelhasználást -különbözö "munkákra"-irtózatosan könnyelmüen vesszük és a végen nem jut oda semmi, ahová valójában tervezve lett. Jellemzöen lehet megállapítani, hogy a tanulmányok-amik a K+F-be tartoznak- javarésze bekerül a porosodó iratállományok közzé. Ad acta.
nakaroly
2010.06.04, 16:18
Én kutatnék egy vékony réteg technikákat amelynél lassúbb hűtési sebesség az olvadás pont alatti szűk hőtartományban. hátha lehet így nagyobb kristályokat növeszteni.
GézengúZM
2010.03.14, 12:08
"a német ipar a fejlett kutatás-fejlesztési infrastruktúra miatt exportképes. Ez Magyarország számára a 22-es csapdája: se K+F infrastruktúra, se export"
Miért nincs infrastuktúra és miért nincs export?
Hiszen 100 milliárdokat költöttünk Kutatásra és exportfejlesztő támogatásokra.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Engedjen meg még egy észrevételt, ha nem indokolt (ki)moderálásról van szó, akkor mi éppen olyan figyelemmel és érdeklődéssel olvasnánk a megszólított személyektől eltérő véleményét akkor is, ha nem dőlt betűvel alászedve, hanem úgy, mint évekkel ezelőtt is tette,magánemberként szólna hozzá.
Chiovini György
2010.03.14, 11:30
Tisztelt Szerkesztő Úr!
Mennyire ismeri a német K+F-et? Az két területet szolgál ki.
(Két évig dolgoztam fizikus kutatóként a duisburgi egyetemen, ahol alapkutatás mellett ipari kutatást is végeztünk cégek megrendelésére. Ez idő alatt szereztem egy-két benyomást a német K+F-ről - a szerk.)
Az egyik az államigazgatás. A német állam ugyanis a politikai adok-kapokon túl ügyel arra, hogy megfelelő gazdaságpolitikája és energiapolitikája legyen. Ezt a szakemberek tudására igyekeznek megfogalmazni. A német K+F komoly anyagokat tesz le az asztalra.
A másik a most emlegetett ipar. A német ipar nem a semmiből állítja elő a nemzetközi megmérettetésben is helytálló termékeket. Az energetikai termékeket is. Rengeteg megrendelést adnak a kutató intézeteknek. Egymásból és egymásért vannak.
Ördögi kör? Nézhetjük úgy is. Ki kezdje? Egyszerre kell lépni. De ma ehhez katasztrófálisan rossz a helyzet.
Néhány tény:
- nincs megfelelő országstratégia, gazdaságpolitika, energiapolitika.
- nincs szakmai háttér. A szakember státusz szinte megszűnt. Független vélemény alig akad, ha van, azonnal elfogultsággal, politikai részrehajlással vádolják.
- nincs pénz. Üres a kassza.
- van pénz, amit értelmetlenül elszórunk. Nem a tényleges igények a meghatározóak, hanem a brüsszeli pénzek megszerzése, megkaparintása, lenyúlása (tessék ízlés szerint választani...) a módi. Ezek hasznosulásának ellenőrzése fehér holló.
- az ipar meghatározó része nem K+F alapon működik, hanem bérrabszolgás. Minimális hozzáadott értékkel, nagy import hányaddal, ideig-óráig, aztán továbbáll.
Még egy utolsó megjegyzés: Szerkesztő Úr is olvasott itt a Zöldtech-en számos hírt olyan magyarországi felbuzdulásokról, amelyek elsőre kutatásnak vagy fejlesztésnek mutatták magukat, aztán hogyan végezték. Nehéz bizalmat adni még a jónak is.
Chiovini György
Chiovini György
2010.03.13, 08:11
Ismételten azt szeretnénk, hogy Magyarországon is olyan bőkezűen osztogassa állambácsi a támogatást, mint Németországban. Tessék elgondolkozni, hogy miből van a német államnak pénze ezekre a támogatásokra. A német iparból! A német ipar óriási exportot produkál! És megy a pénz az állami költségvetésbe, ahonnan jut bőven támogatásokra. Ezt kellene először utánozni. Utána tarthatjuk a markunkat....
(Ez igaz, azonban a német ipar a fejlett kutatás-fejlesztési infrastruktúra miatt exportképes. Ez Magyarország számára a 22-es csapdája: se K+F infrastruktúra, se export - a szerk.)
Névtelen olvasó
2010.03.12, 21:37
létezik még CO2 kvóta négy év múlva?
FJ
2010.03.12, 18:30
A SOL információiról vajon mit tudnak a Komárom Esztergom Megyei politikusaink?
sol
2010.03.12, 18:25
A Sanyo cég működteti Dorogon Közép Kelet Európa egyik legnagyobb napelem össze szerelő üzemét. Igaz, az elemeket az anya cég szállítja Japánból. A növekvő kereslet hatására a Münchenben működő logisztikai-értékesítési központ kezdeményezésére, a cég a korábbi 100 MW kapacitást, most bővítette 200 MW-ra. E kapacitás már EU viszonylatban is fényes.
Itt azonban egy sajátos magyar hibát lehet találni: minden mm2 magyar napelem német exportra kerül. A hazai napelem vásárló a német, vagy más külföldi forrásból, extra drágán tud csak vásárolni napelemet.
Itt konstruktív megoldás lehetne, ha a következő 4 évben eladható CO2 kvóta eladásból várható kb. 400 milliárd Ft állami bevétel egy részét japán-magyar konstrukcióban a dorogi üzem további 100 MW bővítésére fordítanák állami támogatással. Garanciát kaphatna viszont az állam, hogy Dorogról láthassák el a hazai napelem szükségletet. Egy ilyen fejlesztési cél illeszthető lenne az energia import függőséget csökkentő programhoz is.
K.P.
2010.03.12, 01:17
SEMMI NEM SOK és NE számoljunk. Az akkademikusz urak és az egyéb tudósoknak joguk van végre kikutatni, mitől forog egy szivattyú, hogyan süt a Nap, lapos-e a Föld és folyik-e a víz, ha fagyállót is tesznek bele. Ezek komoly tudományos kérdések és csak akadéskoskodó kötekedészeti pancserek akarnak számolni. Végre néhány ember itt is békávézhatott és békávézhat majd később is.
Számoljunk
2010.03.11, 17:47
Egyik adat, ami szöget ütött a fejembe:
"7800 négyzetméter alapterületű létesítmény a terveknek megfelelően 7 milliárd forintból"
900.000Ft/m2 ár! Ez nem kevés! Ilyen áron házakat lehet venni darabonként a Rózsa-dombon Budapesten és nem egy tömböt egy helyen (ráadásul nem a belváros közepén)! Nem sok ez egy kicsit?!
Másik adat:
"10-15 szakembert foglalkoztat majd, működésére az első három évben 2 milliárd forintot költenek"
- 2 milliárd=2.000 millió Ft
- 3 évvel és 15 emberrel elosztva, ez azt jelenti, hogy évente minden egyes dolgozóra ~44.5millió forint jut.
Itt is felmerül ugyanaz a kérdés: nem sok ez egy kicsit?
Lehet, hogy megint 1 lehetőség a pénzek ki/lementésére?
Maga a cikkben említett "adatok" sem fedik a valóságot; "a jelenlegi napelemek az energia 6-7 százalékát hasznosítják". Ez már igen-igen rég volt igaz! Itt sem mondanak igazat!
Nagyon jó lenne
2010.03.11, 16:03
Nagyon jó lenne, ha az adófizetők pénzét úgy költenék el, hogy leellenőriznék a hasznosulását. Nem az elköltését, hanem annak sok rózsaszín ígéretnek, amit a támogatás igénylésekor leírtak. Tud valaki egyetlenegy felelősségre vonásról?
Földhős
2010.03.11, 11:59
És a lényegesen gyakorlatiasabb geotermális energiánknak mikor lesz kutatóközpontja?
(Nagy előrelépés lenne, ha a hazai megújuló energia szakemberek a saját szakterületük fontosságát nem más megújuló energia fajták földbe döngölésével próbálnák hangsúlyozni, hanem objektív tények bemutatásával - a szerk.)
Késmárki Zoltán
2010.03.11, 11:10
Jó látni,hogy ha nagyon nehezen is,de elindult egy folyamat,ahol megmutathatjuk,menyire nem elveszett nép a Magyar.
Félkegyelmű
2010.03.05, 07:58
Jellegzetes cégindulás: kezdjük azzal, hogy veszünk egy székházat, teljes autóflottát, hozzá 10 dolgozót, mindenki asztalára félmillás laptopot, még a titkárnőnek is, aztán várjuk, hogy hátha beválik az üzleti terv.
Nekem kicsit erős nyitásnak tűnik.
Örülök, hogy támogatják a kutatást, biztosan én nem tudok nagy számokkal számolni.
Névtelen olvasó
2010.03.04, 18:01
Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektora az MTI-nek elmondta: az intézet az egyetem 2011-re felépülő természettudományi kutatóközpontjában, a Science Buildingben kap helyet, 10-15 szakembert foglalkoztat majd, működésére az első három évben 2 milliárd forintot költenek. Ezután várhatóan tudományos eredményei értékesítéséből tartja fenn magát....
...a 7800 négyzetméter alapterületű létesítmény a terveknek megfelelően 7 milliárd forintból, jövő augusztusra elkészül."