A német szélenergia lobbi az ország területének egy százalékát kéri Zöldtech *
2009.08.11
2 hozzászólás
Ez a cikk több mint 2 évvel ezelőtt jelent meg, ezért lehetséges, hogy elavult információkat tartalmaz.
A Német Szélenergia Szövetség szerint
szélerőműparkokat kellene telepíteni Németország területének legalább egy százalékán, mert így az ország áramellátásának akár felét is biztosíthatnák a szélerőművek.
H i r d e t é s
A 82 millió lakosú országban jelenleg az áramigény 7 százalékát fedezik szélturbinákkal. A kormány 2020-ig a duplájára emelné ezt az arányt, a Német Szélenergia Szövetség (BWE) szerint viszont 50 százalékos részarányt is el lehetne érni.
Ehhez egyáltalán nem szükséges az állami támogatás növelése, csupán megfelelő kereteket kellene kialakítani a fejlesztéshez. Mindenekelőtt be kellene vonni a termelésbe az ország 357 ezer négyzetkilométeréből "legkevesebb egy százalékot", amint Hermann Albers, a BWE elnöke mondta a Berliner Zeitung című lapnak.
A szabályozás azonban, főként a szövetségi tartományok szintjén, nem teszi lehetővé szélfarmok telepítését kellő nagyságú területen.
"A politika alszik, és nem ébred rá, mekkora lehetőséget szalaszt el éppen. A szél erejével gyorsan és széndioxid kibocsátás nélkül lehet nagy mennyiségű energiát előállítani" - mondta a hétfőn megjelent interjúban Albers, aki szerint az éghajlatváltozás miatt nincs is más választás, mint a megújuló energiaforrások használata.
A németországi szélerőművek 2007-ben 35 millió tonna széndioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet. Azóta további kétezer megawattal 24 ezer megawatt fölé emelkedett a termelési kapacitás, amivel Németország az első Európában. Az ágazat jelenleg 90 ezer embernek ad munkát. A BWE számítása szerint 2020-ig további 120 ezer állás létesül, ezzel a szélenergia adja a megújuló energia területén várható 250 ezer fős foglalkoztatásbővülés legnagyobb hányadát.
(MTI)
Mit szól hozzá?
Hozzászólása itt, a cikk alatt fog megjelenni.
Kérjük, ne használjon közízlést sértő kifejezéseket.
Nem megengedett a reklámcélú hozzászólás, valamint egy
hozzászólás bemásolása egyszerre több cikkhez.
Foglalkoztatáspolitika
2009.08.11, 14:51
Ki így, ki úgy. Az autóipar úgy kívánja a rendelésállományt biztosítani, hogy az állam támogassa az autóvásárlást. A szélerőmű-ipar azt várja az államtól, hogy támogassa a szél-áramot.
Ha mi magyarok sok német autót és sok német szélerőművet vásárolunk, akkor nem lesz gond a foglalkoztatással - Németországban. És Magyarországon?
Mészáros Ferenc, Hárskútról
2009.08.11, 11:40
Egyetlen szazalek? Milyen szerenyek.
Magyarorszag nepsurusege kevesebb, mint a fele Nemetorszagenak - ebbol kovetkezoen, durva kozelitessel, hasonlo mennyisegu/aranyu energiat az orszag teruletenek kb. fel szazalekan meg lehetne termelni.
Mivel tavaly az Orszagos Teruletrendezesi Tervben javasolt kb. 3-4% nem volt eleg nekik, a "magyar szelenergia lobbi" (a cikk cimet parafrazeálva) ennel tehat egy jo nagysagrenddel tobbet (5%? 10%???) kovetel, a befolyasuk ala kerult politikai part pedig felelotlenul tamogatja oket: